Kövess minket!

Tech

35 éves a Windows

35. születésnapját ünnepli a világ legnépszerűbb számítógépes operációs rendszere, a Windows. Mit mutatott nekünk az évek során és milyen újdonságokkal szolgál a Windows 10?

Több okból is fontos 2020 a Microsoftnak: egyszerre lett 35 éves a Windows, mint fogalom, 25 éves a Windows 95, illetve érte el még márciusban az aktív felhasználók száma a havi 1 milliárdot. Óriási szám ez, amelyből jól látszik, hogy

valóban a Windows a világon a legszélesebb körben használt operációs rendszer, amely emberek millióinak munkáját és életét könnyíti meg nap, mint nap.

Menjünk most kicsit vissza az időben, nézzük meg, miként változott a Windows az idők során, és milyen érdekes funkciókkal újult meg!

Windows 1.0: a legtovább támogatott operációs rendszer

Első állomásunk 1985 novembere: ekkor jelent meg még öt darab 5,25”-es floppylemezen a Windows 1.0, melynek grafikus felülete ugyan még kezdetleges volt (az ablakok például nem voltak képesek átfedni egymást), de kisebb korlátokkal lehetővé tette már programok párhuzamos futtatását és a feladatok közti váltást. Érkezett vele pár alapszintű segédprogram és egy egyszerű szövegszerkesztő – a számológép vagy a Paint viszont még sehol sem volt. A ma Office-ként ismert programcsomag első elemei is messze jártak: az Excel a Windows 2.0-val (1987-ben), a Word pedig a Windows 3.0-val (1989-ben) együtt jelent meg.

A korai Windows felület megjelenését nagy mértékben korlátozták az akkor elérhető grafikus megoldások, hiszen csak CGA, EGA vagy a monokróm Hercules kártyákkal működött, a későbbi VGA támogatása csak a Windows 1.04-ben jelent meg. A hardverigény akkori szemmel nézve még éppen elfogadható volt: két floppymeghajtó és 256 KB RAM elég volt az elindításához. Érdekessége még, hogy a Microsoft a támogatást csak 2001 december 31-én szüntette meg, ezzel (eddig legalábbis) a történelem leghosszabb ideig támogatott operációs rendszerévé vált.

A Windows 95

Az elsősorban a DOS operációs rendszert grafikus felülettel kiegészítő Windows 1.x, 2.x, 3.x után az otthoni felhasználóknak a Windows 95 jelentette az áttörést. A Microsoft óriási kampánnyal készítette elő megjelenését, például megvásárolta a “Start Me Up” dal jogait a Rolling Stones-tól, kibontott egy 100 méteres transzparenst Toronto felett, és az Egyesült Királyságban pedig a The Times magazinból 1,5 millió példányt tett elérhetővé ingyen a megjelenés napján. A Windows 95 sok örökséget hagyott velünk: itt vezették be a Start gombot, a Start menüt, a Tálcát, itt jelent meg az Internet Explorer is. Az operációs rendszer az internet elterjedésében is nagy segítséget nyújtott, és ugyan még mindig DOS-alapú volt, de a minimális rendszerkövetelmények már magasabbak voltak: 4 MB RAM, 50 MB lemezterület és VGA grafika kellett az elindításához. A Windows 95 utódai a Windows 98 és a Windows ME voltak, majd a Windows XP tett végül pontot a Windows 9.x sorozatra.

Vissza a jövőbe

Visszatérve 2020-ba, egy dolgot biztosan kijelenthetünk: a Windowsnak komoly szerep jutott az elmúlt évtizedek technológiai fejlődésében. Melynek persze továbbra sincs vége, így a Microsoft is folyamatosan fejleszti operációs rendszerét, újabb és újabb funkciókkal bővíti tudását. Egyre szélesebb körben támaszkodik például az internet kínálta lehetőségekre: elég egy online fiók, és a felhasználó szinkronizálhatja adatait a PC, a mobil és a játékkonzol között, a szükséges szoftverek pedig a cég által üzemeltetett Microsoft Store-ból tölthetők le.

Időközben az Internet Explorert felváltotta a Microsoft Edge alkalmazás, amely gyorsabb, biztonságosabb és kényelmesebb (például a Gyűjtemények alkalmazással tárolhatja a vásárlások vagy az iskolai keresések adatait). És nem feledkezhetünk meg más új funkciókról sem, például a Math Input panelről, amely a beírt matematikai képleteket, karaktereket szöveggé alakítja. A Számológép immár nemcsak az alapvető műveletekre képes, hanem valuták közötti konverzióra, illetve a térfogat, a hossz, az energia és más mértékegységek átváltására is.

Aki munkára használja a számítógépet, annak életét a virtuális asztalok könnyítik meg, melyekre szétválogathatja a különböző feladatokhoz tartozó alkalmazásokat, majd billentyűparancsok (Win+Ctrl+ kurzormozgató nyilak) segítségével egyszerűen válthat közöttük.

Az OS lehetőséget ad arra is, hogy távolról, egy másik eszközről is elérhessük számítógépünket, egy másik új szolgáltatása pedig a Windows Sandbox, amelyben gyanús alkalmazásokat és webhelyeket tesztelhet az elsődleges rendszer veszélyeztetése nélkül.

A Windows 10 számos érdekes funkciót tartalmaz tehát a munkavégzés egyszerűbbé, gyorsabbá tétele érdekében, melyek a jelenlegi, a munkahely forradalmi átalakulását hozó időszakban különösen hasznosak lehetnek, így az otthoni iroda már nem csupán egy érdekes előny, hanem egy olyan modern munkamódszer, amely időt takarít meg, tiszteletben tartva egyéni munkatempónkat és életritmusunkat. Kétségtelen, hogy a Windows 10 kiváló eszköz a hatékony munkavégzéshez bárhol, bármikor.


Borítókép: illusztráció

Tech

A digitális gazdaság női példaképeit díjazták

Átadták a 40 év feletti női példaképek a digitális gazdaság területén pályázat díjait – közölték a szervezők, az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH) az MTI-vel.

Közzétéve:

A BME Villamosmérnöki és Informatikai Karán szerdán megrendezett gálán négy kategóriában hirdettek nyertest, és egy különdíjat adtak át.

A közlemény szerint a második alkalommal meghirdetett pályázatra olyan nőket lehetett ajánlani, akik példaképként szolgálhatnak a fiatalabb generációk és a karrierváltó nők számára.

Olyan szervezetek jelölését várták, amelyek büszkék a női alkalmazottjaik teljesítményére, valamint szívesen mutatnának példát a női munkavállalóikon keresztül a szervezeti diverzitásra.  

Az Év csapatjátékosa díjat Burjánné Tandari Zsuzsanna, az AGCO Hungary Kft. SAP-fejlesztője kapta. Rajki Annamária, a Magyar Telekom TV és Entertainment igazgatója érdemelte ki az Innovátor elismerést. Dőry Éva, a Cosmo Consult Business Central üzletágának Support vezetője az Inspiráló teljesítményért kategória nyertese lett, míg Balogh Tünde, az evosoft Hungary Ipari Automatizációs Üzletágnak a vezetője az Inspiráló felsővezető díjat vehette át.

A Különdíjat az oktatásért Özvegy Judit, a szegedi SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola robotokat edukációs célra is alkalmazó tehetséggondozó pedagógusa kapta.

Tovább olvasom

Tech

Minden harmadik magyar kártyabirtokos fizet rendszeresen mobillal

A bankkártyát használó magyarok digitalizáltsága tovább nőtt, elsősorban a mobilfizetés és az online vásárlás terén, de a külföldi utazások és költések is újra elérték a pandémia előtti szintet.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

A 97 százalékos magyarországi bankkártya-penetráció mellett tovább nőtt és eléri a 63 százalékot azok aránya, akik nagyon gyakran, egy héten többször is bankkártyával fizetnek bolti vásárlásaik során, a kártyát napi szinten használók aránya pedig már 23 százalék. A banki ügyfelek 85 százalékánál hetente egyszer biztosan bankkártyával történik a bolti fizetés. A kártyát fizetésre egyáltalán nem használók tábora tovább csökkent, arányuk ma már mindössze 3 százalék – írja az MTI a Mastercard Bankkártyahasználati szokások és attitűdök című kutatásának eredményeire hivatkozva.

A megkérdezettek 63 százaléka kártyával intézi az online számlafizetéseket, a csekkes befizetések aránya pedig 41 százalékról 36-ra csökkent.

A hagyományos bankok szolgáltatásai mellett két év alatt két és félszeresére nőtt azok száma, akik valamelyik neobanknál nyitottak számlát. A növekedés főleg a fiatalok körében volt kiugró, ahol 4 százalékról 17 százalékra nőtt a nem hagyományos banki ügyfelek aránya. A magyar neobanki ügyfelek 10 százaléka már ezt a kártyáját használja minden vásárlása során, ugyanakkor a többség inkább csak kisebb összegeket tárol rajta. A neobanki kártyák esetén a külföldi webshopos vásárlás (68 százalék) és a külföldi tartózkodás során történő fizetés (60 százalék) a használat leggyakoribb módja.

A kártyás fizetés népszerűsége a magyarok körében nem csak belföldön, de nemzetközi útjaik során is nőtt. Az utazás során a megkérdezettek 69 százaléka használta a kártyáját (63 százalék vásárlásra és mindössze 6 százalék aki kizárólag pénzfelvételre).

A magyarok egyharmada (33 százalék) kezdeményezett tavaly mobilfizetést, szemben a 2022-es év 26 százalékos arányával. A mobilfizetés szintén a fiatalok körében a leggyakoribb, itt a megkérdezettek 43 százaléka adott pozitív választ, de az idősebb korosztálynál is eléri a 21 százalékot azok aránya, akik rendszeresen fizetnek így.

A 18-65 év közötti, bankszámlával rendelkező városi lakosságra reprezentatív eredményt mutató kutatás szerint 88 százalék tud a mobilbanki applikációk létezéséről és 68 százalék használja is azt; ez 8 százalékos növekedést jelent egy év alatt, öt év alatt pedig közel 40 százalékot. Leggyakrabban átutalásokra, egyenleg lekérdezésre, tranzakciók ellenőrzésére és online fizetés hitelesítésére használják.

A Covidot követően némi megtorpanás volt tapasztalható az online térben, hiszen míg a járvány idején 87 százalék volt az online vásárlók aránya, ez a világjárvány után 81-83 százalék közé állt vissza. 2023 őszére azonban újra csúcsot döntött a vásárlási láz: a megkérdezettek 88 százaléka vett valamit az interneten a felmérést megelőző fél évben.

Az internetes vásárlások során használt fizetési módok közül az online bankkártyás fizetés a legnépszerűbb (67 százalék), ezt követi a kártyás utánvét (44 százalék), majd a készpénzes utánvét (40 százalék).

Az adatok összesítése után az látszik, hogy 85 százalék azok aránya, akik fizetnek online vásárláskor kártyával.

A megkérdezettek közel ötöde (18 százalék) vásárol rendszeresen külföldi webshopból, 45 százalék ennél valamivel ritkábban, míg 37 százalék azok aránya, akik még sosem tettek így.

A felmérésben résztvevők kétharmada tapasztalt valamilyen visszaélési kísérletet az interneten, a legtöbb esetben ebből szerencsére semmilyen káruk nem lett, 15 százaléknál viszont a veszteség többnyire (az esetek 61 százalékában) 50 ezer forint alatt maradt.

Tovább olvasom

Tech

Hekkertámadás: sokmilliárdos kár érte a magyarországi Pepcót

A cég feljelentést tett, de nem tudják, vissza lehet-e szerezni az ellopott pénzt.

Közzétéve:

A Pepco egyik budapesti üzlete, fotó: MTVA/MTI/Róka László

Adathalász-támadást intéztek a Pepco magyarországi üzletága ellen – írja a Világgazdaság. A Pepco bejelentése szerint mintegy 15 millió eurót veszített a hackertámadásban. 

Ez átszámítva mintegy 6 milliárd forintnak felel meg.

A Pepco csoport úgy fogalmazott, egyelőre nem világos, hogy a pénzösszeget vissza lehet-e szerezni. Ugyanakkor azt is jelezték, hogy erőfeszítéseket tesznek a banki partnereiken és a rendőrségen keresztül is ennek érdekében.

Némiképp megnyugtató, hogy a jelenlegi információk szerint úgy tűnik, az incidens nem érintett semmilyen ügyfél-, beszállítói vagy dolgozói adatot. A Pepco azt is hangsúlyozta, hogy a csoport erős mérleggel rendelkezik, több mint 400 millió eurós likviditással készpénz- és hitelkeretből, illetve továbbra is erős cash flow-t termel a működéséből. További részleteket azonban nem közölt az adathalász-támadásról, így azt sem tudni, az pontosan mikor történt.

Azt ugyanakkor leszögezték, hogy rendkívül komolyan veszik a pénzügyi ellenőrzéseket és az informatikai biztonságot, éppen ezért most a teljes informatikai rendszer és az összes folyamat csoportszintű felülvizsgálatát végzik, hogy a jövőben ezek erőteljesebben biztosítsák az üzletmenetet.

A Pepcónak 248 üzlete van Magyarországon, az első negyedévben pedig csoportszinten 1,9 milliárd eurós árbevételt ért el.

Tovább olvasom