Kövess minket!

Tech

Idén is fontos lesz az IT-biztonság a vállalatoknál

A Micro Focus szakértői szerint 2020-ban a gépek sietnek segítségünkre a védekezésben, és egyre több vállalat igyekszik majd csökkenti a kockázatokat a kiemelt fiókok, a felhasználói tevékenységek és az IoT-eszközök ellenőrzésével, valamint az alkalmazások biztonságának tesztelésével.

A kibertámadások és az adatszivárgási esetek száma idén sem fog csökkenni, ezért a vállalatoknak minden eddiginél több figyelmet, energiát és pénzt kell fordítaniuk arra, hogy megvédjék értékes adataikat és rendszereiket. 2019-ben kiemelkedően sok volt az adatszivárgás, csak az első kilenc hónapban 5183 incidensről érkezett jelentés, amelyek összesen közel 8 milliárd adatrekordot érintettek. A Gartner becslései szerint pedig 2022-re a kiberbiztonságra fordított összeg világszinten eléri a 113,7 milliárd dollárt. A Micro Focus szakértői összegyűjtötték azt a hat trendet, amelyek meghatározóak lesznek idén a vállalati IT-biztonságban.

Kiemelt fiókok ellenőrzése

Nem számít új kihívásnak a vállalatok számára a kiemelt, rendszergazdai jogosultságokkal rendelkező fiókokkal történő visszaélések megakadályozása, ettől függetlenül ez idén is a prioritások között szerepel. Ezek kihasználásával ugyanis mind a kiberbűnözők, mind a rosszindulatú alkalmazottak komoly, sokszor helyrehozhatatlan károkat okozhatnak az anyagiak és a hírnév terén egyaránt. Ezért a vállalatoknak időről időre felül kell vizsgálniuk, tényleg csak azok rendelkeznek-e kiemelt fiókkal a cégen belül, akik esetében ez valóban indokolt. Azt is monitorozniuk kell továbbá, hogy ezek a személyek milyen tevékenységeket végeznek a jogosultságok birtokában.

Nulla bizalom

A vállalatok nem tudhatják, mikor éri őket valamilyen támadás kívülről vagy belülről, ezért egyre több cégnél alkalmazzák a „nulla bizalom” megközelítést. Vagyis elvetik azt a feltételezést, hogy a céges hálózaton belül minden és mindenki, beleértve az alkalmazottakat, a szoftvereket és a hardvereket alapvetően megbízható, és nem akar ártani a cégnek. Ezért a legkisebb jogosultság elvét használva mindenkinek csak azokhoz a rendszerekhez, adatokhoz és erőforrásokhoz biztosítanak hozzáférést, amelyekre valóban szüksége van a mindennapi munkához. Ezeket az eléréseket időről időre ellenőrzik, és emellett folyamatosan értékelik minden személy és eszköz tevékenységét a kockázatok szempontjából. Ahol rizikót észlelnek, ott automatikusan meg is szüntethetik a kapcsolatot és a hozzáférést, hogy megakadályozzák az esetleges károkozást.

Gépek a szakemberhiány leküzdésére

A biztonság fenntartásához rengeteg tevékenységet kell megfigyelni, és óriási mennyiségű adatot kell elemezni. Ezt már nem lehet emberi erővel megoldani, különösen annak fényében, hogy világszerte egyre nagyobb a hiány IT-biztonsági szakemberekből. Ezért egyre fontosabb szerephez jutnak az olyan megoldások, amelyek kiváltják vagy megkönnyítik a szakértők munkáját. Ilyen például az a technológia, amely már a Micro Focus biztonsági információ- és eseménykezelő szoftverében is elérhető. Ez a rendszer mesterséges intelligenciát és gépi tanulást alkalmazva képes elemezni a naplóadatokat, és több millió esemény közül azonosítani a gyanús tevékenységeket. Így a szakembereknek csak a releváns dolgokkal kell foglalkozniuk, tehát akár kisebb személyzettel is fenntartható a biztonság.

Terjedő többlépcsős azonosítás

Egyre több cégnél vélik úgy, hogy a jelszavas azonosítás önmagában még nem elég. Hiszen egy jelszóval rengeteg veszélyes dolog történhet: ellophatják, feltörhetik, kitalálhatják, megoszthatják, leírhatják, elfelejthetik… Meg kell tehát erősíteni a biztonságot valamilyen egyéb hitelesítési módszerrel, például biometrikus azonosítóval vagy mobileszközre küldött kóddal. Természetesen ezeknek is megvan a maguk kockázata, hiszen az okostelefont és a biometrikus adatokat is ellophatják, ahogyan ez tavaly meg is történt több millió ember ujjlenyomatával. Ez különösen azért problémás, mert egy ujjlenyomatot nem lehet olyan könnyen lecserélni, mint egy jelszót. Önmagában tehát minden azonosítási módszer kockázatos, ha azonban kombinálják őket, az nagyobb biztonságot garantál. A megfelelő keretrendszert alkalmazva egyszerűen használható több hitelesítési módszer is, és a lehetőségek tárháza a későbbiekben is bővíthető újabb technológiákkal.

Vigyázó szemek az IoT-eszközökön

Ma már minden és mindenki csatlakozik az internethez. Természetesen rengeteg előnyt tartogat mind a vállalati, mind a magánfelhasználók számára, ha a különféle berendezéseink képesek intelligens módon gyűjteni és megosztani az adatokat. Ugyanakkor ez a lehetőség biztonsági problémákat is felvet, hiszen ami csatlakozik az internethez, azt fel is lehet törni. A Micro Focus szakértői szerint csökkentheti az IoT-eszközökhöz kapcsolódó kockázatot, ha a készülékekhez ugyanúgy hozzárendelnek egy-egy digitális személyazonosságot, mint az emberi felhasználókhoz, és ehhez mérten ellenőrzik a tevékenységüket: valóban szokásosnak számít-e, amit a hálózaton belül művelnek, vagy eltéríthették és kihasználhatták-e a kiberbűnözők.

Mindenki tesztel

A Micro Focus friss felmérése szerint a webes alkalmazások 94 százalékában előfordul valamilyen sérülékenység a biztonsági funkciókban, és az asztali, illetve mobilos alkalmazásokban sem sokkal rózsásabb a helyzet. A vállalatok azonban egyre egyszerűbben futtathatnak le alkalmazásbiztonsági teszteket a különféle, könnyen elérhető eszközök segítségével. Ezért idén várhatóan még többen ellenőrzik majd ilyen megoldásokkal a házon belül használt alkalmazásokat, legyen szó akár saját fejlesztésű, akár más gyártótól származó szoftverekről.

Tech

Bíró Ada nem létezik, mégis műsort vezet (videó)

Forradalmi újítással indult újabb évadában a Duna tudományos-ismeretterjesztő műsora.

Közzétéve:

Borítóképünkön a mesterséges intelligencia által alkotott műsorvezető, Bíró Ada, forrás: M1/YouTube

Bíró Adának hívják a Duna csatorna Delta című tudományos-ismeretterjesztő műsorának új műsorvezetőjét, akinek megjelenését, arcát és hangját egyaránt a mesterséges intelligencia (MI) hozta létre korábban már meglévő programokból – hangzott el az M1 hétfő esti Híradójában.

Mondanivalóját teljes egészében a Delta szerkesztői határozzák meg, ezzel együtt a mesterséges intelligencia segítségével életre hívott képi és nyelvi modell Fejős Ádám állandó műsorvezetőtársa lett a Deltában.

Dudás Viktor filmszakértő szerint a Delta éppen az a műsor, ahol egy ilyen egyedülálló technológiai újdonságnak helye és adott esetben fontos szerepe is van.

„Abszolút helye van egy ilyen műsorban egy ilyen megjelenésnek, hiszen ott, ahol a tudománnyal foglalkozunk és az abszolút újításokat igyekszik bemutatni a műsor, ott abszolút adekvát, hogy a legmagasabb szintű technikai újítások akár a műsor megszólalóinak a megjelenítésében is részesek legyenek”

– fogalmazott Dudás Viktor. Hozzátette: ez egy nagyon érdekes újítás, nagyon kíváncsian várja, hogyan fog a közönség erre reagálni, „mert ilyet még mi Magyarországon nem láttunk képernyőn”.

A legmodernebb nyelvi modellt használták ahhoz, hogy az MI által megalkotott műsorvezető szépen beszéljen magyarul, a legújabb videós modellt pedig ahhoz, hogy megmozdulhasson. Mint a műsorban elhangzott, ezen technológiák érzékeny egyensúlya kellett ahhoz, hogy Bíró Ada elmondhassa a nézőknek a nagyvilágból az aktuális tudományos híreket.

Szűts Zoltán média- és digitális pedagógiakutató, az Eszterházy Károly Egyetem Pedagógiai Karának dékánja az M1-en arról beszélt, hogy a mesterséges intelligenciát az ember alkotja és az ember irányítja. Az MI-vel foglalkozó szakember hangsúlyozta:

a történelemben minden technológia felfordulással járt, csakúgy, mint az MI, de nem félni kell tőle, hanem kipróbálni, megérteni, hosszú távon pedig használni.

„Az elmúlt évtizedben a digitalizáció kapcsán nagyon sokat beszélünk arról, hogy milyen módon átalakul a munka világa, és a mesterséges intelligencia az a trend, ami mindenképpen egy ugrást fog jelenteni. Ez nem azt jelenti, hogy az embereknek meg fog szűnni a munkája. Sőt! Ez azt jelenti, hogy más jellegű lesz maga a munka. Nyilván mindig kihívást hordoz egy technológiaváltás, mesterséges intelligencia esetében azt kell tudomásul vennünk, hogy ez a technológia asszisztensként működik. Segítőként működik” – hangsúlyozta Szűts Zoltán.

Tovább olvasom

Tech

Újabb iskolákat fejleszt a High-Tech Suli program

Minden eddiginél több, összesen 127 iskolai alapítvány pályázott a támogatásra.

Közzétéve:

Borítóképünkön a programban résztvevő diákon láthatók, fotó: Facebook/High-Tech Suli

A benyújtott szakmai anyagok kiemelkedő színvonala miatt a támogató és az értékelő bizottság úgy döntött, hogy az eredeti kiíráshoz képest eggyel több – összesen hat – intézmény juthat hozzá a mintegy 40 millió forintos fejlesztéshez – közölte a Mészáros Csoport az MTI-vel.

A Mészáros Csoport High-Tech Suli programjának ötödik pályázatán modern, 21. századi digitális tanterem kialakítására és a hozzá kapcsolódó szakmai program megvalósítására támogatást nyert el:

  • a Cecei Általános Iskola,
  • a Csopaki Református Általános Iskola,
  • a Herceghalmi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola,
  • a Józsefvárosi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Általános Iskola,
  • a Monori Jászai Mari Általános Iskola és
  • a Szegedi Gregor József Általános Iskola.

Horváth Ádám, a program szakmai vezetője szerint

az évről évre növekvő pályázati anyagok számából az látszik, hogy folyamatos az érdeklődés a High-Tech Suli program iránt; a rendkívül magas színvonalú szakmai anyagokból kiderült, hogy már minden pályázó számára egyértelmű, milyen hatalmas lehetőség egy ilyen terem: nemcsak bizonyos kompetenciák fejlesztésében nyújt kiemelkedő segítséget, de a diákok későbbi munkaerőpiaci elhelyezkedésben is.

Mára olyan közösség lettünk, amelyhez bárki szívesen csatlakozna – fogalmazott Horváth Ádám.

A közleményben hangsúlyozták: a program egyedülálló és több elemében is újszerű, az iskola által kijelölt termet felújítják és olyan modern digitális eszközökkel látják el, „amelyekkel új dimenzióba kerül az oktatás”.

Számos high-tech eszközt kapnak az iskolák, a fejlesztés középpontjában mégis a tanuló és a tanár kapcsolata, az együttműködés hatékonyabbá tétele, a differenciálás támogatás és a készségfejlesztés áll.

A tárgyalkotó eszközök – 3D nyomtató, lézervágó – a tanulók komplex problémamegoldó készségét, technikai kompetenciáit és kiemelten a kommunikációs, együttműködési készségeit fejlesztik – részletezték.

Hozzátették: a tanárok féléves módszertani és eszközhasználati képzésen vesznek részt, illetve a többletmunkájuk elismeréseként havi bérkiegészítésben is részesülnek. Az új, minden igényt kielégítő tantermek várhatóan júniusra készülnek el, így a jövő tanévet már itt kezdhetik a nyertes iskolák diákjai.

Tovább olvasom

Tech

A digitális gazdaság női példaképeit díjazták

Átadták a 40 év feletti női példaképek a digitális gazdaság területén pályázat díjait – közölték a szervezők, az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH) az MTI-vel.

Közzétéve:

A BME Villamosmérnöki és Informatikai Karán szerdán megrendezett gálán négy kategóriában hirdettek nyertest, és egy különdíjat adtak át.

A közlemény szerint a második alkalommal meghirdetett pályázatra olyan nőket lehetett ajánlani, akik példaképként szolgálhatnak a fiatalabb generációk és a karrierváltó nők számára.

Olyan szervezetek jelölését várták, amelyek büszkék a női alkalmazottjaik teljesítményére, valamint szívesen mutatnának példát a női munkavállalóikon keresztül a szervezeti diverzitásra.  

Az Év csapatjátékosa díjat Burjánné Tandari Zsuzsanna, az AGCO Hungary Kft. SAP-fejlesztője kapta. Rajki Annamária, a Magyar Telekom TV és Entertainment igazgatója érdemelte ki az Innovátor elismerést. Dőry Éva, a Cosmo Consult Business Central üzletágának Support vezetője az Inspiráló teljesítményért kategória nyertese lett, míg Balogh Tünde, az evosoft Hungary Ipari Automatizációs Üzletágnak a vezetője az Inspiráló felsővezető díjat vehette át.

A Különdíjat az oktatásért Özvegy Judit, a szegedi SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola robotokat edukációs célra is alkalmazó tehetséggondozó pedagógusa kapta.

Tovább olvasom