2019. október 04.

Radikálisan új irányt vehet a bankkártyás fizetés

Új generációs, beépített kamerával és érintőképernyővel felszerelt biztonságos, elektronikus fizetési terminált mutatott be a Novopayment Kft.

A számtalan kiegészítő funkciónak köszönhetően – mint amilyen akár az ujjlenyomattal történő fizetés - az Android POS terminálok használata személyre szabott vásárlási élményt nyújt a kereskedők és a vásárlók számára egyaránt. A rendezvényen a fizetési szolgáltatások jövőjéről is hasznos információk hangzottak el - írják.

Az MNB legutóbbi jelentése szerint Magyarországon 2019. második negyedévében 147 102 kártyaelfogadó (POS) terminál működött, a több mint 115 ezer fizikai kereskedői elfogadóhelyen. Ezen terminálok nagy része monokróm kijelzős, használatuk során pedig legfeljebb annyi kérdés hangzik el az eladó és a vásárló között, hogy „érintős vagy bedugós?” A Novopayment tavaly nyáron piacra dobott első saját színes érintő kijelzős, valamint a mai napon bemutatott új generációs termináljai azonban radikálisan új irányba terelhetik a kártyaelfogadást, ráadásul nemzetközileg is az első között Magyarországon – vetítette előre Buday Ferenc, a Novopayment key account managere.

A Paydroid terminálok nem csak egyszerű fizetésre alkalmasak, hanem extra tudással, tulajdonságokkal is korlátlanul felruházhatók, a kereskedők saját igényeikre formálhatják azokat. A mérnökök kiemelt figyelmet szenteltek a letisztult design mellett a felhasználói élményre is - teszik hozzá.

A Novopayment által bemutatott terminálok olyan plusz funkciókkal is felruházhatók, mint a különféle hűségprogramok, ajándékok, reklámok helyezhetők el rajta, de akár szerencsekerék, kaparós sorsjegy, kérdőív is fejleszthető rájuk. A beépített kamerának köszönhetően QR-kód olvasóként is használhatók, marketing videók jeleníthetők meg rajta, vagy az ügyfél elégedettség felmérésére is használhatók. Kérhetnek segítségével taxit, de köthetnek rajta egyszerű készülék biztosítást is a megfelelő appon keresztül. Gyakorlatilag a terminálra bármit le lehet fejleszteni, aminek csak a kereskedők fantáziája szabhat határt.

Címkék: gazdaság bank mnb