Bővül a rádióműsorunk csapata

Két örömteli hírrel is szolgálhatunk nektek a rádióműsorunk kapcsán. Egyfelől kibővül a csapat: február 13-ától minden második héten Jobbágy Tamás és Pajor Attila, az MEC médiaügynökség két szakembere vezeti a Médiapiacot a 90.9 Jazzy Rádión. Mi Szakács Lacival természetesen maradunk, csak kétheti váltásban:) Tamás és Attila annyiban mindenképp kipróbált rádiósok, hogy korábban a radiocafés Reklámvilágban dolgoztak a mostani felálláshoz hasonlóan, váltásban. Szóval, fogadjátok őket szeretettel, és hajrá srácok!
A másik jó hír, hogy a hétfő 20 órás kezdés február elejétől hétfő 19 órára módosult. A Jazzy Rádió műsortstruktúrájának módosulása nekünk jól jött, hiszen így gyaníthatóan az esti drive time közepébe csöppentünk. Úgyhogy tessék a 90.9 Jazzy Rádióra hangolni;)
Aki ezt már február 13-án, azaz ma este megteszi, az Tamás és Attila premierje keretében többek között beszélgetést hallhat Blaskó Nikolettel, az ACG ügyvezetőjével, egyben a MAKSZ ATL szekciójának irányítójával. Szó esik többek között ügynökségi modellekről, a kutatás helyéről az ügynökségek életében, illetve a Macher Szabolcs által kezdeményezett, később a MAKSZ által felkarolt M-Listáról.
![]() |




