Kövess minket!

Karrier

Rockenbauer Zoltán távozik az MTVA-tól

Ahogy előre megígérte, felmondott a közmédiánál a Kulturális Főszerkesztőség vezetője, miután újabb nagyszabású leépítési hullám vette kezdetét az MTVA-nál. Orbán egykori miniszterétől az MTVA sajnálkozó közleményben búcsúzik. Közben megjelent a neten, hogy kik kerülnek utcára.

“A közmédiában továbbra is hangsúlyos a kultúra szerepe” – ezzel a címmel adott ki közleményt az MTVA azután, hogy napvilágot látott: felmondott a Kulturális Főszerkesztőség vezetője, Rockenbauer Zoltán, akinek több munkatársát is elbocsátották tegnap. (A főszerkesztő-helyettes pedig nyugdíjba vonul.) Rockenbauer, aki nem sokkal a 2010-es kormányváltás után került a pozícióba, korábban fideszes országgyűlési képviselő, illetve az első Orbán-kormányban kultuszminiszter is volt. Távozása az MTVA-tól összefügg azzal az újabb nagyszabású leépítési hullámmal, ami nemrég vette kezdetét vette a közmédiában, és amelynek keretében a napokban felmondóleveleket kezdett kézbesíteni – többek között a kulturális területen dolgozóknak.

Az MTVA-t valószínűleg váratlanul érte Rockenbauer döntése, mivel a cég közleményében azt írják, hogy új főszerkesztőt csak később tudnak kinevezni. Pedig lapinformációk szerint a főszerkesztő korábban már előre szólt, hogy ha a kulturális szerkesztőségben dolgozók jelentős részét is kirúgják, akkor tiltakozása jeléül maga is távozni fog.

“Az MTVA sajnálattal vette tudomásul Rockenbauer Zoltán főszerkesztő lemondását. Egyúttal köszönetet mond azért a munkáért, amelynek segítségével a közmédia kulturális kínálata az elmúlt két esztendőben megújult” – írja a közmédia közleménye, melyben köszönetüket fejezték ki Rockenbauernek a munkájáért, egyúttal azt is állították, hogy a rádiós és televíziós kulturális tartalom tekintetében a közmédia piacvezetővé vált az elmúlt időszakban.

Több száz újságíró kerül utcára

A közmédiában egyébként annak ellenére kezdődtek meg a leépítések, hogy a szakszervezetek kedd este sztrájkbizottságot alakítottak, ami pedig – állítják a szakszervezetek – a törvény szerint további hétnapos egyeztetést követel a munkáltatóval, és ez idő alatt nem lehet megkezdeni vagy folytatni a leépítést.

Eközben az interneten már elolvasható egy lista, hogy kiket tesz utcára az MTVA. A távozók között ismert képernyős arcok is vannak.

A leépítés összesen 210 munkavállalót érint.

A MÚOSZ tiltakozik

A Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) elnöksége egyébként közleményt adott ki pénteken, melyben megdöbbenését fejezi ki a közszolgálati médiában zajló események miatt. Az elnök megdöbbenéssel tapasztalja, hogy a közmédia megújítását ígérő program megvalósítása helyett a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) további egyoldalú és erőszakos lépéseket tesz a közmédia átalakítására – olvasható a legnagyobb hazai újságíró-szervezet közleményében. “A minőségi és független közmédia működtetésének esélyétől a rendszerváltás óta soha ilyen távol nem szorította a magyar állam a közmédia alkotóit és közönségét. A legújabb csoportos létszámleépítést, az eddig megismert információk alapján csak a szakma szétverésének lehet minősíteni” – tették hozzá.

Karrier

A Dal 2021 – Nekik lehet szurkolni a harmadik válogatón

A harmadik válogatóval folytatódik A Dal 2021. A szombaton a Duna Televízióban 19 óra 35 perckor kezdődő élő show-ban ismét tíz produkciót láthatnak a nézők.

Közzétéve:

A négy válogatóból húsz dal jut a két elődöntőbe, az innen tovább kerülő nyolc produkció alkotja a március 13-i finálé mezőnyét – közölte az MTVA hétfőn az MTI-vel.

A harmadik válogatóban a Beneath My Skin (daluk címe: Ébredj!, a Chain Bridge Pop (Messze valahol), Csondor Kata(Bosszúállók), Katona Petra (Viszlát múlt), Kozma Orsi (Változik a világ), Nági és Betti (Gyere velem), Nagy Szilárd feat. Ragány Misa (Drága hazám), a Pink & The Panthers (Sodor a szél), a Swing á la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos (Maradok), valamint Szekér Gergő (Hazatérsz) lép színpadra.

A múlt szombati második válogatót Anevemandras (Kállay-Saunders András) nyerte Hazaérek majd című dalával. A zsűri szavazataival még a GERENDÁS feat. Dárdai Blanka (Senkié), Noémo (Hableány) és Szabó Leslie (Legyen másnak is jó) jutott az elődöntőbe, a közönség voksaival pedig Andelic Jonathan (Áldom).

A Dal 2021 műsorvezetője két korábbi győztes, Orsovai Renáta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie.

A versenyről részletes információk A Dal 2021 honlapján, valamint Facebook-, Instagram- és YouTube-oldalán találhatóak, ezeken extra tartalom, videó és cikk is elérhető a műsorról.

Tovább olvasom

Karrier

Ingyenes programozási kurzust indít a Microsoft

A techóriás a HTTP Alapítvánnyal és a Green Fox Academyvel működik együtt az akár három hét alatt elvégezhető magyar nyelvű tanfolyam szervezésében.

Közzétéve:

Pixabay

A februárban elindított közös program széles körben hozzáférhetővé teszi a digitalizálódó munkaerőpiac kihívásaira felkészítő alapszintű programozási tudást – közölte a Microsoft Magyarország az MTI-vel. Ezért az ingyenes #MyFirstApp Coding Camp nevű kurzus magyar nyelven érhető el, ezzel a most induló program az egyik legnagyobb belépési korlátot bontja le. Százhúsz jelentkező ráadásul mentori segítséggel vághat bele a tanulásba.

Felidézik: a Green Fox Academy tavaly márciusban, a járvány miatti korlátozások bevezetésekor indította el háromhetes ingyenes kurzusát, akkor még angolul.

“Csak Magyarországon közel 10 ezren érdeklődtek a lehetőség iránt, ugyanakkor sokan épp a nyelvi nehézségek miatt léptek vissza, nem volt meg a kellő magabiztosságuk ahhoz, hogy angolul végezzék el a programot”

– ismertette a közleményben Fachs Anita, a Green Fox Academy magyarországi vezetője.

Megjegyezte: bár a programozás nyelve kétségtelenül az angol, a program az alapszintű kódolói tudással növeli a résztvevők elhelyezkedési esélyeit.

Tovább olvasom

Karrier

Rekordnevezés a Kódolj határok nélkül! versenyre

Idén a tavalyi duplája, hatvan középiskolai csapat jelentkezett a Belügyminisztérium és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. által meghirdetett nyílt forráskódú programozó versenyre.

Közzétéve:

Pixabay

A középiskolások mellett a 2021-ben elsőként, hagyományteremtő céllal létrehozott felsőoktatási kategóriában 20 csapat méri majd össze tudását – közölte a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. az MTI-vel szerdán.

A verseny célja, hogy a programozás iránt érdeklődő diákok bővítsék tudásukat a nyílt forráskódú technológia témakörében, majd megmutassák tehetségüket egy valós alkalmazás kidolgozása során. A kezdeményezés emellett alkalmat teremt a hazai és a határon túli magyar anyanyelvű főiskolai és egyetemi hallgatók, oktatók és a NISZ Zrt. szakembereinek széleskörű tapasztalatcseréjére a nyílt forráskódú technológiák terén – közölték.

A nyílt forráskódú szoftverek és nyílt szabványok fontos szerepet töltenek be a magyar közigazgatásban. A NISZ Zrt. 2016-ban Nyílt Forráskódú Kompetencia Központot hozott létre, mely mára már kiemelkedő nemzetközi sikereket ért el a LibreOffice fejlesztésben és hibafeltárásban. 

A Kódolj határok nélkül! programozó versennyel kapcsolatban további részletek a verseny.nisz.hu oldalon találhatók.

Tovább olvasom