Szerepe a megosztó

Szerepe a megosztó

2019. december 30.
Tőlünk nyugatabbra azt mondanák rá: self-made man. Sebestyén Balázs megcsinálta a karrierjét. Talán még többet is hozott ki a lehetőségeiből, mint gondolta. Mára Magyarország legismertebb médiaszereplője, akinek a sajtó minden lépését figyeli, egy hajszála nem állhat keresztbe anélkül, hogy arról másnap ne írnának. Ezért is enged ritkán betekintést a gondolataiba, különösen olyan nyitottsággal, mint ezúttal.
Nagyvilági kalandozások

Nagyvilági kalandozások

2019. december 18.
Egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei városból származik. Táncművésznek készült. Még csak tizenegy éves volt, amikor mozdulataival elkápráztatta az Operaház közönségét. Aztán úgy döntött, színésznő lesz. Ekkor már a szépségével és a tehetségével hódított. A magyar művészvilág után a német is fejet hajtott előtte. Jó ideje Amerikában él, ahonnan időnként hazalátogat, hogy meséljen többek között a nagyvilágban tett – olykor rögös – útjairól: Marozsán Erika.

Tremmel Zoltán vette meg Vajna pakettjét az Est Mediában

2019. április 11.

A médiakörökben ismert szakember számos Vajnához közeli, Tv2 Csoporthoz köthető cégben tölt be kulcspozíciókat - írja a Napi.hu.

Rejtélyes tulajdonos a TV2-ben?

2019. március 22.

A Medialog Worldwide Ltd. minimális részesedéshez jutott.

Új tagok a Filmszakmai Döntőbizottságban

2019. március 08.

Március 11-től változik a Filmalap Filmszakmai Döntőbizottságának összetétele.

Nem emlékeztek meg Andy Vajnáról az Oscar-gálán

2019. február 25.

Vajna Tímea a közösségi médiában fakadt ki.

Vaszily Miklós kerülhetett a TV2 élére

2019. február 13.

A Válasz Online úgy tudja, hogy Mészáros Lőrinchez köthető üzletemberek nagyobb befolyást szereztek a csatornánál.

Nem lesz sajtónyilvános Andy Vajna temetése

2019. január 28.

Sajtóértesülések szerint a rendezvényen Arnold Schwarzenegger beszédet fog mondani, de az is lehet, hogy Antonio Banderas is elmegy rá.

Arnold Schwarzenegger búcsúztathatja el Andy Vajnát

2019. január 28.

A színész és a producer 30 évig voltak barátok.

Megvan a Rádió 1 új ügyvezetője

2019. január 24.

Visszatér a korábbi társügyvezető.

Tovább szólhat az Érd FM 101,3

2020. október 22.

Hét évvel meghosszabbította az Érd FM 101,3 rádiós jogosultságát a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa. A testület további döntéseket is hozott e heti ülésén.