Harminc milliárdos bevételt várnak a Fekete Péntektől

2017. november 22.

A GKI Digital és az Árukereső.hu kutatás-sorozatának negyedik felméréséből kiderül, hogy az e-kereskedők csak a fekete péntek napjára mintegy 1,1 millió rendelést és 25-30 milliárd forintos forgalmat várnak.

Véget ér az ingyenes kiszállítás időszaka

Véget ér az ingyenes kiszállítás időszaka

2017. május 25.
2016-ban mintegy 30 milliószor vásároltunk terméket online, melynek 69%-át külső logisztikai cég juttatta célba, ráadásul kézbesítési díjat nekünk, vevőknek sokszor egyáltalán nem kellett fizetnünk.

Dübörög az online szektor

2016. szeptember 05.

A JátékNet webáruház lett az Ország Boltja

2014. október 14.

Az idei Ország Boltja gálán a JátékNet első helyezést ért el Játék kategóriában a minőségi és népszerűségi díjakért folyó megmérettetésekben is.

Palocsay-Zubor Géza távozik az Árukeresőtől

2013. december 10.

A szakember az utóbbi két évben a termék nemzetközi üzletágvezetőjeként tevékenykedett.

Versenyeznek az e-kereskedők

2013. július 18.

Több mint 100 webáruház nevezett a 3. Ország Boltja versenyre az első 24 órában.

Közösködik a Netrisk és az Árukereső

2013. május 10.

Együttműködik a két összehasonlító portál. A Netrisk.hu több mint egymillió felhasználójának a biztosítási termékeken túl a jövőben több százezer műszaki cikk közvetlen összehasonlítására nyílik lehetősége a biztosítási portál és az Árukereső.hu közös márkaoldalán. A felület létrehozása az első lépést jelenti a saját területeiken piacvezető összehasonlító oldalak hosszú távú együttműködésének, amellyel a két partner a fellendülő e-kereskedelemben rejlő lehetőségek minél hatékonyabb kihasználását kívánja elérni.

Idén már mobilra optimalizálnának a webáruházak

2013. április 16.

Az eNet és az Árukereső közösen végzett felmérést a hazai e-kereskedelemről. A szegmensben nem rossz a hangulat, a Tesco pedig finom lökést adhat a hazai piacnak.

Új kommunikációs vezető az Árukeresőnél

2013. február 05.

A kommunikációt eddig irányító Büchler András egy könyvkiadónál folytatja.

Közösen kutatja a hazai e-kereskedelmet az eNET és az Árukereső.hu

2013. február 04.

A magyar mellett a román és a bolgár piacra vonatkozik a megállapodás.

Harminc milliárdos bevételt várnak a Fekete Péntektől

2017. november 22.

A GKI Digital és az Árukereső.hu kutatás-sorozatának negyedik felméréséből kiderül, hogy az e-kereskedők csak a fekete péntek napjára mintegy 1,1 millió rendelést és 25-30 milliárd forintos forgalmat várnak.