Nagyon megéri átláthatónak lenni – megjelent a Transzparencia Riport

Nagyon megéri átláthatónak lenni – megjelent a Transzparencia Riport

Médiapiac 2017. december 06.
Elkészült a legújabb Transzparencia Riport a 2016 évi adatok alapján, a már megszokott MATESZ és a Kantar Media adatok mellett a Nemzeti Olvasottság Kutatás (NOK) is csatlakozott az elemzéshez. A felmérésből kiderül, hogy a print piac elmúlt évi reklámbevételének döntő többségét, 82 százalékát a Matesz által auditált és/vagy a NOK-ban mért lapok nyerik meg maguknak.

Átláthatóbb mérésekre törekszik a Facebook

2017. február 02.

Különösen az eszközök közötti mérést erősítenék. Ennek érdekében több külsős partnert is bevonnak.

Mégis kiadja az MTVA az eltitkolt közadatokat

2013. szeptember 13.

A közmédia a jogerősen is elveszített perek és az Átlátszó.hu petíciója ellenére nem adott ki közadatokat, emiatt rendőrségi feljelentés lett belőle. Az események ezután felgyorsultak: a feljelentés hírének megjelenése után alig néhány órával megjött az MTVA közleménye, melyben közölték, mégis eleget tesznek a bírósági ítéletnek. Az első adag szerződésekből máris botrány van, ugyanis kiderült, hogy 85 millió forintot fizettek ki a Marslakók szerződés megszüntetésére.

A beszerzői oldal is dolgozik a tender tisztasági csomagon

2012. május 08.

Együttműködési megállapodást írt alá a MAKSZ és a Beszerzési Vezetők Klubja.

Halál a CT-re?

2011. november 11.

Általános vásárlási és elszámolási alappá vált az utóbbi években az online displayszegmensben a CT, azaz az átkattintás. Olyannyira, hogy lassan minden kampány sikere ezen az alapon mérettetik meg, akkor is, ha egyébként a kommunikáció célja nem az volna, hogy valakik valahová kattintsanak. Különösen fals mutatószám a CT az imázskampányok esetében, noha manapság éppen a márkaépítési pénzek netre vonzása az egyik legnagyobb kihívás. A „CT-fétis” után most divat a CT-t utálni, de a kép ennél árnyaltabb. Éppen ezért magyar szakembereket kértünk fel arra, hogy reflektáljanak az amerikai „CT-gyilkos” felszólításra. - Előzetes a nyomtatott Médiapiac most megjelent számából.