Bochkor megint rádiózik

2014. október 02.

Több mint két év kihagyás után ült ismét stúdióba.

Újraindítaná a Bumerángot Boros Lajos

2013. június 21.

Tizenhét éven keresztül ébresztette minden hétköznap a hallgatókat, és most a Bumeráng újraindításán dolgozik Boros Lajos. Hazánk egyik legismertebb rádiós műsorvezetője nem érzi magát öregnek, inkább örök fiatalnak. Rendszeresen eljár úszni, fotózni, több Facebook oldalt is üzemeltet, sőt legutóbb beiratkozott egy tanfolyamra is. Boros Lajossal Szily Nóra beszélgetett.

Megszűnt a Bumeráng Magazin

2012. november 30.

A héten még megjelenik, de decembertől már nem lesz több Bumeráng Magazin. A kiadó és a márkatulajdonosok döntései következtében kivonul a hetilap a lappiacról.

Pénteken visszatér a Bumeráng

2012. október 09.

Rádióban egyelőre nem, hetilap formában azonban már ezen a héten találkozhatnak a fogyasztók Bochkorékkal. Ambíciózusak a céljaik, ezt mutatja a manapság brutálisnak számító 150 ezres példányszám is. Október 12-én rajtol a hetilap, amelybe nagyságrendileg közel 100 millió forintot toltak be.