csatornacsalád címkével ellátott cikkek
Erősít a régióban az AXN anyacége

Új vezetővel erősíti kelet- és közép-európai sales-tevékenységét a közeljövőben a Sony Pictures Television (SPT). Kipróbált embert csábítottak át.
Orange-bezárás a francia piacon

Évekig két forgatókönyv futott egymás mellett, most a rosszabbik nyert. Nemsokára egy sportcsatornával kevesebb lesz a francia piacon.
Megint pénzt hozott az RTL

Növekvő forgalom mellett az egy évvel korábbival centre azonos EBITDA – ez az RTL-médiaház első negyedéves gyorsjelentésének legfontosabb adata.
Ősszel startol az RTL II

A korábbi hírekkel ellentétben új csatornaként indulhat, nem az RTL-portfolió egy már meglévő tagját brandingelik át.
Eurosport: öt karika, 3D

A célközönség méretéhez képest bőséges háromdimenziós olimpiai kínálattal készül a londoni világjátékokra az Eurosport. És már partnerre is leltek.
Átszabják a holland közmédiát

Miközben Közép- és Kelet-Európában sorra indítják újabb csatornáikat a közszolgálati televíziók, Hollandiában épp az ellenkező irányba tartanak.
Felpörög a CME

Újabb piaci szegmenst céloz meg Szlovákiában a CME. A legnagyobb helyi kereskedelmi tévét tudhatja maga mögött az új adó.
Új cseh félcsatorna

Frappáns megoldással bővítette műsorkínálatát a cseh kereskedelmi televíziós piac egyik főszereplője. Ezzel csak követi a piacvezetőt.
Lesz lengyel mobiltévé

Némi technikai vargabetűvel lehel életet egy Európa-szerte döglődő technológiába az egyik lengyel szolgáltató.
Erősít a cseh köztévé

Belehúz a cseh közszolgálati televízió: mennyiségben és minőségben is turbóznak, hogy a mostaninál is több nézőt mondhassanak magukénak.
Sorozatfüggőkre hajt az RTL

Újabb rétegcsatorna jelenik meg a német piacon nemsokára. Az adó mögött az RTL-csoport áll.
Orosz digiforradalom

Lepel lerántva – megmutatta a legnagyobb oroszországi digitális tévés platform, mire készül, amikor vezetői forradalmat ígérnek.
Disney kézben az álomgyár

Lezárult a legnagyobb indiai filmstúdió felvásárlása: a Disney kifizette a többi tulajdonost, mégpedig tekintélyes summával.
A hispánok felé nyit a News Corp

Az Egyesült Államok spanyolajkú lakosait megcélzó televíziós hálózat tervével állt elő a Murdoch-birodalom, amely már partnert is talált a tervhez.
Bővít a lengyel köztévé

A bővítésben látja a túlélés zálogát a lengyel közszolgálati televízió. A TVP ezért nagy ívű fejlesztésekbe kezd, aminek már látszanak is első jelei.
Döntést vár az MTG

Várja a lett kartellhatóság döntését a nálunk a Viasat-tévéket működtető svéd MTG-csoport.
Élre tör az MTG

Egy ismeretlen összegért végrehajtott bevásárlással elsőségre tehet szert Lettországban a nálunk a Viasat-adókkal jelen lévő MTG.
GVH-oké az RTL-IKO ügyletre

Növelheti az RTL Csoport a magyar RTL-ben birtokolt részesedését, s megveheti az IKO hét csatornáját is.
Chello Zone: háttérváltás

Svéd befektetői hátterű iparági óriás vásárolta fel a Chello Zone kiterjedt háttérintézmény-hálózatának egy részét a napokban.
Átszervez és kivonul az MTG

Jelentős anyagi áldozatokat vállalt a közelmúltban a Modern Times Group, hogy lezárja régiós múltjának egy mínuszos fejezetét, és fejlesszen is.
Hírcsatorna a Digi TV-től

Bővülhet a portfolió: újabb piacra készül belépni odahaza a Digi TV-vel Magyarországon is jelen lévő romániai RCS&RDS médiaház.
Újabb arab tévé

Testvércsatornát kap az arab világ második számú, a Nyugat iránt kifejezetten nem túl barátságos voltáról (is) ismert televíziója.
Regionális orosz válogató

Lassacskán nekikezdenek a keresésnek: melyik regionális csatorna kapjon helyet az első oroszországi multiplexen.
Meghalnak a bónuszcsatornák

A kormányzat még indulásuk előtt megadja a kegyelemdöfést a francia digitális bónuszcsatornáknak.
Növekedés az RTL Csoportnál

A bevételek 6,6 százalékkal, míg az EBITA 8,3 százalékkal bővült 2011 harmadik negyedévében az RTL Klub tulajdonosánál.
Dönget a TV2 gazdája

Jövedelmező növekedési pályán maradt a ProSiebenSat.1 Csoport – áll a hivatalos közlésben. Minden lényeges mutató megugrott.
Kínai médiaroham

Nemzetközi offenzívába kezd jövőre a kínai közmédia-konglomerátum. A CCTV az ország tengerentúli befolyását akarja növelni.
Német Sky-megaprojekt

A válság közepén kezd óriásvállalkozásba Németországban a Murdoch-féle Sky-médiaház helyi leányvállalata.
Rákészül az eladásra a lengyel tévébirodalom

Gyors átszervezést hajtanak végre a lengyel tévépiac első számú szereplőjénél, a TVN-nél a régóta híresztelt értékesítés előtt.





Közösségi Média