Kövess minket!

Művház

Díner Tamás: „A zenészekkel egy húron pendültem”

„Minden lemezborító egy történet” – vallja Díner Tamás, akit mindig erős érzelem fűzött a zenéhez. Közel kétszáz fotográfiája került valamely komoly- vagy könnyűzenei lemez borítójára. Turnéra kísérte a Skorpiót és a Piramist. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a dzsesszélet kiválóságain túl megörökítette a Rolling Stones koncertjeit is. Elevenítsük fel az 1970–80-as évek zenei világát, és benne egy fotós életét!

Képzeld, úgy meg voltam ijedve, amikor a napokban Szilágyi Áron kardvívó jött hozzám egy címlapfotózásra. Mégiscsak kétszeres olimpiai bajnok. Előtte egyszer fotóztam sportolót, Ónodi Henriettát a Nők Lapjába, de annak harminc éve. Emlékszem, előtte vásároltam Londonban egy objektív kiegészítőt, amellyel egész közel lehetett menni az alanyhoz. Mindig azt mondom, a fotográfus csak az egyik rész, a másik az alany. Együtt kell működnünk.

Mi teszi a jó fotográfiát?

Nagyon fontos, hogy a kép tessen annak, aki szemléli. A kiállítási képeim direkt ezt a célt szolgálják. Az első tihanyi kiállításomat még hirdették plakátokon, amelyeket csodáltak az emberek. Szerintem azért, mert egyetlen kilógó belű ember, levágott fejű asszony, zokogástól maszatos arcú árva gyerek sem volt rajtuk. Az akkori perjel, dr. Korzenszky Richárd amiatt érzett nyugalmat, mert egyetlen olyan hölgyet sem ábrázoltam, akinek ne tellett volna ruhára, csak olyan képeket készítettem, amelyek az ember lelkét megsimogatták. (Nevet.)

Érzelmileg szükséges hatással lennem az alanyokra, akiknek el kell hinniük, hogy a szívem-lelkem kiadom, hogy jó kép szülessen. Egy kis szakértelem nem árt, de közel sem olyan fontos, mint az érzelmi légkör megteremtése. Azt hiszem, jól tudom kifejezni, hogy milyennek tartok valakit.

Egyszer Sebestyén Mártát fotóztam egy amerikai zenei magazinnak. A válóperéről érkezett a műterembe, szomorú és letört volt. Tudtam, hogy két fia várja haza, így először megkértem, hogy gondoljon a kisebbikre, mire elomlott rajta a boldogság, majd mikor ismét rosszra fordult a hangulata, megkértem, hogy gondoljon a nagyobbik fiára. Működött. (Nevet.)

Az analóg időkben lettél fényképész. Hogyan hatott rád a digitalizáció?

Iszonyú nehezen viseltem, ellenálltam. Mi az, hogy ne a legendás Kodachrome-ra fényképezzek? Olyan csodálatos filmek voltak, amelyeket, ha megfelelően hívtak elő, valami eszményi alkotás született. Ma már alig van hely, ahol analóg nyersanyagról hívnának elő, de könnyű hibázni, ahogy a digitális eszközök esetében is. Egy időben enteriőröket fotóztam egy lakberendezési magazinnak. Olyan embereket ismerhettem meg, mint Bethlen Farkas, aki Nógrád megyében, egy hegy tetején, egy gerendákból épült, hihetetlenül szép házban lakott, vagy gróf Almásy Antal, aki az angol beteg (Almásy László – a szerk.) oldalági leszármazottja. Hozzá például kétszer kellett elmennem, hogy a megfelelő felvételeket készíthessem el.

Díner Tamás: Ella Fitzgerald © Díner Tamás
Díner Tamás: Ella Fitzgerald © Díner Tamás

Barátodnak, Ráth Lászlónak segítettél világosítani, amikor megérezted a szakma szépségét.

Scampi szólt, hogy lemegy fotózni Bajtala János koncertjére a Metró Klubba, és ha van kedvem, tartsam a vakut. Úgy vélte, csak a hülyék világítanak a gép mellől, így kitalálta, hogy a vakut mint reflektort használjuk. Ott álltam a hosszú zsinór végén, amikor azt éreztem, valami történik velem. A képeket aztán bevittük a Magyar Rádióba, ahol elragadtatva nézték őket, majd szóltak, hogy Budapesten éppen dzsesszhetet rendeznek, szükség lenne fotósra. Előtte mindössze egy képet készítettem: az apai nagymamámat, Ómamát fotóztam le egy hirdetőoszlop előtt.

Azt, hogy a fotográfia egy olyan út számomra, amelyen el lehet indulni, egy másik alkalommal éreztem meg. Grabócz Miklós volt a Magyar Rádió népzenei szerkesztője. Azt vette a fejébe, hogy az összes létező népzenészt egybegyűjti Nyíregyházán. Ekkor született meg a száztagú cigányzenekar gondolata. A pályaudvarról reggel hatkor indult egy különvonat, igen ám, de Scampi nem volt hajlandó korán felkelni, és közölte, menjek egyedül, ha szeretnék. Nem kellett kétszer mondania. Gondolhatod, a hetvenes évek elejét írtuk, kinéztem vagy 15 évesnek, a vonat meg tele volt elegáns zenészekkel, akik valamiért imádtak. A fotóim megjelentek a Rádió Újságban, alatta a nevemmel. Aztán lassan belekeveredtem mindenfélébe, aminek köze volt a muzsikához.

Kamerád előtt megelevenedett Kocsis Zoltán, Kurtág György, Vukán György vagy éppen Ella Fitzgerald, Oscar Peterson és Ray Charles is.

Egyszer leküldtek a 11-es számú stúdióba, hogy fotózzam le azt, akit ott találok. Fentről jött a fény, az illető lehajtott fejjel ült, kínlódtam. Az illetőnek hihetetlenül erős kisugárzása volt, az a típusú ember, akiről rögtön meg lehet érezni, hogy valaki. Utólag tudtam meg, hogy Kurtág Györgyöt fotóztam. Még egy ilyen élményem volt, amikor egyszer kórházban feküdtem, és bejött a kórterembe egy magas, vékony úr, valami elképesztő kabátban. Az orvos beadott neki egy injekciót, majd közölte, hogy egy ideig nem szabad felkelnie. Unatkoztam, így leültem az ágya szélére, beszélgetünk egy keveset, majd kimentem megtudakolni, ki a szobatársam. Azt gondoltam, minimum egy Pallavicini, egy Esterházy vagy egy Festetics. Egyik sem talált. Széchenyi Pál volt, a nagy Széchenyi egyenes ági leszármazottja. Később a Vígszínház előtt találkoztam vele, megszólított: „Tamáskám, igyunk meg egy konyakot!” A meghatódástól földbe gyökerezett a lábam, de akkor még nem ittam semmilyen szeszes italt, így visszautasítottam. Hozzáteszem, aztán még negyven évig nem ittam alkoholt, ami nagy veszteség… (Nevet.)

Díner Tamás (Fotó: Valuska Gábor)
Díner Tamás (Fotó: Valuska Gábor)

Fotósként jó, ha valaki rendelkezik azon képességgel, hogy ráérez az alanyainak fajsúlyosságára.

Koltai Lajosnak vagy Baricz Katinak olyan a személyisége, hogy nem lehet elmenni mellette. Latinovitsé mellett sem lehetett. Féltem is tőle, erős kritikával élő ember volt, aki rögtön elzavarta azt, aki nem tetszett neki. Ezért sokan nem szerették, rossz véleményt fogalmaztak meg róla, pedig micsoda hihetetlen ember volt, tényleg ő volt a színészkirály.

Díner Tamás: Baricz Kati © Díner Tamás
Díner Tamás: Baricz Kati © Díner Tamás

A zenéhez mindig erős érzelem fűzött. Vélhetően apámtól örököltem, aki még az esküvőmön is zongorázott. Mint említettem, a Magyar Rádió fotóst keresett a korszak híres dzsesszkoncertjeire. Na nehogy azt hidd, hogy a rádiónak volt arra pénze, hogy kifizessen olyan neveket, mint amilyeneket említettél. Legfeljebb egy ebédre lett volna elég a díjazásra szánt összeg, de azért nem jött volna el Mr. Acker Bilk (dzsesszklarinétos – a szerk.), aki a legdrágább volt mind közül, pedig nem ő volt a legnagyobb név. Willis Conover (dzsesszproducer, a Voice of America műsorvezetője – a szerk.) intézte el, hogy a művészek már a beutazásuk előtt megkapják a honoráriumukat.

A világ óriásai látogattak el hozzánk, hogy fellazítsák a bebetonozott szocreált, amelyben éltünk, és sikerült nekik. Azóta sem hiszem el, hogy például Ray Charles volt a kamerám előtt. Aztán jöttek a rockkoncertek, amelyek az én kis puha lelkemben igen mély nyomot hagytak.

Díner Tamás: Ray Charles © Díner Tamás
Díner Tamás: Ray Charles © Díner Tamás

És miközben sorozatban csináltam a fotográfiákat, már viszonylag korán azon elmélkedtem, milyen jó lenne lemezborítókat készíteni. Négy keserű évig vártam a lehetőségre. Közben minden koncert után rohantam a Tükörhöz, a Film, Színház, Muzsikához vagy az Ország-Világhoz, hogy eladjam a képeim, amelyekért úgy 280 forintot kaptam. Egy lemezborítóval egy teljes havi fizetést is meg lehetett keresni. Aztán sikerült eljutnom odáig, hogy egy alkalommal Frenreisz Károly a fülemnél fogva vitt be a lemezgyárba, hogy bemutasson az illetékeseknek. Ragaszkodott hozzá, hogy én készítsem a következő borítójukat, noha nem voltam erre kijelölt fotográfus. Szimpatikus lehettem, felküldtek a képző- és iparművészeti lektorátushoz, hogy eldöntsék, alkalmas vagyok-e a feladatra. Ott megnézték a jazz fotóim, amiket korrektnek találtak.

Díner Tamás (Fotó: Valuska Gábor)
Díner Tamás (Fotó: Valuska Gábor)

Az első rockzenei lemezborítót a Skorpiónak készítetted, de emlékezetesek a Zorán, Kern András és Cseh Tamás lemezeihez készült felvételeid is.

Igen, de készítettem komolyzenei borítókat is, az elsőt Bálint Máriának, illetve irodalmiakat is, először a Kalákának. Utóbbi kapcsán a mai napig a sírógörcs kerülget. Verőcére utaztunk a zenekarral, a megérkezésünk után azt vettem észre, hogy a hangszereiket egy kupacba rendezik. Nagyon megtetszett a kompozíció, a fény is pont jó szögben esett rájuk, de mire kicsit variáltam, a nap már elment, és csak egy sarkot világít meg.

Kern András lemeze © Díner Tamás
Kern András lemeze © Díner Tamás

Az életem egyszerre volt lélekmelegítő és őrületes. Minden reggel az Elizélt palotába (az Országos Rendező Iroda Vörösmarty téri székháza – a szerk.) mentem, amelynek a büféjében állandóan zajlott az élet. Ott találkoztam Fodor Ákossal is, aki idővel a legjobb barátom lett. Aztán lementünk az Aero presszóba, ahol ott ült például Pilinszky, Cseh Tamás és Bereményi Géza. Az estéket rendszerint Révbíró Tamásékkal vagy Kemény Györgyékkel töltöttem.

Turnéra kísértem a Skorpiót és a Piramist, majd Révész Sanyi révén eljuthattam életem első Rolling Stones-koncertjére Zágrábba, ahol az első három szám alatt fotózhattam Mick Jaggert. Megsúgom, hogy utána is kattintgattam, ami a koncert védelmét biztosító Hell’s Angelsnek igencsak nem tetszett…

Díner Tamás: Mick Jagger © Díner Tamás
Díner Tamás: Mick Jagger © Díner Tamás

Mi volt az elsődleges feladatod: egy lemez művészi értékét előtérbe helyezni vagy a kereskedelmi szempontoknak megfelelni?

Először is jó ízlésre volt szükség, és arra, hogy meg tudjam valósítani azt, amit a művész megálmodott.

Persze a lemezgyárnak is el kellett fogadnia az anyagot, hiszen a borító reklámeszköz, egy „csomagolás”, és mint ilyennek vonzónak kellett lennie. A lemezborítón látszódni kell.

Volt olyan zenész, akinek bár örökre rajongója maradtam, nagyon nehezen lehetett vele együttműködni, nem engedte, hogy az eredeti elképzelésem valósítsam meg. Ne áruljunk zsákbamacskát, Zoránról beszélek, akit az első önálló lemezére fotóztam. Azt találtam ki, hogy egy nagyon közeli képet készítek. A Volt egyszer egy vadnyugat azon jelenete inspirált, amelyben a főszereplő szájharmonikázik, mialatt folyamatosan közeledik felé a kamera, amely a szemén állapodik meg, egy másik szereplő pedig a pisztolya csövével megfog egy legyet. Zorkó abban az időben pont úgy nézett ki, mint a fiatal Alain Delon, mégsem engedett.

Jellemzően egy szakmai zsűri döntötte el, mely képek és mennyiért lehetnek rajta a lemezborítókon. Egy Csík Gusztávról készült felvételemet túl sötétnek találták. Persze dzsesszfotó volt. Aztán egy héttel később ismét bevittem, és éppen Hemző Károly ült a zsűriben, aki dicsérettel és dupla honoráriummal engedélyezte, hogy lemezre kerüljön.

Díner Tamás: Oscar Peterson © Díner Tamás
Díner Tamás: Oscar Peterson © Díner Tamás

Gyerekkorodban éveket töltöttél vidéken, majd Pesten, több évet internátusban. Milyen motivációk határozták meg az életed?

Három-négy éves koromban minden mackót megoperáltam, a szüleim azt gondolták, ha felnövök, sebészorvos leszek, de nem nőttem fel. Nyolcadikban már író és színművész szerettem volna lenni. Író azért, mert Szomory Dezső és Molnár Ferenc életstílusa roppant vonzó volt számomra, viszont nem voltam tehetséges. A ballagásra kapott tarisznyámban tréfásan beleírtak egy szereposztást, én voltam Bánk bán, Melinda pedig Bara Margit. Aztán elküldtek pályaválasztási tanácsadásra, ahol azt mondták: megpróbálhatok mindent, ami humán, de semmit, ami reál. Ugyan a fényképészet technikai része reál, de a tartalma humán. Édesapám ekkor az optikusoknál dolgozott könyvelőként, úgy gondolta, látszerésznek ad, és majd ő vigyáz rám, ahogy addig az intézet óvott. A szüleim elváltak, az intézeti létet büntetésként éltem meg, anélkül, hogy bűnt követtem volna el. Apám is internátusi gyerek volt, de ő jól érezte magát. Zenthe Ferenccel járt egy osztályba, akit akkor még Rameshofernek hívtak. Egyszer egy társaságban voltunk, és nem bírtam megállni, hogy ne szólítsam meg. Hasaltam, azt mondtam neki, hogy apám szerint ő nagyon jó latinos volt, erre megszólalt a Tenkes kapitánya, hogy ki az én apám. Mondom: „Díner Géza.” Erre ő: „Érdekes, fiatal korában nem volt hazudós.” (Nevet.)

Díner Tamás (Fotó: Valuska Gábor)
Díner Tamás (Fotó: Valuska Gábor)

Az optikusi szakmát kis szívem minden melegével utáltam. 18 évesen hagytam ott, részben a mostohaapám, részben Pest miatt lementem Szántódra londinernek. Többet életemben nem nyúltam szemüveghez, csak akkor, amikor már nekem is kellett. Egy nap az egyik vendég egy tűzpiros Porschéval érkezett meg a szálloda elé, amely annyira „felzaklatta” az addigi portást, hogy a vendég útlevelével és autójával azonnal disszidált. Én kerültem a helyére. Anyám cseppet sem örült. Azt, hogy portás, úgy tudta kimondani, mint Erdélyi Mici, amikor a férje a háború előtt még huszárkapitány volt, utána pedig a Gellért Szálló portása. Ebből a keresetemből vásároltam meg az első fényképezőgépem.

Visszatérve Budapestre, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem fotólaborjában kaptam állást. Két hétig komolyan dolgoztam, majd betegállományba mentem. Pedig ebben az időszakban még létezett a „kmk”, azaz a közveszélyes munkakerülés intézménye. Anyám igen féltett, hogy egyszer elvisznek a rendőrök. Én nem aggódtam.

Ez idő tájt érkezett hazánkba az első színes bőrű karnagy, Dean Dixon. Lefotóztam, a képem megjelent a Rádió Újságban, ami hárommillió emberhez jutott el, hihetetlen ismertséget hozott.

A főszerkesztő, Lévai Béla egyszer elküldött a Zeneakadémiára Házy Erzsébet és Simándy József dalestjére. Egyszer csak kettőjük között állapodott meg a reflektor, megtetszett a kompozíció, kattintottam. Lévai meg azt mondta, jó kép, csak az a hiba ne lenne benne középen. Erre én: „Főnök, az nem hiba, hanem a dög.” Erre ő: „Ja, értem, akkor legyen ez a címlap.” (Nevet.) Jó buli volt a rádióban dolgozni.

Ráth Lászlón túl erősen hatott rád Pete Turner és Szipál Márton művészete is.

Fortélyokat csak Scampitól lestem el, illetve a festőművész papájától, akinek az első kiállításom anyagát is megmutattam. Pete Turner képeit egy újságban láttam meg, a drámaiságuk és a színek telítettsége azonnal megfogott. Szipál Marcival Los Angelesben ismerkedtem meg. Egész nap kalandozott, jobbnál jobb csajokkal vette körül magát. Sok híresség is bejáratos volt a műterembe. Emlékszem, a nyolcvanas évek nagy filmszenzációja volt a Flashdance, ami rám is erősen hatott. Ott ültem náluk, amikor besétált egy átlagos kinézetű lány, átvette a képeit, majd elment. Marci fia, Péter megszólalt, hogy tudom-e ki volt az illető. Mondtam, nem. Kiderült, Jennifer Beals volt, a film ikonikus főszerelője. El sem akartam hinni. Amikor először beléptem a stúdiójukba, majd elájultam, a falakon valódi Pete Turner-képek voltak. Ő maga is járt hozzájuk. Marcinak az volt a módszere, hogy miután lefotózta az alanyt, szinte teljesen letörölte a képet, egyedül a szemeket és az arckontúrt hagyta meg, majd aprólékos munkával visszafestette az elemeket. A retusálás magasiskoláját művelte.

Te nem nyúlsz bele a képbe.

A fényekkel játszom, igyekszem azokat úgy beállítani, hogy elkészülhessen a tökéletes kép. A fotóstúdiómban nap mint nap olyan fantasztikus emberek állnak a kamerám elé, mint Szilágyi Áron. A zenészekkel egy húron pendültem, szerettem őket, még azokat is, akiket nem igazán lehetett, de nem vagyok sportolóalkat, így nagy kérdőjel volt bennem, vajon azzal mit kezdek, aki most készül a harmadik olimpiai aranyérmének megszerzésére. Szerencsére már a fotózás első perceiben egymásra hangolódtunk. Mindegyik fotózás sok-sok kellemes és inspiráló pillanatot tartogat számomra is. Ezek a pillanatok tartanak fiatalon.

(Az interjú eredetileg a Médiapiac 2019/4. számában jelent meg. A lapra itt fizethet elő, illetve ezeken a standokon veheti meg.)

Művház

Öt bérletet kínál a Magyar Rádió Művészeti Együttesei az új évadra

Öt bérletet, közte újdonságként a Bartók Rádió-bérletet kínálja a Magyar Rádió Művészeti Együttesei (MRME) a 2024/2025-ös koncertévadra.

Közzétéve:

MTI/Balogh Zoltán

A keddtől megvásárolható Vásáry-, Lehel-, Dohnányi- és Sapszon-bérlet mellett újdonság lesz a Bartók Rádió-bérlet

– mondta el Devich Márton, az MRME ügyvezető igazgatója és a Bartók Rádió csatornaigazgatója az évadot bemutató sajtótájékoztatón a Zeneakadémián.

Közölte azt is:

új korszakba lép az MRME, hiszen az új évadot a tervek szerint már a VI. kerületi Jókai utcai próbateremben kezdik, amelynek munkálatai ütemterv szerint haladnak. A zenei bázist Dohnányi Ernőről fogják elnevezni.

Kitért arra is, hogy az Újévi Nyitány karmestere 2025-ben Héja Domonkos lesz.

Devich Márton köszönetét fejezte ki az Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnak, hogy a próbaterem építkezését koordinálja, finanszírozza, valamint az MRME működéséhez, a művészi munkához is biztos anyagi hátteret nyújt. Kifejtette: a Jókai utcai próbateremben korszerű, minden szempontból kielégítő új hangversenystúdió épül, amely koncertek befogadására is alkalmas lesz. Az énekkarnak is lesz önálló próbaterme, amelyet kamarakoncertek előadására és felvételére is tudnak használni.

Szólt arról is, hogy a jövő évadban is évfordulót ünnepel az együttes, mivel a Dinyés Soma vezette gyermekkórust 70 éve alapította Csányi László és Botka Valéria.

Az MRME életében a kortárs zene kiemelkedő helyet foglal el – hangsúlyozta az igazgató, hozzátéve: ezért a Bartók Rádió-bérletet szimbolikusan is egy nagy kortárszenei koncerttel indítják a Pesti Vigadóban, amelyen három ősbemutató is elhangzik, Kecskés D. Balázs, Bánkövi Gyula és Kutrik Bence egy-egy műve.

Az ifjúsági koncertek közül felhívta a figyelmet Vivaldi A négy évszak című művére a Magyar Zene Házában, a Hajnaltól estig a Városligetben műsorra, valamint Beischer-Matyó Tamás idén nagy sikerrel bemutatott művének újbóli előadásaira a Müpában. A Müpa felkérésére vállalt fellépések között említette még a Budapesti Wagner-napokat és a Fischer Ádám tiszteletére rendezendő születésnapi koncertet.

Kutnyánszky Csaba rektorhelyettes az MRME és a Zeneakadémia közötti együttműködésről elmondta: az értékét az adja, hogy két nagy presztízsű intézmény között jön létre. Az együttműködés ékkövének nevezte az Újévi nyitányt, amelyen hagyományosan fellépnek a Zeneakadémia legtehetségesebb hallgatói is. A koncertet a Duna és a Bartók Rádió élőben közvetíti.

Riccardo Frizza vezető karmester az évadban egyebek mellett Verdi Requiemjét dirigálja. Elmondta, hogy Verdihez ezer szállal kötődik. Felhívta a figyelmet két hangversenyre, az egyiken Brahms, a másikon Gershwin-, Barber- és Dohnányi-műveket adnak elő. Olyan világsztárok érkeznek a zenekarhoz, mint Simon Trpceski és Jeneba Kanneh-Mason zongoraművész vagy Pretty Yende szoprán. Kitért arra is, hogy egy angliai és egy olaszországi turnén is részt vesznek az évadban.

Kovács János karmester három koncertet emelt ki: a zene világnapján Elgar és Holst műveit dirigálja a Müpában, Truls Mork csellóművész lesz a szólista, novemberben Vivaldit és Bachot adnak elő a Zeneakadémián Matthias Höfs trombitaművésszel, áprilisban pedig francia szerzők műveit a Müpában, azon a koncerten Emmanuel Pahud fuvolaművész lesz a sztárvendég.

Dinyés Soma a gyermekkórus programjai közt említette, hogy meghívást kaptak egy kínai nemzetközi kórusfesztiválra, ahol a Kodály-kultúrát és a magyar zenét népszerűsítik. Nagyszabású születésnapi koncertet adnak a La Maitrise de Radio France közreműködésével márciusban a Zeneakadémián, idén júliusban Kolonits Klára, jövőre pedig Cser Krisztián lép fel a kórussal.

Pad Zoltán vezető karnagy a vendégművészek között említette Peter Dijkstra holland karnagyot, aki októberi estjüket dirigálja. Az évad egyik különlegessége az a kóruskoncert a Mátyás-templomban, amely Bruckner a capella műveit állítja párhuzamba Palestrina kompozícióival, a Szilágyi Dezső téri templomban pedig Szabó Barna a Keresztút szélén című passiója szólal meg.

Vásáry Tamás elnök-karmester azokat a zeneakadémiai koncerteket emelte ki, amelyeknek egyik részét ő, a másikat pedig a fiatalabb karmesterek, Cser Ádám, Erdélyi Dániel, Hontvári Gábor, Dubóczky Gergely dirigálják.

Borítókép: Devich Márton, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek (MRME) ügyvezető igazgatója (b5) beszél az MRME következő évadát bemutató sajtótájékoztatón a Zeneakadémián 2024. március 26-án. Mellette Kovács János, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának állandó karmestere (b), Riccardo Frizza, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek vezető karmestere (b3), Dinyés Soma, a Magyar Rádió Gyermekkórusának vezető karnagya (b4), Kutnyánszky Csaba, a Zeneakadémia rektori feladatok ellátásával megbízott rektorhelyettese (j3), Pad Zoltán, a Magyar Rádió Énekkarának karigazgatója (j2) és Vásáry Tamás, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának elnök-karmestere

Tovább olvasom

Művház

Már várják a nevezéseket a 23. Lakiteleki Filmszemlére

Korkép, portré, krónika, valamint hungarikumok és helyi értékek témakörben szeptember végéig lehet jelentkezni a mustrára.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

A Sára Sándor operatőr, filmrendező emlékére meghirdetett filmszemlét a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány, a Hungarikum Bizottság, a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft., a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár Nonprofit Közhasznú Kft., valamint a Dunaversitas Egyesület november 13. és 15. között rendezi meg – mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Lakitelek Népfőiskola alapítója az MTI-nek.

A versenyre falvak, városok, iskolák televíziói, filmkészítő közösségek és magánszemélyek jelentkezését várják az ország határain túlról is. Nevezni lehet minden olyan, 2015 után egyénileg vagy csoportosan készített magyar nyelvű alkotással, amely a korábbi lakiteleki filmszemléken még nem szerepelt.

Minden filmről egy legfeljebb 500 karakter hosszú szöveges leírást is kérnek, amely az alkalomra készülő katalógusba is bekerül.

Ezúttal is meghirdetik a Most mutasd meg! pályázati kategóriát, amelyikre 18 év alatti fiatalok nevezhetnek a témakörben mobiltelefonnal készített, legfeljebb 3 perc hosszúságú rövidfilmjeikkel.

A benevezett alkotások közül előzsűri választja ki a szemlére bejutó filmeket. A döntésről a pályázókat október végéig elektronikus úton értesítik. A zsűri elnöke Buglya Sándor Balázs Béla-díjas filmrendező, producer, a társelnök pedig Sára Balázs Balázs Béla-díjas operatőr, filmrendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem docense lesz. A legjobb alkotások díjazásban részesülnek.

Tovább olvasom

Művház

László Evelin Legényese nyerte A Dal 2024-et

László Evelin, a nép-, a rock- és a szimfonikus zene fúziójában előadott Legényes című dalával nyerte meg a közmédia idei könnyűzenei versenyét, Az Év Dala 2024 címet, és ezzel lehetőséget arra, hogy elkészítse lemezét a világ egyik legnevesebb stúdiójában – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.

Közzétéve:

MTI/Bruzák Noémi

Véget ért az ország egyetlen dalválasztója, a döntő tíz dala szimfonikus változatban versengett Az Év Dala 2024 címért és a lemezkészítési lehetőségért a világhírű, berlini Hansa Studios-ban. A magyar zenék versenyében a Szandi, Németh Alajos Lojzi, Ferenczi György és Egri Péter alkotta zsűri pontszámai alapján a legjobb négy közé jutott: a Kiáltás a Roy Galeritől, a Nem lehetek más a Negáltól, a Legényes László Evelintől, valamint a Félszavak a Phoenix RT-től.

A döntés a közönség kezében volt, a nézők a legtöbb szavazattal a népzenei motívumokat felvillantó Legényest választották az év dalának. László Evelin intim üzenetet megfogalmazó dalát, annak zenéjét és szövegét a férje ihlette.

“Szerzeményem lényege önmagunk elfogadása. Gyermekkoromban sok nehéz időszakot éltem át és büszke vagyok arra, hogy fel tudtam állni ezekből. Remélem, akik hallgatják, erőt merítenek dalomból, és felismerik a bennük rejlő csodát” – fogalmazott a győztes.

A fináléba extra produkcióval tért vissza a tavalyi nyertes Titán. A szászrégeni zenekar előadásában dalválogatás hangzott el az együttes A szavakon túl című új albumáról, közte az előző évad győztes dalával, az Éjféli járattal.

Hazánk egyik legnagyobb televíziós zenei eseményén a legújabb magyar dalok mérettettek meg a heteken át tartó élő show-ban. Több száz pályaműből idén először kapott lehetőséget 60 dal a zsűri előtti bemutatkozásra az előválogatóban. Innen 40 produkció folytathatta a versenyt a fődíjért. A válogatóból továbbjutott 20 versenyzőre izgalmas kihívás várt: az elődöntőben az eredetitől eltérő műfajban, a magyar könnyűzene kiválóságainak segítségével átdolgozva mutatták be dalukat.

A döntőbe került produkciók a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséretében hangoztak el Balassa Krisztián karmester vezénylésével.

Borítókép: A győztes László Evelin A Dal 2024 televíziós show-műsor döntőjében a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) óbudai stúdiójában 2024. március 23-án

Tovább olvasom