fotó

Mindig fontos volt számára, hogy feszegesse a határokat. Legfőbb célja, hogy minden alkalommal, amikor kamerát vesz a kezébe, a tőle telhető legtöbbet hozza ki magából, még az alkalmazott munkáiban is törekszik a saját kritériumainak megfelelni. Nem provokál, a saját érdeklődését szeretné kielégíteni. Lábady István párhuzamos világokat teremt, és nem bánja, ha azok itthon kevésbé relevánsak.

Urbán Tamás az egyik legmarkánsabb hangvételű szociofotós Magyarországon. Az élet árnyékos oldalát bemutató sorozatain feltűnnek a javítóintézetek és börtönök lakói, a kábítószeresek, a mentősök vagy a prostituáltak. 2000-ben tette le a fényképezőgépet. Az egyik ok, amiért mégsem bánja a döntését, hogy fia, Ádám is fotózik, aki ugyan évtizedekkel később, de lényegében ugyanazokkal a problémákkal találkozik, mint édesapja. A fő céljuk is azonos: értéket létrehozni, dokumentálni a jelenkort az utókornak.

Harminc évig volt a Film Színház Muzsika fotográfusa, a művészvilág képviselőiről készült sok felvétele több mint sztárfotó, drámai erejű portré. Az igazi ismertséget mégsem ezek, hanem azon sorozatai hozták meg számára, amelyek megrendelés nélkül készültek: a cigányokról, bányászbrigádokról, zsidókról. A Kossuth-díjas Féner Tamás számára mindig a fotó verbalizálható része volt a fontos. Meggyőződése, hogy az alkotásokat el kell olvasni.

Tizenhat országban volt egyéni kiállítása, fotográfiái olyan nemzetközi magazinokban jelentek meg, mint a National Geographic, a Newsweek vagy a Forbes, miközben témái messze vannak a populáristól. A nemzetközi karrier soha nem vonzotta, mint mondja: a hagyományos kultúra érdekli. A Kossuth-díjas és Pulitzer-emlékdíjas Korniss Péter itthon él és alkot, de művészetét világszerte ismerik és elismerik.