A magyarok 10 százaléka sem adományoz rendszeresen

2020. október 12.

Mégis van egy nyitottság bennük, hogy többet fizessenek egy termékért, szolgáltatásért, ha azzal egy jó ügyet támogathatnak – derült ki a Generali Biztosító reprezentatív kutatásából.

Díjat nyert a Generali

2020. október 09.

A Generali elnyerte a BCSDH Társadalmi felelősségvállalás díját.

Megújul a Generali brand

2020. szeptember 02.

A Generali 190 éves történetének első globális reklámkampányát indítja el idén, amellyel elsősorban munkáltatói márkáját és nemzetközi imázsát kívánja újraértelmezni.

Cyberbullying a COVID19 tükrében

Cyberbullying a COVID19 tükrében

Bodnár Erika 2020. július 28.
A válaszadó gyerekek 60%-át csúfolták már neten, a megkérdezett lányok 55%-a pedig zaklatást is tapasztalt az online térben, míg a fiúk esetében ez az arány 27%-os – derült ki abból az online feltérképezésből, amely a cyberbullying elleni #nemvagyegyedül kampány során készült. A Médiapiac az UNICEF Magyarország kommunikációs tanácsadóját, Kordos Szabolcsot kérdezte a kampány eredményeiről, melyet a szervezet a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvánnyal indított, a Generali támogatásával.

Kilőttek az internetes káresetek 2020-ban – mit tehetsz, ha megtörténik a baj?

2020. július 21.

Évről évre többen esnek internetes bűncselekmények áldozatául: a Generali Biztosító hazai reprezentatív kutatásában résztvevők több mint harmada számolt be arról, hogy érte már cybertámadás a világhálón.

Az internetes zaklatások ötöde a közösségi médiában történik

Az internetes zaklatások ötöde a közösségi médiában történik

2020. július 01.
A cyberbullying az egyik legalattomosabb civilizációs jelenség: míg a támadók arctalanságba burkolózva okozhatnak életre szóló lelki sérüléseket, a fiatalkorú áldozatok mindössze tizede mer beszélni az őt ért sérelmekről. De vajon milyen jelei lehetnek annak, hogy a gyermeket online zaklatás érte, hogyan támogathatjuk a gyógyulásban és a védekezésben?

A Generali 250 millió forintos kerettel támogatja az egészségügyi KKV-kat

2020. június 09.

Magyarországon a KKV szektor az egyik leginkább kitett a járvány hatásainak. A Generali a járványhelyzet gazdasági hatásainak enyhítésére 250 millió forintos támogatási kerettel igyekszik segíteni az egészségügyi magánpraxisokat.

Kiemelten figyelni kell a gyerekek lelkiállapotára a korlátozások feloldása után

2020. május 29.

Fokozott odafigyelést igényel mind a szülőktől mind a pedagógusoktól a korlátozások enyhítése utáni helyzet. A karantén okozta stressz és a negatív élmények könnyen szorongáshoz, viselkedési nehézségekhez vezethetnek.

Minden harmadik magyart ért már cybertámadás

2020. május 08.

A magyarok 33 százaléka költi a pénzét rendszeresen webáruházakban a Generali Biztosító legújabb felmérése szerint.

50 millió forinttal támogatja a járványügyi kórházat a Generali

2020. április 06.

Az összeget a járványügyi helyzetben szükséges SARS-COV2 (COVID-19) tesztek és szükséges labortechnikai berendezés beszerzésére is fordítják.

A magyarok 10 százaléka sem adományoz rendszeresen

2020. október 12.

Mégis van egy nyitottság bennük, hogy többet fizessenek egy termékért, szolgáltatásért, ha azzal egy jó ügyet támogathatnak – derült ki a Generali Biztosító reprezentatív kutatásából.

Díjat nyert a Generali

2020. október 9.

A Generali elnyerte a BCSDH Társadalmi felelősségvállalás díját.

Megújul a Generali brand

2020. szeptember 2.

A Generali 190 éves történetének első globális reklámkampányát indítja el idén, amellyel elsősorban munkáltatói márkáját és nemzetközi imázsát kívánja újraértelmezni.