Kövess minket!

Médiapiac

Havas Henrik: ″Kevesen engedhetik meg maguknak azt, amit én″

Nemrégiben különös, sokak szerint alázó és elfogult, vagyis szakmaiatlan interjút készített G. Fodor Gáborral, a Századvég stratégiai igazgatójával. Első, közel kétperces kérdésében felrótta alanyának, hogy Orbán Viktor a választás győzelme utáni „túlzó” szófordulatokat használt. Utóbb még azt is számon kérte G. Fodoron, hogy nem olvas Spirót. Havas azt mondja: a közéleti újságírók rég nem teszik a dolgukat.

Havas Henrik

Többen arra tippeltek, adás előtt ivott vagy simán elgurult a gyógyszere.

– Aki ismer, tudja, engem lehetetlen kiborítani.

Nem is ön borult ki. Inkább a nézői és a kritikusai.

És? Mi a kérdés?

Miért lángoltak fel ennyire az indulatok?

Eleve erre számítottam, ez az egész ki volt számolva. Aki ismer, tudja, nálam semmi nem történik véletlenül.

Direkt okozott botrányt?

Persze.

Miért?

Mert, ami a médiában, különösen a magyar televíziózásban zajlik, az a vicc kategóriája.

Milyen szempontból?

Minden szempontból. A közszolgálat a legszörnyűbb. A hetvenes években, a Kádár-korszak derekán lettem rádiós. De még akkor sem találkoztam olyanokkal, akik ilyen szervilis, undorító módon nyaltak volna be a hatalomnak, mint a mostaniak. Ezek már nem is sajtómunkások. Műfajok tűnnek el, a tényfeltárás gyakorlatilag megszűnt.

G. Fodor alázásával ezt kívánta demonstrálni?

G. Fodor számomra figuraként is érdekes: apró testben óriási lélek feszül, sokat szakért különböző televíziókban. Ismerem ezt a típust. Egyetemi oktató, aki bevonul a terembe, és azt hiszi, kisugárzása van. És ez az ember lett a négy-ötmilliárddal kistafírozott Századvég úgynevezett stratégiai igazgatója.

Mi köze a külsőnek a szakmai teljesítményhez és a kistafírozáshoz?

Megőrülök, hogy ahol fellép, főleg a hírTV-ben, ájulattal veszik körül, ő meg kinyilatkoztat. A kormányzati emberekben nincs ellenállás, többségük kizárólag pártmédiumban hajlandó rendelkezésre állni. Amikor G. Fodor eszembe jutott, tudtam, hogy elfogadja a meghívást, mert hiú. Ráadásul a Századvég igyekszik legitimizálni magát. Amikor valóban nyers modorban, direktben számon kértem rajta, hová lett hatszázezer Fidesz-szavazó, ő a saját buta focihasonlatának lett az áldozata. Ezért mondtam neki, keressünk más terepet, ahol képes példálózni.

Gúnyos és bántó volt.

Tud fájni az iróniám.

Nemcsak a hírTV-től, hanem a Népszabadságtól is kapott kritikát; Bednárik Imre azt írta, ön az „ATV Obersovszkyja”.

HírTV? Bednárik? Ugyan, ezek sosem értik meg, hogy nem lehetnek olyanok, mint én. Egész egyszerűen nem engedhetik meg maguknak.

Ön a „szakmaiatlanság, az inkorrektség, a lecsúszás és a nevetségesség megtestesítője”.

Na, álljunk már meg! Gyurcsány közölte, hozzám nem jön be, mert tudja, mi a véleményem róla. Bajnai sem, mert kigúnyoltam és erőtlennek neveztem. És újabban Mesterházy se jön. Mind megsértődött rám. Ilyenkor következik, amit megszoktam: iratnak egy cikket, amiben jól lealáznak. 1995-ben a Horn kormány kommunikációért felelős államtitkári kinevezésem után pár nappal lement a Hétben, hogy egy általam nem is ismert kormányfőtanácsos sikkasztott. Majd a Magyar Hírlapban már az, hogy Havas jelöltje sikkasztott. A következő napon a Népszabadságban az, hogy Sikkasztott Havas, alatta kisbetűvel: munkatársa. Engem persze meg sem kérdeztek. Mondom Hornnak: „Ehhez mit szólsz? Ez a brancs úgy döntött, kicsinál. Ugye nem képzeled, hogy együttműködöm velük? Mire ő: „Nem tudtad, hogy ezek ilyen gecik?”

Ma is azok? Mindenki az?

Ugyanaz a mechanizmus. Forró Tamás mondta nekem: „A médiában két gyűlölt ember van, te meg én. Mert nem csak nagy a pofánk, de rengeteg pénzt is keresünk vele. Téged azért utálnak még nálam jobban, mert fel is teszed a lábad az asztalra.”

Miközben G. Fodor megdicsőült.

Ez süket duma. Aki felteszi a kezét, hogy nem olvas Spirót, ahhoz nincs mit hozzátenni. A 2010-es parlament megalakulásakor találkoztam egy régi kollégával. Azt mondja: „Te, látnád, ezek hogy esznek!”

Mi köze mindehhez G. Fodornak?

Hogy mind sötét. A múltkor Németh Szilárd rezsibiztos helyett Hoppál Péter Fidesz szóvivő jött be hozzám adásba, kérdeztem a maginflációról, ő meg azt se tudta, mi az. Ennyi művetlen, buta képviselőt rég láttam.

Az önéhez hasonló modornak sincs párja.

Mert kevesen engedhetik meg maguknak. Én viszont igen, és direkt csinálom.

Folyamatosan közbeszól, grimaszol.

Képtelen vagyok elviselni, ha hülyeséget beszélnek, és a szakmában eltöltött harminc év, a korom meg a presztízsem miatt ezt ki is mutathatom. Gyakran azt érzem, frappánsabban, tömörebben tudnám megfogalmazni azt, amit az interjúalany. És igen, gyakran hozok személyes példát, mert van hozzá önbizalmam, és vannak hozzá kiváló, hatásos történeteim. Amikor 1979-ben elkezdtem dolgozni a rádiónál, közben még művezető voltam a Volánnál, ahol naponta húsz rafinált Tefu-sofőrt kellett meggyőznöm arról, hogy ne lopjanak el mindent. Ahhoz képest minisztert vagy pártvezért kérdezni igazán nem nagy kunszt.

Nem kell olykor némi távolságtartás és objektivitás?

A Havas a pályán közéleti show műsor, ráadásul az enyém. Egy mini Heti Hetes. A vendégek is tudják, hogy nem informatív interjúra hívom őket.

A BBC-nél nem fordulhat elő, hogy adásban a műsorvezető lelkiállapota kerüljön terítékre. Ott is provokatív a stílus, de az újságíró véleménye nem derül ki, helyette a műsor az adott témát járja körül.

Magyarországon ezt az egészet elszúrták. A köztévében későesti politikai elemző műsort vezettem Betlen Jánossal, majd átmentem az RTL jogi műsorába, aztán bekerültem a Heti Hetesbe. Addigra leszámoltam azzal, hogy valaha Krónika típusú hírműsort vezessek, vagy közéleti, politikai interjúkat készítsek. Miért? Mert eladtam magam. Nyugaton valóban elképzelhetetlen, hogy egy hírműsor szerkesztője véleményt mondjon. Ehhez képest a Heti hetes után, mintha mi sem történt volna, három évig interjúzhattam a TV2 Mokkájában. Ilyen csak nálunk van. Ez egy hülye ország. Hozzá nem értő idióták vezetik a csatornákat, sőt a műsorok nagy részét is. Maga szerint véletlen, hogy a rendszerváltás után a közszolgálatnál egyetlen diplomás sem került vezető pozícióba? Maga szerint miért kaptam 1999-ben Táncsics Mihály-díjat Hámori Józseftől, a Fidesz kormány kultuszminiszterétől?

Miért?

Mert a rendszerváltás fenegyerekei voltunk Forró Tamással. Nekünk semmi sem volt szent. Ezért. És most? Rajtam kérik számon, hogy bejön az ATV-be egy szolgalelkű ember, aki nem olvas Spirót? Rajtam kérik számon, hogy Budai Gyula és Németh Szilárd meg a többiek mérhetetlenül buták, és ilyenekkel van tele a parlament?

Ezt senki nem kérte számon önön.

Dehogynem.

Adásban kijelentette: jobbikos politikussal nem áll szóba, nem hívja be őket.

Ez a csatorna döntése, amit tiszteletben tartok.

Egyetért vele?

Nem. Szakmai alapvetés, hogy minden érintettet meg kell szólaltatni. Ebbe pedig a Jobbik és annak többszázezres szavazótábora is beletartozik. Tilos lenne negligálni őket, mondják csak el, mit akarnak. Persze a normális működéshez az is kéne, hogy csak megfelelő háttérrel rendelkező újságíró rúghasson labdába.

Milyen háttérrel?

Írtam egy könyvet a pszichiátriáról, nyolc hónapig jártam be a Lipótra. Ki más engedheti ma meg magának, hogy ennyi időt szánjon egy munkára anélkül, hogy előleget, benzinpénzt kapna. Egy mai átlagos és amúgy is felületes újságírónak nincs se energiája, se ideje, se pénze az alapos munkára. Talán nincs még veszve minden, de a jelenleg kormányzat mindent megtesz, hogy a közvélemény a lehető legkevesebbet tudja meg a valóságról. Sajnos sok újságíró a szakma alapvető szabályait sem tartja be. Annak idején, amikor a Hír tévé és a Magyar Nemzet hajszát indított ellenem, épp jöttem ki a Mokkából, amikor elém ugrott egy riporter, és a szám elé dugta a mikrofonját azzal, hogy ugye elloptam a diákok pénzét. Utóbb, már a bíróságon szóvá tettem, micsoda szakmai hibákat követtek el a Magyar Nemzet és a HírTV munkatársai, Karas Mónika, aki amúgy jelenleg az NMHH elnöke és ő képviselte a Liszkay Gábor vezette cégeket, azt mondta, azok az újságírók kivétel nélkül az én tanítványaim voltak.

És?

Valóban azok voltak. De csak nem vállalhatok felelősséget több ezer egykori diákomért! Ez egy rafinált mechanizmus. Édes dolog befeküdni a politikának, hiszen akkor jön az információ, ráadásul a gyarapodó kapcsolati tőkén keresztül minden elintézhető. Pedig nincs annál szörnyűbb, mint amikor használja egymást a politika és a média. Tudja, Horn Gyula egyetlen telefonnal rúgatta ki a Betlen Jánost, a Híradó akkori főszerkesztőjét. Horn azt mondta: „Olyan világot akarok látni a híradóban, amilyet megígértem.” Így. A valóságot megváltoztatni nehéz, a híradót viszont könnyű.

Médiapiac

Szombat délutánig jelentkezhetnek a tévék, rádiók az NVB-nél

Szombat 16 óráig jelentkezhetnek a Nemzeti Választási Bizottságnál (NVB) azok az országos televíziók és rádiók, amelyek az Európai Parlament tagjainak, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választásának kampányidőszakában politikai reklámot kívánnak közzétenni.

Közzétéve:

Flickr

Az alaptörvény rögzíti, hogy a demokratikus közvélemény kialakulásához választási kampányidőszakban szükséges megfelelő tájékoztatásért politikai reklám kizárólag ellenérték nélkül, az esélyegyenlőséget biztosító feltételek mellett közölhető. A választási eljárásról szóló törvény különbséget tesz a politikai hirdetés és a politikai reklám között.

A jogszabály politikai hirdetésnek nevezi az ellenérték fejében, valamely jelölőszervezet vagy független jelölt népszerűsítését szolgáló és támogatásra ösztönző, sajtótermékben (illetve az interneten és moziban) közzétett tartalmat.

A politikai reklám – amelynek a célja ugyancsak a jelöltek, jelölőszervezetek népszerűsítése – televízióban, rádióban jelenhet meg.

A választási eljárásról szóló törvény szerint a nem közszolgálati médiaszolgáltató egyenlő feltételek mellett teheti közzé a jelöltet, illetve listát állító jelölőszervezetek és a független jelöltek politikai reklámjait, közös jelölt, illetve közös lista esetén a jelölőszervezetek együttesen jogosultak a politikai reklám megrendelésére.

A politikai reklámhoz véleményt, értékelő magyarázatot fűzni tilos, közzétételéért a médiaszolgáltató ellenszolgáltatást nem kérhet, és nem fogadhat el.

A jogszabály szerint

amennyiben a közszolgálatinak nem minősülő, országosan elérhető lineáris médiaszolgáltatást nyújtó szolgáltatók (televíziók és rádiók) biztosítani kívánják politikai reklám közzétételének lehetőségét, ezt legkésőbb a kampány hivatalos kezdetéig, április 20-án 16 óráig kötelesek közölni a NVB-vel.

Külön kell megtenni a politikai reklám közzétételére vonatkozó jognyilatkozatot az EP-választásra, az önkormányzati, valamint a nemzetisági választásra.

Az európai parlamenti képviselők, valamint a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásával kapcsolatban a bejelentésnek tartalmaznia kell a politikai reklám közlésére szolgáló országos lineáris, illetve a kizárólag interneten elérhető lineáris médiaszolgáltatásnak vagy médiaszolgáltatásoknak a megjelölését és a politikai reklámok közzétételére szánt időtartamot, amely összesen nem lehet kevesebb 150 percnél.

A nemzetiségi választással kapcsolatban a bejelentésnek csak a közlésre szolgáló médiaszolgáltatás megjelölését kell tartalmaznia.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom

Médiapiac

Újabb bírság az RTL-nek: erőszakos Sztárbox-jelenetek a Kanapéhuszárokban

A testület adásonként 4 millió forint, azaz összesen 8 millió forint bírságot rótt ki a csatornára.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben.

A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására

– közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a Kanapéhuszárok két vizsgált epizódjában nem az eredeti, élőben sugárzott Sztárbox-jeleneteket játszották le, hanem azok szerkesztett változatát.

A műsorszám azt mutatta be, hogy a „kanapéhuszárok”, akik között egy család is volt négy kiskorú gyermekkel, hogyan reagálnak a látottakra.

A médiaszolgáltató a Kanapéhuszárokat a III. korhatári kategóriába sorolta (tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott), az epizódokat ugyanakkor tizenhat éven aluliak számára nem ajánlottként (IV. korhatári kategória) kellett volna klasszifikálni, figyelemmel arra, hogy a tizenhat évesnél fiatalabb kiskorúak személyiségfejlődését a műsorszámban halmozottan előforduló erőszakos jelenetek és azok következményeinek közvetlen ábrázolása, valamint az erőszakos jelenetekre és a sérülésekre reflektáló, intenzív félelmi reakciók bemutatása negatívan befolyásolhatta – írták, hozzátéve, hogy ezért

a testület adásonként 4 millió forint, azaz összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re.

Úgy folytatták, hogy mivel a klasszifikációs rendelkezések megsértése súlyos jogsértés, indokolt a nyilvánosságot erről minél szélesebb körben tájékoztatni, ezért a médiatanács az RTL-t a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte, a jogsértés ismételtsége miatt pedig 50 ezer forint bírságot szabott ki a médiaszolgáltató vezető tisztségviselőjére.

Pályázati beszámoló

Közölték azt is, hogy ugyanezen az ülésén a testület elfogadta az MTVA Támogatási Irodájának a Médiatanács Támogatási Program keretében meghirdetett, médiaszolgáltatások támogatását célzó pályázati eljárásokra vonatkozó negyedéves beszámolóját.

A testület döntései nyomán az MTVA az idei év első negyedévében négy, a médiatanács által meghirdetett pályázati eljárásban (Rádióállandó2023, TVállandó2023, KMUSZ2023, Rezsi2024) nyolcvankét támogatási szerződést kötött, melyeknek köszönhetően összesen 473 694 208 forintot oszt szét a nyertes pályázók között.

Bírságot kapott a Rádió 1 Sirius

A közleményből kiderült az is, hogy a médiatanács elmarasztalta a Radio Plus Kft.-t, mert a 91,1 Rádió 1 Sirius január 19. és 25. között megsértette a szerződéses vállalásait, mivel nem tett közzé elegendő közszolgálati, továbbá a helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, műsorelemet, valamint szöveges tartalmat, a zenei művek körében irányadó vállalását pedig túllépte.

Mindezek miatt a testület 130 ezer forint bírsággal sújtotta a médiaszolgáltatót, illetve a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte.

Elmarasztalták a Forrás Rádiót

Az ugyancsak elmarasztalt Forrás Rádió pedig azzal sértette meg a szerződéses vállalásait, hogy január 9. és 15. között nem tett közzé sem megfelelő mennyiségű hírműsorszámot, sem közszolgálati és helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, ezért a médiatanács a médiaszolgáltatót, a Turul Média Kft.-t 70 000 forint bírsággal sújtotta, és közlemény közzétételére is kötelezte – tették hozzá.

A TV2 Comedy is hibázott

Azt írták, hogy a hatóság a román társhatósághoz fordult a TV2 Comedy csatornán március 11-én reggel 9 óra 25 perctől vetített Amerikai fater című műsorszám Smikulás című epizódja miatt, mert az a magyar szabályozás alapján – tekintettel a szexualitás megjelenítésére, a trágár nyelvezetre, az erőszak-ábrázolásra, a vallást érintő kijelentésekre, a zoofíliára utalásra, valamint az alkohol- és drogfogyasztásra – alkalmas volt a tizenhat éven aluliak személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, miközben a médiaszolgáltató azt „A következő műsorszám csak szülői engedéllyel ajánlott” felhívással, valamint „AP” korhatári jelöléssel sugározta, ami a hazai szabályozás szerint a III. korhatári kategóriának (tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott) feleltethető meg.

A médiatanács heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is – a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak – áll a közleményben.

Tovább olvasom

Médiapiac

Szoboszlai Dominik – Az interjú a Spíler TV-n! (videó)

Szombat este 20:25-kor tűzi műsorára a Spíler 1 a legsikeresebb magyar focista, a Liverpoolban játszó Szoboszlai Dominikkal készült exkluzív interjúját.

Közzétéve:

MTI/EPA/Adam Vaughan

A Manchester City-Chelsea FA-kupa elődöntőt követően a Spíler 1-en szombat este 20:25-től érkezik a Szoboszlai Dominik – Az interjú. Az exkluzív filmnek fontos része a sztárjátékossal készített interjú, nem csupán a magyar válogatott csapatkapitányáról tudhatnak meg sokat a nézők, ha szombat este a Splíer 1 programját választják. Baumstark Tibor végigjárta azokat a helyszíneket, amelyek a legszorosabban kötődnek a Liverpool FC-hez. A világklasszis középpályás gondolatain és érzésein túl pedig betekintést nyerhetünk a labdarúgással mélységesen átitatott városnak, a Liverpool-nak a mindennapjaiba is.

„Szoboszlai Dominik részletesen mesél arról, hogy mi történt a Liverpoolnál, miután minden idők egyik legeredményesebb futballedzője, Jürgen Klopp néhány hónappal ezelőtt meghökkentő időzítéssel bejelentette az évvégi távozását. Benézhettünk a kulisszák mögé, így megmutatjuk a topfutball egyik legmodernebb, leginkább felszerelt edzőközpontját, meglátogatjuk a legendás Anfield stadion történelemmel és legendákkal átitatott környékét, és a Spíler TV kameráin keresztül a focirajongók azt is láthatják, amit a világon nagyon kevesen, hogy hogyan fest a mérkőzés előtti percekben a Liverpool öltözője” – árulta el Baumstark Tibor. – „A Dominikkal készült interjún túl a Premier League történetének legjobb játékosai közül is megmutatjuk néhány egykori sztár véleményét az angol bajnokság kihívásairól, és persze Szoboszlai Dominik teljesítményéről” – tette hozzá.

Vasárnap a Spíler 2 közvetítésében Szoboszlai Dominik és a Liverpool a Fulham otthonában lép pályára, majd közvetlenül utána a La Liga és az egyetemes futballvilág csúcsrangadója, az El Clásico kerül képernyőre.

Ezúttal is különleges fel- és levezető műsorral készül a Spíler stábja a rangos küzdelemre. Elismert szakértők, elvakult drukkerek és a futballszakma képviselői lesznek a La Liga műsorvezetőinek vendégei a több helyszínes, kiterjesztett valóságot is felvonultató stúdiókban, valamint helyszíni kollégáik is bejelentkeznek a műsorba, így a spanyol futball rajongóinak vasárnap érdemes a Spíler közvetítésére kapcsolniuk – ismerteti a TV2 közleménye.

Borítókép: Szoboszlai Dominik, a Liverpool játékosa az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság Liverpool-Crystal Palace mérkőzésén a liverpooli Anfield Road-i Stadionban 2024. április 14-én

Tovább olvasom