Képekbe foglalt gondolatok

Képekbe foglalt gondolatok

2020. február 10.
Miközben olvasta F. Várkonyi Zsuzsa Férfiidők lányregénye című regényét, már látta maga előtt megelevenedni a képeket. Gondolta, majd egyszer az élete során leforgatja a filmes adaptációt. Így kezdődött Tóth Barnabás és az Akik maradtak története. De miért kellett tíz évet várnia, hogy nagyjátékfilmet készítsen, hogyan közelített a színészeihez, és miért véli úgy, hogy az európai filmszakma az intellektuális kihívást és a provokációt keresi?
Félig kiszínezett valóság

Félig kiszínezett valóság

2020. január 19.
Több mint négyszáz jelmeztervet készített színházi produkciókhoz Magyarországon és szerte a világban, de több tucat filmes munka is fűződik a nevéhez. Tizennégyszer kapta meg a Színikritikusok Díját, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, akit egyedüli magyarként Oscar-díjra is jelöltek a kosztümjeiért. Szakács Györgyit ma is ugyanaz a szenvedély hajtja, mint kislányként, amikor az édesanyja divatszalonja felé vezető úton még csak megcsodálta a csipkegallérokat. Az Alkotni születtünk interjúsorozat nyolcadik része.
Fénnyel-lélekkel

Fénnyel-lélekkel

2019. augusztus 12.
Szebeni András az egyik legsikeresebb kortárs magyar fotográfus. Kalandos életút, albumok és kiállítások sora áll mögötte. Izgalmas személyiség, aki képein a mulandó pillanatokon kívül valami sokkal lényegibbet, alanyainak lelkét is megörökíti.
Volt egyszer egy Stúdió

Volt egyszer egy Stúdió

2019. április 01.
1980 novemberében egy formabontó kulturális műsor tartotta izgalomban a nézőket és a Magyar Televízió munkatársait is. Az adásokat folyamatos botrányok kísérték, de csak 18 évvel az indulást követően sikerült politikai alapon megszüntetni a műsort. Húsz évvel a likvidálás után még mindig sokan emlékeznek a Stúdió vezetőire, köztük Szegvári Katalinra és Érdi Sándorra, akiknek közös munkája nem ért véget a Stúdióval, létrehozták a Halhatatlanok Társulatát is.

Összefogásra hív a Retro Rádió

2 napja

A Retro Rádió meghirdette az összefogás pillanatát: ma este 7 órakor egy emberként tapsolhatja majd az ország a legendás Queen sláger, a We will rock you ütemét.