A Deloitte Digitaltól érkezik az Isobar új vezetője

A Deloitte Digitaltól érkezik az Isobar új vezetője

2017. szeptember 11.
Októbertől Szőke Péter, a Deloitte Zrt. stratégiáért és digitális szolgáltatásokért felelős igazgatója látja el a Dentsu Aegis Network cégcsoportba tartozó Isobar Budapest irányításának feladatait.

Nemzetközi díjat nyert a KPMG

2017. július 19.

Idén tavasszal Big Bang névvel indított rendhagyó toborzási kampányt.

Toborzási programot indított a Vodafone

2017. március 08.

A Vodafone Csoport a Nemzetközi Nőnap alkalmából bejelentette a 26 országot – köztük Magyarországot is – érintő ReConnect program elindulását.

Három szervezetet támogat szaktudásával a KPMG

2017. február 06.

A vállalat magyarországi irodája 2009-ben indította el a „Felelős Társadalomért Program” címet viselő társadalmi befektetési programját.

A legszebb hangú ügyfélszolgálatost keresik - FRISS: meghosszabbított jelentkezés!

2014. október 08.

A Direkt és Interaktív Marketing Szövetség (DIMSZ) Contact center tagozata harmadik alkalommal hirdette meg a Call Center Hangszépségversenyt, idén külön női és férfi hangokat is díjaznak.

Tévézési szokásaink nem haladnak a korral

2014. június 25.

Még az előfizetők körében is lassan terjed a digitális televíziós szolgáltatások használata – állítja a KPMG médiafogyasztási kutatása.

Idén is kiosztották a KPMG díjait

2018. február 13.

A győztes szervezetek, a Bagázs Egyesület, a Magyar Vöröskereszt, a Peter Cerny Alapítvány és a Ronald McDonald Alapítvány egyenként 750 ezer forintos támogatást kapnak.

A fenntarthatóság pozitív hatásai

2017. november 30.

Legtöbbször a fenntarthatóság már nem egy különálló célrendszer, hanem szervesen beépül a mindennapi működésbe.