Művház
Lábady István: „Soha nem volt célom belesimulni a környezetembe”
Mindig fontos volt számára, hogy feszegesse a határokat. Legfőbb célja, hogy minden alkalommal, amikor kamerát vesz a kezébe, a tőle telhető legtöbbet hozza ki magából, még az alkalmazott munkáiban is törekszik a saját kritériumainak megfelelni. Nem provokál, a saját érdeklődését szeretné kielégíteni. Lábady István párhuzamos világokat teremt, és nem bánja, ha azok itthon kevésbé relevánsak.
Mekkora ellentmondás művészi szabadságról beszélni az alkalmazott fotográfiában?
Amikor az első megbízásokat kaptam a divat vagy reklám területén, rögtön olyan megoldásokat kerestem, amelyek rólam szóltak. Fontos volt, hogy mindenképpen belevigyem magam a munkákba, még ha az alkalmazott műfaj bizonyos keretek közé szorított is. Minden fotósorozatomban igyekeztem a saját gondolataim megfogalmazni a világról, átadni az érzéseim, megteremteni egy hangulatot, és ez nem változott azóta sem. Az elvárásoknak való megfelelés kevésbé érdekelt, még ha ez konfliktusokhoz is vezetett. Szeretem feszegetni a határokat, hogy az elvártakhoz képest valami izgalmasabbat alkothassak. Ezt azonban nem provokációnak szánom, pusztán a saját érdeklődésem szeretném kielégíteni. Az alkalmazott műfajban ez a legnagyobb kihívás, különösen a reklám területén.
Ha több fotós ugyanazt a dolgot örökíti meg, törvényszerűen más lesz minden kép. Milyen lesz a tied?
Jó esetben mindegyik megvalósítás tükrözi a készítőjének személyiségét, stílusát. Persze vannak trendek, amelyek mindannyiunkra hatnak, de voltaképpen akkor beszélünk egyéniségről, ha a megoldás valamiért más, mint a többi. Nehezen jellemzem a saját fotóimat. Azt mindenképpen mondhatom, hogy a letisztult képeket szeretem, van saját színvilágom, törekszem az eleganciára, és a divatfotós látásmódom átjárja a képeimet.
 |
| Lábady István: Vestmann szigetek, Izland, 2015 © Lábady István |
Az alkotásaidra azt szokták mondani, hogy erősen filmes vizualitással átitatottak.
Pannonhalmára jártam gimnáziumba. Akkoriban, a nyolcvanas évek végén teljesen más volt a világ, mint most, amikor minden hozzáférhető. Az iskola kötött rendjében hatalmas felüdülés volt az Ambrus atya által működtetett filmklub, amelynek lelkes látogatója voltam. Szerda esténként megszűnt számomra a világ, és elmerültem a filmtörténet legnagyobb alkotásaiban. Megismertem Fellinit, Antonionit, Bergmant, a francia új hullámot és Buñuelt. Óriási hatással voltak rám, azóta is leginkább filmekből inspirálódom. Az évek alatt megtekintett alkotások egészen biztosan lerakódtak bennem, és akár tudat alatt is hatnak a munkáimra. És bár otthonról vizualitást nemigen kaptam útravalóul, édesapámtól is megtanultam a filmek és az irodalom szeretetét. Jogász létére bizonyos értelemben művész volt, mert művészi fokon művelte és tanította a jogot, az igazságot és a szépet.
A diplomamunkád mozaikszerűen egymás mellé helyezett polaroid felvételekből állt, amely technikával akkor már egy ideje kísérleteztél. Polaroid képre dolgozni lehet művészet?
Persze, miért ne lehetne? Az egyetem vége felé kaptam a Polaroidtól rengeteg SX-70-es nyersanyagot, amivel rögtön kísérletezni kezdtem. Azonnal megfogott a különleges színvilága, a fényes felülete, a formátuma. Egy izgalmas világ tárult fel. Az azonnaliságnak is hihetetlen varázsa van, de nem misztifikálnám túl. A polaroid fotók ugyanattól lehetnek érdekesek, mint bármely más technikával készült kép: hogy maga a felvétel jó. A nyersanyag önmagában nem elég.
 |
| Lábady István: Enikő, InStyle magazin, 2017 © Lábady István |
A te értelmezésedben a fotó az azonnaliságról vagy inkább az örökkévalóságról szól?
A közelmúltban kaptam egy rendkívül izgalmas felkérést. A Pannonhalmi Főapátság keresett meg, hogy szeretnék, ha lefotóznám Várszegi Asztrikot, a volt főapátot. A bencések a leköszönő elöljárójukat évszázadok óta egy olajfestménnyel tették hallhatatlanná, és a képeket a főmonostor hosszú folyosóin helyezték el. 2019-ben úgy döntöttek, hogy megtörik a hagyományt, és a fotográfiát választják a festménnyel szemben. Talán sikerült egy pillanat alatt örök érvényűt alkotni, de ha azt nem is, legalább az örökkévalóságnak dolgozhattam ebben az esetben.
Az editorial és a kommerciális fotó tekintetében itthon erősen behatároltak a lehetőségek. Ez mennyiben befolyásolja a művészeted kiteljesedését?
Ha arra gondolsz, hogy kevés magazin van, kevés megjelenési lehetőség, akkor igazad van. A reklámok csak nagyon ritkán jutnak el ez érdekes, izgalmas, újító színvonalig, a reklám legtöbbször beéri a promóciónívóval, a magazinok pedig finoman szólva is maximum a kommersz szintjéig jutnak el. Ennek egyik oka, hogy kicsi a piac, a másik, hogy a vizuális kultúra fejletlen itthon. Bár ez talán változik, reménykeltő, hogy a fiatal generáció már másként látja a dolgokat.
Az is igaz, hogy ma egy divatfotósnak kevés lehetősége van a magyar piacon. Amióta pedig a nyomtatott média haldoklik, még kevesebb. Korábban voltak kísérletek arra, hogy itthon is szülessen egy-egy világszínvonalú magazin. Az első talán a Taxi volt a kétezres évek elején, talán két lapszámot ért meg. Majd 2005 körül napvilágot látott a The Room magazin. Több mint tíz éven keresztül egy maroknyi csapat emberfeletti áldozatokkal tartotta életben. Megérte az áldozatuk, én pedig nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy a legtöbb lapszámban részt vehettem. De sajnos eljött az a pont, amikor már nem érte meg nekik több energiát beletenni. A megálmodói azóta külföldön dolgoznak sikert sikerre halmozva. Nálunk egy ilyen magazin volt, míg más országokban sok, számtalan lehetőséget adva művészi munkák megjelenésére.
 |
| Lábady István: Niki, The Room magazin, 2012 © Lábady István |
Volt korábban egy pont a te életedben is, amikor felmerült benned, hogy külföldre mész. Közel egy évet töltöttél New Yorkban, ahol fotóasszisztensként dolgoztál.
Még 1996-ban, amikor az egyetem utolsó éveit kicsit állóvíznek éreztem, New Yorkba utaztam. Akkor dönthettem volna úgy, hogy ott próbálok szerencsét. Máshogy döntöttem, egy év után az akkori barátnőmmel, aki most a feleségem, hazajöttünk. Néha megkérdezik, hogy megbántam-e. A családom mindig fontosabb volt, mint a karrierem. Boldog vagyok a felségemmel és az öt gyermekemmel. Ha ott maradtam volna, most nem lennénk egy család. Azt bánnám igazán. Szerencsésnek gondolom magam. Azt csinálom, amit szeretek, és talán nem is olyan rosszul. Igyekszem hálás lenni mindenért, ami velem történik. Aztán persze néha elégedetlen és dühös vagyok, mert nincsenek lehetőségek, nincs vizuális kultúra. Itthon nem divat a jó ízlés. Zavar a hivalkodás, a harácsolás, a nívótlanság és a középszerűség. Aztán megint jön egy izgalmas projekt, és újra boldog vagyok.
 |
| Lábady István: Aeron 2019 A/W kampány © Lábady István |
A közelmúltban volt egy érdekes együttműködésed egy magyar márkával.
Az Áeron divatmárka, amellyel évek óta dolgozom, azzal az ötlettel keresett meg, hogy a karantén alatt, amikor megállt az élet, készítsek egy sorozatot otthon, a feleségemmel. A tavaszi–nyári kollekciójuk egy-két darabját elküldték nekünk, néhány kérdés kíséretében. Nagyon élvezetes, kreatív munka volt, amiből egy személyes hangulatú fotósorozat állt össze, amelyet a márka honlapján és Instagramján lehet látni. Ilyesmire gondolok akkor, amikor azt mondom, egy érdekes projekt boldoggá tesz.
 |
| Lábady István: Fruzsi, Aeron kollaboráció 2020 © Lábady István |
Persze nem csak ilyen munkák vannak, és ezekben az esetekben próbálok kompromisszumokat kötni, de közben nem megalkudni. Sokat változtam az idők során, kevésbé vagyok már harcias és sarkos.
A reklámmunkáimban pedig talán azért szeretnek velem dolgozni, mert biztosak lehetnek benne, hogy rendben fognak menni a dolgok, precízen, pontosan, gyorsan és jó minőségben. Szeretem a nehéznek tűnő helyzeteket, örömet okoz megoldani valamit, ami kihívásokkal van tele.
Tegyük fel, hogy kapsz egy lehetőséget, mondjuk, készíthetsz egy sorozatot egy világsztárról. Mi történne másnap?
Vicces, hogy ezt kérdezed. 2015-ben pont ez történt velem. Az éppen Budapesten forgató Jeremy Ironsról készíthettem egy sorozatot. Az anyagot eredetileg a BMW magazinnak fotóztam, de később egy kép az orosz Esquire címlapjára került. De visszatérve a kérdésedre, sok mindentől függ, hogy mi következik egy ilyen lehetőség után. Nem mindegy, hogy melyik magazin adja a lehetőséget, és ki a világsztár. Mert ha egy ilyen képed megjelenik egy hazai magazinban, akkor alig fog történni valami, míg ha például az i-D teszi a címlapra, akkor megváltozik az életed.
 |
| Lábady István: Jeremy Irons, Esquire magazin címlap, 2015 © Lábady István |
A reklám- és divatvilág mindenhol ugyanarról szól: kit ismersz, téged ki ismer, kivel dolgoztál, kit fotóztál, és milyen imázst építettél fel. Alapfeltétel, hogy tehetségesnek kell lenned, de önmagában ez nem elég. Jelen kell lenni, és nyomulni kell, de szerencse nélkül még ez is kevés. Ha a tehetség, a nyomulás és a szerencse együtt van, akkor van esélyed. Ha csak az egyik is hiányzik, biztos lehetsz benne, hogy lesz valaki, akinek mind a három megvan. Ami különbség, hogy külföldön a tehetség a belépő, itthon viszont nem mindig feltétel. Ha azonban már eljutottál egy szintre, akkor az, hogy milyen mértékben fejlődsz, milyen sikereket érsz el, már attól függ, milyen lehetőségeket kapsz. Talán ez a szerencse része. De azért azt gondolom, hogy a tehetség hosszú távon sehol sem marad észrevétlen.
Milyen élmények és hatások befolyásolták a művészeted?
Szinte minden inspirál. Ha csak néhányat kellene kiragadni, nem érezném igaznak. A filmek, ahogyan korábban már említettem, nagyon hatnak rám. David Lynch jut elsőként eszembe, illetve Wong Kar-Wai (magyarosan Vong Kar-vaj – a szerk.) Szerelemre hangolva című drámája. Guy Bourdin, Helmut Newton, Glen Luchford és Juergen Teller fotói is beugranak. Valamint néhány éve egy új generáció határozza meg a divatfotó arculatát, nagyon izgalmasnak találom az általuk képviselt irányzatot, visszavisznek az utómunka előtti analóg időbe, amikor az első képeimet készítettem, amikor nem terhelődtek meg a képek a tökéletesség igényével.
 |
| Lábady István: Csepi, InStyle magazin, 2018 © Lábady István |
A divatfotó puszta esztétizálás, vagy van benne valami más, képriport, fikció?
Úgy gondolom, nem biztos, hogy a hagyományos értelemben vett szép a legérdekesebb is.
Keverednek a műfajok, ma már egy riportfotó vagy egy őszinte portréfotó csodálatos divatfotóvá válhat. Mások a preferenciák a modell kiválasztáskor is, az egyediség, a karakter lényegesebb a hagyományos szépségnél. A mostani menő modelleken tükröződik a mai kor, annak szépségeivel és kihívásaival együtt. Persze a divatfotó profán célja továbbra is az értékesítés növelése, az eladás, de ezt ma őszinteséggel, törékenységgel, a valódi érzelmek előtérbe helyezésével lehet elérni.
Nagyjából tíz éve ebbe az irányba megy a divatvilág, még ha Magyarországon ezeket a folyamatokat kevéssé is lehet nyomon követni. Talán ha a magazinok még nyitottabbak lennének ezekre az irányokra, de a hazai reklám rozsdás gépezetét nem tudják letéríteni a jól megszokott útról.
 |
| Lábady István: Anna, InStyle magazin, 2018 © Lábady István |
A fotó elsősorban annak készítőjéről beszél, kevésbé arról, akit vagy amit ábrázol. Milyen mögöttes mondanivalóról vall egy napjainkban általad készített felvétel?
Igen, egy jó fotó tükrözi azt, hogy a készítője hogyan látja a világot, mit lát meg belőle, mit tart fontosnak belőle.
Van egy projekt a divat és reklám világán túl, amin időről időre dolgozom. Több mint tíz éve felkértek egy szellemileg sérült embereket bemutató fotósorozat elkészítésére, aminek külföldön sikere lett, így több megkeresés követte. Ennek kapcsán jutottam el Etiópiába, Sierra Leonéba, s fotózhattam Bukarestben a csatornákban lakó gyerekeket.
Nem vagyok se riport-, se szociofotós, más szemmel nézem a világot. Talán a divatfotós látásmódom miatt másak az ilyen területen készült anyagaim. Sok mindenben találok szépséget és reményt.
Művház
Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét
A rendező meggondolta magát, és mégsem a The Movie Critic című produkció lesz a tizedik, utolsónak szánt mozifilmje.
A 61 éves, Oscar-díjas rendező-forgatókönyvíró tavaly a cannes-i filmfesztiválon beszélt a közönségnek arról, hogy utolsó nagyjátékfilmje, a The Movie Critic 1977-ben játszódik majd, és főhőse egy alig ismert filmkritikus lesz, aki egy pornómagazinnak ír filmekről – emlékeztetett a Variety.com hollywoodi filmes portál nyomán az MTI.
Az is felmerült, hogy Brad Pitt visszatérhet a produkcióban a Volt egyszer egy Hollywoodban megismert Cliff Boothra hasonlító karakterként, és a film, amelynek forgatását 2024-re tervezték, már 20 millió dolláros adótámogatást is kapott Kaliforniától.
Egyelőre nem lehet tudni, hogy miután félretette a mozikritikusos filmet, vajon milyen témát választ majd utolsónak beharangozott játékfilmjéhez
– írta a Variety.com.
Tarantino várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.
Művház
Tévéfilm készül a Ványa bácsiból
Televízió és stream szolgáltatásra készülő filmek gyártásának támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet. A támogatott alkotások között szerepel Csehov egyik legismertebb darabjának tévéfilm feldolgozása kiváló szereposztással, valamint a magyar uralkodók és nemesek itthon kevésbé ismert lányainak élettörténetét bemutató izgalmas dokumentumfilm-sorozat.
A Nemzeti Filmintézet (NFI) 2020 januárja óta nyújt támogatást a televíziós és streaming bemutatásra készülő alkotásokra pályázati úton. A teljes magyar mozgóképszakma összehangolt tevékenységéért felelős szervezet elkötelezett abban, hogy a mozifilmek mellett tartalmas, kulturális értéket teremtő és a nézők számára különleges élményt nyújtó televíziós alkotások is készüljenek. A Televíziós Döntőbizottság ezúttal egy tévéfilm, egy rövidfilm és négy dokumentumfilm- és ismeretterjesztő-sorozat gyártásának szavazott meg támogatást – ismerteti közleményében a Nemzeti Filmintézet (NFI).
Csehov egyik legnépszerűbb színműve, a Ványa bácsi fekete komédiai elemeket sem nélkülöző szabad feldolgozása készül a Megafilm Service és az MTVA koprodukciójában, Helmeczy Dorottya és Kálomista Gábor producerek vezetésével.
A Fazakas Péter rendezésében készülő tévéfilm Somogyi György és Kun-Béres Anikó forgatókönyvéből készül, a forgatás nyáron kezdődik és a bemutatót januárra tervezik az alkotók. A főszerepekben Görög László, Szervét Tibor, Szabó Győző, Czakó Julianna, Molnár Piroska, Csarnóy Zsuzsanna, Bede-Fazekas Szabolcs és Martos Hanga lesz látható.
Mirhó címmel rendez rövidfilmet Vas Marianna, a nemzetközi DocNomads képzés diplomása.Az ígéretes alkotás középpontjában két gyermek áll, akik egyforró nyáron a nagymama kertjében megtapasztalják a vágyat, a félelmet és a leheletfinom elnyomást, ami akár még a közelséggel is összetéveszthető.
A magyar történelem kevéssé ismert női szereplőire irányítja a reflektorfényt a Magyar királylányok című dokumentumfilm-sorozat, amelynek főhősei a közismert uralkodók és nemesek lányai, akikről méltatlanul kevés szó esik a történelemkönyvekben. Európában, választott hazájukban ismertebbek, mint szülőföldjükön és ezen kíván változtatni alkotótársaival a sorozat rendezője, Borsody István, aki a fennmaradt csodák, legendák és bizonyítható történelmi tények alapján ismerteti meg a rendkívüli nőket a nézőkkel. Az epizódok főszereplői azok a nők, akik mind valamely európai uralkodóhoz, önálló régiót irányító főnemeshez mentek férjhez és személyiségük, élettörténetük méltó a filmes feldolgozásra.
A természetvédelem és a természethasznosítás megismertetése a célja az Ez elment vadászni címmel készülő hat részes sorozatnak, amelyet Kostya Bánk rendez. Az egyes epizódokban az alkotók modern eszközök és a legnépszerűbb kommunikációs csatornákon keresztül igyekeznek visszavezetni a nézőket valódi, természetközeli énjükhöz.
1956 a Vajdaságban címmel dokumentumfilmet készít Lavro Ferenc újvidéki származású rendező. A hiánypótló alkotás az 1956-os magyarországi események vajdasági magyarok identitására gyakorolt hatását vizsgálja, bemutatva a forradalom magyar menekültjeinek jugoszláviai fogadtatását.
300 éve kezdődött a magyarországi svábok története, az évforduló kapcsán ezt a kalandos történetet meséli el a kezdetektől napjainkig a most készülő dokumentumfilm. A 300 év…”de mit adtak nekünk a svábok?” című alkotás rendezője a Mi svábok mindig jó magyarok voltunk! és az Isten veled, hazánk! című filmeket is jegyző László Gábor.
Borítókép: illusztráció
Művház
Filmkoncerttel készül a magyar film napjára az Uránia
Április 30-án élőzenei kísérettel vetítenek két 1914-ben készült filmritkaságot, a Munkászubbony és a Dódi karrierje című filmeket.
Mindkettőt Bródy István rendezte, és mindkettőnek Zsitkovszky Béla, az Uránia első technikusa és mozigépésze volt az operatőre, aki arról híres, hogy ő fényképezte A tánczot, az első magyar filmalkotást – ismerteti az Uránia közleménye.
A február végén indult FILM/ZENE sorozatban több mint negyven vetítést, közönségtalálkozót, koncertet rendeztek az Urániában. Ennek a nagyszabású, a filmek hangi-zenei dimenzióját kutató eseménysorozatnak az április 30-i filmkoncert lesz a fináléja. Ezen az estén először vetítik nagy nyilvánosság előtt a néhány éve Amszterdamban felbukkant, majd idehaza a Filmarchívumban teljes körűen restaurált Munkászubbonyt. Bródy István filmje Hegedűs Gyula remeklő főszereplésével egy gyárigazgatóról szól, aki egyrészt munkásruhába öltözve beáll dolgozni a fizikai munkások közé, hogy fényt derítsen panaszaik jogosságára, másfelől nem várt szerelmi kalandba keveredik, aminek bonyodalmas következményei lesznek. Mindeközben csodálatos felvételeket láthatunk a korabeli Budapestről, utazhatunk a Ferencz Ferdinánd nevű dunai gőzösön, de rácsodálkozhatunk a Duna régi teherhajóira és a korabeli emberi karakterekre is. A felújítás során új kísérőzene is készült a filmhez – megtartva a némafilm-korszak mozizenéjének világát, de kortárs, jazzes hangzással, amit a zeneszerző, Káel Norbert zongoraművész ad elő ezen az alkalmon.
Az est másik némafilmje a Dódi karrierje szintén századelős karriertörténet, de immár könnyedebb hangnemben. Bohózatot látunk egy léha pesti fiatalemberről, aki hősiesen megvéd egy csinos lányt egy részeg ember tolakodásától. A dologból randevú, majd szerelem és házasság lesz, és a lány, illetve annak apja révén Dódi végül hihetetlen karriert csinál. A vetítéshez Szabó Ádám harmonikaművész-énekes, számos tehetségkutató sikeres szereplője, a Sztárban sztár hetedik évadának nyertese adja a harmonikakíséretet a rá jellemző virtuozitással. Érdekesség, hogy az est során látható két filmnek nemcsak a rendezője, de az operatőre is közös: Zsitkovszky Béla, az Uránia első technikusa és mozigépésze. Ő rögzítette egykor az épület tetőteraszán az első magyar filmalkotást, az egyperces jelenetek fűzéréből álló Tánczot, amelynek 1901-es premierje a magyar filmtörténet kezdete. Erre emlékezünk minden év április 30-án – idén egyebek mellett ezzel a két régi magyar mozidarabbal is. A vetítések előtt Ráduly György, a filmeket őrző és felújító Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum igazgatója mond bevezetőt – írják.
A filmtörténeti klasszikusok sorát felvonultató FILM/ZENE sorozat záróeseményéig további érdekességekkel készül még az Uránia. Április 24-én közönségtalálkozóra várják Forgács Péter médiaművészt, filmrendezőt, aki a Dusi és Jenő, valamint a Miss Universe 1929 – Lisl Goldarbeiter – A Szépség útja című különleges found footage filmjeit kíséri el a moziba – az előbbi zenéjét Szemző Tibor, az utóbbiét Melis László szerezte. További emlékezetes kortárs alkotások is műsorra kerülnek, köztük Mundruczó Kornél Johannája Tallér Zsófia zenéjével, Giuseppe Tornatore Ennio Morriconéról szóló dokumentumfilmje, Leos Carax Annatte című rendhagyó musicalje a Mael-fivérek zenéjével és – április 26-án – Alejandro González Inárritu Birdmanje, amely idén tízéves. A mexikói sztárrendező munkáját nemcsak a látszólag vágások nélküli kameravezetés és jelenetszervezés teszi bravúrossá, hanem az egyetlen dzsessz dobszólóra épülő zenei világ.
A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megvalósult FILM/ZENE sorozat teljes programja elérhető a www.urania-nf.hu weboldalon.