Művház
Lábady István: „Soha nem volt célom belesimulni a környezetembe”
Mindig fontos volt számára, hogy feszegesse a határokat. Legfőbb célja, hogy minden alkalommal, amikor kamerát vesz a kezébe, a tőle telhető legtöbbet hozza ki magából, még az alkalmazott munkáiban is törekszik a saját kritériumainak megfelelni. Nem provokál, a saját érdeklődését szeretné kielégíteni. Lábady István párhuzamos világokat teremt, és nem bánja, ha azok itthon kevésbé relevánsak.
Mekkora ellentmondás művészi szabadságról beszélni az alkalmazott fotográfiában?
Amikor az első megbízásokat kaptam a divat vagy reklám területén, rögtön olyan megoldásokat kerestem, amelyek rólam szóltak. Fontos volt, hogy mindenképpen belevigyem magam a munkákba, még ha az alkalmazott műfaj bizonyos keretek közé szorított is. Minden fotósorozatomban igyekeztem a saját gondolataim megfogalmazni a világról, átadni az érzéseim, megteremteni egy hangulatot, és ez nem változott azóta sem. Az elvárásoknak való megfelelés kevésbé érdekelt, még ha ez konfliktusokhoz is vezetett. Szeretem feszegetni a határokat, hogy az elvártakhoz képest valami izgalmasabbat alkothassak. Ezt azonban nem provokációnak szánom, pusztán a saját érdeklődésem szeretném kielégíteni. Az alkalmazott műfajban ez a legnagyobb kihívás, különösen a reklám területén.
Ha több fotós ugyanazt a dolgot örökíti meg, törvényszerűen más lesz minden kép. Milyen lesz a tied?
Jó esetben mindegyik megvalósítás tükrözi a készítőjének személyiségét, stílusát. Persze vannak trendek, amelyek mindannyiunkra hatnak, de voltaképpen akkor beszélünk egyéniségről, ha a megoldás valamiért más, mint a többi. Nehezen jellemzem a saját fotóimat. Azt mindenképpen mondhatom, hogy a letisztult képeket szeretem, van saját színvilágom, törekszem az eleganciára, és a divatfotós látásmódom átjárja a képeimet.
 |
| Lábady István: Vestmann szigetek, Izland, 2015 © Lábady István |
Az alkotásaidra azt szokták mondani, hogy erősen filmes vizualitással átitatottak.
Pannonhalmára jártam gimnáziumba. Akkoriban, a nyolcvanas évek végén teljesen más volt a világ, mint most, amikor minden hozzáférhető. Az iskola kötött rendjében hatalmas felüdülés volt az Ambrus atya által működtetett filmklub, amelynek lelkes látogatója voltam. Szerda esténként megszűnt számomra a világ, és elmerültem a filmtörténet legnagyobb alkotásaiban. Megismertem Fellinit, Antonionit, Bergmant, a francia új hullámot és Buñuelt. Óriási hatással voltak rám, azóta is leginkább filmekből inspirálódom. Az évek alatt megtekintett alkotások egészen biztosan lerakódtak bennem, és akár tudat alatt is hatnak a munkáimra. És bár otthonról vizualitást nemigen kaptam útravalóul, édesapámtól is megtanultam a filmek és az irodalom szeretetét. Jogász létére bizonyos értelemben művész volt, mert művészi fokon művelte és tanította a jogot, az igazságot és a szépet.
A diplomamunkád mozaikszerűen egymás mellé helyezett polaroid felvételekből állt, amely technikával akkor már egy ideje kísérleteztél. Polaroid képre dolgozni lehet művészet?
Persze, miért ne lehetne? Az egyetem vége felé kaptam a Polaroidtól rengeteg SX-70-es nyersanyagot, amivel rögtön kísérletezni kezdtem. Azonnal megfogott a különleges színvilága, a fényes felülete, a formátuma. Egy izgalmas világ tárult fel. Az azonnaliságnak is hihetetlen varázsa van, de nem misztifikálnám túl. A polaroid fotók ugyanattól lehetnek érdekesek, mint bármely más technikával készült kép: hogy maga a felvétel jó. A nyersanyag önmagában nem elég.
 |
| Lábady István: Enikő, InStyle magazin, 2017 © Lábady István |
A te értelmezésedben a fotó az azonnaliságról vagy inkább az örökkévalóságról szól?
A közelmúltban kaptam egy rendkívül izgalmas felkérést. A Pannonhalmi Főapátság keresett meg, hogy szeretnék, ha lefotóznám Várszegi Asztrikot, a volt főapátot. A bencések a leköszönő elöljárójukat évszázadok óta egy olajfestménnyel tették hallhatatlanná, és a képeket a főmonostor hosszú folyosóin helyezték el. 2019-ben úgy döntöttek, hogy megtörik a hagyományt, és a fotográfiát választják a festménnyel szemben. Talán sikerült egy pillanat alatt örök érvényűt alkotni, de ha azt nem is, legalább az örökkévalóságnak dolgozhattam ebben az esetben.
Az editorial és a kommerciális fotó tekintetében itthon erősen behatároltak a lehetőségek. Ez mennyiben befolyásolja a művészeted kiteljesedését?
Ha arra gondolsz, hogy kevés magazin van, kevés megjelenési lehetőség, akkor igazad van. A reklámok csak nagyon ritkán jutnak el ez érdekes, izgalmas, újító színvonalig, a reklám legtöbbször beéri a promóciónívóval, a magazinok pedig finoman szólva is maximum a kommersz szintjéig jutnak el. Ennek egyik oka, hogy kicsi a piac, a másik, hogy a vizuális kultúra fejletlen itthon. Bár ez talán változik, reménykeltő, hogy a fiatal generáció már másként látja a dolgokat.
Az is igaz, hogy ma egy divatfotósnak kevés lehetősége van a magyar piacon. Amióta pedig a nyomtatott média haldoklik, még kevesebb. Korábban voltak kísérletek arra, hogy itthon is szülessen egy-egy világszínvonalú magazin. Az első talán a Taxi volt a kétezres évek elején, talán két lapszámot ért meg. Majd 2005 körül napvilágot látott a The Room magazin. Több mint tíz éven keresztül egy maroknyi csapat emberfeletti áldozatokkal tartotta életben. Megérte az áldozatuk, én pedig nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy a legtöbb lapszámban részt vehettem. De sajnos eljött az a pont, amikor már nem érte meg nekik több energiát beletenni. A megálmodói azóta külföldön dolgoznak sikert sikerre halmozva. Nálunk egy ilyen magazin volt, míg más országokban sok, számtalan lehetőséget adva művészi munkák megjelenésére.
 |
| Lábady István: Niki, The Room magazin, 2012 © Lábady István |
Volt korábban egy pont a te életedben is, amikor felmerült benned, hogy külföldre mész. Közel egy évet töltöttél New Yorkban, ahol fotóasszisztensként dolgoztál.
Még 1996-ban, amikor az egyetem utolsó éveit kicsit állóvíznek éreztem, New Yorkba utaztam. Akkor dönthettem volna úgy, hogy ott próbálok szerencsét. Máshogy döntöttem, egy év után az akkori barátnőmmel, aki most a feleségem, hazajöttünk. Néha megkérdezik, hogy megbántam-e. A családom mindig fontosabb volt, mint a karrierem. Boldog vagyok a felségemmel és az öt gyermekemmel. Ha ott maradtam volna, most nem lennénk egy család. Azt bánnám igazán. Szerencsésnek gondolom magam. Azt csinálom, amit szeretek, és talán nem is olyan rosszul. Igyekszem hálás lenni mindenért, ami velem történik. Aztán persze néha elégedetlen és dühös vagyok, mert nincsenek lehetőségek, nincs vizuális kultúra. Itthon nem divat a jó ízlés. Zavar a hivalkodás, a harácsolás, a nívótlanság és a középszerűség. Aztán megint jön egy izgalmas projekt, és újra boldog vagyok.
 |
| Lábady István: Aeron 2019 A/W kampány © Lábady István |
A közelmúltban volt egy érdekes együttműködésed egy magyar márkával.
Az Áeron divatmárka, amellyel évek óta dolgozom, azzal az ötlettel keresett meg, hogy a karantén alatt, amikor megállt az élet, készítsek egy sorozatot otthon, a feleségemmel. A tavaszi–nyári kollekciójuk egy-két darabját elküldték nekünk, néhány kérdés kíséretében. Nagyon élvezetes, kreatív munka volt, amiből egy személyes hangulatú fotósorozat állt össze, amelyet a márka honlapján és Instagramján lehet látni. Ilyesmire gondolok akkor, amikor azt mondom, egy érdekes projekt boldoggá tesz.
 |
| Lábady István: Fruzsi, Aeron kollaboráció 2020 © Lábady István |
Persze nem csak ilyen munkák vannak, és ezekben az esetekben próbálok kompromisszumokat kötni, de közben nem megalkudni. Sokat változtam az idők során, kevésbé vagyok már harcias és sarkos.
A reklámmunkáimban pedig talán azért szeretnek velem dolgozni, mert biztosak lehetnek benne, hogy rendben fognak menni a dolgok, precízen, pontosan, gyorsan és jó minőségben. Szeretem a nehéznek tűnő helyzeteket, örömet okoz megoldani valamit, ami kihívásokkal van tele.
Tegyük fel, hogy kapsz egy lehetőséget, mondjuk, készíthetsz egy sorozatot egy világsztárról. Mi történne másnap?
Vicces, hogy ezt kérdezed. 2015-ben pont ez történt velem. Az éppen Budapesten forgató Jeremy Ironsról készíthettem egy sorozatot. Az anyagot eredetileg a BMW magazinnak fotóztam, de később egy kép az orosz Esquire címlapjára került. De visszatérve a kérdésedre, sok mindentől függ, hogy mi következik egy ilyen lehetőség után. Nem mindegy, hogy melyik magazin adja a lehetőséget, és ki a világsztár. Mert ha egy ilyen képed megjelenik egy hazai magazinban, akkor alig fog történni valami, míg ha például az i-D teszi a címlapra, akkor megváltozik az életed.
 |
| Lábady István: Jeremy Irons, Esquire magazin címlap, 2015 © Lábady István |
A reklám- és divatvilág mindenhol ugyanarról szól: kit ismersz, téged ki ismer, kivel dolgoztál, kit fotóztál, és milyen imázst építettél fel. Alapfeltétel, hogy tehetségesnek kell lenned, de önmagában ez nem elég. Jelen kell lenni, és nyomulni kell, de szerencse nélkül még ez is kevés. Ha a tehetség, a nyomulás és a szerencse együtt van, akkor van esélyed. Ha csak az egyik is hiányzik, biztos lehetsz benne, hogy lesz valaki, akinek mind a három megvan. Ami különbség, hogy külföldön a tehetség a belépő, itthon viszont nem mindig feltétel. Ha azonban már eljutottál egy szintre, akkor az, hogy milyen mértékben fejlődsz, milyen sikereket érsz el, már attól függ, milyen lehetőségeket kapsz. Talán ez a szerencse része. De azért azt gondolom, hogy a tehetség hosszú távon sehol sem marad észrevétlen.
Milyen élmények és hatások befolyásolták a művészeted?
Szinte minden inspirál. Ha csak néhányat kellene kiragadni, nem érezném igaznak. A filmek, ahogyan korábban már említettem, nagyon hatnak rám. David Lynch jut elsőként eszembe, illetve Wong Kar-Wai (magyarosan Vong Kar-vaj – a szerk.) Szerelemre hangolva című drámája. Guy Bourdin, Helmut Newton, Glen Luchford és Juergen Teller fotói is beugranak. Valamint néhány éve egy új generáció határozza meg a divatfotó arculatát, nagyon izgalmasnak találom az általuk képviselt irányzatot, visszavisznek az utómunka előtti analóg időbe, amikor az első képeimet készítettem, amikor nem terhelődtek meg a képek a tökéletesség igényével.
 |
| Lábady István: Csepi, InStyle magazin, 2018 © Lábady István |
A divatfotó puszta esztétizálás, vagy van benne valami más, képriport, fikció?
Úgy gondolom, nem biztos, hogy a hagyományos értelemben vett szép a legérdekesebb is.
Keverednek a műfajok, ma már egy riportfotó vagy egy őszinte portréfotó csodálatos divatfotóvá válhat. Mások a preferenciák a modell kiválasztáskor is, az egyediség, a karakter lényegesebb a hagyományos szépségnél. A mostani menő modelleken tükröződik a mai kor, annak szépségeivel és kihívásaival együtt. Persze a divatfotó profán célja továbbra is az értékesítés növelése, az eladás, de ezt ma őszinteséggel, törékenységgel, a valódi érzelmek előtérbe helyezésével lehet elérni.
Nagyjából tíz éve ebbe az irányba megy a divatvilág, még ha Magyarországon ezeket a folyamatokat kevéssé is lehet nyomon követni. Talán ha a magazinok még nyitottabbak lennének ezekre az irányokra, de a hazai reklám rozsdás gépezetét nem tudják letéríteni a jól megszokott útról.
 |
| Lábady István: Anna, InStyle magazin, 2018 © Lábady István |
A fotó elsősorban annak készítőjéről beszél, kevésbé arról, akit vagy amit ábrázol. Milyen mögöttes mondanivalóról vall egy napjainkban általad készített felvétel?
Igen, egy jó fotó tükrözi azt, hogy a készítője hogyan látja a világot, mit lát meg belőle, mit tart fontosnak belőle.
Van egy projekt a divat és reklám világán túl, amin időről időre dolgozom. Több mint tíz éve felkértek egy szellemileg sérült embereket bemutató fotósorozat elkészítésére, aminek külföldön sikere lett, így több megkeresés követte. Ennek kapcsán jutottam el Etiópiába, Sierra Leonéba, s fotózhattam Bukarestben a csatornákban lakó gyerekeket.
Nem vagyok se riport-, se szociofotós, más szemmel nézem a világot. Talán a divatfotós látásmódom miatt másak az ilyen területen készült anyagaim. Sok mindenben találok szépséget és reményt.
Művház
Premierekkel várja a nézőket az első Metuscope Filmszemle
Számos premierrel várja a nézőket az első Metuscope Filmszemle pénteken és szombaton. A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) ingyenes rendezvényén a hallgatók alkotásai, diplomamunkák, vizsgafilmek, animációs rövidfilmek láthatók a Corvin Moziban.
A Budapesti Metropolitan Egyetem négy szakmai művészeti projekt összeolvasztásával hívta életre a Metuscope Filmszemlét. A kétnapos szemle az egyetem hallgatóinak munkáival és házigazdaként Till Attilával várja az érdeklődőket – olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.
Mint írják,
a Metuscope Filmszemle 2024 a korábban sikerrel bevezetett, animációs (Animascope), mozgóképes (Cinemascope) és média design (Futuroscope) szakmai területeken végzett hallgatók diplomamunkáinak seregszemléit, valamint a tavalyi évben először megrendezett, I. Metuscope Online Filmszemlét egyesíti.
A szemle betekintést ad a METU végzős animáció-, mozgókép-, valamint média design szakos hallgatóinak diplomamunkáiba, bemutat továbbá válogatott vizsgafilmeket, valamint a vendégként résztvevő Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Kolozsvári Karának kisjátékfilmjeit is.
A közleményben kiemelik, hogy a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívumnak köszönhetően különleges animációs rövidfilm-válogatással tiszteleg az esemény a 110 éves magyar animáció mesterei előtt.
A rendezvényen a filmvetítések mellett szakmai kerekasztal-beszélgetéseken is részt vehetnek a látogatók.
A filmszemlén bemutatott művek többsége most először látható nagyvásznon, és a nemzetközi filmfesztivál-szereplések miatt egy ideig nem is lesznek nyilvánosan elérhetők – emelik ki a közleményben.
Mint írják, a rendezvény ingyenesen látogatható, de a belépés előzetes regisztrációhoz kötött. A részletes program a https://www.metropolitan.hu/metuscope-2024 linken érhető el.
Borítókép: jelenetkép Flaisz Vanda: Lány az emeleten című alkotásából
Művház
Közzétették a Magyar Mozgókép Fesztivál idei életműdíjasainak nevét
Elek Judit filmrendező és forgatókönyvíró, Piros Ildikó színésznő, Gulyás Buda operatőr, Selmeczi György zeneszerző és Deimanik Tamásné Baba fénymegadó kiemelkedő pályáját méltatják idén.
Az ünnepélyes díjátadót a Magyar Mozgókép Fesztiválon június 14-én Balatonfüreden, a Kisfaludy Galériában tartják – olvasható a szervezők MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
A június 12. és 15. között Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban zajló hazai filmes mustrán az életműdíjasokhoz kapcsolódóan a többi között olyan filmeket láthat majd a közönség, mint a Kontroll, a Csak szex és más semmi, a Macskajáték, az Angi Vera és a Sziget a szárazföldön.
Mint írják, az idén 87. születésnapját ünneplő Elek Judit Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező és forgatókönyvíró, a Balázs Béla Stúdió alapító tagja 1956 és 1961 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola diákja volt Máriássy Félix osztályában. 1967-ben készült stílusteremtő lírai dokumentumfilmje, a Meddig él az ember. 1968-ban készítette el első nagyjátékfilmjét, a dokumentarista és játékfilmes technikákat vegyítő Sziget a szárazföldön című alkotást Kiss Manyival a főszerepben. Az 1983-as Mária-nap című filmje Szendrey Júlia életének motívumai alapján készült. Mindhárom alkotást bemutatták a cannes-i filmfesztiválon.
Elek Judit 1989-es Tutajosok című munkája a tiszaeszlári per témáját dolgozza fel. 1994-ben saját kisregényét vitte filmre Ébredés címmel, gyerekkori élményeiről. A tavalyi nagysikerű cannes-i vetítés után a Magyar Mozgókép Fesztiválon először láthatja a hazai közönség a Sziget a szárazföldön című filmjének frissen restaurált verzióját.
Piros Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész, az MMA rendes tagja, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja 1970-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Várkonyi Zoltán osztályában, majd 37 éven át a Madách Színház tagja volt. Kamera elé először 1966-ban állt, azóta több mint 50 filmben és tévéjátékban szerepelt, amelyek közül a Nem szoktam hazudni, A veréb is madár, a Hahó Öcsi, a Gyertek el a névnapomra és Az élet muzsikája című filmekre a legbüszkébb – írják a közleményben.
Mint kiemelik, Piros Ildikó legismertebb szerepeinek egyike az 1978-ban bemutatott Abigél című tévésorozat Zsuzsanna nővére. A Magyar Mozgókép Fesztiválon a Macskajáték című filmjét vetítik, a nemrégiben elhunyt Eötvös Péter Kossuth-díjas zeneszerzőre is emlékezve.
Gulyás Buda Balázs Béla-díjas magyar operatőr, egyetemi tanár 1979-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Olyan legendás sorozatoknak volt az operatőre, mint a Linda, az Angyalbőrben, a Família Kft., és olyan népszerű filmeket fényképezett, mint Bujtor István Hamis a baba (1991) és Három testőr Afrikában (1996) című filmje, vagy Goda Krisztina három közönségsikere, a Csak szex és más semmi, a Szabadság, szerelem és a Kaméleon. A fesztiválon a Csak szex és más semmit nézheti meg a közönség.
Selmeczi György a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Erkel-díjas zeneszerző, zongoraművész, karmester, operarendező, érdemes művész 1952-ben született Kolozsváron. Először a bukaresti Zeneművészeti Főiskolán, 1975-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait. 1976-tól 1977-ig Pierre Boulez, majd 1979-ben Daniel Charles irányításával dolgozott Párizsban. Magyarországon kívül Európa számos országában hangversenyezik karmesterként, zongoraművészként és zeneszerzőként. Csaknem hatvan film zenéjét jegyzi, amelyek között olyan ikonikus alkotások is szerepelnek, mint az Angi Vera, a Megáll az idő, az Idő van és a Szirmok, virágok, koszorúk. Legutóbb a 2022-ben készült Toldi – A mozifilm című animáció zenéjét komponálta. A Magyar Mozgókép Fesztivál az Angi Vera vetítésével tiszteleg előtte.
Deimanik Tamásné Baba Balázs Béla-díjas fénymegadó csaknem ötvenéves pályafutása alatt olyan filmeken dolgozott, mint a Ripacsok, az Örökség, a Kopaszkutya, a Dögkeselyű, a Könnyű testi sértés, a Szirmok, virágok, koszorúk, az Idő van, a Roncsfilm, a Csinibaba, a Valami Amerika vagy A martfűi rém. A fesztiválon az általa fényelt Kontroll című filmet vetítik.
A fesztiválról további információk a www.mozgokepfesztival.hu oldalon érhetők el.
Művház
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók – közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Lovass Tibor tájékoztatása szerint
idén három kategóriában: fotó- és filmművészet, színházművészet, valamint irodalom kategóriákban várták a pályaműveket.
Hozzáfűzte: külön értékelte a zsűri a diákfilmeket, valamint felsőoktatásban tanuló hallgatók kísérleti és vizsgafilmjeit. Az egyik diákkategória, amelynek címe Egy életnyi tapasztalat, az idősödő társadalom, az idős kor problémáival foglalkozik, a Mire jó az online tér kategória a digitális jövőről szól, illetve az online média veszélyeiről.
Lovass Tibor tudatta azt is: a Savaria Filmszemléhez kapcsolódóan rendezik meg az ELTE Savaria Egyetemi Központban április 25-én a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Savaria Filmakadémia egyesület közös szervezésében azt a szakmai konferenciát, amely a médiatudatosságot állítja a középpontjába.
A Savaria Filmszemle idén is a díjkiosztó gálával zárul a szombathelyi AGORA Savaria Filmszínházban, ahol a nemcsak a kategóriák győztesei vehetnek át díjakat, de két életműdíjat is átadnak.
Az idei életműdíjat Molnár Piroska Kossuth- és Jászai-díjas színművész, a nemzet színésze, valamint Koltay Gábor Balázs Béla-díjas filmrendező kapja.