Az idő látható szubsztanciája

Az idő látható szubsztanciája

2018. július 10.
Becsei Áron óraműves nem hisz a lehetetlenben. Az időben hisz, amelynek múlását néhány kiváltságos gyűjtő saját csuklójára pillantva is érezhet, amikor másfél-két éves várakozási idő és minimum ötvenezer euró kifizetése után megkapja a saját Bexei karóráját.
„Ez egy cseppfolyós kor”

„Ez egy cseppfolyós kor”

2017. augusztus 30.
Amíg Nyugaton a sikert tisztelik, addig Kelet-Európában jellemzően visszaadják a régió sztereotípiáit: a sikert korrupcióhoz és dogmákhoz kötik. Nem tisztem eldönteni, lehet-e ma hazánkban valaki pusztán attól sikeres, hogy ügyes. „Alapvetően kétféle embert ismertem meg életem során: az egyik komolyan veszi, amit csinál, a másik nem” – mondja Fabricius Gábor, akivel a piac és az innováció kérdései mellett a reklámkerülés elkerüléséről is beszélgettünk.
Mely autó tulajdonosai a legelégedettebbek?

Mely autó tulajdonosai a legelégedettebbek?

2017. március 22.
A J.D. Power idén 17. alkalommal készítette el Amerikában a legnevesebb luxusmárkákat vizsgáló Ügyfélszolgálati Index (CSI) felmérését.
Bőrön viselt névjegykártya

Bőrön viselt névjegykártya

2017. március 17.
Egy elegáns belvárosi luxusszálloda parfümszalonjában találkozunk, a hangulat mégsem annyira dekadens, mint inkább különös. Zólyomi Zsolt számomra egy modern kori Sherlock Holmesnak tűnik, aki apró laboratóriumában kutatja minden idők legtökéletesebb parfümjének titkát. Az egyetlen magyar parfümőrrel magyar milliárdosokról, marketingelvárásokról, David Beckham bal lábáról, provokatív reklámokról, de leginkább márkákról és illatokról beszélgettünk.

Formatervezési díjat nyert a Lexus LS 500

2017. január 30.

Az EyesOn, a NAIAS által hivatalosan odaítélt díj, amelyet az autókiállításon látható legjobb sorozatgyártású, valamint tanulmányautók kaphatnak meg.

Budapesten nyitott szalont a Rolex

2016. december 12.

Az 1882-ben épült Stern Palota földszintjén található 300 m2-es alapterületű szalon az Andrássy út egyik legnagyobb üzlete.

A magazin lehet a luxusmárka-marketing kulcsa

2016. december 06.

A Zenith Optimedia előrejelzései szerint a luxusmárkák digitális felületen történő reklámköltései tovább növekednek, ami felveti a kérdést, hogyan viszonyul egymáshoz a rövid távú vásárlásösztönzés és az exkluzív jelleg.

Kinevezés az AccorHotels Csoportnál

2016. július 13.

A nagyobb léptékű, luxus és upscale üzletág megerősítését célzó stratégiáját támogatva a vállalat Chris Cahill-t nevezte ki a Csoport Luxus Márkák CEO-jának.

Luxusmárkákkal bővül az AccorHotels

2016. július 13.

A megszerzett három jelentős márka azonnal a globális luxus szállodapiac vezető szereplőjévé pozícionálja a láncot.

Újrapozícionál a Gentlemen’s Choice

2015. október 09.

A tavaly nyár eleji, teljes körű vizuális újratervezés után idén ősztől prémium férfimagazinként jelenik meg a negyedik születésnapját ünneplő Gentlemen’s Choice.

Formatervezési díjat nyert a Lexus LS 500

2017. január 30.

Az EyesOn, a NAIAS által hivatalosan odaítélt díj, amelyet az autókiállításon látható legjobb sorozatgyártású, valamint tanulmányautók kaphatnak meg.

Budapesten nyitott szalont a Rolex

2016. december 12.

Az 1882-ben épült Stern Palota földszintjén található 300 m2-es alapterületű szalon az Andrássy út egyik legnagyobb üzlete.

A magazin lehet a luxusmárka-marketing kulcsa

2016. december 6.