Kövess minket!

Médiapiac

Mediaworks – Pecina nélkül?

Megbocsáthatatlan hiba, hogy a magyarországi menedzsment rosszul kommunikált, és alábecsülte az ellenséges reakciókat – mondta Heinrich Pecina osztrák üzletember, a felfüggesztett Népszabadságot is kiadó Mediaworks tulajdonosának, a Vienna Capital Partnersnek (VCP) a vezetője a Profil című osztrák gazdasági hetilap hétfői nyomtatott kiadásában megjelent interjúban.

Az MTI által szemlézett beszélgetésben az üzletember hangsúlyozta: mivel a korábbi egyeztetések meghiúsultak, a helyi vezetésnek pár napra be kellett zárnia a lapot, hogy az alkalmazottakat tárgyalóasztalhoz ültesse. Az újságot újra akarták indítani a szerkesztőség bevonásával, azonban a lap munkatársai “inkább a fizetésük, mintsem az újság jövője miatt aggódtak”.

 

Felidézte, hogy 2014-ben a Ringier és az Axel Springer kelet-európai tevékenységének összevonását követően a piaci felügyelet szerint túl nagy lett volna ezek magyarországi piaci részesedése, így régi üzleti partnerként őt kérték meg a portfólió egy részének átvételére. Ennek feltétele volt, hogy a csomagban lévő regionális lapok és országos média mellett az 1956-ban az MSZMP által alapított, majd a rendszerváltozás után az utódpárt MSZP által tovább irányított “kényes” lapot, a Népszabadságot is átvegye.

Kifogásolta, hogy a Népszabadság meg akarta tartani a korábbi privilégiumokat, például azt, hogy írhassanak a lapba a szocialista párt régi, kiérdemesült funkcionáriusai, akiket azután mint szerzőket fizettek ki. Elmondta: úgy képzelte, hogy fel lehet fejleszteni a lapot, mert becslései szerint a magyar lakosság 40-50 százaléka kormánykritikus, “az öreg posztkommunistáktól a fiatal baloldali liberálisokig”, akiket “az Orbán elleni gyűlölet tart össze”. Őket kellett volna a lapnak megszólítania, de várakozásai nem teljesültek. Elmondása szerint az újságíróknak szabad kezet adott, csupán az volt a kérése, hogy olyan témákról írjanak, amelyek érdeklik az embereket.

Az osztrák üzletember szerint a történteknek csak gazdasági okai vannak, az elmúlt években a lap működési vesztesége egymillió euró volt évente. Mint fogalmazott: boldog lenne, ha valaki levenné róla a Népszabadság “koloncát”, azonban nincs senki, aki ezt megtenné. Heinrich Pecina 2015-ben a lapot rendkívül jutányosan a szocialista pártnak akarta eladni, de a pártnak, mint fogalmazott, “nem volt bátorsága”, hogy átvegye az újságot.

 

A Mediaworks sikertörténet – jelentette ki. Elmondása szerint már régóta több ajánlat érkezett be hozzá, kormányközeli és ellenzéki oldalról egyaránt. A történtek után még inkább megnőtt az érdeklődés a cég iránt, de neki elege lett belőle mára, így megfontolja, hogy az egész Mediaworksből kivonul.

 

Redakció, reakció

A lap megjelenésének leállítása előtt a kiadó vezetése nem jelezte, hogy a gazdaságos működtetés megteremtése érdekében korrigálni kell, illetve újratervezésre van szükség – áll a szerkesztőség hétfői közleményében, amelyet Murányi András főszerkesztő juttatott el az MTI-hez.

Azt írták: az újság múlt szombatig Magyarország legnagyobb példányszámú közéleti napilapja volt; tájékozódási pont, amely idézett és megkerülhetetlen hírforrásként működött. Hozzátették, hogy az utóbbi években náluk volt a legkisebb mértékű a példányszám csökkenése.

A lap veszteségessége kapcsán egyebek mellett arra utalnak, hogy a korábbi tulajdonos, a Ringier – a lap korábbi vezetőinek beszámolója szerint – nyomdai és terjesztési akvizíciókhoz is felhasználta a Népszabadság 2004-ig képzett, 2,4 milliárd forintos eredménytartalékát, hozzátéve: a lap hirdetési bevételek által is nagyban befolyásolt vesztesége “aligha évi egymillió euró” (307 millió forint).

Szerintük felelős döntést akkor hozhatott volna a lap jövőjéről a tulajdonos és a menedzsment, ha előre közli a lapvezetéssel: milyen működés szerint képzeli el a folytatást és mennyi időt ad az új konstrukció kidolgozására. Ez nem történt meg – jelezték.

A közlemény kitér arra is, hogy a Népszabadság szerkesztősége az újraindulással kapcsolatos tárgyalások során – egyéb pénzügyi korrekciók felajánlása mellett – lemondott októberi járandóságának jelentős részéről annak érdekében, hogy a lap folyamatosan a piacon legyen, s hogy október végéig kidolgozza tervét egy másfajta működésre. Az ajánlatra azonban nem volt a válasz – írták.

 

Médiapiac

Szoboszlai Dominik – Az interjú a Spíler TV-n! (videó)

Szombat este 20:25-kor tűzi műsorára a Spíler 1 a legsikeresebb magyar focista, a Liverpoolban játszó Szoboszlai Dominikkal készült exkluzív interjúját.

Közzétéve:

MTI/EPA/Adam Vaughan

A Manchester City-Chelsea FA-kupa elődöntőt követően a Spíler 1-en szombat este 20:25-től érkezik a Szoboszlai Dominik – Az interjú. Az exkluzív filmnek fontos része a sztárjátékossal készített interjú, nem csupán a magyar válogatott csapatkapitányáról tudhatnak meg sokat a nézők, ha szombat este a Splíer 1 programját választják. Baumstark Tibor végigjárta azokat a helyszíneket, amelyek a legszorosabban kötődnek a Liverpool FC-hez. A világklasszis középpályás gondolatain és érzésein túl pedig betekintést nyerhetünk a labdarúgással mélységesen átitatott városnak, a Liverpool-nak a mindennapjaiba is.

„Szoboszlai Dominik részletesen mesél arról, hogy mi történt a Liverpoolnál, miután minden idők egyik legeredményesebb futballedzője, Jürgen Klopp néhány hónappal ezelőtt meghökkentő időzítéssel bejelentette az évvégi távozását. Benézhettünk a kulisszák mögé, így megmutatjuk a topfutball egyik legmodernebb, leginkább felszerelt edzőközpontját, meglátogatjuk a legendás Anfield stadion történelemmel és legendákkal átitatott környékét, és a Spíler TV kameráin keresztül a focirajongók azt is láthatják, amit a világon nagyon kevesen, hogy hogyan fest a mérkőzés előtti percekben a Liverpool öltözője” – árulta el Baumstark Tibor. – „A Dominikkal készült interjún túl a Premier League történetének legjobb játékosai közül is megmutatjuk néhány egykori sztár véleményét az angol bajnokság kihívásairól, és persze Szoboszlai Dominik teljesítményéről” – tette hozzá.

Vasárnap a Spíler 2 közvetítésében Szoboszlai Dominik és a Liverpool a Fulham otthonában lép pályára, majd közvetlenül utána a La Liga és az egyetemes futballvilág csúcsrangadója, az El Clásico kerül képernyőre.

Ezúttal is különleges fel- és levezető műsorral készül a Spíler stábja a rangos küzdelemre. Elismert szakértők, elvakult drukkerek és a futballszakma képviselői lesznek a La Liga műsorvezetőinek vendégei a több helyszínes, kiterjesztett valóságot is felvonultató stúdiókban, valamint helyszíni kollégáik is bejelentkeznek a műsorba, így a spanyol futball rajongóinak vasárnap érdemes a Spíler közvetítésére kapcsolniuk – ismerteti a TV2 közleménye.

Borítókép: Szoboszlai Dominik, a Liverpool játékosa az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság Liverpool-Crystal Palace mérkőzésén a liverpooli Anfield Road-i Stadionban 2024. április 14-én

Tovább olvasom

Médiapiac

Átadták az idei evangélikus médiakommunikációs díjakat

Ukrajnai evangélikusok életét bemutató riportot, valamint elváltként újraházasodott, elkötelezett evangélikusokat bemutató riportot ismert el idén a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) a Bornemisza Péter- és az Írónád díjjal – közölte az egyház kommunikációs szolgálata az MTI-vel.

Közzétéve:

Az evangélikus egyház által alapított díjakat idén is olyanok vehették át, akik világi, illetve egyházi médiafelületen 2023-ban közzétett munkáikkal az evangélikusság és az evangélikus egyház pozitív megítélését, népszerűsítését vagy missziós tevékenységét segítették.

A díjakat Fabiny Tamás, az MEE elnök-püspöke, Prőhle Gergely, az MEE országos felügyelője, valamint Lovass Tibor, az egyház sajtóbizottságának elnöke adta át hétfő este.

A világi sajtóban publikált, evangélikus vonatkozású anyagok versenyében elnyerhető Bornemissza Péter-díjat Vörös Szabolcsnak a Válasz Online felületén megjelent, “Láttam azokat, akik legyőzték a fenevadat” – először járt magyar püspök ukrán háborús zónában című riportja nyerte el.

Az idei Írónád díjat Vitális Judit, a Magyarországi Evangélikus Egyház honlapjának felelős szerkesztője, az Evangélikus Élet magazin hírszerkesztője vehette át a magazinban megjelent, Nem tündérmese – Isten kegyelme: Balicza Klára és Jenei Róbert egymásra találásának története című, házasság heti interjújáért.

Mindkét kategóriában megítéltek különdíjat is: Kuklai Katalin A babaszagú világ ajándéka – Kölcsönösen gazdagodnak a kisgyerekek és a fogyatékkal élő idős gondozottak a közös programokból című, a Népszava.hu internetes portálon megjelent, a Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetotthon piliscsabai telephelyén készült riportját Bornemisza Péter-különdíjjal, Balczó Mátyás, az Evangélikus Információs Szolgálat újságíró-szerkesztőjének a Hit, humor és lelki mélység – Gyerekkortól megérésig – Kovács András Péter humoristával készült, az Evangélikus Élet magazinban megjelent interjúját pedig Írónád különdíjjal ismerték el.

Tovább olvasom

Médiapiac

A Facebook nem olyan, mint az utcai lomtalanítás – bár néha olyannak tűnik

Így használd a közösségi médiás profilodat – II. rész: Sokkal többet szabad annak, aki kritizál vagy parodizál.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Sokan sok mindent közzétesznek a közösségi médiában, ám a megjelenő tartalmakat nem mindig lehet szabadon elvinni, átvenni. A Facebook és a többi információs közösségi médiafelület tehát nem olyan, mint az utcai lomtalanítás, onnan nem lehet mindent hazavinni, ami csak tetszik. Bizonyos esetekben azonban mégis. Hogy mikor, arról a médiahatóság adott útmutatást.

Mind többször hallani, hogy a közösségi média egyre inkább az álhírek, a hitvány információk és performanszok gyűjtőhelyévé silányul. Ennek ellentmond, hogy megannyi olyan tartalom lelhető fel a különféle platformokon, amelyeket utóbb – bármilyen céllal – idéznénk. De milyen szabályok kötik azt, aki részben vagy egészben átvenné mások bejegyzését? A kérdést a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szakemberének, Fáczán Gábornak tette fel a Médiapiac.com.

Előnyben a humorista

A szervezet Online Platformok Főosztályának vezetője azzal kezdte: attól függ, milyen minőségű tartalomról van szó. Ha szerzői alkotásról, vagyis például zenéről, videóról, irodalmi műről, úgy a szerzői jog szabályai alapján feltételezni lehetne, hogy minden esetben engedélyt kellene kérni az eredeti alkotás szerzőjétől, hogy posztolni lehessen a tartalmakat. – Ugyanakkor – mutatott rá a főosztályvezető – akadnak bizonyos kivételek.

A felhasználók mások posztjait engedély nélkül is felhasználhatják, ha kritikát fogalmaznának meg azzal kapcsolatban, ha paródiát készítenének, de akkor is, ha véleményüket fejeznék ki vagy tudósítanak, beszámolnak róla. A kutatás is olyan eset lehet, amikor nem kell beszerezni a bejegyzés eredeti szerzőjének engedélyét.

A főosztályvezető megemlítette, a kérdés kapcsán maga a Facebook is ad iránymutatást arról, miként érhető el, hogy a felhasználó által közzétett tartalom ne sértsen szerzői jogot. Eszerint attól, hogy egy tartalmat megvásárolt az adott felhasználó, vagy az interneten talált egy képet, amit posztolni szeretne, még megsértheti a szerzői jogot. A platform ezért azt tanácsolja, hogy védett tartalom megosztása előtt általában véve tanácsos írásos engedélyt kérni a szerzőtől. – Egy ismert sportolóról készült kép közzététele előtt érdemes tájékozódni, hogy az adott felvétel élvez-e szerzői jogi védelmet. Ha igen, engedélyt kell kérni a fotó eredeti posztolójától – húzta alá Fáczán Gábor.

Sorozat indul!

A Facebook mára életünk része lett, sokan idejük igen jelentős részét töltik ezen a felületen. A Médiapiac.com cikksorozatban járja körbe a közösségi médiaműködés ama mozzanatait, amelyek a gyakorlatban a legtöbb gondot okozzák. A pontos kép felrajzolásában a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság segítette lapunkat. Első írásunk azt taglalta, kié is a közösségi média felhasználói által közzétett tartalom, fénykép.

Jakubász Tamás

Tovább olvasom