Kövess minket!

Médiapiac

Min dolgozik a Ford a Qualcommal?

A két társaság célja, hogy a városokban mindenki azonos nyelvet beszéljen.

Amióta Samuel Morse 1838-ban bepötyögte első táviratát, a feltalálók mindig is vonzódtak az összekapcsoltság ötletéhez. A rádióhullámok felfedezése, a telefon és természetesen az internet tovább fűtötték bennük azt a vágyat, hogy minden lehetséges módon kapcsolatban legyünk egymással.

Az autó ugyanennek az evolúciónak a része. Biztosítja az embereknek a szabadságot , hogy oda menjenek, ahova éppen kell, miközben továbbra is kapcsolatban maradnak családjukkal és barátaikkal. A technológia fejlődésével még több lehetőség nyílik arra, hogy hatékonyabban, nagyobb biztonságban és kényelemben közlekedjünk. Például sokkal könnyebb lenne biztonságosabbá tenni az utcákat, ha az úttesten haladó járművek szót értenének egymással és a gyalogosokkal, a kerékpárosokkal, sőt a közlekedési lámpákkal is.

„Ez nem egy radikálisan új ötlet, hiszen már jelenleg is 700.000 összekapcsolt Ford jármű járja az utakat. Jövőre az USA piacára gyártott minden új Ford összekapcsolt lesz. Ez egy alapvető lépés vásárlóink, innovatív új szolgáltatásaink és azon városi rendszerek szempontjából, amelyek interakcióba kerülnek egymással.„ – mondta el Don Butler a Ford Összekapcsolt Járművek és Szolgáltatások alelnöke. „A kérdés, aminek megválaszolásán jelenleg dolgozunk: Mi a legjobb módja annak, hogy ezek a járművek szót értsenek egymással, illetve minden mással is? A Fordnál hiszünk abban, hogy a gyors és biztonságos párbeszéd tekintetében a ‘járművek és minden más közti mobil kommunikáció’ (C-V2X) a legnagyobb lehetőségeket hordozó technológia a jövő városai és autói számára.” – tette hozzá Butler.

A C-V2X rendszer globális alkalmazása olyan járműveket eredményezhet, melyek világszerte segítenek majd a városokban biztonságosabb környezetet létrehozni, ahol nagyobb szabadságban mozoghatunk. A Ford szorosan együttműködik a Qualcomm Technologies vállalattal, hogy tesztelik ezt a technológiát.

A C-V2X lényegében egy olyan technológia, ami lehetővé teszi a városi emberek és entitások számára információk megosztását. A mobil ökoszisztéma legfejlettebb, vezeték nélküli technológiáit felhasználva lehetővé teszi a járműveknek az egymás közti kommunikációt (V2V), a gyalogosok eszközeivel történő kommunikációt (V2P) és a közúti infrastruktúrával – például közlekedési táblákkal és építkezési jelzésekkel – történő kommunikációt (V2I). Ez a kommunikáció hálózati támogatással, lefedettséggel vagy előfizetéssel, és ezek nélkül is megvalósulhat, ami azt jelenti, hogy a fontos információk a válságos pillanatokban is megbízhatóan közvetíthetők lesznek.

Például ha egy jármű közölhetné a mögötte haladókkal, hogy éppen egy útakadályhoz ért, akkor azoknak lenne idejük és lehetőségük módosítani útvonalukat. Egy mobiltelefonnal rendelkező gyalogos olyankor is jelezhetné a helyzetét a járművek felé, amikor különben nem lenne észrevehető. Még a közlekedési lámpák is figyelmeztethetnék a kereszteződés felé haladó járműveket a balesetekre vagy a vészhelyzetekre, miközben a mobil transzponderek információkat kapnának a potenciális akadályokról, amit továbbíthatnának más járműveknek.

„Gondoljunk úgy a C-V2X-re, mint egy együttműködést szolgáló biztonsági technológiára, ami lehetővé teszi a járművek, a gyalogosok és a kerékpárosok számára az együttműködést nehéz helyzetekben. Ez egy mód arra, hogy egy jármű megkopogtassa egy másik vállát azzal, hogy “Hahó, én ezt teszem, és ez neked is hasznodra lehet!” Ha több információnk van arról, hogy mi történik előttünk az úton, az napjaink autósai szempontjából is remek dolog, de különösen hasznos lehet az önvezető autóknál, amelyek pár éven belül megjelennek majd az utakon.” – folytatta Butler.

Természetesen az önvezető autók LiDAR-t, kamerákat és radart használnak majd arra, hogy értelmezzék a környező világot, de a C-V2X-en keresztül továbbított információk kiegészítenék az érzékelők adatait, és segítenének átfogóbb képet alkotni a fenti technológiák hatókörén kívül eső világról. Emellett a C-V2X a tágabb hálózathoz is csatlakozhat, olyan fontos információkat közvetítve, amelyek például az útviszonyokra vagy valós idejű térképfrissítésekre vonatkoznak.

Fontos megjegyezni, hogy a C-V2X-ben rejlik a legnagyobb potenciál a fenti és további funkciók ellátása szempontjából, mert hiteles utat mutat a jövőbe. A mobiltelefon-ipar már most is évente dollármilliárdokat költ a mobil technológia új generációja, az 5G fejlesztésére és bevezetésére , aminek részét képezik majd a C-V2X-től átvett ‘jármű-minden más’ képességek is. A következő néhány éven belül minden közlekedési lámpánál és kereszteződésnél ott lehet már egy 5G vagy C-V2X kommunikációs egység, ami lehetővé teszi számukra, hogy minimális interferencia mellett küldjenek jelzéseket. Mivel ez az infrastruktúra már fejlesztés alatt áll és épül, ki kellene használnunk, és fel kellene szerelnünk járműveinket egy olyan technológiával, ami már itt és most, illetve a jövőben is képessé teszi őket a kommunikációra.

Mivel ezek a képességek a mobiltelefon-technológia olyan vívmányain alapulnak, amelyek megfelelnek napjaink szabványainak, miközben a fejlesztés alatt álló 5G szolgáltatások alapjául is szolgálnak, a C-V2X-vel ellátott járművek a jövőben is teljesen kompatibilisek maradnak mindennel, ami 5G-alapon működik. Az ezen funkcionalitást lehetővé tévő technológia ugyanazon alapul majd, ami mobil eszközeinkben is működik , illetve amit a városok alkalmaznak majd az okosabb infrastruktúra kialakítása érdekében. Ha szeretnénk kihasználni az önvezető technológiában rejlő összes lehetőséget, akkor a járműveknek minden egyébbel azonos nyelvet kell majd beszélniük, és a C-V2X-ben megvan az, ami ehhez szükséges.

Ha az 5G szolgáltatás már széles körben működik, akkor lehetőséget teremt majd a C-V2X révén megvalósuló további innovációra is. Képzeljünk el egy önvezető járművet, ami balesetet észlel, lefotózza azt a kamerájával vagy LiDAR-jával, és továbbküldi a képet a mögötte haladó járműveknek. Azok értesülnének arról, hogy mi a gond előttük, és pontosabban megérthetnék, mit kell tenniük, hogy felkészüljenek a helyzetre. A jármű-jármű kommunikációt szolgáló 5G technológiával az ilyen jelentős adatátvitel is gyorsan és megbízhatóan történne.

Ahogy a városok világszerte azon dolgoznak, hogy sokféle szereplő között folyó, okos kommunikációt biztosító, modern infrastruktúrát hozzanak létre, mi is igyekszünk felszerelni járműveinket a megfelelő eszközökkel ahhoz, hogy hatékonyan integrálódhassanak ezekbe az ökoszisztémákba.

Médiapiac

Újabb bírság az RTL-nek: erőszakos Sztárbox-jelenetek a Kanapéhuszárokban

A testület adásonként 4 millió forint, azaz összesen 8 millió forint bírságot rótt ki a csatornára.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben.

A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására

– közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a Kanapéhuszárok két vizsgált epizódjában nem az eredeti, élőben sugárzott Sztárbox-jeleneteket játszották le, hanem azok szerkesztett változatát.

A műsorszám azt mutatta be, hogy a „kanapéhuszárok”, akik között egy család is volt négy kiskorú gyermekkel, hogyan reagálnak a látottakra.

A médiaszolgáltató a Kanapéhuszárokat a III. korhatári kategóriába sorolta (tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott), az epizódokat ugyanakkor tizenhat éven aluliak számára nem ajánlottként (IV. korhatári kategória) kellett volna klasszifikálni, figyelemmel arra, hogy a tizenhat évesnél fiatalabb kiskorúak személyiségfejlődését a műsorszámban halmozottan előforduló erőszakos jelenetek és azok következményeinek közvetlen ábrázolása, valamint az erőszakos jelenetekre és a sérülésekre reflektáló, intenzív félelmi reakciók bemutatása negatívan befolyásolhatta – írták, hozzátéve, hogy ezért

a testület adásonként 4 millió forint, azaz összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re.

Úgy folytatták, hogy mivel a klasszifikációs rendelkezések megsértése súlyos jogsértés, indokolt a nyilvánosságot erről minél szélesebb körben tájékoztatni, ezért a médiatanács az RTL-t a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte, a jogsértés ismételtsége miatt pedig 50 ezer forint bírságot szabott ki a médiaszolgáltató vezető tisztségviselőjére.

Pályázati beszámoló

Közölték azt is, hogy ugyanezen az ülésén a testület elfogadta az MTVA Támogatási Irodájának a Médiatanács Támogatási Program keretében meghirdetett, médiaszolgáltatások támogatását célzó pályázati eljárásokra vonatkozó negyedéves beszámolóját.

A testület döntései nyomán az MTVA az idei év első negyedévében négy, a médiatanács által meghirdetett pályázati eljárásban (Rádióállandó2023, TVállandó2023, KMUSZ2023, Rezsi2024) nyolcvankét támogatási szerződést kötött, melyeknek köszönhetően összesen 473 694 208 forintot oszt szét a nyertes pályázók között.

Bírságot kapott a Rádió 1 Sirius

A közleményből kiderült az is, hogy a médiatanács elmarasztalta a Radio Plus Kft.-t, mert a 91,1 Rádió 1 Sirius január 19. és 25. között megsértette a szerződéses vállalásait, mivel nem tett közzé elegendő közszolgálati, továbbá a helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, műsorelemet, valamint szöveges tartalmat, a zenei művek körében irányadó vállalását pedig túllépte.

Mindezek miatt a testület 130 ezer forint bírsággal sújtotta a médiaszolgáltatót, illetve a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte.

Elmarasztalták a Forrás Rádiót

Az ugyancsak elmarasztalt Forrás Rádió pedig azzal sértette meg a szerződéses vállalásait, hogy január 9. és 15. között nem tett közzé sem megfelelő mennyiségű hírműsorszámot, sem közszolgálati és helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, ezért a médiatanács a médiaszolgáltatót, a Turul Média Kft.-t 70 000 forint bírsággal sújtotta, és közlemény közzétételére is kötelezte – tették hozzá.

A TV2 Comedy is hibázott

Azt írták, hogy a hatóság a román társhatósághoz fordult a TV2 Comedy csatornán március 11-én reggel 9 óra 25 perctől vetített Amerikai fater című műsorszám Smikulás című epizódja miatt, mert az a magyar szabályozás alapján – tekintettel a szexualitás megjelenítésére, a trágár nyelvezetre, az erőszak-ábrázolásra, a vallást érintő kijelentésekre, a zoofíliára utalásra, valamint az alkohol- és drogfogyasztásra – alkalmas volt a tizenhat éven aluliak személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, miközben a médiaszolgáltató azt „A következő műsorszám csak szülői engedéllyel ajánlott” felhívással, valamint „AP” korhatári jelöléssel sugározta, ami a hazai szabályozás szerint a III. korhatári kategóriának (tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott) feleltethető meg.

A médiatanács heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is – a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak – áll a közleményben.

Tovább olvasom

Médiapiac

Szoboszlai Dominik – Az interjú a Spíler TV-n! (videó)

Szombat este 20:25-kor tűzi műsorára a Spíler 1 a legsikeresebb magyar focista, a Liverpoolban játszó Szoboszlai Dominikkal készült exkluzív interjúját.

Közzétéve:

MTI/EPA/Adam Vaughan

A Manchester City-Chelsea FA-kupa elődöntőt követően a Spíler 1-en szombat este 20:25-től érkezik a Szoboszlai Dominik – Az interjú. Az exkluzív filmnek fontos része a sztárjátékossal készített interjú, nem csupán a magyar válogatott csapatkapitányáról tudhatnak meg sokat a nézők, ha szombat este a Splíer 1 programját választják. Baumstark Tibor végigjárta azokat a helyszíneket, amelyek a legszorosabban kötődnek a Liverpool FC-hez. A világklasszis középpályás gondolatain és érzésein túl pedig betekintést nyerhetünk a labdarúgással mélységesen átitatott városnak, a Liverpool-nak a mindennapjaiba is.

„Szoboszlai Dominik részletesen mesél arról, hogy mi történt a Liverpoolnál, miután minden idők egyik legeredményesebb futballedzője, Jürgen Klopp néhány hónappal ezelőtt meghökkentő időzítéssel bejelentette az évvégi távozását. Benézhettünk a kulisszák mögé, így megmutatjuk a topfutball egyik legmodernebb, leginkább felszerelt edzőközpontját, meglátogatjuk a legendás Anfield stadion történelemmel és legendákkal átitatott környékét, és a Spíler TV kameráin keresztül a focirajongók azt is láthatják, amit a világon nagyon kevesen, hogy hogyan fest a mérkőzés előtti percekben a Liverpool öltözője” – árulta el Baumstark Tibor. – „A Dominikkal készült interjún túl a Premier League történetének legjobb játékosai közül is megmutatjuk néhány egykori sztár véleményét az angol bajnokság kihívásairól, és persze Szoboszlai Dominik teljesítményéről” – tette hozzá.

Vasárnap a Spíler 2 közvetítésében Szoboszlai Dominik és a Liverpool a Fulham otthonában lép pályára, majd közvetlenül utána a La Liga és az egyetemes futballvilág csúcsrangadója, az El Clásico kerül képernyőre.

Ezúttal is különleges fel- és levezető műsorral készül a Spíler stábja a rangos küzdelemre. Elismert szakértők, elvakult drukkerek és a futballszakma képviselői lesznek a La Liga műsorvezetőinek vendégei a több helyszínes, kiterjesztett valóságot is felvonultató stúdiókban, valamint helyszíni kollégáik is bejelentkeznek a műsorba, így a spanyol futball rajongóinak vasárnap érdemes a Spíler közvetítésére kapcsolniuk – ismerteti a TV2 közleménye.

Borítókép: Szoboszlai Dominik, a Liverpool játékosa az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság Liverpool-Crystal Palace mérkőzésén a liverpooli Anfield Road-i Stadionban 2024. április 14-én

Tovább olvasom

Médiapiac

Átadták az idei evangélikus médiakommunikációs díjakat

Ukrajnai evangélikusok életét bemutató riportot, valamint elváltként újraházasodott, elkötelezett evangélikusokat bemutató riportot ismert el idén a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) a Bornemisza Péter- és az Írónád díjjal – közölte az egyház kommunikációs szolgálata az MTI-vel.

Közzétéve:

Az evangélikus egyház által alapított díjakat idén is olyanok vehették át, akik világi, illetve egyházi médiafelületen 2023-ban közzétett munkáikkal az evangélikusság és az evangélikus egyház pozitív megítélését, népszerűsítését vagy missziós tevékenységét segítették.

A díjakat Fabiny Tamás, az MEE elnök-püspöke, Prőhle Gergely, az MEE országos felügyelője, valamint Lovass Tibor, az egyház sajtóbizottságának elnöke adta át hétfő este.

A világi sajtóban publikált, evangélikus vonatkozású anyagok versenyében elnyerhető Bornemissza Péter-díjat Vörös Szabolcsnak a Válasz Online felületén megjelent, “Láttam azokat, akik legyőzték a fenevadat” – először járt magyar püspök ukrán háborús zónában című riportja nyerte el.

Az idei Írónád díjat Vitális Judit, a Magyarországi Evangélikus Egyház honlapjának felelős szerkesztője, az Evangélikus Élet magazin hírszerkesztője vehette át a magazinban megjelent, Nem tündérmese – Isten kegyelme: Balicza Klára és Jenei Róbert egymásra találásának története című, házasság heti interjújáért.

Mindkét kategóriában megítéltek különdíjat is: Kuklai Katalin A babaszagú világ ajándéka – Kölcsönösen gazdagodnak a kisgyerekek és a fogyatékkal élő idős gondozottak a közös programokból című, a Népszava.hu internetes portálon megjelent, a Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetotthon piliscsabai telephelyén készült riportját Bornemisza Péter-különdíjjal, Balczó Mátyás, az Evangélikus Információs Szolgálat újságíró-szerkesztőjének a Hit, humor és lelki mélység – Gyerekkortól megérésig – Kovács András Péter humoristával készült, az Evangélikus Élet magazinban megjelent interjúját pedig Írónád különdíjjal ismerték el.

Tovább olvasom