Kövess minket!

Marketing

Nagy Anna: „Addig csináljuk, amíg az erőnkből telik”

Ma Magyarországon félmillió gyereket nevelnek egyedülálló szülők, akiknek az anyagi és a napi logisztikai gondok mellett a legnagyobb problémájuk az elszigetelődés. Az egykor újságíróként, később kormányszóvivőként is dolgozó Nagy Anna csodaként éli meg az Egyszülős Központ létrejöttét, a rendelkezésére álló időt viszont kevésnek érzi, hogy minden szülőn segíteni tudjanak.

Már 1989-ben tanulási problémákkal küzdő gyermekek oktatásával és fejlesztésével foglalkozott egy amerikai akadémián. Mikor érezte először, hogy a gyermekekkel való munka fontos szerepet fog majd betölteni az életében?

Lehet, hogy pont abban az időben. Nagyon érdekes, de jobban belegondolva, még soha nem vontam párhuzamot az akkori és a mostani időszak között. Bölcsészkart végeztem, tanári diplomám van, itthon viszont nem tanítottam. Amikor Amerikába mentem, elgondolkodtam, hogy egy átlagos amerikai iskolába megyek tanítani, de valahogy azt éreztem, a nehezebb utat kell választanom. Visszagondolva, bátor voltam és persze annyira fiatal, hogy nem láttam az előttem tornyosuló falakat, amelyeknek az ember időnként nekiszalad.

Még nem volt óvodáskorú a gyermeke, amikor egyedülálló szülő lett. Kereste, de nem találta a kapaszkodókat, miközben sikeres nőként dolgozott a szakmájában. Milyen segítségre lett volna szüksége, amit nem kapott meg?

Más családokhoz képest kifejezetten szerencsés volt a helyzetem, volt hol laknom, volt munkám és egy támogató családom. Ennek ellenére nagyon nehezen éltem meg. Amikor kiderült, hogy a fiam az édesapja nélkül fog felnőni, azt éreztem, nincsenek körülöttem a sorstársak, akik el tudták volna mondani, hogy minden rendben lesz a gyerekemmel. Egy ilyen helyzetben az ember elsősorban nem saját maga miatt aggódik, csak túlélni próbál. Lelkileg megterhelt, sokat sírtam. Tudtam, hogy fel fogok állni, de olyan jó lett volna ezt olyanoktól is hallani, akiknek saját tapasztalatuk van.

Milyen visszatérő lelki folyamatok hatására döntötte el 2005-ben, hogy létrehozza az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítványt?

Volt egy olyan állandó érzésem, hogy mindez csak velem történik meg. Emlékszem, egy barátnőm egyszer azt mondta, hogy ilyen helyzet csak az amerikai szappanoperákban van. Az azóta eltelt időben számtalan családdal találkoztam, és rájöttem, az én életem az övékhez képest csak egy unalmas dél-amerikai telenovella. Olyan drámai szituációkat kreál a sors, hogy senki nem hinné el, ha hallaná.

Kezdetben azt éreztem, csak azért is megmutatom, hogy felülkerekedem a problémán, aztán jött a teljes elkeseredettség, a legrosszabb az volt, amikor azt láttam, rossz a gyerekemnek, egy szülőnek ilyenkor összetörik a szíve. Olykor még ma is megfogalmazom magamnak a kérdést, hogy ha nem így alakul az életünk, vajon mi lenne most… De nincs következő élet, amelyben végigjátszhatjuk az életet egy másik felállásban.

Mi volt az a pont, amikor elhatározta, hogy közösségbe szervezi az egyedülálló szülőket?

Nem volt tudatos lépés, sokkal inkább csak kerestem valamilyen fórumot, de nem találtam. Mindenben kicsit túlmozgásos voltam, a fiam még nem volt féléves, amikor már hétfőnként babaklubot szerveztem. (Nevet.) Az alapítvány is így kezdődött. Menet közben derült ki számomra, hogy azért nem ilyen egyszerű. Ma már tudom, hogy olyan, mintha egy olyan céget vezetnék, amelybe noha ugyanannyi energiát teszek, mint egy profitorientált vállalkozásba, mégsem lesz soha önfenntartó.

Az alapítvány fő munkatársai mind hölgyek, az egyedülálló szülők között ugyanakkor férfiak is vannak.

Valóban, nem is emlékszem, hogy férfi jelentkezett-e hozzánk munkára. Arányaiban sok apuka jár az alapítványhoz különböző indokkal, de olyanok is vannak, akik önkénteskednek, foglalkozásokat tartanak. Magyarországon körülbelül negyvenezer férfi neveli egyedül a gyermekét.

Milyen kommunikációs eszközök segítségével lehet hatékonyan bemutatni az egyedülálló szülők helyzetét?

Nagyjából háromszázezer családról beszélünk, akik több mint félmillió gyereket nevelnek, nagyon sokan vagyunk tehát. Igyekszünk minden eszközt használni, amit lehet, pontosan azért, mert hiába vagyunk, ha azok, akiknek tudnia kellene rólunk, nem értesülnek a létezésünkről. Intenzív médiakommunikációt folytatunk, az elmúlt egy év során több mint négyszáz generikus megjelenésünk volt. Médiahirdetésre nem költünk, van viszont honlapunk, igen aktív Facebook-közösségünk, Instagram- és YouTube-csatornánk. A jövő évi tervek között szerepel egy angol nyelvű Twitter-fiók elindítása, mert azt gondoljuk és külföldről is azt a visszajelzést kapjuk, hogy nemzetközileg is izgalmas a kezdeményezés. A mienkhez hasonló, komplex megoldásokat nyújtó egyszülős hely nem igen van a világon. Olyanok vannak, amelyek az egyszülősség egy-egy aspektusával foglalkoznak, például Csehországban a lakhatási támogatásokkal, vagy Spanyolországban a pénzügyi edukációval.

Nagy Anna
Nagy Anna

Hogyan jött létre a modell?

Egy évtizedes tapasztalat van mögöttünk, úgyis felépítettünk egy modellt, hogy valójában nem tudtuk, hogy azt tesszük. Egyáltalán nem volt tudatos részünkről. Tíz éven át szinte csak önkéntesekkel dolgoztunk, saját erőből, otthonról, mint a legtöbb alulról építkező civil szervezet. Egyszer csak, miután már számos helyen nagyon vehemensen elmondtuk, mennyire sok embert érint a probléma, elértük az ingerküszöböt, és megkaptuk azt az állami támogatást, amiről nem is álmodtunk. (2017-ben a kormány félmilliárd forinttal járult hozzá a központ létrejöttéhez – a szerk.). Folyamatosan halljuk, látjuk, mire van a családoknak szüksége, de minden helyzetre nem tudunk megoldást nyújtani. Tavaly készítettünk egy kutatást, amelyben több mint ezer fő vett részt: első helyen az elszigetelődést, második helyen az anyagi gondokat jelölték meg a megkérdezettek a legnagyobb problémaként, de megjelent például a logisztika is.

Sok az ütközőpont, ez olyan, mint egy feladvány, amelyre nem mondhatom azt, hogy képtelen vagyok megfejteni, mert a gyerek minden reggel felkel, gondoskodnunk kell róluk.

A kormány retorikájában a család mint egy apa, egy anya és a gyerekek alkotta egység kerül előtérbe, olykor egészségtelen családmodellként aposztrofálva az egyedülállóságot. Önben, aki kormányszóvivőként ugyanezen politikai oldallal dolgozott, ez nem okoz disszonanciát?

Azóta, hogy létrehoztuk az alapítványt, most kaptunk először támogatást. 2005 óta igyekeztem minden fórumon elmondani, milyen nehéz az egyszülős családok helyzete, de soha nem érdekelt senkit.

Egy egész országnak kell megmutatni, miről beszélünk. El kell tudnunk mondani a közvéleménynek, a politikusoknak, mit jelent egyedül nevelni egy gyermeket. Még mindig számtalan emberben él az a meggyőződés, miszerint az, aki egyedül nevel egy gyereket, nagymértékű támogatást kap az államtól. A valóság az, hogy semmilyen támogatást nem kap, mindössze 1000–1500 forinttal nagyobb összegű a családi pótléka. Éppen ezért reális képpel szükséges rendelkeznie annak, aki törvényeket alkot.

Mostanában gyakran elhangzik, hogy egy gyermeknek anyára és apára van szüksége, és azt hiszem, ezzel senki nem ért jobban egyet, mint az egyedül nevelő szülők. Amit mi hozzá tudunk tenni, az az, hogy elmondjuk, mi történik azokkal, akiknek valamilyen okból másképpen alakul az élete. Statisztikák szerint minden tízedik kisbaba úgy születik meg, hogy már nincs apuka a családban. Mi történik velük és a többi félmillió gyermekkel? Nem lehet azt mondani, hogy velük nem törődünk, mert „csonka családban” nőnek fel.

A teljesség igénye nélkül, de dolgozott a Népszabadságnak, a Magyar Hírlapnak, a Nap TV gazdasági hírműsorának, illetve külpolitikai szerkesztőként a Magyar Televíziónál. Melyik a nehezebb terep: a média, a politika vagy a civil szféra?

Az egyik kedvenc munkahelyem kihagyta, a Malév fedélzeti magazinjának a főszerkesztő-helyettese voltam, a világ legjobb munkája utazós újságírónak lenni. (Nevet.) Fogalmazzunk úgy, hogy mindnek megvan a maga szépsége.

A médiában azért szerettem dolgozni, mert azt éreztem, forradalmár-szabadságharcos vagyok, aki tízmillió ember szemével vizsgál meg egy adott dolgot, majd ugyanannak a tízmilliónak mutatja meg a valóságot. A politika azért volt hihetetlenül izgalmas, mert ott mindennek súlya van. A civilség pedig egy fantasztikus élmény.

Amikor bejön egy anyuka a három gyerekével, és elmeséli a saját történetét, majd megbeszéljük, mi az, amiben tudunk segíteni, és mi az, amiben nem, mi a való élettel találkozunk. Az az anyuka nem úgy megy el, ahogy jött, már könnyebb a szíve.

Milyen volt megélni az Egyszülős Központ létrejöttét?

Maga a csoda. Minél több dologgal foglalkozunk, annál jobban érezzük, milyen sok mindennel kellene még. Jelenleg országos lábakat igyekszünk növeszteni, már öt helyszínen vagyunk jelen, de akkor leszünk elégedettek, ha már minden régióközpontban elérhetőek leszünk. Mostanában sokszor azt érzem, kevés az idő. Vajon jut-e elég arra, hogy megtegyük, amit kellene ezekért az emberekért. Érdekes érzés… Addig csináljuk, amíg az erőnkből telik.

(Az interjú eredetileg a Médiapiac 2018/11-12. számában jelent meg. A lapra itt fizethet elő, illetve ezeken a standokon veheti meg.)

Marketing

Íme az idei Marketing Summit témái

Szakmai és üzleti témák széles tárháza és több ezer szakember várja az érdeklődőket szeptember 19-én a budapesti Művészetek Palotájában.

Közzétéve:

A márkamenedzsment, a marketingtaktika, a digitalizáció, valamint a mesterséges intelligencia alkalmazásának fő kérdései kerülnek napirendre az idei Marketing Summiton, amelyet szeptember 19-én tartanak meg Budapesten, a Művészetek Palotájában. A programot ezúttal nagyrészt az európai nemzeti marketingszövetségeket tömörítő European Marketing Confederation által összeállított European Marketing Agenda pilléreire építették fel – tájékoztatott az esemény szervezője, a Magyar Marketing Szövetség, hozzátéve, hogy az európai szintű felmérésen túl egy több mint harminc meghatározó hazai marketinges és kommunikációs szakemberből álló programalkotó grémium véleménye is hozzájárult ehhez.

A Marketing Summit idén összesen négy teremben dolgozza fel az aktuális szakmai, üzleti és technológiai kihívásokat és fogalmaz meg azokra válaszokat. 

  1. Marketing Agenda teremben a szakma trendszerű kihívásaival, a digitalizáció és az AI marketingre gyakorolt hatásaival, az adatok szakmánk mindennapjaiban betöltött szerepével, az üzlet fenntarthatósági kihívásokra adott érdemi válaszaival, a média új adottságaival és lehetőségeivel, valamint a marketing és a marketingesek jövőjével foglalkozunk. A színpad előadásainak és kerekasztal-beszélgetéseinek fókuszában a 2025-ös esztendő marketing, üzleti, illetve szakmai kihívásai állnak.  
  2. Az esemény külön termet szentel az üzlet és a fenntartható üzletfejlesztés legjobb gyakorlatainak is. A Business Agenda teremben a körforgásos gazdasággal és a kiberbiztonsággal mint új üzleti lehetőségekkel foglalkozunk, és terítékre kerülnek a marketing és kommunikáció üzlettámogató funkciói, sikeres hazai márkák, vállalkozások inspiráló üzletfejlesztési megközelítései, sőt az üzlet innovatív finanszírozási kérdései is.  
  3. Professional Agenda terem workshop-jellegű, gyakorlatias előadások segítségével a marketingtevékenység mindennapos támogatását szolgálja majd. E teremben szó lesz az agilis projektmenedzsmentről, az ügyfélút és ügyfélélmény tervezésének konkrét lépéseiről, terítékre kerül az integrált kampánytervezés és az abban használható digitális és AI megoldások, valamint foglalkozunk egyedi közterületi megjelenést biztosító kampánytervezéssel, és mesterséges intelligenciával támogatott tartalommarketing, illetve SEO megoldásokkal is. 
  4. A Summit negyedik termében, amely a Brands Agenda nevet viseli, ismert hazai márkákat képviselő brand-, trade-, és tartalommenedzserek gyakorlatfókuszú esettanulmányokat, sikeres márka-együttműködéseket, valamint hatékony promóciós és PR gyakorlatokat mutatnak be. 

Az idei Marketing Summiton számos külföldi előadó és több mint száz hazai szakember áll majd színpadra. A folyamatosan bővülő előadói lista a marketingsummit.hu oldalon kísérhető figyelemmel.

Régi és új elismerések

Ugyanakkor nem csak a szakmai programok, hanem az esemény estéje is különleges meglepetéseket tartogat majd. Immár hagyományosan a Summit Díjátadó Est keretében ismerik el és mutatják be a legsikeresebb marketingvezetőket, a legkiválóbb PR szakembereket, a legtehetségesebb brandmenedzsereket, a Tonk Emil életműdíjjal pedig egy kiteljesedett, eredményes szakmai életutat koronáznak meg a szervezők. Az MMSZ által idén megalapított Hungarian Marketer of the Year díj elismeréseit is a Díjátadó Est keretén belül adják majd át, azzal, hogy a díj első helyezettje lesz Magyarország jelöltje a következő évi European Marketer of the Year kiírásban, amelyet az EMC hirdet meg. 

A Marketing Summit Hungary főszervezője a Magyar Marketing Szövetség, társszervezői a Positive Adamsky reklámügynökségi csoport, valamint a Marketing & Media szaklap.

A Marketing Summit programjáról bővebben IDE KATTINTVA olvashat.

Tovább olvasom

Marketing

Újra magyar kézbe kerül a Boci

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől, amely a Szerencsi Édesipari Vállalattal együtt vette meg a márkákat a privatizáció során, 1991-ben.

Közzétéve:

A két vállalat keddi közleménye szerint az ellátás folytonosságának biztosítására egy átmeneti időszakban a Nestlé gyártja majd tovább a termékeket, ezzel is garantálva, hogy a fogyasztók folyamatosan megvásárolhassák a csokoládékat. A tranzakció 2024. május 22-én zárul.

Mészáros Tamás, a Cerbona vezérigazgatója jelezte:

a 100 százalékban magyar tulajdonú vállalat biztosítja a csaknem 100 éves múltra visszatekintő márkák további növekedését.

Noszek Péter, a Nestlé Hungária Kft. ügyvezetője kifejtette: a Boci értékesítése lehetővé teszi a Nestlé Hungária édesség üzletága számára, hogy olyan erősségeire összpontosítson, mint a KitKat és a Balaton.

A Nestlé több mint 30 éve van jelen Magyarországon, jelenleg a legnagyobb svájci befektető és munkáltató. Három gyárában, Szerencsen, Diósgyőrön és Bükön, illetve budapesti központjában több mint 2800 embert foglalkoztat. A cég a 2024. februárban bejelentett büki beruházásával együtt már 382 milliárd forintot meghaladó értékben fektetett be Magyarországon. A Nestlé Hungária beszállítóinak többsége magyar vállalkozás, amelyek évente összesen 54 milliárd forint értékben adnak el termékeket és szolgáltatásokat a Nestlé globális hálózatának.

A Cerbona több mint négy évtizedes tapasztalattal rendelkezik a magyar élelmiszeriparban. A kezdetben malomipari vállalat müzliszeletek és müzlik gyártására specializálódott, illetve egyéb gabona alapú élelmiszereket gyárt, gyárában több mint 150 munkavállaló dolgozik.

Tovább olvasom

Marketing

Megújul a Magyar Marketing Szövetség képzési rendszere

Május elején indulnak az SMP Marketing Masters kurzusai.

Közzétéve:

A Magyar Marketing Szövetség logója, forrás: MMSZ

Megújítja képzési rendszerét a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) – közölte szerdán a szakmai szervezet. Azt ígérve, hogy szakmai partnerével, az SMP Magyarországgal közösen elhozza a hazai szakemberek és marketingtevékenységet végzők számára a legszínvonalasabb stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai tudásbővítő kurzusokat, amelyek sikeres elvégzése egyedülálló módon szakmai minősítést is jelent a 2024 őszén induló SMP licencprogram keretén belül. Az MMSZ megújuló edukációs kínálatának első elemei a május elején induló SMP Marketing Masters kurzusok, amelyeket a hazai marketinges és kommunikációs szakma elismert vállalati szakemberi tartanak.

„Az MMSZ első számú küldetése, hogy a szakmaiság erősítésével a marketing reputációját is egyre magasabb szintre helyezze, ennek érdekében kiemelten fontos a szakma identitásának erősítése is, hiszen erre alapozva lehet a marketinget a legmagasabb szinten képviselni, illetve művelni. Mindehhez korszerű marketinges és kommunikációs ismeretekre, valamint holisztikus üzleti és menedzsment tudásra egyaránt szükség van” – vallja Hinora Ferenc, az MMSZ elnöke, hozzátéve, hogy ebben a gyorsan változó világban a tudás folyamatos frissítésére, fejlesztésére van szükség, ezért az SMP Magyarország és az MMSZ, mint a European Marketing Confederation (EMC) tagszervezetei, elkötelezettek az európai Continuous Development Programban (CDP) való aktív részvétel iránt.  E célkitűzés támogatása érdekében az MMSZ 2024-ben megújítja és bővíti képzési rendszerét: a cél az, hogy a kínált személyes és online kurzusain keresztül a szervezet hatékonyan támogassa a junior és senior szakemberek szakmai fejlődését, hogy készségeiket és tudásukat magas szinten fejleszthessék, valamint lépést tarthassanak a folyamatosan változó trendekkel. A CDP képzési program három elemből áll:

  • SMP Masters – minden évben elérhető, magyar nyelvű, személyes jelenlétű kurzusok,
  • SMP Mastersnet – 2024 őszétől induló, az ősztől nyárig tartó szemeszterben folyamatosan elérhető magyar nyelvű online kurzusok,
  • SMP Mastermind – folyamatosan elérhető, perszonalizált magyar vagy angol nyelvű, gyakorlatorientált, európai szinten minősített szakemberek közreműködésével tartott worskshopok.

A program első elemei a május elején induló SMP Marketing Masters kurzusok. A magyar nyelvű, személyes képzések célja, hogy a marketing területén megkerülhetetlen, naprakész, stratégiai, kreatív, digitális, technológiai folyamatokat, lehetőségeket, trendeket, valamint megoldásokat egy átfogó képzéssorozat keretében ismerjék meg és sajátítsák el a résztvevők. Az SMP Marketing Masters komplex programsorozat összesen öt, egyenként kétnapos tematikus kurzusból áll, amelyeken külön-külön, de akár egyben is részt lehet venni. A képzési program a márkaépítés és menedzsment, a kreatív és technológiai marketing, a digitális stratégiák és marketingtaktikák, a social media és content marketing, valamint a kampánymenedzsment és értékesítés területét öleli fel, és azon többek között olyan elismert hazai és nemzetközi piacon is tapasztalattal bíró vállalati szakemberek oktatnak majd, mind például Balogh Tímea (Telekom), Kovács András Péter (Yettel), Mérő Ádám (The Coca-Cola Company), Metykó Tibor (Euronics)Mondovics Péter (Mastercard), Spiegel György (Borsodi) vagy például Tóth András (Microsoft). A teljes programban való részvétel esetén Senior Marketing Professional diploma szerezhető, sőt ezenfelül, a képzéshez kapcsolódva, az oktatókkal való személyes networkinglehetőség és akár mentoringprogram is elérhetővé válik. 

A Magyar Marketing Szövetség és az SMP Magyarország által kínált, megújult képzési rendszer folyamatosan biztosítja a tanulás lehetőségét, segíti a sikeres karrierépítést és formálja a jövő szakembereinek alapvető stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai készségeit. A képzések sikeres elvégzése egyedülálló módon szakmai minősítést is jelent a 2024 őszén induló SMP licencprogram keretén belül, amelyhez pályázat útján lehet majd csatlakozni 2024 októberétől. „Hisszük, hogy a felkészült szakemberek eredményes munkája értékteremtő módon járul hozzá a vállalatok, vállalkozások üzleti eredményességéhez, és ezáltal a marketingszakma még elismertebbé, megbecsültebbé válik!” – hangsúlyozza Hinora Ferenc, a megújult képzési programot nyújtó MMSZ elnöke.

Tovább olvasom