Kövess minket!

Médiapiac

Oknyomozás, mint üzlet

A Kreatív Média 2017 konferenciájának sztárvendége Frederik Obermaier, a Panama Papers projekt elindítója és irányítója, a Süddeutsche Zeitung munkatársa volt, aki „az oknyomozó újságírás mellett kívánt lobbizni”.

Frederik Obermaier helyzetértékelése szerint a médiát manapság a hiány jellemzi. Hiányzik a bizalom (lásd a Lügenpresse szlogeneket a német tüntetéseken), a pénz, valamint a demokrácia is, mert a nem rentábilis sajtót egyre inkább pénzemberek próbálják az irányításuk alá vonni.

Szerinte a fenntartható újságírás egyik kulcsa az oknyomozás. Az oknyomozó tartalom exkluzív tartalom, ráadásul a forrásokat nem ismerő médiumok számára az utánközlése is kockázatos. A Panama Papers esete is bizonyította, hogy az értékes, a politikusok szavainak továbbadásán vagy értelmezésén túlmutató anyagok a példányszámra is hatással vannak: a Süddeutsche Zeitung esetében ez a megjelenés hetében több tízezres extra példányszámot jelentett, „mint ha a hat napon megjelenő újságnak azon a héten egy hetedik száma is lett volna”.

És hogyan vághat bele egy szerkesztőség az oknyomozásba? Az ő csapatuk a második legjobbnak gondolt módszerrel dolgozott: 4 (jelenleg már 7) fős önálló oknyomozó csapatot hoztak létre, amelynek nem kellett minden nap szállítaniuk az oldalakat, hanem szabadon kutathattak. Persze ez is luxusnak tűnhet, de az ideális megoldás az lenne, ha minden csapat oknyomozóként is működhetne, jutna erre idő és erőforrás. Mindenesetre kicsiben, 1-2 emberrel is érdemes belekezdeni. Az oknyomozó újságírókat Obermaier szerint hagyni kell szabadon dolgozni, ha pedig erre nem hajlandóak, még mindig adott a lehetőség, hogy az ember saját felületet hozzon létre.

Fontos ugyanakkor a felkészültség és a felszereltség: az újságíró ismerje a titkosítási megoldásokat és el lehessen érni titkosított csatornákon. (A súgások megkönnyítésére az ilyen elérhetőség akár a honlapon, névjegyen is szerepelhet.) A feldolgozandó szenzitív adatok tárolásához szükség van egy netre sosem kapcsolt számítógépre is. Az óvatosságról sem szabad lemondani. Obermaierék biztonsági szakértőkkel is konzultáltak, tőlük tudták meg például, hogy a laptopok csavarjainak érintetlenségéről csillámos körömlakk segítségével lehet meggyőződni, de a publikálás idején például a családját is távol tartotta a várostól.

Az együttműködéstől sem kell félni. Ha 10 ország lapjai adnak egy-egy embert, az már komoly nemzetközi csapatnak számít, míg országon belül más médiumokkal, például tévékkel érdemes megfontolni a közös munkát. A Panama Papers esetében aggodalmat okozott, hogy a több száz résztvevő egyike se szivárogtasson idő előtt (akár otthon vagy baráti körben sem), de szerencsére ezt sikerült elkerülni. Ami nagyobb kihívást jelentett, az a publikálás időzítése, figyelembe véve az egyes országok nemzeti ünnepeit és kiemelt eseményeit, a résztvevők érdekeit, valamint a különböző médiatípusok eltérő átfutási időit.

A Panama Papers hatásait értékelve Obermaier elmondta, hogy a médiavisszhang sokkal hosszabb és intenzívebb lett a várakozásaiknál, viszont a politikai reakciók rosszabbak voltak, az államok éppenhogy nem a transzparencia irányába látszanak mozdulni.

Médiapiac

A Facebook nem olyan, mint az utcai lomtalanítás – bár néha olyannak tűnik

Így használd a közösségi médiás profilodat – II. rész: Sokkal többet szabad annak, aki kritizál vagy parodizál.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Sokan sok mindent közzétesznek a közösségi médiában, ám a megjelenő tartalmakat nem mindig lehet szabadon elvinni, átvenni. A Facebook és a többi információs közösségi médiafelület tehát nem olyan, mint az utcai lomtalanítás, onnan nem lehet mindent hazavinni, ami csak tetszik. Bizonyos esetekben azonban mégis. Hogy mikor, arról a médiahatóság adott útmutatást.

Mind többször hallani, hogy a közösségi média egyre inkább az álhírek, a hitvány információk és performanszok gyűjtőhelyévé silányul. Ennek ellentmond, hogy megannyi olyan tartalom lelhető fel a különféle platformokon, amelyeket utóbb – bármilyen céllal – idéznénk. De milyen szabályok kötik azt, aki részben vagy egészben átvenné mások bejegyzését? A kérdést a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szakemberének, Fáczán Gábornak tette fel a Médiapiac.com.

Előnyben a humorista

A szervezet Online Platformok Főosztályának vezetője azzal kezdte: attól függ, milyen minőségű tartalomról van szó. Ha szerzői alkotásról, vagyis például zenéről, videóról, irodalmi műről, úgy a szerzői jog szabályai alapján feltételezni lehetne, hogy minden esetben engedélyt kellene kérni az eredeti alkotás szerzőjétől, hogy posztolni lehessen a tartalmakat. – Ugyanakkor – mutatott rá a főosztályvezető – akadnak bizonyos kivételek.

A felhasználók mások posztjait engedély nélkül is felhasználhatják, ha kritikát fogalmaznának meg azzal kapcsolatban, ha paródiát készítenének, de akkor is, ha véleményüket fejeznék ki vagy tudósítanak, beszámolnak róla. A kutatás is olyan eset lehet, amikor nem kell beszerezni a bejegyzés eredeti szerzőjének engedélyét.

A főosztályvezető megemlítette, a kérdés kapcsán maga a Facebook is ad iránymutatást arról, miként érhető el, hogy a felhasználó által közzétett tartalom ne sértsen szerzői jogot. Eszerint attól, hogy egy tartalmat megvásárolt az adott felhasználó, vagy az interneten talált egy képet, amit posztolni szeretne, még megsértheti a szerzői jogot. A platform ezért azt tanácsolja, hogy védett tartalom megosztása előtt általában véve tanácsos írásos engedélyt kérni a szerzőtől. – Egy ismert sportolóról készült kép közzététele előtt érdemes tájékozódni, hogy az adott felvétel élvez-e szerzői jogi védelmet. Ha igen, engedélyt kell kérni a fotó eredeti posztolójától – húzta alá Fáczán Gábor.

Sorozat indul!

A Facebook mára életünk része lett, sokan idejük igen jelentős részét töltik ezen a felületen. A Médiapiac.com cikksorozatban járja körbe a közösségi médiaműködés ama mozzanatait, amelyek a gyakorlatban a legtöbb gondot okozzák. A pontos kép felrajzolásában a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság segítette lapunkat. Első írásunk azt taglalta, kié is a közösségi média felhasználói által közzétett tartalom, fénykép.

Jakubász Tamás

Tovább olvasom

Médiapiac

Átadták a 42. Magyar Sajtófotó Pályázat díjait

A 42. Magyar Sajtófotó Pályázat MÚOSZ Nagydíját Mohos Márton, az André Kertész Nagydíjat pedig Erdős Dénes vehette át csütörtökön Budapesten, a pályázat képeiből rendezett kiállítás díjátadóval egybekötött megnyitóján.

Közzétéve:

MTI/Bruzák Noémi

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Nagydíját Mohos Márton (24.hu) Fokozódó nyomás a magyar-szerb határon című sorozatával nyerte el, a legjobb emberközpontú dokumentarista fotográfiáért járó André Kertész Nagydíjat pedig Erdős Dénes (The Associated Press) A lakhatás alapjog című sorozata érdemelte ki. A fotóriporteri életműdíjat Balogh László vehette át.

A kiállítást Karikó Katalin nyitotta meg. A Nobel-díjas kutatóbiológus fontosnak nevezte a fotóriporterek munkáját és a képeket, amelyek üzenetet hordoznak. Karikó Katalin szerint a fotózás és a tudományos kutatás abban hasonlít egymásra, hogy az emberek látják az eredményeket, de nem tudják megnevezni, hogy azt ki hozta létre, kinek a munkája áll mögötte.

Karikó Katalin felidézte, hogy az általános iskola ötödik osztályában a fotószakkör tagja volt, képeket hívtak elő, fixáltak, szárítottak, a tanár fényképezőgépével készítettek fotókat. Nyolcadikos korában az országos élővilág versenyen harmadik helyezést ért el és jutalmul egy Smena fényképezőgépet kapott, amellyel a családról, az iskoláról és a barátokról készített képeket. Ezt a gépet később a Szegedi Tudományegyetemnek ajándékozta – tette hozzá.

Karikó Katalin a megnyitón megkapta Koszticsák Szilárdnak, az MTI/MTVA fotóripoterének fotóját, amely a Nobel-díj átadása előtti napon készült róla és Krausz Ferenc fizikusról a svédországi magyar nagykövetségen.

Kőrösi Orsolya, a 42. Magyar Sajtófotó Kiállításnak helyet adó Capa Központ ügyvezető igazgatója emlékeztetett arra, hogy tavaly ünnepelte fennállása 10. évfordulóját a fotográfiai központ, és az alkalomból megnyílt a Robert Capa munkásságát bemutató állandó kiállítás is. Az első emelet termeit is felújították, így a sajtófotó-kiállítás is megszépült környezetben várja a látogatókat – mondta.
Kitért arra is, hogy jövő szerdán Burger Barna-emlékkiállítás nyílik a Természettudományi Múzeumban a 2017-ben elhunyt fotóriporter Kék vándor című könyvéből.

A Magyar Sajtófotó Pályázatra ebben az évben 250 fotográfus 2470 pályaművel, összesen 6801 képpel nevezett – hangsúlyozta Bánkuti András, a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztályának elnöke, hozzátéve: Az év fotói 2023 című évkönyv a kiállítás megnyitójával egy időben jelenik meg.

Bánkuti András átadta a sajtóban dolgozó fotóriporterek teljesítményét, életművét elismerő Arany Kamera-díjakat is, amelyet minden évben hárman kapnak meg. Idén Balázs Attila fotóriporter (MTI/MTVA), Révész Tamás fotóművész, fotóriporter és Szlukovényi Tamás fotóriporter, kurátor, a 42. Magyar Sajtófotó Pályázat zsűrijének elnöke kapta meg az elismerést.

A csütörtöki eseményen átadták a sajtófotó pályázat tizennégy kategóriájának első három díját és számos különdíjat is, amelyeknek nyerteseit már februárban nyilvánosságra hozták.

A Magyar Sajtófotó kiállítás június 2-ig tart nyitva a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban.

Borítókép: A díjazottak a 42. Magyar Sajtófotó Pályázat eredményeit ismertető sajtótájékoztatón a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) székházában 2024. február 15-én

Tovább olvasom

Médiapiac

VIP különkiadással indul a Zsákbamacska április 27-én

Új műsorvezető párokkal és új játékokkal tér vissza a TV2 képernyőjére a Zsákbamacska. A második évadban Szente Vajk és T. Danny, valamint Marics Peti és Pető Brúnó garantálják a jó hangulatot.

Közzétéve:

TV2

Április 27-én szombaton VIP adással indul a Zsákbamacska második évada a TV2-n. Az évtizedek után tavaly visszatért műsor sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a 2023-as év legnézettebb műsora volt a tavaly március 12-én adásba került Zsákbamacska nyitóepizódja mindhárom kiemelt korcsoportban (A18-59, A18-49, A4+).

A teljes lakosság körében ez 1,3 milliós átlag nézettséget (AMR) jelentett.

A mostani különkiadásban Demcsák Zsuzsa, Stohl András, Sydney van den Bosch, Ördög Nóra, Krausz Gábor, Lékai-Kiss Ramóna, Gáspár Győző és Gáspár Bea, valamint Tilla és a Kincsvadászokból ismert műtárgykereskedő, dr. Katona Szandra játszanak majd, és az első évadhoz hasonlóan jelmezben érkeznek. A fergeteges hangulatú adásban nem csak alkudozás lesz, hanem zrikálás is rendesen, még egy pofon is elcsattan a sztárok között – derül ki a TV2 közleményéből.

A megújult game-show április 29-én folytatódik minden hétköznap este, ezúttal is közel 60 féle játékot próbálhatnak ki a szereplők. A régi jól beváltak mellett olyan látványos és izgalmas próbatételek is lesznek, mint például az óriás társasjáték, ahol a játékos maga a bábu, aki lépked a pályán, de lesz pénzlapátolás bekötött szemmel, és egy különleges golyóderbi, ahol minden a száguldó golyókon múlik, na meg a szerencsén.

Szente Vajk és T. Danny, valamint Marics Peti és Pető Brúnó folyamatosan hozzák a buli hangulatot, de nemcsak ők, hanem a játékosok is, hiszen énekes, táncos performanszokból ezúttal sem lesz hiány. Ahogy értékes nyereményekből sem: több autó is gazdára talál az új évadban, de egyéb értékes tárgynyereményekkel és akár milliós pénznyereménnyel is hazatérhetnek a szerencsések.

A műsorvezetőket most is egy-egy hölgy segíti a vetélkedőben: Kárpáti Rebeka és Stana Alexandra.

Tovább olvasom