Kövess minket!

Művház

On-demand gyerekkor

Amerikában élő kolléganőnk élményei első kézből a cord-cutter létről és a gyerekek médiafogyasztásáról.

Valószínűleg mindenki emlékszik rá, milyen idegesítőnek találtuk gyerekként, amikor a szüleink azzal jöttek: „bezzeg a mi gyerekkorunkban”! Talán semmi sem változott olyan sokat az én gyerekkoromhoz képest, mint a médiafogyasztás. Különösen, amióta Amerikába költöztünk.

Az én gyerekem már sokban hasonlít az AdAge.com cikkében leírt amerikaiakhoz, akik élvezik a táblagép adta függetlenséget. Hol van már az az idő – emlegethetném -, amikor hétfőnként még nem is volt adás a tévében? Vagy a gyerekeknek szóló tartalom leszűkült egyetlen, nem választható esti mesére?

A mai gyerekek médiafogyasztásában kulcsszó a választás. A gyerekcsatornák ugyan hatalmas előrelépést jelentettek a félórás rajzfilm kínálathoz képest, ám rögzített tartalmat sugároznak, így a gyerek „mindössze” annyi hatalmat gyakorolhat felettük, hogy átkapcsol egy másik adóra. Ehhez képest ugrásszerűen megnöveli a döntési szabadságot a tabletek világa. Az amerikai kínálat bőséges, és számos olyan alkalmazás létezik, amelyet a szülő biztonsággal odaadhat csemetéjének, mert csak szűrt, a gyerek életkorának megfelelő rajzfilm- vagy játékkínálatot tartalmaz. Azon belül viszont a gyerek szabadon dönthet, és akár 5 percenként új tartalmat választhat magának.

A mi esetünkben már nem is opció a hagyományos tévézés, hiszen másfél éve cord-cutter háztartás lettünk, és lemondtuk a kábeltévét. Az on-demand fogyasztás nagy előnye számunkra, hogy erősebb a kontroll a tartalmak felett, így jobban tudjuk ellenőrizni, gyermekünk pontosan mit fogyaszt (nem beszélve a gyerekcsatornákon is hangsúlyosan jelenlévő reklámok hiányáról). Hátránya viszont, hogy csemeténk elképzelni sem tudja, milyen az, ha nem lehet átugrani vagy lecserélni az adott tartalmat, például az autóban ülve és rádiót hallgatva. 🙂

Művház

Gyönyörű album készült a Magyarország 365 fotópályázat képeiből

A cél az, hogy a magyar nappalikat ne amerikai sárga taxikat ábrázoló képek díszítsék, hanem Magyarországot bemutató alkotások.

Közzétéve:

A kiadványban 187 szerző 274 alkotása látható, fotó: Facebook/Dömötör Csaba

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, a Magyarország 365 fotópályázat kezdeményezője a könyv keddi budapesti bemutatóján, amelyet a Magyar Zene Házában tartottak meg, arra emlékeztetett, hogy a pályázatot öt évvel ezelőtt indították el azzal a céllal, hogy magas színvonalú alkotásokon keresztül mutassák be Magyarország büszkeségeit: tájait, természeti kincseit, épített örökségeit, korszakos épületeit és közösségeit. Mint mondta,

az elmúlt öt év pályázataira 120 ezer képet küldtek be profi és amatőr fotósok.

Az államtitkár fontos mérföldkőnek, a „hazaszeretet albumának” nevezte a bemutatott kiadványt. Szerinte a kötet nemcsak képek sorozata, hanem korrajz és esztétikai lajstrom. A kiadványban benne van minden, ami sajátosan magyar, és az is, ami minden embernek érthető – hangsúlyozta Dömötör Csaba.

Kiemelte: a válogatásalbumban 187 szerző 274 alkotása látható, az elmúlt évek legnépszerűbb képei. Az album a jövő héttől lesz elérhető a könyvesboltokban.

A képek egy online galériában is megtekinthetők

– mutatott rá.

Dömötör Csaba köszönetet mondott az alkotóknak, akik képeikkel támogatták az album elkészültét, valamint a Batthyány Lajos Alapítvány és a Magyar Örökség Kezdeményezés Nonprofit Kft. munkatársainak, akik nemcsak az album előkészületeiben tevékenykedtek, hanem koordinálják a Magyarország 365 program egészét.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, készül egy Magyarország-útikönyv is, amely a tervek szerint még idén megjelenik.

Magas színvonal

„Úgy érzem, ez az a könyv, amely elérte azt a szintet, amit mi vártunk” – hangsúlyozta Kaiser Ottó fotográfus, a Magyarország 365 fotópályázat zsűrielnöke, hozzátéve, hogy nagyon magas színvonalú könyv jött létre.

Mint mondta:

noha 187 szerző munkája látható a 325 oldalas könyvben, sok ezer pályázó és több tízezer kép kellett hozzá, hogy ez az esszencia létrejöhessen.

Elmondása szerint tankönyvnek is tekinthető az album, mert akit érdekel a fotográfia, megnézheti, hogy világszínvonalú szerzők milyen technikával, milyen módszerrel valósítják meg az elképzeléseiket.

Folyamatosan bővülő képanyag

Fodor Csaba, a verseny lebonyolításában közreműködő Magyar Örökség Kezdeményezés Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, hogy gazdasági társaságukat tavaly alapították azzal a céllal, hogy szakmai közösségépítő kezdeményezéseken keresztül lehetőséget biztosítsanak a magyar fotográfusok közössége számára.

Mint mondta, tavaly a Batthyány Lajos Alapítvány által szervezett Magyarország 365 fotópályázat már társaságuk közreműködésével valósult meg.

Fodor Csaba arról is beszélt, hogy a Magyarország 365 online galériában elérhető képanyagot folyamatosan fogják bővíteni.

Magyar képeket a nappalikba!

Az online galéria és más hasonló szakmai kezdeményezéssel is az a céljuk, hogy

a magyar nappalikat ne csak amerikai sárga taxikat ábrázoló képek díszítsék, hanem Magyarországot bemutató, értékálló, magas színvonalú alkotások

– hangsúlyozta Fodor Csaba.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy közösségépítés céljából elindítottak az idén egy fotósszakmai beszélgetéssorozatot, amelynek a második eseményét pénteken rendezik meg a Batthyány Lajos Alapítvány székházában.

Tovább olvasom

Művház

Ötven év után streamingen ismét látható a Let It Be

Ötven évvel mozis bemutatása után májustól egy streamingszolgáltáson ismét látható a Beatles együttesről készült Let It Be című dokumentumfilm, melynek forgalmazását egy új könyv is megelőzte az együttes tagjainak és ismerőseinek korábban nem publikált interjúival – számolt be róla a The Hollywood Reporter.

Közzétéve:

Flickr

A napokban megjelent All You Need Is Love című könyvben mások mellett Paul McCartney, Yoko Ono, George Harrison és Ringo Starr is megszólalnak. A több mint 300 oldalas kötetet Peter Brown, az együttes egykori üzleti menedzsere és Steven Gaines amerikai újságíró jegyzi, akik 1980-ban és 1981-ben készítették az interjúkat.

Az interjúkban a banda tagjai, barátaik és családtagjaik idézik fel az együttes megalakulását, pályafutásuk legfontosabb mozzanatait, de szó esik az üzleti partnereikről és romantikus kapcsolataikról is. A szerzők a banda feloszlásának okaival is foglalkoznak.

Brown és Gaines 1983-ban kiadott The Love You Make című könyvükben már elmesélték ezeket a történeteket, az új kötet egyfajta “rendezői változatnak” is tekinthető a The Guardian című brit napilap cikke szerint.

A Disney+ streamingszolgáltató május 8-tól tűzi műsorára az 1970-ben Michael Lindsay-Hogg rendezésében elkészült Let It Be című brit dokumentumfilmet, amit Peter Jackson újított fel digitálisan.

A produkció elején az együttes a Twickenham Filmstúdióban próbál, majd megérkeznek az Apple lemezkiadóba, ahol a lemezfelvételek folynak. A 80 perces film végén a zenekar a vendégbillentyűs Billy Prestonnal az Apple székház tetején ad be nem jelentett koncertet. A negyvenperces koncertnek végül a fele került be a produkcióba.

A Let I Be eredeti zenéjét 1971-ben Oscar-díjjal jutalmazta az amerikai filmakadémia, és az együttes tagjai abban az évben a Grammy-díjat is megkapták a filmzenéért.

Tovább olvasom

Művház

New Yorkban is telt ház előtt mutatták be a Most vagy soha! című filmet

A Lincoln Centerben volt a vetítés hétfőn, egy nappal a Los Angeles-i, szintén teltházas amerikai premiert követően.

Közzétéve:

Fülöp Péter producer, Palotai Csenge, a New York-i Liszt Intézet igazgatója, Mosolygó Sára főszereplõ és Lóth Balázs rendező (b-j) a Most vagy soha! című magyar történelmi kalandfilm bemutatóján a Lincoln Center kulturális központban 2024. április 15-én, fotó: MTI/Nemzeti Filmintézet

Az Egyesült Államok keleti partján tartott bemutatón is részt vett Lóth Balázs rendező, valamint Mosolygó Sára színésznő, aki az 1848. március 15-i eseményeket feldolgozó mozifilmben Szendrey Júliát alakítja, és jelen volt Fülöp Péter producer is.

Az MTI beszámolója szerint a premiert követően Mosolygó Sára azt emelte ki, hogy

a filmet az Egyesült Államokban is nagyon nagy szeretettel fogadta a közönség, és nagy kíváncsiságot mutat az alkotás iránt.

Megjegyezte, hogy nagyon sokan tőle személyesen arról érdeklődnek, hogy a kaszkadőrjelenetekben is maga alakította-e a szerepét, amire az a válasz, hogy a többségét igen.

Lóth Balázs rendező arról beszélt, hogy személyesen is sokat jelen számára a New York-i vetítés, hiszen majd 25 évvel ezelőtt a New York Film Academyn szerzett diplomát, és az intézmény több diákja is meghívást kapott a premierre.

Az alkotó hozzátette, hogy

a film a világon minden közönség számára érthető, mert nemzetközi filmnyelven fogalmazták meg, stílusa pedig kicsit emlékeztet az amerikai filmekre.

A bemutatónak helyet adó Lincoln Center az egyik legrangosabb művészeti létesítményként ismert, ahol magyar film ilyen fogadtatásban még nem részesült – tette hozzá Lóth Balázs.

A film előzetesét itt tudja megtekinteni:

A New York-i filmbemutatót a New York-i Liszt Intézet szervezésében, a Nemzeti Filmintézet támogatásával tartották.

Palotai Csenge, a New York-i Liszt Intézet igazgatója arról számolt be, hogy szeretnék az Egyesült Államok minél több városába és minél több fiatalhoz eljuttatni a Most vagy soha! című alkotást, így a többi között San Franciscóban, Bostonban és Austinban is le kívánják vetíteni, valamint tárgyalások folynak arról, hogy Kanadában – Torontóban – szintén bemutassák.

Tovább olvasom