Kezdeményezés a fenntartható ökoszisztémáért

2018. április 23.

A legnagyobb hazai vállalatok fogtak össze annak érdekében, hogy szakmai tudásukkal, tapasztalatukkal és kapcsolatrendszerükkel együttesen segítsék 100 startup nemzetközi sikereit.

Új évaddal folytatódik a Showder Klub

2018. március 28.

Április 9-én érkezik az idén 10. születésnapját ünneplő Showder Klub vadonatúj, 21. évada az RTLII-re.

Bemutatkozott az ország Tanára

Bemutatkozott az ország Tanára

2018. március 27.
Az alkotók szeretnék, ha A tanár című sorozat segítene visszanyerni az oktatásba vetett hitünket is – mondta az RTL kreatív producere, Herman Péter a március 31-én rajtoló sajátgyártású széria sajtóbemutatóján.

Voksolásra buzdít a Comedy Central is

2018. március 20.

Ráadásul a tőle megszokott humoros módon teszi ezt.

Megvannak a Televíziós Újságírók Díja jelöltjei

Megvannak a Televíziós Újságírók Díja jelöltjei

2018. március 12.
Bejelentették a Televíziós Újságírók Díja jelöltjeit. A vezető televíziós szakújságírókból álló zsűri közzé tette a kategóriánkénti legjobb három tévés személyiség vagy produkció nevét. 2017 „Legjobb női műsorvezetője” lehet Borbás Marcsi, Lilu és Ördög Nóra, „Legjobb férfi műsorvezetője” Gundel Takács Gábor, Sebestyén Balázs vagy Till Attila. De zsűritagként díjazhatják ByeAlexet, Liptai Claudiát és Majkát is.

Új marketing-kommunikációs osztályvezető a Telekomnál

2018. február 13.

Kovács András Péter március 6-án kezdi meg munkáját a Magyar Telekom márka és lakossági kommunikációs igazgatóságán marketingkommunikációs osztályvezetői pozícióban.

Februárban indul A Fal

2018. január 23.

A Sebestyén Balázs által vezetett monumentális díszletek között forgatott vetélkedőt február 5-től, minden hétköznap este 19:05 órától láthatják a nézők.

Ennyit keresnek a közmédia vezetői

2018. január 11.

Az RTL Híradó derítette ki az adatokat.

Az RTL nem eladó – Exkluzív interjú Vidus Gabriella vezérigazgatóval

Az RTL nem eladó – Exkluzív interjú Vidus Gabriella vezérigazgatóval

M. László Ferenc 2017. december 29.
A jövőben nem képernyőre, hanem platformokra gyártja műsorait az RTL Magyarország, kilép a lineáris műsorszolgáltatás egyre szűkebb keretei közül. De mit hoz a paradigmaváltás a nézőknek, a hirdetőknek és a kábelszolgáltatóknak? Erről kérdeztük Vidus Gabriella vezérigazgatót, aki az interjúban az RTL új üzleti modelljéről is fellebbentette a fátylat.
″Kitűnni az óriási reklámzajból″ - Dudás Gergely, az RTL kereskedelmi igazgatója

″Kitűnni az óriási reklámzajból″ - Dudás Gergely, az RTL kereskedelmi igazgatója

M. László Ferenc 2017. december 28.
Kilenc évvel a gazdasági válságot követően sem tért még magához a hazai televíziós reklámpiac, pedig a tévétársaságok és a sales house-ok ölre menő küzdelmet folytatnak a nézők és a hirdetők kegyeiért. Az okokról, az idei és a jövő évi kilátásokról, a piacot érő újabb kihívásokról Dudás Gergelyt, az RTL Klub kereskedelmi igazgatóját, az R-Time vezetőjét kérdeztük.