Krizsó Szilvia: „Az életben olykor szükséges hazardírozni”

Krizsó Szilvia: „Az életben olykor szükséges hazardírozni”

2019. június 14.
Évekig közéleti személyiségeket, többnyire politikusokat kérdezett, később a művészeti és a gazdasági élet elismert szereplőivel a fent és a lent viszonylagosságáról beszélgetett, napjainkban pedig ismét egy színházi produkcióban vesz részt, igaz, nem úgy, ahogy kislányként tervezte. De ezt nem bánja sem a közönsége, sem maga Krizsó Szilvia.
„Nem lehet mindenkit átverni” – interjú Vona Gáborral, újdonsült közéleti influencerrel, a Jobbik volt elnökével

„Nem lehet mindenkit átverni” – interjú Vona Gáborral, újdonsült közéleti influencerrel, a Jobbik volt elnökével

2018. szeptember 04.
Nincs pártpolitikai ambíciója, hiába találgatja a média, hogy mi a célja a pályamódosítással. Azt ő is belátja, időre van szüksége, amíg elhiszik neki, ez nem egy jobbikos elterelő hadművelet, és azt is tudja, bizonyítania kell ahhoz, hogy hitelesen tudjon szociálisan érzékeny témákkal foglalkozni. A sajtóperekből befolyó összeg nem lesz elég az idő végezetéig, ezért szeretne kialakítani egy közösségi üzleti lábat, továbbá reménykedik hirdetőkben is. Nem válogat, ki liberális, jobb- vagy baloldali, bárkivel leül vitázni, de az, hogy megnézik a videóit, önmagában nem eredmény a számára. Ha Havas Henrik megkeresné azzal, írjanak egy második könyvet, nem mondana rá nemet, Szél Bernadettnek pedig azt üzeni, hallgasson a szívére és mindenképpen vállaljon közéleti szerepet.
Kálmán Olga: „A kirúgásom előtti időszak már iszonyatosan nehéz volt”

Kálmán Olga: „A kirúgásom előtti időszak már iszonyatosan nehéz volt”

2018. szeptember 01.
D. Tóth Kriszta – Elviszlek magammal című műsorában szólal meg a Hír TV-től való távozása után első alkalommal Kálmán Olga. Ahogy meséli, a választási eredmények után nyílt titok volt, hogy a Hír TV sorsa igen csak bizonytalanná válik, az utolsó másfél-két hónapot pedig munkatársaival együtt úgy élték meg, mintha ők lennének a zenekar a Titanicon.
„Ennél tisztább helyzet nincs” – interjú Dévényi Istvánnal, a Kötöttfogás műsorvezetőjével

„Ennél tisztább helyzet nincs” – interjú Dévényi Istvánnal, a Kötöttfogás műsorvezetőjével

2018. augusztus 23.
Új polgári nyilvánosság – így hívja azon közéleti szereplők tevékenységét, akik a munkahelyük megszűnése miatt influencer karrierbe vágtak. Sosem készült tévésnek, a HírTV-n futó Szabadfogás első felvételének a napja az életének egyik legrosszabbja volt, viszont a műsor azon üzenete, hogy „üljünk le egymással vitázni”, a mai napig motiválja. Számára evidens volt, hogy a G-Nap után marad a Heti Válasznál és nem megy oda vissza, ahol „levegőnek nézik.” Arra, hogy miből fog megélni, még ő sem tudja biztosan a választ, egy mobil és egy szelfibot a stábja, na meg azok, akik hisznek a világképében, a nézeteiben, meg a brandjében, és ezért szívesen támogatják őt.

Zöld utat adott a GVH a Nyerges-Simicska üzletnek

2018. július 24.

A Gazdasági Versenyhivatal tudomásul vette dr. Nyerges Zsolt irányításszerzését dr. Simicska Lajos és családja saját, illetve közös tulajdonában álló üzleti érdekeltségei felett - olvashat a lapunknak elküldött közleményben.

Média-érdekeltségeitől is megválik Simicska Lajos

2018. július 04.

A vételár és a szerződések tartalma üzleti titok lesz, ezeket később sem hozzák nyilvánosságra.

Veiszer Alindát is lapátra tette a Hír Tv

2018. április 18.

A kulturális műsorok vezetője három év után búcsúzik a Simicska Lajos tulajdonolta csatornától. A 24.hu információi szerint Péterfi Judit és M. Kiss Csaba is távozik.

Hétfőn dőlhet el a Magyar Nemzet sorsa

2018. április 12.

Simicska Lajos jövő hét elején ül le tárgyalni a médiaportfóliójának eladásáról.

Hivatalos: megszűnik a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió

Hivatalos: megszűnik a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió

2018. április 10.
Simicska Lajos úgy döntött, nem finanszírozza a tovább a médiaportfóliójába tartozó Magyar Nemzetet és a Lánchíd Rádiót.

24.hu: Simicska tévéje is döntött

2018. január 24.

Idén sem ad le politikai reklámokat a választási kampányban a HírTV. A médiavállalat ezzel kapcsolatos döntését Tarr Péter, a hírcsatorna vezérigazgató-helyettese mondta el a 24.hu-nak.

December nyerő hónapnak számít

1 napja

Legutóbb a nyári időszak hozott szerencsét az Ötös- és Hatoslottó játékosainak, a téli szünet közeledte pedig jó ómen lehet az újabb főnyereményre.