Nemzetközi levél Orbánnak

2010. december 13.

Két nagy kiadói szervezet is aggályát fejezte ki a miniszterelnöknél a készülő hazai szakági szabályozás miatt. Ezért Orbán Viktorhoz fordultak.

Peking bepöccent

2010. december 10.

Blokkolja a BBC, a CNN és a norvég NRK televíziók elérését a kínai kormányzat. Az ok: a Nobel-békedíj kiosztója.

MÚOSZ: gáz a tervezet

2010. december 10.

A nyilvánosság egészét fenyegeti az új médiatörvény a Magyar Újságírók Országos Szövetsége elnökségének állásfoglalása szerint. Szerintük a tervezet a nyilvánosság legfőbb elemét, a médiát egy alkotmányosan eleve kifogásolható konstrukciójú hatóság jogkörébe vonja, s ezzel a demokratikus nyilvánosság egészét fenyegeti

Wikileaks: holland menedék

2010. december 08.

Egy holland közmédium nyújtott menedéket a Wikileaks-nek. Van is vihar az ügy körül.

TASZ-aggályok

2010. december 08.

A médiatörvény-javaslat több ponton is súlyosan sérti a véleménynyilvánítás szabadságát és sajtószabadságot a TASZ álláspontja szerint.

Üres címlappal tiltakoznak

2010. december 01.

Üres címlappal jelenik meg az Élet és Irodalom, valamint a Magyar Narancs; ezzel tiltakoznak a szerkesztőségek a médiatörvény-tervezet ellen.

Médiatörvény: irány az AB

2010. november 25.

Még csak tervezeti fázisban tart az új médiatörvény, de a szocialista párt máris jelezte: az Alkotmánybíróságon támadják meg a jogszabályt.

Nekiment az LMP a médiaalkotmánynak

2010. november 19.

A múlt héten elfogadott „médiaalkotmány” vizsgálatát kérte a taláros testülettől a Lehet Más a Politika; szerintük több ponton elkaszálható a jogszabály.

Pesten tanácskoztak a kiadók

2010. november 16.

A magyar fővárosban konferenciáztak a hétvégén a kontinens legnagyobb kiadóinak képviselői. Új vezetőket is választottak.

AB elé megy a médiaalkotmány

2010. november 04.

Az Alkotmánybíróságon támadja meg a kedden elfogadott médiaalkotmányt a Társaság a Szabadságjogokért:

Kávéházi élmény az otthonunkban

2019. szeptember 13.

Magyarországon is elérhetővé vállnak a Nestlé STARBUCKS at Home termékek. A magyarországi kiskereskedelmi és online forgalmazás szeptemberben indul.