Kövess minket!

Művház

Szomjas György: „A modern kor betyárjai a rockzenészek”

Gazdag a filmes munkássága tematikai, műfaji szempontból. Az úgynevezett easterntől, mint a Talpuk alatt fütyül a szél, a vígjátékon át, mint a Roncsfilm, a drámáig, mint A Nap utcai fiúk, minden műfajban készített filmet. Szomjas György mozgóképes munkáiban a zene is kezdetektől hangsúlyos szerepet kapott. Résztvevője volt a magyar táncházmozgalomnak, miközben a rock irányából érkezett. És persze akkor még nem beszéltünk a Kopaszkutya című kultuszfilmjéről. Az Alkotni születtünk interjúsorozat tizenkettedik része.

Meg tudta figyelni, hogy a pályafutásának melyek voltak azok a pillanatai, amikor a filmjei – mint a Talpuk alatt fütyül a szél, a Kopaszkutya vagy a Roncsfilm – kultuszfilmekké váltak?

Amikor ezeket a filmeket csináltam, a kultfilm fogalma még nem létezett. Egyszerűen az volt a szándékom, hogy olyan játékfilmeket mutassak be, amelyek beépülnek a magyar kultúrába, ugyanakkor népszerűek, populárisak, már önmagukban a témájuk okán is. Egyfajta hagyományt kívántam folytatni. Elképzelésem szerint a filmjeim megállnak a maguk lábán, mert azokat a közönség érdeklődése tartja fönn, nem vagyok kiszolgáltatva a kultúrpolitikának. Közvetlen kapcsolatot kívántam kialakítani a közönséggel, és valahol itt jön be a kultuszfilm fogalma. Az 1970-es években a kultúra túl elitista volt. Akkoriban jelent meg Szelényi Iván és Konrád György Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz című könyve, amelynek fő állítása, hogy a munkásmozgalomra hivatkozó szocializmusban a proletariátus helyett idővel az értelmiség ragadta magához a hatalmat. A könyv nagy vihart kavart, a szerzőket állandó megfigyelés alatt tartották, Szelényinek később el is kellett hagynia az országot. Az értelmiségnek tehát számolnia kell azzal, hogy integrálódik, és felelnie kell azokért a disznóságokért, amelyeket a hatalom elkövet.

Nyilvánvalóan hatott a játékfilmes munkásságára az, hogy a Balázs Béla Stúdió dokumentarista iskolájából indult.

Kicsit visszább mennék az időben. Herskó János osztályába jártam a Filmművészeti Főiskolán. A stúdium lényege az volt, hogy a témákhoz, amelyekkel foglalkozni szerettünk volna, alapos előkészítő munkálatokat kellett végeznünk, magnóriportokat, fotóetűdöket készítettünk. Fel kellett tárnunk a valóságot. Amikor elvégeztük a főiskolát, közös ideológiánkat a Balázs Béla Stúdió Szociológiai filmcsoportot! című 1969-es kiáltványában fogalmaztuk meg, amely a társadalomtudományilag megalapozott filmkészítést tűzte ki célul. Ugyan nem írtam alá a Filmkultúrában publikált kiáltványt, de a stúdió vezetőségi tagjaként teljes mértékig magaménak vallottam az elveit, minthogy mi, filmesek a társadalomtól kapunk megbízást arra, hogy filmeket készítsünk, és ezért vissza kell adnunk a társadalomnak az ő mozgóképét. Ebben az időszakban már némileg lazult a Kádár-kori fegyelem, ennek is köszönhető, hogy a magyar szociológia is nagy korszakát élte. A szociológusokkal együtt ráéreztünk arra, hogy a kulcs a tények bemutatásának forradalmisága volt. Persze mindennek filmes technikai feltételei is voltak. A főiskolán nagy dolognak számított, hogy évente egy alkalommal már lehetőségünk nyílt 16 milliméteres nyersanyagra dolgozni.

A Nászutakban például egy sajátos szubkultúra életét, szokásait és motivációit mutattam be. A hatvanas–hetvenes években divatos jelenség volt az úgynevezett digózás. A filmben fiatal lányok mesélnek arról, hogyan ismerkednek meg és „futnak” olasz turistákkal a márkás nyugati holmik és a jobb élet reményében. Kényes téma volt, de mégsem kavart akkora vihart, mint társaim, Gazdag Gyula vagy Ember Judit ebben az időszakban készült filmjei, amelyek politikailag igen rázósak voltak.

Szomjas György (Fotó: Egry Tamás)
Szomjas György (Fotó: Egry Tamás)

Az 1970-es évek közepére rájöttem, politikai zsákutca, ha túlságosan feszegetem a határokat, különösen úgy, hogy soha nem voltam jó káder. Gondoltam, átrúgom a labdát a pályán, és csinálok az addigiaktól valami egészen eltérőt, egy kalandfilmet. Így született meg a Talpuk alatt fütyül a szél. Ebben az időszakban indult a magyar táncházmozgalom, amelynek kezdetektől résztvevője voltam.

Mozgóképes munkáiban a zene kezdetektől hangsúlyos szerepet kapott. Jelen volt az első hazai beatzenekarok születésénél is, és az egyik legjobb rock and roll táncosnak számított.

A magyar rock a hatvanas évek második felében elkezdett differenciálódni, új hangok jelentek meg, élükön Baksa-Soós Jánossal és a Kex zenekarral, akiknek félig-meddig belső emberük voltam. Amikor 1972-ben Sebőék rákaptak a népzene ízére, már velük együtt mentem Kalotaszegre. Az egész táncházas csapat ebben az időben utazott először Erdélybe: Sebő Ferenc, Halmos Béla, Éri Péter, Csoóri Sándor, Sipos Mihály és én. Fantasztikus élmény volt, a széki táncházat pontosan olyannak láttuk, mint amilyennek Korniss Péter fotóiról ismerjük.

Evidensnek tűnt, ha egy magyar kalandfilmet szeretnék forgatni, annak betyárfilmnek kellene lennie. Komoly anyaggyűjtésbe kezdtünk, Sebő Ferenccel együtt mentünk a Hortobágyra, hogy idős pásztorokkal beszélgessünk, de felkerestem Szűcs Sándort is, aki sokat tudott a híres betyárok viselt dolgairól. Az ő írásai alapján született meg a forgatókönyv. A másik befolyásom a Sergio Leone-féle olasz western volt, amely műfaj nagyon egybeesett az elképzeléseimmel. A filmet 6-700 ezer ember látta, örülhettek a filmes főnökök.

A sikerre való tekintettel, gondoltam, forgatok megint egy betyárfilmet, de közben kiszúrtam Gönczi Ferenc A somogyi betyárvilág című könyvének a Gelencsér–Soromfai-banda sorozatos rablásai és gyilkosságai című fejezetét. A háttérmunka során a levéltárosok olyan iratokba engedtek bepillantást, amelyekben még ott volt a porzó az 1850-es évekből. Ezekből írtam egy tényregényt, majd Dobai Péterrel leforgattuk a Rosszembereket. A Talpuk alatt fütyül a szél egy szép film lett, ez viszont igen kemény. Ez is összefüggött a rockvilágban zajló folyamatokkal.

A hetvenes évek második felében beindultak az olyan zenekarok, mint a P. Mobil, és ha kellett, ezek a srácok belevágták magukat a sárba. A modern kor betyárjai a rockzenészek.

Földes Lászlóval ekkor már tizenöt éve jóban voltunk. Együtt kitaláltuk, forgassunk egy filmet, amely egy korabeli rockzenekar világába enged bepillantást.

Szomjas György: Kopaszkutya és a többi című könyvének borítója (Kossuth Kiadó)
Szomjas György: Kopaszkutya és a többi című könyvének borítója (Kossuth Kiadó)

Ebből született a Kopaszkutya.

Az egész Kádár-rendszer a szabályozásra épült, és voltak bizonyos kulturális egységek, mint a könyv- és lemezkiadók, a filmstúdiók, amelyek egyrészt produkáltak, másrészt betartották a rendet. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat igazgatója, Bors Jenő és emberei felügyelték a könnyűzenét, de a filmes szférában nem ismerték Hobóékat. Ekkor már elterjedt rólam, hogy képes vagyok népszerű filmet csinálni, így senki nem tette fel a kérdést, miért Schuster Lóránt, Földes László, Deák Bill Gyula és Póka Egon szerepelnek a készülő alkotásban. Mire a hatalom képviselőinek leesett a tantusz, a Tabánban tartott koncertjükre, amelyet a filmben is láthatunk, vagy harmincezer fiatal érkezett.

Szomjas György (Fotó: Egry Tamás)
Szomjas György (Fotó: Egry Tamás)

Ezután a filmet maga Bors igyekezett betiltatni. Az volt a szerencsénk, hogy addigra már bemutatták Szolnokon egy ifjúsági vetítésen, elterjedt a híre, és nagyobb balhé lett volna, ha betiltják, de például Hobóéknak a filmben játszott dalokat tartalmazó lemezét nem engedték megjelenni, és csak a rendszerváltást követően adhatták ki. Próbáltam megmagyarázni az illetékeseknek, hogy a rockzene élőben sokkal intenzívebb, mint a moziban, és nem kell attól tartaniuk, hogy a fiatalok feltépik az üléseket. Az egészben az volt a legérdekesebb, hogy gyakorlatilag a Kopaszkutya mutatta meg az elvtársaknak, hogyan néz ki egy rockkoncert.

A film bemutatását követően megingott a pozíciója a szakmában.

Köllő Miklós stúdióvezető mindig remegve érkezett meg és számolt be a filmmel kapcsolatos egyeztetésekről, amelyekre engem egyszer sem hívtak meg. A film sikeres lett, de hamar kiderült, hogy ezt a vonalat nem folytathatom. Gondoltam, rendben, akkor megint rúgjuk át a labdát a pályán.

Egy közismert újságíró megírt egy sztorit az Esti Hírlapban, miszerint egy fiatalember (Csaba) egy kocsmai késelés miatt börtönbe kerül, majd 28 hónappal később szabadul, és amikor a nejével (Éva) közös VIII. kerületi bérlakásukba ér, ott egy idegen férfit (Miklós) talál. Az asszony kezdeményezésére kimondják a válást, de a bíróság engedélyezi, hogy a volt férj a lakásban maradhasson, így egyre több konfliktus támad közöttük. Megtetszett a történet. A főhősöm Sátoraljaújhelyen volt börtönben, az édesanyja az Alkotás utcában lakott. Akit lehetett, megkerestem, még a szomszédokat is. A célom az volt, hogy a fikciós és a dokumentarista filmkészítést házasítsam. Csabát, Évát és Miklóst valódi színészek (Eperjes Károly, Erdős Mariann és Andorai Péter – a szerk.) játsszák, és ugyan időközben néhány szomszéd megijedt a szerepléstől – így volt, akit Bikácsy Gergellyel kellett helyettesítenem –, a többieknél erre nem volt szükség. Még Csaba édesanyját is a valós mama alakítja a filmben. A Könnyű testi sértés nemzetközileg is sikeres lett, Berlinben versenyfilm volt, és amerikai mozihálózatban vetítették.

1983-at írtunk, a világ még zárt volt Magyarországon, számomra különösen, hisz a nyugati határt is csak 29 évesen léptem át először, emiatt egyfajta fóbia a mai napig van bennem. De azért az évtized második felére már más szelek kezdtek fújni, megjelentek például a kisvállalkozások, ami a Falfúró egyik központi motívuma lett. A filmben megjelenő call girl hálózatra Fekete Ibolya talált rá. A következő filmem, a Könnyű vér ugyanennek a történetnek egyfajta továbbgondolása. Jártak ugyanis hölgyek statisztálni a filmjeimbe, és egy idő után kiszúrtuk, hogy bizony hivatásosak, akiknek szükségük volt fedőfoglalkozásra. Sorra leültettük a lányokat, elmondattam velük az élettörténetüket, és szinte már kész is volt a film. A főszerepet játszó Margó hajszál híján megkapta a legjobb női alakítás díját a filmszemlén, de a zsűritagok észrevették, hogy egy másik szakmából avanzsált filmszínésznővé.

Hogyan jellemezné azt a stílust, ami az idők során kialakult és a sajátja lett?

A saját világlátásomat, a saját ízlésemet valósítottam meg. Ennek fontos része, hogy utálom a pátoszt. A filmjeimben nincsenek hangzatos, nagy szavak, a hétköznapok történéseiből bontom ki a cselekményt. Az irónia, a humor mindig jelen van. Azt szoktam mondani, hogy egy jó filmet úgy kell felépíteni, ahogy a ruhaszárító kötelet kötjük ki két erős szögre, amelyek azt szimbolizálják, honnan hova jutunk el, utána már rá lehet akasztani a kötélre a különféle zoknikat, fehérneműket.

Szomjas György a Roncsfilm forgatása közben (1992)
Szomjas György a Roncsfilm forgatása közben (1992)

Ebben nagy szerepe van az alkotótársaknak is. Milyen volt a közös munka Fekete Ibolyával és Grunwalsky Ferenccel?

Mindannyian egy húron pendültünk. Amikor megismertem Ibolyát, a Hunnia Filmstúdióban dolgozott sajtóreferensként, a Könnyű testi sértés volt az első közös munkánk. Feri egy nálam sokkal konstruktívabb világot képvisel. Az én dolgom a dokumentarizmus, az övé a képi megfogalmazás. Sok jó operatőr is sémákban gondolkodik, de Feri nem képviseli az operatőri sztenderdeket, minden alkotásnál a nulláról indul, egészen egyedi karaktert ad a filmnek.

Bernardo Bertolucci mondta egyszer, hogy kész lett volna meghalni vagy embert ölni egy Godard-képsorért. Ön érzett hasonlót?

Talán nem, de Godard fontos mesterem. Azt a fajta játékosságot, a sémákból való kimozdulást képviseli, amit nagyon akceptálok. Van egy szlogen, amelyet Godard-tól idézek A Nap utcai fiúkban: „A filmhez elég, ha szabad embereket fényképezünk.” Ez számomra egy abszolút és esszenciális gondolat.

Filmjei közül melyiket tartja a legjobbnak?

A Könnyű testi sértést. Nem annyira népszerű, mert egy kamaratörténetről van szó. Olcsó film volt, így nagyon szabadon dolgozhattunk rajta, lényegében azt csináltunk, amit akartunk. Például abban az időben szokatlan megoldás volt színesből fekete-fehérbe váltani a képkockákat, de merészek voltunk. Szabadon tudtuk kezelni a nagyon szigorú történetet.

Többszörös filmszemledíjas, Balázs Béla-díjas, Kossuth-díjas. Ezen elismerések után még fontosnak tartja az indulást?

Azt szoktam mondani, úri gyereknek születtem, de az építőiparban nevelkedtem. Ha látott már belvárosi úri gyereket, én az voltam. Az érettségi után azonban megváltozott az életem. 1959-ben kemény világ volt Magyarországon, hiába a jeles bizonyítvány, több okból kifolyólag sem vettek fel az építészkarra. Dolgoznom kellett, ahogy dolgoznia kellett egy barátomnak is, aki orvosnak készült, mivel az édesapja is az volt, de arra hivatkozva, hogy nem akarnak orvosdinasztiákat, mentősként tudott csak elhelyezkedni. Én a II. számú Épületelemgyárba kerültem. Az első munkanapomon közölték velem, hogy vételezzek egy lapátot a szerszámraktárból, és kezdjem el elhordani a tíz méter magas sóderhegyet. Sportember voltam, nem okozott problémát. Aztán egy héttel később rájöttek, hogy a gyár háromszáz dolgozója közül tizenötnek van érettségije, a főmérnököt és a gyárigazgatót is beleszámítva, így kiemeltek, de egy hétig derekasan lapátoltam a cigányokkal a sódert.

A tervemről nem mondtam le, előkészítő tanfolyamra szerettem volna járni a Műegyetemre, a párttitkár azonban elutasította a jelentkezésem. Kénytelen voltam cselhez folyamodni, átjelentkeztem egy másik munkahelyre, az Orionhoz, ahol már megbeszéltem a vezetéssel, hogy aláírják a papírom. Másodjára sem vettek fel az építészkarra, de Miskolcon volt gépészmérnöki kar, és mivel az állam támogatta a nehézipart, oda szinte mindenkit felvettek, engem is. Szeptemberben, amikor először hazajöttem Miskolcról, bementem a Budapesti Műszaki Egyetem központi épületébe, az építészkar dékáni hivatalába, és kértem, hadd jelentkezzem át. Azt mondták, semmi akadálya.

Az utolsó vizsgája volt hátra, amikor örökre megváltozott az élete.

Andrzej Wajda Hamu és gyémántja, aztán a francia új hullám, Godard, François Truffaut, Fellini. Óriási hatással voltak ránk. 1963-ban Pesten nem volt olyan valamirevaló gyerek, aki ne filmrendező szeretett volna lenni. Innen, ahol most ülünk, száz méterre, a Váci utcai Muskátli presszóban gyülekeztek az ifjú titánok, velem együtt. Jankovics Marcell, Dárday István, Szalai Györgyi, Pintér Georg, Koncz Csaba… Bereményi Géza és Cseh Tamás még juniorok voltak.

Ezerkétszáz jelentkező közül húszan kerültünk be a Filmművészeti Főiskolára. A felvételi majdnem egy évig tartott, háromfordulós volt, az utolsó körben vizsgafilmet forgattunk, Herskó nagyon a végére járt a dolognak. Ragályi Elemér, Maár Gyula, Ember Judit, Ráday Mihály és persze Grunwalsky lettek az osztálytársaim.

Már elismert filmrendező volt, amikor a Kőbányai Amatőr Filmklubot vezette.

Krasznói András barátom volt a filmklub műszaki vezetője, ő kért fel, hogy legyek művészeti vezető. Azzal kezdtem, hogy közöltem a tagokkal, senkinek nem fogom elmondani, hogyan kell filmet készíteni, csak valósítsák meg az elképzeléseiket, és majd hozzászólok. Abban, hogy elvállaltam a feladatot, az is szerepet játszott, hogy a hetvenes évek közepén a Balázs Béla Stúdióban tagrevízióra került sor, amire sem előtte, sem utána nem volt példa. A generációk nem értettek szót egymással, így a Filmművész Szövetség elnöksége úgy döntött, hogy azok, akik öt évnél régebben végeztek a főiskolán, lapátra kerülnek. Vezetőségi tag voltam, de nekem is távoznom kellett.

A filmklubban minden héten negyven-ötven ember jött össze, öt évig vezettem az üléseket, majd később tizenkilenc évre a Magyar Film- és Tv-művészek Szövetségének főtitkára lettem. Sokszor mondom, hogy a béke embere vagyok, de nem volt könnyű dolgom. Akkor hiányzott a közösség, egy csapat, ahol ugyanúgy szót kaphatott egy darukezelő, egy szerszámkészítő vagy az egyszer csak betoppanó Szőke András és Badár Sándor. Fontos volt, hogy Kőbányán nem egy értelmiségi társaság gyűlt össze, mert azt a kört ismertem, a hozzám hasonlók a Mafilm büféjében ültek.

Mi vonzotta a hagyományos kultúrához?

Mint mondtam, kezdetektől közel álltam a táncházmozgalomhoz. Ennek egyik csúcspontja a Téka néptánctáborról forgatott, Mulatság című dokumentumfilmem lett, amelyet Halmos Bélával készítettünk 1989-ben. Akkor már tizenöt éves volt a mozgalom, és egyszer csak egymásra néztünk Halmossal, miért nincs ez megörökítve filmszalagon. Ezután indult el a Magyar Televízióban a Rosta Katival és Halmos Bélával közös népzenei műsorunk, a Népzenei magazin, ezt pedig egy másik műsor követte a Duna csatornán, amelynek első adásnapján egy másik, a Muzsikásról forgatott, Szól a kakas már című filmem ment adásba. Ez lett az első darabja a tizenkét részből álló, Új régi hang című, szintén Halmosékkal készített sorozatunknak, amely nagyrészt az öreg adatközlőkről szól. Idővel kitaláltuk, hogy forgatnunk kellene a népzenei revival képviselőiről is. Mondtam Halmosnak, hogy ő lesz a befejező, 13. film, de az élet közbeszólt, még abban az évben meghalt, így ő lett az első film főhőse. Most tartunk a 11. filmnél, ha minden jól alakul, jövőre kész lesz a sorozat.

A Betyárjáték plakátja
A Betyárjáték plakátja

Az utolsó bemutatott munkája a Betyárjáték. Azt mondják, megmaradt nyitottnak és kísérletező kedvűnek. Miből merít?

Szerencsés természetem van, nem szeretek megülni a kész dolgokon. Miközben egy-két feketelistán rajta vagyok, egyik filmet készítem a másik után. Most épp a Golda János építészről forgatott dokumentumfilm utómunkálatai zajlanak, és nemrégen fejeztem be a Vujicsics együttesről szóló filmem.

Mit jelent ön számára a kreativitás?

Alkotni, teremteni. Természetes dolog, hogy az emberekben van kreativitás, kiben kisebb, kiben nagyobb mértékben. Valakit messzire visz az ambíciója, én lassabban építkező típus vagyok. Mérnöki módon rakom össze az életet, nem az ötletek és a sziporkák embere vagyok. Azt gondolom, az élet arról szól, hogy meg kell ismernünk a múltunkat, a hagyományainkat, majd rájuk kell építenünk a magunkét. Fontos a folytonosság.

Művház

Öt bérletet kínál a Magyar Rádió Művészeti Együttesei az új évadra

Öt bérletet, közte újdonságként a Bartók Rádió-bérletet kínálja a Magyar Rádió Művészeti Együttesei (MRME) a 2024/2025-ös koncertévadra.

Közzétéve:

MTI/Balogh Zoltán

A keddtől megvásárolható Vásáry-, Lehel-, Dohnányi- és Sapszon-bérlet mellett újdonság lesz a Bartók Rádió-bérlet

– mondta el Devich Márton, az MRME ügyvezető igazgatója és a Bartók Rádió csatornaigazgatója az évadot bemutató sajtótájékoztatón a Zeneakadémián.

Közölte azt is:

új korszakba lép az MRME, hiszen az új évadot a tervek szerint már a VI. kerületi Jókai utcai próbateremben kezdik, amelynek munkálatai ütemterv szerint haladnak. A zenei bázist Dohnányi Ernőről fogják elnevezni.

Kitért arra is, hogy az Újévi Nyitány karmestere 2025-ben Héja Domonkos lesz.

Devich Márton köszönetét fejezte ki az Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnak, hogy a próbaterem építkezését koordinálja, finanszírozza, valamint az MRME működéséhez, a művészi munkához is biztos anyagi hátteret nyújt. Kifejtette: a Jókai utcai próbateremben korszerű, minden szempontból kielégítő új hangversenystúdió épül, amely koncertek befogadására is alkalmas lesz. Az énekkarnak is lesz önálló próbaterme, amelyet kamarakoncertek előadására és felvételére is tudnak használni.

Szólt arról is, hogy a jövő évadban is évfordulót ünnepel az együttes, mivel a Dinyés Soma vezette gyermekkórust 70 éve alapította Csányi László és Botka Valéria.

Az MRME életében a kortárs zene kiemelkedő helyet foglal el – hangsúlyozta az igazgató, hozzátéve: ezért a Bartók Rádió-bérletet szimbolikusan is egy nagy kortárszenei koncerttel indítják a Pesti Vigadóban, amelyen három ősbemutató is elhangzik, Kecskés D. Balázs, Bánkövi Gyula és Kutrik Bence egy-egy műve.

Az ifjúsági koncertek közül felhívta a figyelmet Vivaldi A négy évszak című művére a Magyar Zene Házában, a Hajnaltól estig a Városligetben műsorra, valamint Beischer-Matyó Tamás idén nagy sikerrel bemutatott művének újbóli előadásaira a Müpában. A Müpa felkérésére vállalt fellépések között említette még a Budapesti Wagner-napokat és a Fischer Ádám tiszteletére rendezendő születésnapi koncertet.

Kutnyánszky Csaba rektorhelyettes az MRME és a Zeneakadémia közötti együttműködésről elmondta: az értékét az adja, hogy két nagy presztízsű intézmény között jön létre. Az együttműködés ékkövének nevezte az Újévi nyitányt, amelyen hagyományosan fellépnek a Zeneakadémia legtehetségesebb hallgatói is. A koncertet a Duna és a Bartók Rádió élőben közvetíti.

Riccardo Frizza vezető karmester az évadban egyebek mellett Verdi Requiemjét dirigálja. Elmondta, hogy Verdihez ezer szállal kötődik. Felhívta a figyelmet két hangversenyre, az egyiken Brahms, a másikon Gershwin-, Barber- és Dohnányi-műveket adnak elő. Olyan világsztárok érkeznek a zenekarhoz, mint Simon Trpceski és Jeneba Kanneh-Mason zongoraművész vagy Pretty Yende szoprán. Kitért arra is, hogy egy angliai és egy olaszországi turnén is részt vesznek az évadban.

Kovács János karmester három koncertet emelt ki: a zene világnapján Elgar és Holst műveit dirigálja a Müpában, Truls Mork csellóművész lesz a szólista, novemberben Vivaldit és Bachot adnak elő a Zeneakadémián Matthias Höfs trombitaművésszel, áprilisban pedig francia szerzők műveit a Müpában, azon a koncerten Emmanuel Pahud fuvolaművész lesz a sztárvendég.

Dinyés Soma a gyermekkórus programjai közt említette, hogy meghívást kaptak egy kínai nemzetközi kórusfesztiválra, ahol a Kodály-kultúrát és a magyar zenét népszerűsítik. Nagyszabású születésnapi koncertet adnak a La Maitrise de Radio France közreműködésével márciusban a Zeneakadémián, idén júliusban Kolonits Klára, jövőre pedig Cser Krisztián lép fel a kórussal.

Pad Zoltán vezető karnagy a vendégművészek között említette Peter Dijkstra holland karnagyot, aki októberi estjüket dirigálja. Az évad egyik különlegessége az a kóruskoncert a Mátyás-templomban, amely Bruckner a capella műveit állítja párhuzamba Palestrina kompozícióival, a Szilágyi Dezső téri templomban pedig Szabó Barna a Keresztút szélén című passiója szólal meg.

Vásáry Tamás elnök-karmester azokat a zeneakadémiai koncerteket emelte ki, amelyeknek egyik részét ő, a másikat pedig a fiatalabb karmesterek, Cser Ádám, Erdélyi Dániel, Hontvári Gábor, Dubóczky Gergely dirigálják.

Borítókép: Devich Márton, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek (MRME) ügyvezető igazgatója (b5) beszél az MRME következő évadát bemutató sajtótájékoztatón a Zeneakadémián 2024. március 26-án. Mellette Kovács János, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának állandó karmestere (b), Riccardo Frizza, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek vezető karmestere (b3), Dinyés Soma, a Magyar Rádió Gyermekkórusának vezető karnagya (b4), Kutnyánszky Csaba, a Zeneakadémia rektori feladatok ellátásával megbízott rektorhelyettese (j3), Pad Zoltán, a Magyar Rádió Énekkarának karigazgatója (j2) és Vásáry Tamás, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának elnök-karmestere

Tovább olvasom

Művház

Már várják a nevezéseket a 23. Lakiteleki Filmszemlére

Korkép, portré, krónika, valamint hungarikumok és helyi értékek témakörben szeptember végéig lehet jelentkezni a mustrára.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

A Sára Sándor operatőr, filmrendező emlékére meghirdetett filmszemlét a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány, a Hungarikum Bizottság, a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft., a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár Nonprofit Közhasznú Kft., valamint a Dunaversitas Egyesület november 13. és 15. között rendezi meg – mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Lakitelek Népfőiskola alapítója az MTI-nek.

A versenyre falvak, városok, iskolák televíziói, filmkészítő közösségek és magánszemélyek jelentkezését várják az ország határain túlról is. Nevezni lehet minden olyan, 2015 után egyénileg vagy csoportosan készített magyar nyelvű alkotással, amely a korábbi lakiteleki filmszemléken még nem szerepelt.

Minden filmről egy legfeljebb 500 karakter hosszú szöveges leírást is kérnek, amely az alkalomra készülő katalógusba is bekerül.

Ezúttal is meghirdetik a Most mutasd meg! pályázati kategóriát, amelyikre 18 év alatti fiatalok nevezhetnek a témakörben mobiltelefonnal készített, legfeljebb 3 perc hosszúságú rövidfilmjeikkel.

A benevezett alkotások közül előzsűri választja ki a szemlére bejutó filmeket. A döntésről a pályázókat október végéig elektronikus úton értesítik. A zsűri elnöke Buglya Sándor Balázs Béla-díjas filmrendező, producer, a társelnök pedig Sára Balázs Balázs Béla-díjas operatőr, filmrendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem docense lesz. A legjobb alkotások díjazásban részesülnek.

Tovább olvasom

Művház

László Evelin Legényese nyerte A Dal 2024-et

László Evelin, a nép-, a rock- és a szimfonikus zene fúziójában előadott Legényes című dalával nyerte meg a közmédia idei könnyűzenei versenyét, Az Év Dala 2024 címet, és ezzel lehetőséget arra, hogy elkészítse lemezét a világ egyik legnevesebb stúdiójában – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.

Közzétéve:

MTI/Bruzák Noémi

Véget ért az ország egyetlen dalválasztója, a döntő tíz dala szimfonikus változatban versengett Az Év Dala 2024 címért és a lemezkészítési lehetőségért a világhírű, berlini Hansa Studios-ban. A magyar zenék versenyében a Szandi, Németh Alajos Lojzi, Ferenczi György és Egri Péter alkotta zsűri pontszámai alapján a legjobb négy közé jutott: a Kiáltás a Roy Galeritől, a Nem lehetek más a Negáltól, a Legényes László Evelintől, valamint a Félszavak a Phoenix RT-től.

A döntés a közönség kezében volt, a nézők a legtöbb szavazattal a népzenei motívumokat felvillantó Legényest választották az év dalának. László Evelin intim üzenetet megfogalmazó dalát, annak zenéjét és szövegét a férje ihlette.

“Szerzeményem lényege önmagunk elfogadása. Gyermekkoromban sok nehéz időszakot éltem át és büszke vagyok arra, hogy fel tudtam állni ezekből. Remélem, akik hallgatják, erőt merítenek dalomból, és felismerik a bennük rejlő csodát” – fogalmazott a győztes.

A fináléba extra produkcióval tért vissza a tavalyi nyertes Titán. A szászrégeni zenekar előadásában dalválogatás hangzott el az együttes A szavakon túl című új albumáról, közte az előző évad győztes dalával, az Éjféli járattal.

Hazánk egyik legnagyobb televíziós zenei eseményén a legújabb magyar dalok mérettettek meg a heteken át tartó élő show-ban. Több száz pályaműből idén először kapott lehetőséget 60 dal a zsűri előtti bemutatkozásra az előválogatóban. Innen 40 produkció folytathatta a versenyt a fődíjért. A válogatóból továbbjutott 20 versenyzőre izgalmas kihívás várt: az elődöntőben az eredetitől eltérő műfajban, a magyar könnyűzene kiválóságainak segítségével átdolgozva mutatták be dalukat.

A döntőbe került produkciók a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséretében hangoztak el Balassa Krisztián karmester vezénylésével.

Borítókép: A győztes László Evelin A Dal 2024 televíziós show-műsor döntőjében a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) óbudai stúdiójában 2024. március 23-án

Tovább olvasom