táblagép címkével ellátott cikkek
Táblaergonómia

Ahogy sok minden mást, a táblagépeket is előbb kezdtük el használni, utána merült fel a kérdés, hogy hogyan is működnek. Eljött a vizsgákat ideje.
Adatéhség a táblagépeknél

Az amerikai ügynökségek már nem elégszenek meg azzal, hogy szexi az új kütyü. Pontos közönségadatokat akarnak.
Már minden harmadik netezőnek van okostelefonja

Fél év alatt 31 százalékról 38 százalékra emelkedett a kütyütulajdonosok aránya a hazai netezők táborán belül.
Jobban mérhetőek az Apple kütyüi

Új módszertant fejlesztett ki az Apple készülékek adatainak gyűjtésére a Gemius. Dániában indultak el az újítással, itthon most vezetik be.
Egycsapásra népszerű lett a Sanoma új appja

A Füles rejtvényújság iPad-re készült applikációja pillanatok alatt a legnépszerűbbek közé lépett elő.
Intercityn a XXI. századba

Vonaton utaztam tegnap, amire jó pár éve nem volt példa. Utolsó emlékeim szerint az utasok a vonatúton alszanak, mobiloznak, néha-néha beszélgetnek.
Táblagép – apróra

Érdekes összefüggéseket és közhelyszerű felismeréseket is találhatunk abban a felmérésben, amely az amerikaiak táblagép-használatát kutatta.
Táblagép a Nokiától

Eddig csak utalgattak rá, hogy valami nagy durranásra készül 2012-ben a piac által mindinkább szorongatott társaság. Megjöttek az első konkrétumok.
Dübörög a táblagép-piac

Egész évben prímán teljesített a globális táblagép-piac, ezen belül a karácsony előtti időszak is pazarra sikeredett – mutatják szakmai elemzések.
Moszkvai Apple-öröm

Mintha minden az Apple keze alá dolgozna. Most Oroszországban lépett egy olyat ″a hivatal″, ami segíthet magasabbra tornászni eladásaikat.
Bemutatták az új iPadet

A nagy várakozást követően az Apple bejelentette az újgenerációs táblagépét és az AppleTV-n is fejlesztettek.
A 360 fok luxusa

A luxusmárkák kiterjedten alkalmazzák a 360 fokos marketingmegoldásokat és az innovatív módszereket – egyes elemeikből tanulhatunk is.
Sanoma lapok a Digitalstandon

A NatGeo, az autoMagazin és a Nők Lapja márka több kiadványa is bekerül a digitális újságosstand kínálatába.
Brutális Apple eredmények

Már-már közhelyszámba megy, hogy úgy szárnyal az Apple, mint még soha. De most (megint) rátettek egy lapáttal.
Lendületesen növekszik az Android Market

A Google Android Marketen már több mint 400 ezer aktív alkalmazás található meg, a szerzők száma pedig már 100 ezer felett jár.
A kütyük átveszik a hatalmat...

A netezők harmadának van valamilyen kütyüje, 29% rendelkezik okostelefonnal, 5% netbookkal, 2% táblagéppel. Friss NRC-Médiapiac Kütyüindex adatok!
Ezt olvastátok ti 2011-ben

Emlékeztető összeállítás a Médiapiac.com legnépszerűbb cikkeiből. Közösségi média, Amazon, Origo, Fluor Tomi a top10-ben.
Új táblagépes reklámformátumok a Google-tól

Kereső és display vonalon is kínál új hirdetési lehetőségeket a cég, a hirdetők karácsonyi nyüzsgését meglovagolva.
Digitális lapot indít a Google

Mobileszközökön - az Apple kütyüjein is - fog futni a magazin applikáció.
Táblagép, a kannibál

Mindenki tudja már, hogy a táblagépek gyökeresen átszabják médiaszokásainkat. Most viszont mért adataink is lettek a dolog mértékéről.
Mobilon is elérhető az HBO Go

A három legnagyobb mobileszköz platformon egyaránt használni lehet az online videótékát.
Amazon: drága tűz

Szakemberek szerint nem akkora üzlet az Amazon nemrégiben bemutatott táblagépe, mint azt hirdetik. Legalábbis a könyváruháznak.
A hírekért a táblagépesek sem fizetnek

A médiatulajdonosok abban bíznak, hogy e platformokon nagyobb a fizetési hajlandóság, ám lehet, hogy csalódniuk kell.
Intel: viszlát, tévés piac

Éveken át tartó próbálkozás után hátat fordít a televíziós piacnak az amerikai Intel. A chipgyártó ugyanis más területeken erősít.
Az ágyba és a wc-re is magunkkal visszük az iPad-et

Európai kutatást készített a Sanoma Media a táblagép használatáról. Kiderült például, hogy mi kattantunk rá leginkább az iPad2-re









Közösségi Média