Kócos kaméleon

Kócos kaméleon

2018. március 07.
Kovács Patrícia szerint a sorozatoknak hihetetlen erejük van, amit ő maga is kihasznál. Tudatosan alakítja szakmai pályafutását, igyekszik elkerülni, hogy beskatulyázzák. Szakmai sikerei ellenére pedig már most tudja, ha egyszer befejezi színészi pályafutását, melyik tévécsatornánál kinek fogja főzni a kávét.

A kulturális értékek megőrzése

2018. február 06.

A Virtuózok jelentősége a kulturális érték megőrzésében, a tehetségek felfedezésében és követésében rejlik - közölte Miklósa Erika operaénekes, a Duna Televízióban tavasszal induló műsor zsűritagja az MTI-vel.

Kitálalt az X-Faktorban kiesett énekes

2017. szeptember 13.

Nagy Szimonetta szerint az X-Faktorban minden előre megrendezett, még a zsűri reakciója is.

Indul a DreherFeszt Felfedező!

2017. július 11.

A tehetségkutató versenyben a szeptember 2-án megrendezésre kerülő sörgyárfesztivál színpadára hat együttes juthat fel, amelyek közül az élő fellépés alapján választják ki a győztest.

Mutasd az ötleted! címmel kreatív tehetségkutató indul

2017. május 31.

A Budapest Zeitgeist és a BrandFestival a Republic Grouppal és az Umbrella Budapest – New Yorkkal együttműködésben mutatja be.

Ismét lehet jelentkezni a tehetségkutatóba

2016. november 29.

Jövő tavasszal ismét megrendezi a Virtuózok című klasszikus zenei tehetségkutató műsort a közmédia, az érdeklődők január 10-ig jelentkezhetnek.

Újabb titkok az X-Faktorról

2016. október 28.

Szombaton és vasárnap sorsfordító döntéseket kell meghozniuk az X-Faktor mentorainak, amelyben ezúttal segítségük is lesz – közölte a csatorna pénteken.

Jövő hétvégétől Star Academy

2016. augusztus 19.

Jövő hétvégén húsz fiatal énekes lép színpadra a TV2 vadonatúj beköltözős tehetségkutatójában, hogy bizonyítsa, ott a helye a Star Academy legjobbjai között.

Ősszel indul a Star Academy

2016. május 19.

Új zenei tehetségkutató indul ősszel a TV2-n Ördög Nóra és Majoros Péter Majka vezetésével.

Star Academy a TV2-n

2016. május 10.

Reality elemekkel színesített tehetségkutató indul ősszel a TV2-n. A jelentkezés megnyílt.

A kulturális értékek megőrzése

2018. február 6.