Kényszer szülte az ügyfélszolgálatok reformját világszerte

Kényszer szülte az ügyfélszolgálatok reformját világszerte

Hegyi Henrietta 2020. május 28.
2010-ben még csak 2.3 milliárd felhasználója volt az internetnek, míg ez a szám 2019-re 4.13 milliárdra emelkedett. Mivel emellett az internet is egyre gyorsul és a világ több szempontból is változik körülöttünk – például egyre többen dolgoznak otthonról – a járványügyi helyzet és az ellene vállalat izoláció szerencsére menedzselhetőnek bizonyult (még ha kellemetlen is volt).

Bővül a WhatsApp

2017. szeptember 06.

A Facebook azokkal a vállalkozásokkal fog szerződést kötni, akik szeretnének ügyfélszolgálati támogatást.

A mesterséges intelligencia és a chatbotok éve

A mesterséges intelligencia és a chatbotok éve

2017. január 26.
A chatbotok egyre több ügyfélszolgálati feladatot látnak el, fontos lesz, hogy felelősen használjuk a mesterséges intelligenciát, egyre több helyen alkalmazzák majd a dolgok internetét, a mobilinternet eléri az 5 gigabites sebességet, ugyanakkor a felhasználók mind inkább belefáradnak a közösségi médiába.

Ügyfélszolgálati központot nyitott a Huawei

2017. január 20.

A vállalat szerviz szolgáltatásai minden 30 ezer fő feletti településen elérhetővé váltak.

Virtuális valóság, chatbotok és mesterséges intelligencia

Virtuális valóság, chatbotok és mesterséges intelligencia

2016. december 19.
Az Oracle új kutatása szerint, a márkák 78 százaléka számít a VR megoldások használatára 2020-ra az ügyfélszolgálatok esetében, és négyötödük (80 százalék) pedig chatbotok használatával bonyolítja majd az ügyfelek kiszolgálásához kapcsolódó feladatokat.

Az olimpiai játékokon debütált a Telenor chatrobotja

2016. augusztus 16.

A Facebook új szolgáltatását, a csevegőrobotot a hazai szolgáltatók közül elsőként a Telenor alkalmazta.

24 órás ügyfélszolgálatot kínálnak

2016. június 22.

A webes böngészőben és okostelefonon is használható ügyfélszolgálati alkalmazás a felhasználók számára korábban nem biztosított funkciókat is könnyen elérhetővé tesz.

Megújult a Telekom honlapja

Megújult a Telekom honlapja

2016. május 24.
A változtatásokat kiterjedt kutatás és 500 órányi tesztelés előzte meg. Megújult a Telekom fiók és a Telekom applikáció is.

Mobilon tájékoztat a DMRV Zrt.

2016. február 25.

A Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. új, web- és mobil alapú ügyfélszolgálati alkalmazást vezet be a hatékony ügyfélkiszolgálás érdekében.

Egyszerűsíti ügyfélszolgálatát a Telekom

2015. június 01.

A Telekom fiók regisztrációt követően minden szolgáltatás kezelését egy helyen teszi lehetővé.

Bővül a WhatsApp

2017. szeptember 6.