„A történetek erejében hiszek”

„A történetek erejében hiszek”

2018. június 18.
A kríziskommunikáció nem(csak) tűzoltás, hanem stratégiaalkotás, prevenció, a belső kommunikáció, esetenként az employer branding része – véli a Spindoc Kommunikációs Hálózat alapítója, Bőhm Kornél, aki évtizedes tapasztalatait foglalta most könyvbe. Többek között arról is megkérdeztük, rossz-e a PR-esek PR-je, mert úgy fest, hogy a szakma az utóbbi időben valamiért mostohagyerek lett.
Mihez kapjon, ha beüt a ménkű?

Mihez kapjon, ha beüt a ménkű?

Pesti Péter 2018. június 11.
Elhárítási manuál - így hívják szakkifejezéssel azt a kézikönyvet, amit a repülőgépeken kapnak elő, ha baj van, műszaki hiba állt elő, vagy katasztrófa fenyeget. Valami hasonlót állított össze Bőhm Kornél kommunikációs tanácsadó „Sem megerősíteni, sem cáfolni…” címmel arra az esetre, ha kommunikációs válságba kerül a cégünk. Könyvkritikánk.
Árverések és hírverések

Árverések és hírverések

2017. november 08.
Az elmúlt évtizedekben meghatározó változások mentek végbe a műtárgypiacon. Hazai viszonylatban a rendszerváltás, később a válság jelentett komoly kihívást, napjainkban pedig a gyűjtői kör átalakulása figyelhető meg. Virág Judit a műkereskedelem helyzetéről, a marketing fontosságáról beszélt.
Mr. Magazine Budapesten

Mr. Magazine Budapesten

Csillag Zoltán 2016. május 12.
Tanulságos előadást tartott első magyarországi látogatásán, Budapesten a Mr. Magazine-ként ismert Samir Husni a nyomtatott média (közel)múltjáról és jövőjéről.
Ha több PR-es lenne a világon, kevesebb volna a konfliktus

Ha több PR-es lenne a világon, kevesebb volna a konfliktus

2016. február 12.
Lakatos Zsófiával, a Magyar PR Szövetség (MPRSZ) elnökével induló saját ügynöksége kapcsán beszélgettünk multikról, válságról és kilábalásról, a PR-szakma önbecsüléséről és világban elfoglalt helyéről.
A Magna Global 4,8 százalékos bővülésre számít

A Magna Global 4,8 százalékos bővülésre számít

2014. december 09.
A Magna Global becslése szerint 2015-ben globális szinten a médiatulajdonosi reklámbevételek várhatóan 4,8%-kal nőnek, 536 milliárd dollárra, ami összhangban van a júniusi, +4,9%-os előrejelzésükkel, és 2014-hez (+5,5%) képest lassuló trendet mutat.

Itt a lengyel reklám-mélypont

2014. január 08.

Jövőre már túllendül a válság okozta lejtmeneten a térség volt szocialista államai közül a legnagyobb reklámpiaccal rendelkező Lengyelország. A nyomtatott sajtó viszont náluk is küzd.

Kicsit optimistábbak lettek az emberek

2013. szeptember 30.

Furcsa mód az európaiak között több a bizakodó, míg a feltörekvő piacokon nő a reménytelenség. A magyarok még mindig a hátsó régióban kullognak.

Horváth Magyary Nóra a Médiapiac rádióműsorban

2013. május 06.

Április 29-én Horváth Magyary Nórával, a K&H Bank kommunikációs ügyvezető igazgatójával beszélgettünk a 90.9 Jazzy Rádióban.

Vége az aranykornak

Lampé Ágnes 2013. április 15.

A 20. század döntő részében a magyar médiapiac az őt befolyásoló politikai és kulturális eseményekre nem úgy reagált, ahogy várni lehetett volna. A trianoni békeszerződés után harmadára csökkent országterület ellenére a megjelenő lapok száma szinte nem változott. A túlkínálati trend az évezredfordulóig megmaradt. Cikkünkben az okokat vettük számba.