Editorial

2008. 10. szám

Candide vagy az optimizmus

Bár lapunk elsősorban a lapkiadás üzleti vonatkozásaival foglalkozik, témáink között újra és újra előkerül az oktatás. Az iparág szempontjából alapvető, hogy a felnövekvő nemzedékek tudjanak olvasni, akarjanak és tudjanak összefüggéseket keresni és találni a látottak és az olvasottak között, törekedjenek a világ megértésére, és gondolkodó emberként tegyenek ezért, hogy a világ jobb, élhetőbb legyen.
Az oktatás egy aspektusáról beszélünk ritkán. Arról, hogy az ­oktatás nem csupán iskola, diák, tananyag, pénz, ilyen-olyan ­tárgyi feltétel kérdése. Az eredményes oktatáshoz tanárok is ­kel­lenek. Nem egyszerűen tanerők, akik pénzért a katedrára áll­va ledarálják a kötelező penzumot, hanem tanárok, akik tu­dá­suk­­kal, emberségükkel kézzelfogható közelségbe hozzák a kul­túrát. Akik munkájukkal a legtöbbet teszik azért, hogy a társadalom értelmes emberek közössége legyen.
Nem véletlen, hogy éppen most írok erről. Néhány hete részt vehettem ugyanis azon az ünnepségen, amelyet egykori professzo­rom, Gorilovics Tivadar hetvenötödik születésnapja alkalmából szerveztek a debreceni egyetemen. A részletekbe most nem mennék bele, de alighanem neki köszönhetem, hogy a mai ma­gyar kiadói világban valószínűleg én vagyok a legjobb francia­tanár. Vihettem volna többre is, de erről már aligha ő tehet.
Szeptember huszadikán, szombaton írom e sorokat, borongós kora ősz van, az Andrássy úton fekete csuklyás hordák verik az újságírókat, meg aki még az útjukba kerül, itt-ott autók égnek, a Szabadság tér fölött könnygázfelhőt visz a szél, a Bajcsy-Zsilinsz­ky úton megjelent egy vízágyú. Merre tart az ország, a világ,
van-e jövő, és ha igen, mit tartogat számunkra, a vitákat szavakkal oldjuk-e meg, vagy visszatérünk a neandervölgyi esz­köztárhoz, és eközben a sajtó segít megérteni a dolgainkat, vagy csak olajat önt a tűzre?
Leveszem a polcról Voltaire Candide-ját, és olvasom:
„Mondta is olykor Pangloss Candide-nak:
– Minden esemény egyetlen láncsort alkot ezen a legeslegjobb világon; mert hisz ha nem rúgják fenéken, s nem ebrudalják ki egy szép kastélyból Kunigunda kisasszonyért, illetve szerelme miatt; ha nem gyötri meg az inkvizíció; ha nem járja be gyalog Amerikát; ha nem döfi le az ifjú bárót, és ha nem veszíti el száz eldorádói juhocskáját, bizony nem ehetne itt befőtt cédrátot és pisztáciát.
– Igaz, úgy van – felelte Candide. – De vár ám a munka a kertben.”
Mit tehetnék még hozzá?
Boldog születésnapot, tanár úr!


Szakács László