Eset

2008. 10. szám

Újságíróképzés az állami kereteken kívül

Körkép budapesti és vidéki műhelyekről

Nemrégiben az egyik új újságíróképző iskola alapítói vitába keveredtek egy mi­nisz­tériumi hivatalnokkal. Az utóbbi ugyanis nehezményezte, hogy az intézményt akadémiának nevezték el, mondván, homályos a kifejezés. Nos, időszámításunk előtt 387 óta ismerjük a fogalmat, amely eredetileg egy olajfaligetet takart, ahol Platón tanított. Azóta bővült a jelentéstartalma. Mostanában például azt jelenti, hogy nemcsak középiskolában, főiskolán vagy egyetemen tanítják az újságírást, hanem az állami oktatás keretein kívül is. Az alternatív képzési forma változatos terepén néztünk körül a tanév elején.

zöldi lászló szerk@lapkiadas.hu


Híre kelt a szakmában, hogy a magazinok kiadására szakosodott Sanoma Budapest oktatási központot szervez. Vezetőjétől, Balázs-Piri Krisztinától kaptunk információkat a november elején induló intéz­mény­ről, a Sanoma Médiaakadémiáról.
Az igazgató kifejtette, hogy a kiadó vezetősége évek óta töpreng az utánpótlásképzésről. A Sanoma szer­kesz­tő­sé­gei régóta fogadnak újságírónak készülő főiskolásokat és egyetemistákat, a gyakor­laton azonban bebizonyosodott, hogy az állami felsőoktatásból érkező jelöltek ugyan rengetegen vannak, de viszonylag kevesen válnak be közülük. Két gond van velük. Az egyik, hogy hiányzik belőlük a modern magazinkészítéshez szükséges szemlélet. A másik ebből következik: egy-két kivételtől eltekintve nem képesek csapatban dolgozni. Ezért döntött úgy a Sanoma, hogy házon belül oldja meg az utánpótlásképzést.
Az SMA alapítói nem indítanak nagy létszámú évfolyamot. A jelentkezők közül csak minden harmadikat, harminc-harmincöt hallgatót vesznek föl. Köztük szeretnék megtalálni azt az ötöt-hatot, aki megfelel a magazinkészítés köve­tel­mé­nyeinek. A kétszer hetvenkét órás tan­év foglalkozásai péntek délután és szombaton lesznek. A jelöltek négy csoportban tanulnak. A látványesztétikaiban jövendő kép- és tervezőszerkesztőket képeznek a Sanoma vezető munkatársai, míg az internetes újságíráséban a szakma digitális ré­szé­vel próbálkozó fiatalokat. Indul egy kur­zus a szeriőz újságírásra alkalmasak szá­mára is, ide kerülnek azok, akikben fel­csil­lan a majdani főmunkatársság le­he­tő­sé­ge. A legnépesebb, legerősebb csoportnak a szórakoztató újságírás ígérkezik.
Az előadók – mondta Balázs-Piri Krisztina – azt tudatosítják majd, hogy a kiadók nem­zetközi mezőnyében milyen trendek ér­vényesülnek, milyen üzleti háttere van egy sajtóvállalkozásnak, miként kell pél­dául felmérni egy magazin célközönségét, és mit jelent teamben dolgozni. A máso­dik félévi munkát tarkítja egy egy hónapos gyakorlat valamelyik Sanoma-szer­kesz­tőségben, minden jelölt mellé jut egy men­tor. Sőt azt is tervezik, hogy három-négy hallgató „rátapadhat” egy-egy vállal­kozó szellemű sztárújságíróra, és vé­gig­kísérheti az ötlettől a cikk megjelenéséig.

MÚOSZ-akadémia
A legújabb újságíróképző intézmény ve­ze­tő­je után a legrégibb igazgatóját keres­tük meg. Sasvári Márta beszámolt arról, hogy a Bálint György Újságíró Akadémia alapí­tó­ja, a MÚOSZ eladta az Andrássy úti székházát, ám az új ingatlan felújításra szo­rul, és a kivitelezők 2009 vé­gére ígérték az épület befejezést. Az át­me­neti hely­ze­tet jellemzi, hogy a kora nyári záróvizsgát az Uránia Csillagvizsgá­ló­ban tették le a hallgatók. Szeptemberre si­került átmeneti megoldást találni az ELTE Trefort Ágostonról elnevezett gyakorlóiskolájában.
Az újságíró-akadémia vezetője örömmel tudatta, hogy a hétvégi tanítás váratlan ered­ménnyel járt. Azok az érdeklődők, akik nem Budapesten vagy a főváros kör­nyékén laknak, kevésbé vállalhatták a csü­törtöki és pénteki foglalkozásokat. Most vi­szont szívesen jönnek a szombati prog­ra­mokra, amikor a gyakorlóiskola diákjai amúgy sincsenek az épületben. Az új­ság­írói szakirányra mintegy százan jelent­kez­tek, a többi hallgató fotóriporter vagy lap­tördelő szeretne lenni. Népszerűnek ígér­kezik V. Kulcsár Ildikó Női újságírás címet viselő stúdiója, amelybe huszonöten tö­rekednek. Az igazgató a stúdiórendszer elő­nyének tartja, hogy több lehetőség adódik általa az egyéni foglalkozásokra.
Az 1958 óta működő újságíró-akadémia régi dilemmája, hogy a fővárosba össz­pon­tosítsa-e az oktatást, vagy a regionális köz­pontokba kihelyezett tanfolyamokkal pró­bálkozzon. Az átmeneti tanév nehéz­ségeit Budapesten próbálják áthidalni, mert az iskolavezetés legfőbb törekvése, hogy ne engedjen a színvonalból. Mind­azon­által nem mondott le a kihelyezett ta­gozatokról, mert érzékelhető, hogy a tá­volabbi országrészekben élő fiatalok kö­rében megnőtt az érdeklődés a digitális újságírás iránt.
A legújabb és a legrégebbi újságíróképző mű­­hely közöttinek számít a hajdani Ma­gyar Hírlap Stúdió jogutódja, amely az 1997–1998-as tanévben alakult át Népsza­bad­ság Stúdióvá, majd amikor az országos na­pi­lap csatlakozott a Ringier hálózatá­hoz, a Nép­sza­badság–Ringier Oktatási és Tovább­­képzési Központ nevet vette föl – 2005 szep­­tembere óta önálló gazdasági társaság.
Igaz­gatója, Krajcsovicsné Pákozdy Ildikó szin­te szó szerint megismételte a Sanoma képzési ügyekben illetékes munka­társának véleményét: az állami felső­oktatásban túl elméleti jellegű a képzés, a kom­mu­nikáció szakos főiskolásoknak és egye­te­mistáknak nincs gyakorlatuk
az újság­írás­ban. A Ringier oktatói viszont a gya­kor­latiasságra helyezik a hangsúlyt, és nem zavarja őket, ha nem csak a saját cé­gük számára képeznek utánpótlást. Nincs annyi pályakezdőre szükségük ­ugyan­is, mint amennyien végeznek.
Az intézet körülbelül kilencven hallgatóval számol. Az újságíró-, laptördelő- és ­kor­­rektorjelöltek száma nagyjából egyenlő (húsz-húsz fő), a fotóriporter szak­irány­ra harmincan jelentkeztek. Az igazga­tó szeme előtt a hátizsákos újságíró le­beg, akit bárhol ledobhatnak ejtőernyővel. Fejében a korszerű szemlélet, keze ügyé­ben pedig a technikai eszközök, amelyek révén gyorsan küldheti nyomdakész álla­potban a tudósítást. Megítélése szerint a jövő újságírójának szüksége van a dip­lo­má­ra – miután elvégezte valamelyik akadémiát.
Vidéki fáradozásunkat kevés siker koro­náz­ta. Egymás után derült ki, hogy a kü­lön­böző újságíróképző intézmények hosszabb-rövidebb kísérletezés után kifullad­tak. Nyíregyházán azonban sikeresen indult egy akadémia, amelynek alapítói sajátos módon képzelik az átmenetet középiskola és főiskola között.

Szerkesztők kellenének
A kétéves Leonardo Média Akadémia egyik alapítója Rakamaz polgármestere, Farkas Ernő, a másik pedig Szondy Zsolt, aki egyben a szakmai vezető. Mindketten pedagógusok, utóbbi, a harminckét éves iskolaigazgató matematika–informatika szakon végzett a debreceni egyetemen. Cégük 2006 ősze óta működik, alapvetően informatikai szakiránnyal. Erre a bázisra épül az újságírás oktatása. Az első tanévben kilencven érettségizett fiatal jelentkezett, közülük huszonkilencen válasz­tották az újságírást. Ez az arány többé-kevés megmaradt a mostani tan­évben is, a százhúsz elsőévesből harmincnégyen kacérkodnak az újságírással.
A diákok tanulnak még rádiózást, té­vé­zést és digitális újságírást is, de nem föl­tétlenül azért, hogy egyikre vagy másikra szakosodjanak. A Leonardo Média Aka­démia olyan univerzális újságírókat igyekszik képezni, akik kielégíthetik a sok­ol­da­lúságot követelő kis vidéki szer­kesz­tő­ségek igényeit. Szondy Zsolt elmondta, hogy ötéves bérleti szerződést kötöttek egy kilencszintes épület tulajdonosával,
az LMA az ötödik emeletet foglalja el. De a két akadémiaalapító már kinézett egy tel­ket Nyíregyháza belvárosában, ott épí­te­nék fel az iskolájukat. Kétszázötven-három­száz újságíró-hallgató számára tervezik.
Az újságíróképzés vidéki pangásáról meg­kérdeztük Gyarmati Béla véleményét.
A Miskolci Nemzeti Színház nyugalmazott igazgatója kulturális újságíróként évtizedekig dolgozott szerkesztőségekben. 1989 őszén az elsők között csatlakozott a Miskolci Bölcsész Egyesülethez, amely magánegyetemet létesített. Jellemző – mond­ta –, hogy a szociológiai és újságíró tan­szék első vezetője Hegedüs András egy­kori miniszterelnök volt. Ô maga műfajismeretet tanított, több mint másfél évtizeden át, de még egy-két évvel ezelőtt is be­járt az egyetemre, mert mindig akadt né­hány bölcsész, aki érdeklődött az újság­írás iránt.
Vajon mivel magyarázható, hogy az intézményesített oktatás egyre inkább elenyészett? Három okot említett a vete­rán újságíró. Elsőként az állami akkredi­tá­ció hiányát, ez a helyzet ugyanis csök­ken­tette a diploma értékét. Második ok­ként
a nyomtatott sajtó iránti érdeklődés mér­séklődését nevezte meg. Harma­dik­ként pedig azt, hogy a mai szerkesztők cse­re­szabatos hír-újságírókat keresnek, akik képesek elvégezni a szakmai alapmű­ve­leteket, de többre nem törekednek. Ezért úgy véli, hogy nem is annyira az újság­író-, mint inkább a lapszerkesztő-kép­zéssel
van baj.


Kiragadott mondatok az újságíró-akadémiákon tanítók okfejtéséből:

„Amikor az állami felsőoktatásból fogadtunk kommunikáció szakosokat gyakorlatra, rengeteg újságírójelöltünk volt, de viszonylag kevesen váltak be közülük.” (Balázs-Piri Krisztina, a Sanoma Médiaakadémia igazgatója)
„Nem könnyű a szerkesztőségi igényeket kielégíteni. Egyszerre kell ugyanis a munkaadó, a munkavállalók és az oktatás szempontjainak megfelelni.” (Sasvári Márta, a Bálint György Újságíró Akadémia igazgatója)
„Hátizsákos tudósítónak képzelem a jövő újságíróját. Akárhová dobják le ejtőernyővel, szinte azonnal küldi a nyomdakész, ráadásul fotogén helyszíni tudósítást.” (Krajcsovicsné Pákozdy Ildikó, a Népszabadság–Ringier Oktatási és Továbbképzési Központ igazgatója)
„A jelentkezők számára az az újságíró, aki a kamera előtt ül vagy áll. A végzősök már tudják, hogy az igazi újságíró cikket is ír.”
(Szondy Zsolt, a Leonardo Média Akadémia igazgatója)
„A magyar vidéken nincsenek lapszerkesztők. Nem is annyira újságírókat, mint inkább lapszerkesztőket kellene képezni.”
(Gyarmati Béla kulturális újságíró, a Miskolci Nemzeti Színház nyugalmazott igazgatója)