Portré
2008. 4. szám
„Az új rendszer alapjait leraktuk, most már működtetni kell”
Tallósy István, a Napi Gazdaság értékesítési igazgatója
Pályaválasztási lehetőségeit a családi minta szűkítette. „Apám orvos, láttam, mivel jár a munkája, így az egészen biztosan nem akartam lenni. Viszont gyermekkorom óta azt tartom a legfontosabbnak, hogy megteremtsem a függetlenségemet, és nem csak anyagi értelemben.” A gimnáziumban érte a rendszerváltás. „Az orosz–angol pár helyett angol és francia nyelvet kezdtünk tanulni. Tanárnőnk orosz módra viselt kontyát hirtelen kiengedte. De a tananyagban csak pár leckével járt előttünk. A francia nyelvet mindenesetre megszerettem.” A Külkereskedelmi Főiskola angol–francia szakos diákjaként kamionnal jutott el Montpellier-be. „Mondták, menjek ki a csepeli szabad kikötőbe, onnan sok kamion indul mindenfelé, meg lehet alkudni a sofőrökkel.”
Itthon sűrűn látogatta az akkor még a Vörösmarty téren működő tőzsdét. „Már diákkoromban tőzsdézgettem, részvényeket vásárolgattam kicsiben. Azt tudtam, hogy bróker nem akarok lenni, de vonzott ez a világ. Elkezdtem olvasni a Napi Gazdaságot és a Figyelőt. Egyszer felhívtam az előbbi újság szerkesztőségét, mondtam, hogy még főiskolás vagyok, de napi pár órában szívesen írogatnék nekik. 1994 körül nagy élet volt a tőzsdén, forogtak a kárpótlási, befektetési jegyek, és a nyilvános részvénykibocsátások sem voltak ritkák.”
Diplomaszerzése után magától értetődő volt a folytatás. Újságíróként, rovatszerkesztőként addig foglalkozott az energiaágazattal, míg végül elcsábították egy állásajánlattal. „Amikor 2002 elején megkerestek a Sinergy Kft.-től, vonzott a feladat. Korábban is érdekelt az energiaszektor. Fiatalokat kerestek új munkákra. Igazgatósági referensként rengeteg új dologban vehettem részt. Az Elmű a korábbi monopolhelyzetből ekkor kezdte meg az átmenetet a versenyszférába. Projekteket koordináltam, folyamatok optimalizálásában működtem közre. Aztán jött az értékesítés támogatása, a monitoring fejlesztése, riportrendszer kialakítása, üzletfejlesztés, részvétel a cégcsoport stratégiájának kialakításában. Szervezésben jó vagyok, úgy érzem, ez az erősségem.”
A Napi Gazdaság tavalyi tulajdonosváltása új helyzetet teremtett a Napinvest kistulajdonosainak is. „Mindannyian úgy gondoltuk, hogy nagyon jó lappá kell alakítani a Napi Gazdaságot. Amolyan tulajdonosi kötelezettségem lett átvilágítani a céget. 2007 szeptemberében letettem a javaslatomat, mit kellene megváltoztatni. Nekiálltunk
a megvalósításnak, október elsejétől lettem hivatalosan értékesítési igazgató.”
„A korábbiakból nagyon kevés maradt, teljesen újjáépítettük az értékesítést. A szigetüzem helyett cross selling értékesítést alakítottunk ki. A print-online-mellékletek-konferenciacsomagok értékesítése ugyanazon üzletkötő kezében van. Az ügyfeleket újra szétosztottuk az üzletkötők között. Megkezdtük a CRM bevezetését. Ma már nem lehet Excel-táblákkal operálni, egy adatbázisban kell kezelni minden információt, a multinacionális nagyvállalatokat is így irányítják. Rónai Balázs ügyvezetővel közösen úgy láttuk, a korábbi eszközökkel elértük az üzemméret határait. Az értékesítésben létszámot csökkentettünk. A legmotiváltabb kollégákat megtartottuk, így van egy jó csapat. Az új rendszer alapjait leraktuk, most már működtetni kell.”
„Szemléletváltásra van szükség a cégnél, a költségminimalizálás helyett az árbevétel-maximalizálásra törekszünk. Tavaly augusztusban a nyomtatott lap, idén januártól az online is megújult. Előtte intenzív olvasói kutatásokat folytattunk. Mielőbb látni szeretnénk az átalakítás eredményét. Lesznek új termékeink nyomtatott és online formában egyaránt. Március végétől havonta megjelenik a Napi Ingatlan angol–magyar nyelvű ingatlanpiaci magazinunk, és más újdonságokkal is jelentkezünk. Komoly erőforrásokat tud lekötni a fejlesztés, de a piac honorálja.”
Gyermekével a reméltnél kevesebbet tudott foglalkozni a cég átalakításának lázas időszakában, és utazgatni is kevesebb ideje maradt. Korábban búvárkodott Srí Lankán, bejárta Kambodzsát, Indiát, Szíriát és Libanont is. „Bejrút például remek hely, ha éppen nincs bombázás.”
| Tallósy István Budapesten, a Toldy Ferenc Gimnáziumban érettségizett 1992-ben. Felsőfokú tanulmányait 1992–1995 között végezte a budapesti Külkereskedelmi Főiskolán. Ösztöndíjasként három hónapig a dél-franciaországi Montpellier nemzetközi üzleti akadémiáján is tanult. Miután itthon 1995-ben értékpapír-piaci szakvizsgát tett, a hollandiai West Brabant Business School hallgatójaként EU-diplomát is szerzett nemzetközi menedzsment szakon. 2003-ban előbb folyamat-, utóbb projektmenedzsment képzésben vett részt. Már főiskolásként írt a Napi Gazdaságnak, ahol aztán 1996-tól főállásban helyezkedett el. Kezdetben az energiaszektorra szakosodott tőzsdei szakíróként, majd 1998–2002 között rovatszerkesztőként dolgozott. Közreműködött a Napi Online elindításában. Egyik kistulajdonosa a Napinvest Kft.-nek, amely 1998-tól 35, tavaly óta 50 százalékban birtokolja a Napi Gazdaság Kft.-t. Az üzleti napilapot 2002-ben hagyta el egy időre az energiaszektor kedvéért: előbb a Sinergy Kft.-nél vezetett különféle projekteket, majd az anyavállalatnál, a jogilag két, a gyakorlatban egy cégként működő Elmű–ÉMÁSZ párosnál vette át az értékesítéstámogatás vezetését. A Napi Gazdaság tavalyi tulajdonosváltásakor került ismét közelebbi viszonyba a kiadóval. Korábbi kollégái és tulajdonostársai kérésére javaslatot tett az értékesítés átalakítására, majd megbízták a terület irányításával. Otthonában felesége és négy hónapos kisfia várja. |




Közösségi Média