Hirdetés
2008. 4. szám
Online médiatervezésben erősít a ZenithOptimedia
Véget ért a nehéz esztendő, ismét összeállt egy nyerő csapat
Eseményekben és feladatokban bővelkedő évet tudhat maga mögött a ZenithOptimedia. A médiaügynökség 2006 végén elvesztette két nagy ügyfelét, a T-Com csoportot és a L'Oréalt, s velük együtt távozott jó néhány munkatárs is. Öröm az ürömben, hogy tavaly február elsejével az addig önállóan működő Starcommal együtt a Denuo-csoportba olvadt az ügynökség, s ezzel itthon részben sikerült kompenzálni az elvesztett vásárlóerőt.
erős-hajdu szilvia szerk@lapkiadas.hu
A ZenithOptimedia 2006-os, a TNS Media Intelligence adatai alapján számolt médiaköltése 226 millió euró volt, ezzel az eredménnyel vezette a hazai ügynökségi rangsort. Tavaly az egyesített csapat nagy erőfeszítés árán az év végére visszaküzdötte magát az ötödik helyre.
A Zenith az elmúlt években számos fúzión ment keresztül. Az 1990-ben a Saatchi & Saatchi keretein belül elsőként alapított médiaügynökség 2001-ben egyesült a korábban a Publicis-csoport részeként működő Optimediával, a ZenithOptimedia pedig a közös tulajdonos döntése alapján 2007. február 1-jével a szintén Publicis-tulajdonú Starcommal közösen a Denuo-csoport részévé vált.
„Hálás vagyok azon ügyfeleinknek, akik a változás egy éve alatt a 80 százalékban kicserélődő személyzet ellenére kitartottak mellettünk. Jókor jött az egyesülés, a Starcom és a mi megmaradt vásárlóerőnk elégnek bizonyult ahhoz, hogy rosszabb pénzügyi kondíciók miatt ne pártoljon el tőlünk ügyfél, sőt év végére számos új partnert is megnyertünk magunknak” – hangsúlyozza Tóth Orsolya, a cég ügyvezető igazgatója.
A szakember tavaly, ötéves távollét után viharos sebességgel találta magát az ügyvezető igazgatói székben. Miután januárban gyesről visszatérve átvette a non-tv divízió vezetését, márciusban a megüresedett ügyvezetői posztot is felkínálták neki. Jonathan Cooper, a korábbi cégvezető hirtelen távozását követően azonnal megkezdődött az utód keresése, a tulajdonosok végül a frissen munkába állt Tóth Orsolyának szavaztak bizalmat. A szakember nem volt ismeretlen a nemzetközi vezetés számára, 1997 óta dolgozott a Publicis hálózatában, 2001-ben pedig a ZenithOptimediánál helyezkedett el, majd két gyermeke megszületése között független médiaauditorként tevékenykedett, de akkor sem vesztették szem elől.
Az elmúlt években a nemzetközi hálózat és a régió egyaránt remekül teljesített, nagy nyomás nehezedett a magyar irodára is. Régiós szinten számos tendert nyert a cég, de a hazai piacon is meg kellett mutatnia, hogy kilábaltak a válságból. Tavaly sikerült megnyerniük a Matchot, az FHB-t, az Immolát, a Miót, ügyfeleik között tudják a Zentivát és a Quellét, és újabb két évre szerződést hosszabbítottak a Nestlével is. A médiaügynökség idén várhatóan visszakerül a top 4-be.
„Voltak olyan szakmabeli visszhangok, hogy a 2006 végén elszenvedett veszteség után már nem állunk talpra, büszkén mondhatom, nem lett igazuk, s ezt az év végi jó néhány tendergyőzelem is bizonyította. Az átalakított csapat magára talált, ráadásul önálló fejlesztésbe kezdtünk, azt hiszem, okozunk még meglepetéseket a piacnak” – mondja az ügyvezető.
A ZenithOptimedia a hazai gyakorlattal ellentétben már házon belül tervezi és vásárolja az online felületeket. Az ügynökség koncepciója szerint az internet nem több, mint egy új médium, melynek specialitásait egy rátermett médiatervező bármikor elsajátíthatja. Tavaly a negyedik negyedévben alakult meg a cégen belül a Zed digitális részleg, jelenleg három médiatervező és -vásárló, valamint egy több mint tízéves online tapasztalattal rendelkező supervisor viszi a területet. Az ő felügyelete alatt elindult egy szakmai program az ügynökségen belül, melynek keretében minden médiatervező megtanulja az online tervezés és vásárlás alapjait, megismeri a mérőszámokat, kutatásokat és a munka során használt szoftvereket.
„A hálózaton belül nemzetközi tapasztalatok is rendelkezésünkre állnak, de mi leginkább arra törekszünk, hogy elmélyedjünk a szövevényes hazai internetes világban, és mind pontosabb célzást lehetővé tevő mixel győzzük meg az ügyfeleket arról, hogy egyes célcsoportok esetén az online hirdetések akár hatékonyabbak is lehetnek, mint egy televíziós kampány” – magyarázza Tóth Orsolya
A ZenithOptimedia ügyfelei szinte kivétel nélkül aktívak a világhálón, legtöbbször a Toyota Lexus márkája és az FHB él a virtuális világ kínálta reklámlehetőségekkel. Az ügynökség integrált kommunikációs szolgáltatásokat nyújt, az ügyvezető elképzelhetőnek tartja, hogy hamarosan az eseményszervezés területén is bővíteniük kell szolgáltatásaikat. A PR világában ma is jól működő kapcsolataik vannak, valószínűleg nem okozna nehézséget, ha fel kellene építeniük egy public relations divíziót.
Tóth Orsolya szerint a felgyorsult világ s benne a megváltozott médiafogyasztási szokások a kiadókat és a médiaügynökségeket egyaránt arra inspirálják, hogy egyre kreatívabb módon szolgálják ki akár a rétegigényeket is. A szakember úgy látja, kiadói oldalon is bátrabbak, kezdeményezőbbek a szakemberek, könnyebb elfogadtatni egy addig még nem alkalmazott elhelyezési ötletet vagy hirdetési formát, mint korábban. A niche-lapok piaca mind jelentősebbé válik, eközben a rádiónak és a mozinak csökken a médiavásárlókra gyakorolt hatása.
„A print médiumok online változatuk tartalmi fejlesztésével, az új médium kínálta – akár audiovizuális – lehetőségek bevetésével őrizhetik meg a márkanevet, szerezhetnek fiatal olvasókat a neten keresztül, még az offline média számára is” – mondja az ügyvezető.
| Tóth Orsolya jogászként végzett, ösztöndíjjal került Hollandiába, ahol 1994-től gyakornokként dolgozott az Initiative Mediánál. Innen 1997-ben Ukrajnába vezetett az útja, ahol részt vett a Publicis kijevi médiairodájának megalapításában. 1998-ban az OMD médiaigazgatójaként tért vissza Magyarországra, majd 2001-ben igazolt át a ZenithOptimediához. Két gyermekének születése között saját, MediaFresh nevű cégében auditori munkát végzett. Tavaly januárban non-tv igazgatóként állt ismét munkába a ZenithOptimediánál, márciusban pedig már ügyvezetőként irányította a médiaügynökséget. |




Közösségi Média