Áttekintés
2008. 4. szám
Válaszd meg jól, mit nézel!
Szórakoztatva informálnak a televíziós műsorújságok
Áprilisban új szereplővel bővül a tévéműsor-magazinok piaca, az Est Média által megjelentett 120–128 oldalas kiadványt országszerte ingyenesen terjesztik majd, elsősorban a célcsoportja által gyakran látogatott bevásárlóközpontokban, irodaházakban. A tavaszi szél az Axel Springer háza táján is lapmegújítást hozott, a Tvr-hét átalakítását követően hamarosan a Színes Kéthetes Tévéműsor is termékfejlesztésen esik át. Layoutváltozást és tartalmi bővítést a Színes Rtv-t kiadó Sanománál is terveznek a közeljövőben.
erős-hajdu szilvia szerk@lapkiadas.hu
A Nemzeti Médiaanalízis 2007 második fél évét vizsgáló felmérése szerint a fizetős laptípusok közül továbbra is az önállóan terjesztett tévémagazinok a legkedveltebbek, a felnőtt lakosság 32 százaléka olvassa őket. A szegmens évek óta legerősebb képviselője a Sanoma Budapest kiadásában megjelenő, 243 ezer példányban értékesített Színes Rtv. Nyomárkay Kázmér lapigazgató szerint a prémium-műsormagazin pozícióját kevéssé érinti az, hogy egyre több ingyenes és fizetős napi- és hetilap közöl tévéprogramot.
A Sanoma Budapest egyik zászlóshajójának számító kiadvány ugyanis ma már nem csupán egy műsormagazin, hanem egy családi tömeglap is.
A kiadó felmérései szerint olvasóik között jelentős részt képviselnek azok, akiknek a Színes Rtv elsősorban egy magazin és csak másodsorban műsorújság. „A lap hétről hétre a minőségi, pontos tájékoztatásra vágyó tévénézőket célozza meg hatvan televízióadó műsorkínálatával. Ezzel pedig sem a csatornák száma, sem a színes háttéranyagok mennyisége és színvonala szempontjából nem lesznek versenyképesek az ingyenes műsormagazinok és a lapok ingyenes mellékletei” – mondta a lapigazgató.
A kiadó másik tévéműsorújságja az Rtv Műsormagazin, melyet hetente több mint 80 ezer példányban terjesztenek. A mindenekelőtt funkcionális magazinként aposztrofált kiadvány elsődleges feladata, hogy jól áttekinthető formában és informatív fotók kíséretében ismertesse a tévé- és rádióprogramokat, és minél teljesebb programajánlót kínáljon. Televíziós műsorújságjait a kiadó tévészpotokkal, műsorszponzorációval, sajtóhirdetésekkel (elsősorban a Sanoma-portfólió magazinjaiban), Lapker-felületeken (citylightplakátok, egyéb árushelyi megjelenések), valamint nyereményjátékokkal népszerűsíti. „A tartalmi és layoutváltozásokat illetően komoly terveink vannak, ez azonban nincs összefüggésben semmilyen új ingyenes tévéújság megjelenésével” – mondta Nyomárkay Kázmér.
Online esélyek
A lapigazgató úgy véli, az online médiumok terjedése nem veszélyezteti a magazinpiacot, a visszaesés elsősorban a napilapoknál érezhető, amelyeknél az ingyenes napilapok megjelenése és az internetpenetráció növekedése együtt eredményezett példányszám- és hirdetésibüdzsé-csökkenést. A magazinok szegmenségen tapasztalható példányszámesést elsősorban az új print versenytársak feltűnése indukálja, és csak kisebb részben okozza az online előretörése. Természetesen a műsormagazin-piacon belül is igaz, hogy az olcsó kategória pozíciói sérülékenyebbek, mint a prémiumé. Az integrált médiavállalkozások számára ugyanakkor az online megerősödése nemcsak veszélyt, hanem lehetőségeket is jelent ebben a szegmensben.
Az Axel Springer öt fizetős tévémagazinja összesen 800 ezer példányban lát napvilágot, a kiadó piaci részesedése eléri a 60 százalékot. A legnagyobb, 220 ezer feletti példányszámban a Tvr-hét fogy, de a Tv-kéthetesből is 218 ezer darabnál többet értékesítenek megjelenésenként. A hetente terjesztett Tvr-újság példányszáma meghaladja a 150 ezret, és a 120 ezer példányban értékesített Színes Kéthetes Tévéműsorra is méltán büszke a kiadó.
A hetente standokra kerülő Sárga Rtv-ből 86 ezernél többet adnak el.
Februártól felfrissített külsővel, több szórakoztató tartalommal és ajánlóval jelentkezik a kiadó prémium-műsormagazinja, a Tvr-hét. A lap megújítását kutatás előzte meg, amely a műsorújság-használati szokásokat, ezen belül az Axel Springer prémium-műsormagazinjaival szembeni fogyasztói elvárásokat volt hivatott felderíteni – tudtuk meg Czuczor Mónika marketingkommunikációs igazgatótól.
A felmérésből kiderült, hogy a tévéműsorújságokat olvasók között két markáns fogyasztói csoport különböztethető meg, melyek eltérő igényeket támasztanak az önállóan terjesztett műsormagazinokkal szemben.
„Olvasóink egyik fele a szórakoztató tartalmakat és a képekben gazdag, olykor a szubjektivitást sem nélkülöző műsorajánlókat helyezi előtérbe, míg a másik az objektív tájékoztatást, a programokkal, a televíziózással és a mozi világával kapcsolatos ismeretterjesztést preferálja” – mondta Czuczor Mónika.
A Tvr-hét által megcélzott 18–59 éves, családban élő, aktív és innovatív olvasók elsősorban pontos műsorközlést, sok programajánlót, áttekinthető szerkezetet és több bennfentes információt várnak el kedvenc műsormagazinjuktól. A célcsoport igényeire válaszul a kiadó megerősítette a Tvr-hét szórakoztató, illetve sztárokkal kapcsolatos tartalmait, és mostantól még hangsúlyosabbá válik a „családi szórakoztató magazin és műsorújság egyben” pozíció.
A fejlesztés nyomán letisztultabbá vált a címlap, amely ezentúl jobban kötődik a műsorokhoz. A fejléc nem változik, továbbra is marad a jól beazonosítható márkajelzés és a lap szlogenje.
Szellősebb struktúrával, elegánsabb layouttal jelentkeznek a magazinoldalak.
A bulvártémák háttérbe szorulnak, és helyüket hitelesebb információk, tartalmasabb cikkek veszik át. Ez azonban nem jelenti a sztárok visszaszorulását, az olvasói igényeknek megfelelően nő a hazai és nemzetközi sztárhírek mennyisége, amit exkluzív interjúk egészítenek ki.
Megújultak a műsorajánló oldalak is, melyeket belső címlap választ el a magazinrésztől, ezzel is kiemelve a Tvr-hét kettős funkcióját. Az ajánlók tematikus bontásban – film, sorozat, sport, mozaik – jelennek meg, és hangsúlyosabb szerepet kapnak a képek. „Az ajánló részben különleges hozzáadott értéket képvisel a most induló Tvr-hét Akadémia, melyben hat vezető tévécsatorna és egy kereskedelmi rádió sztárja segíti az olvasókat a műsorok kiválasztásában. A Tvr-hét Akadémia ajánlása egyben a program minőségének garanciája is” – mondta a marketingkommunikációs igazgató.
A műsoroldalakon a 46 legnézettebb csatorna programját böngészhetik az olvasók. A szerkezet a fogyasztói igényeknek megfelelően átláthatóbb, és ennek jegyében a kiscsatornák műsora téma szerinti bontásban jelenik meg.
Erős promóció
A megújulást 2008 februárjában háromhetes intenzív kampány támogatta. Ennek keretében 20 másodperces animált szpotok voltak láthatóak a TV2, az RTL Klub, a Viasat3, az ATV és a Filmmúzeum csatornán. Eladáshelyi citylightplakátok népszerűsítették a lapot az újságárus-pavilonokon országszerte. A kampányt a teljes Axel Springer-portfólióban megjelenő sajtóhirdetések, valamint televíziós műsorajánlók szponzorációja egészíti ki és tartja fenn egészen április végéig. A közvetlen találkozást a célcsoporttal a Lakáskultúra Élőben kiállításon való promóciós megjelenés biztosítja. A médiatervezést és a kreatívfeladatokat a kiadó házon belül végezte – tájékoztatott a marketingkommunikációs igazgató.
Ezzel nem fejeződtek be az Axel Springer műsormagazin-portfóliójának fejlesztései. Tavasszal megújul a Színes Kéthetes Tévéműsor is, amelyet modernebb külső és egy markáns olvasói csoport igényeinek megfelelően az objektív tájékoztatás, ismeretterjesztés fog jellemezni.
Áprilisban találkozhatnak először az olvasók a Tele Est Kft. 150 ezer példányban megjelenő, ingyenes Est.tévémagazinjával. A lap elsődleges célcsoportjába a családos, harmincas éveikben járó nők tartoznak, akik a kiadó reményei szerint Esten szocializálódtak. „A lap ötlete is onnan származott, hogy felnőtt egy korosztály, melynél a hétvégi bulikhoz elengedhetetlen kellék volt a Pesti Est. Tagjai ma már családosok, inkább otthon töltik a hétvégét, vagy a gyerekekkel közös programok érdeklik őket, nekik szeretnénk egy színvonalas műsorajánlót és szórakoztató olvasnivalót kínálni” – mondta Schindler Endre az Est Média kiadócsoport kereskedelmi és marketingigazgatója.
A 120–128 oldalas kiadvány formátuma megegyezik az Est-lapokéval, terjesztési csatornája azonban teljesen különbözik azokétól. A felerészben magazin-, felerészben műsortartalmat felvonultató újsággal a nagyobb bevásárlóközpontokban, Tesco-áruházakban, irodaházakban és fitnesztermekben találkozhatnak majd az érdeklődők, a kiadó tervei szerint hamarosan még nagyobb példányszámban.
A lap szerkesztősége úgy látta, a magazinpiacon hiány mutatkozik a valódi nőket valódi – az álsztárokkal kapcsolatos álhíreken túlmutató – tartalommal megszólító kiadványokból, ezért erre a piaci résre pozicionálták a tévéműsorújság magazinos részét. A műsorajánló szekcióban is azokat az adókat preferálják majd, amelyek kimondottan e célcsoportnak szólnak, részletes tematikát fognak közölni például a Zone Club csatorna programjairól. A lapban néhány webtévé műsorrendje is olvasható lesz. A családi tévémagazin internetes oldalának alapját az Est.hu televíziós rovata adja. „Az új kiadványban kedvcsináló programajánlók is lesznek, természetesen nem olyan részletesen, mint az Est-lapokban, de mindkét újságunkat használva a világ teljességét kínáljuk az értelmes elfoglaltságot keresők számára” – hangsúlyozta Schindler Endre.




Közösségi Média