Digitális lap - Digitális lap - Digitális lap - Mediapiac.com

Az olvasásranevelési mozgalmak a csúcsra merészkedtek, a Mi újság? című konferenciát ugyanis a budai Várban rendezte a Magyar Lapkiadók Egyesülete és a Magyartanárok Egyesülete. Az Országos Széchényi Könyvtárban április 5-én tartott tanácskozáson nyolcvan-százan vettek részt, túlnyomórészt középiskolai irodalomtanárok, többnyire Budapestről és környékéről. Az újságolvasás, szövegértés és iskola összefüggéseit vitatták meg.

zöldi lászló szerk@lapkiadas.hu

A szombati összejövetelnek az köl­csönzött jelentőséget, hogy két olyan civil szervezet közeledett egymáshoz, amely eddig nem tartott intézményes kapcsolatot. A magyartanárok közül sokan tanítják a mozgóképkultúra és médiaismeret tantárgyat, amelynek kiegészítésére jöttek létre az olvasásranevelési mozgalmak:
a Séta (Sajtó és tanulás), a Híd (Hírlapot a diákoknak!) és az általános iskolában a Ladik (Lapot a diákoknak). A folyosói beszél­getésekből kiderült, hogy az irodalomtanárokban ugyanaz a hiányérzet munkál, mint a lapkiadással foglalkozókban: keveslik a nyomtatott sajtóra vonat­kozó ismeretanyagot az új kötelező tantárgyból. A magyarórákon pedig azzal a gonddal küszködnek, hogy a sajtóműfajokat tartalmazza ugyan a tananyag, de nem igazán tudják, hogy miként kapcsolhatnák össze az egyik leghagyományo­sabb és a legújabb tantárgyat.
A közös hiányérzet eredménye a könyv­tári találkozó, amelyet bizonyára több is követ majd. Annál inkább, mert az egyik kezdeményező szellemű iskolában, a salgótarjáni Madách Imre Gimnáziumban éppen azzal kísérleteznek, hogy a ma­gyar­ban, a rajzban, a művészet­törté­net­ben, a fizikában, a matematikában és a kör­nyezetismeretben rejlő sajtómozzanatokat miként lehetne hasznosítani az újságolvasási szakkör szempontjából. Ezzel a mód­szerrel a fakultatív tantárgy óraszáma akár meg is kétszerezhető, anélkül, hogy a diá­kok terhelése növekedne. (Mellesleg ugyan­­ebben a középiskolában lett érett­sé­gi tantárgy az újságolvasás – mint a nyil­vá­nosság megismerésének hatékony esz­köze.)

Habermas szelleme
A szakmai összejövetel a nyilvánosság jegyében telt el. Ennek ürügyén fejtették ki tapasztalataikat a meghívott tanárok, szociológusok, pszichológusok és szer­kesz­tők. Jürgen Habermas neve talán nem hang­zott el, de a német szociológus szel­le­me mintha ott lebegett volna a tanács­kozás fölött. Még akkor is, ha akadnak olyan magyar kutatók, akik nem tartják elég korszerűnek több mint négy évtizeddel ezelőtt megjelent alapkönyvét, A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltását. Ebben van is némi igazság, már ami a 21. század kívánalmait illeti. Abban azonban kezd egyetértés kialakulni, hogy nem a média a negyedik hatalmi ágazat, hanem a segítségével megteremtett nyilvánosság. A média „csak” a nyilvánosság esz­köz­rend­szere, egy-egy médium pedig a nyilvánosság eszköze.
Az előadók közül a legtöbben a nyelv felől közelítették meg a nyilvánosság változásait. Az ELTE Szociológiai Intézetét két egyetemi docens képviselte: Heller Mária és Rényi Ágnes. Azt elemezték, hogy a nyilvános nyelv miként alakult át a legutóbbi három évtizedben. A Kádár-kor­szak második felében, az úgynevezett puha diktatúrában kevés volt a médium, központosított maradt a médiaszerkezet, ennek következtében a művelt közbeszéd keretein belül zajlottak le a viták. Hatásuk értelmiségi körökben kétségtelen, de nem szivárgott át a köztudatba. Ezt unták meg a nyolcvanas évek második felében a fiatal újságírók, akik kitörtek a művelt köz­be­széd keretei közül, és a köznyelv fordula­tait emelték be a nyilvános nyelvezetbe. Rényi Ágnes meg is nevezte a kez­de­mé­nye­zőket: a Magyar Narancs, a Tilos Rádió és a Index hírportál munkatársait.
Ez a kreatív, dinamikus, szubjektivitást sugalló és az obszcenitásoktól sem idegenkedő, tehát provokatív nyelvezet konf­liktust teremtett az újságírók régi, „művelt” és az új, „posztmodern” nem­ze­dé­ke között. A kedvező hatás a sajtó, tágabb értelemben a média kinyílása, a kedvezőtlen pedig a lázadó nyelv meg­sze­lí­dü­lé­se. Ha úgy tetszik: kommerciali­zá­lódása, amely elsősorban a bulvárlapok hasábjain, a kereskedelmi rádiók és tele­víziók műsoraiban nyilvánul meg. E nyelvezet közel áll a középiskolások szóhasználatához és pláne érdeklődéséhez, távolodik viszont az igényesebb (minőségi, szeriőz) újságok szemléletétől, stílusától. Nagy kérdés, hogy a szélesedő szakadékot képes-e áthidalni a Híd és az újságolvasásra ösztönző többi mozgalom. Ennek lehetőségeit fe­sze­gették az előadók és a hozzászólók.
Az Arató László, a Magyartanárok Egye­süle­tének elnöke moderálta kerekasztal-beszélgetésen a digitális sajtót Uj Péter, az Index főszerkesztője, a nyomtatott sajtót Borókai Gábor, a Heti Válasz főszerkesztője testesítette meg.

Két médium, kétféle sikertörténet
Az internetes hírportál eljutott a napi nyolc­százezer kattintásig és a háromszázezer rendszeres olvasóhoz. A mér­sékelten konzervatív hetilap eredményesen kísérletezett azzal, hogy intellektuális teljesítményt alakítson át piacon megélő sajtótermékké. S bár a két főszerkesztő az újságírás avantgárdabb, illetve ha­gyo­má­nyo­sabb felfogását vallotta, abban egyet­értett, hogy a digitális hírportál visszahozta a tömegek olvasási kultúráját. Olyanok is böngészik, akik újságot nem vesznek a kezükbe, a lapoknak pedig a 21. századi munkamegosztásban inkább a hírháttér feltárása jut.
A másik kerekasztal-beszélgetést Gács Anna, az ELTE Művészetelméleti és Média­kutatási Intézetének adjunktusa vezette, ő Izbéki Gábort, a Metro főszerkesztőjét és Síklaki István szociálpszichológust, az ELTE Társadalomtudományi Karának egye­temi docensét szólaltatta meg. A tömeglélektant tanulmányozó kutató a nyilvánosság átalakulását két metszetben figyelte meg. Egyrészt abban, hogy a kereskedelmi rádiók és televíziók révén nemcsak kommercializálódott, hanem pluralizálódott is a hazai médiarendszer. Másrészt abban látta meg a nyilvánosság szerkezetváltását, hogy a jobboldal meg­te­remtette a maga médiaarculatát. A Metro főszerkesztője nem vitatta ezt a megállapítást, de azzal egészítette ki, hogy szerinte a baloldal is létrehozta a maga médiabirodalmát. A po­li­tikai töm­bö­södés pedig lehetővé, sőt szükségessé tette egy harmadik típusú médium megjelenését: a középre tartó újságét, rádióét, televízióét, hírportálét – ennek összes elő­nyével és hátrányával. Erről érdekes vita kerekedett.
Ehhez a szálhoz kapcsolódott két vidéken dolgozó médiaszakember: Kiss László, az Inform Média központi főszerkesztője és Kelemen Zsuzsa, a Pannon Lapok Társasága terjesztési főosztályvezetője. A deb­receni, illetve veszprémi székhelyű lap­hálózatok képviselői azt hangsúlyozták, hogy egy adott megye egyetlen napilapja nem engedheti meg magának a politikai részrehajlást. Ha látványosan húz egyik vagy másik oldalra, akkor a háttérbe szo­rult politikai táborhoz tartozó vállalkozók nem hirdetnek benne. Márpedig a be­vé­tel­kiesést nem bocsátaná meg a külföldi laptulajdonos, aki nem igazán érdeklődik a magyar belpolitika iránt.
Az eddigiekből talán kirajzolódik, hogy
a konferencia inkább az ismerkedést szolgál­ta. Magyartanárok és lapkiadási szakemberek közösen vázolták föl azt a médiaközeget, a nyilvánosság ama szer­ke­ze­tét, amelyben a nyomtatott sajtó megjelenik. Azt keresték, hogy a középiskolás diákok miként juthatnának el az internettől az újságokig, a médiafogyasztástól a kritikai szemléletig.
Úgy találták, hogy a nyelvi kapcsolódás le­hetséges. A sajtónyelv közeledett a hír­vi­lág­hoz, és ami ezzel egyet jelent: a har­minc másodperces kommunikációhoz. Alig­hanem az SMS-ező diákok nemzedéke lesz az első, amely ha ráérez a politizálás ízére, akkor magától értetődő módon áll majd a riporterek diktafonja, mikrofonja, az operatőrök kamerája elé, és mondja el röviden-szellemesen a nyilvánosságnak szánt üzenetét. Ahhoz azonban, hogy ez bekövetkezzék, arra is szükség van, hogy kialakuljon a mai tizenévesek kritikai szem­lélete. Erről az összefüggésről nem beszéltek részletesen az előadók és a hozzászólók, ám az utalásokból kiderült: éppen ezért tartják fontosnak az újságok térhódítását a középiskolában.
A Híd program például újságpárokra épül. A napilapok közül a diákok egyszerre ta­nul­mányozhatják a Népszabadságot, illet­ve a Magyar Nemzetet, a hetilapok közül pedig a 168 Órát, illetve a Heti Választ. Összevethetik a szemléleti kü­lönb­ségeket és a sajtószakmai azonosságokat. S ha a Séta program keretében rend­szeresen kéz­be vehetik a politikai ­erő­központoktól távolságot tartó megyei napilapokat is, ak­kor kifejlődhet a kritikai érzékük. Az a szemlélet, amelynek birtokában az érett­ségi után csakugyan éretten kapcsolódhatnak a közéletbe.