Marketing
2008. 9. szám
Frissítő cappuccino a Népszabadság mellé
Kávéval és újsággal jól indul a nap
Az már rég nem újdonság, hogy a magazinokhoz rendszerint valamilyen vonzó, praktikus extrát, árumintát, hasznos apróságot mellékelnek a kiadók. Ám egyre gyakoribb, hogy már a napilapok is ily módon igyekeznek motiválni a vásárlókat. Cikkünkben a Népszabadság futó akcióiról szólunk.
munkatársunktól szerk@lapkiadas.hu
„Kiadónknál már hagyomány, hogy a Népszabadság mellé nyáron valami egyebet is adunk az olvasóknak” – mondta Czingráber Eszter, a Népszabadság marketingigazgatója. Az elmúlt három évben a „hűsítő akció” ment, amelyben a vásárolt napilap mellé egy palack ásványvizet kaptak az ilyentájt nem kizárólag hírekre szomjazó olvasók. „Az ilyen promóciók növelik a példányszámot – tette hozzá a marketingigazgató. – Ez az ötlet bevált, ám három év alatt kissé elfáradt, frissíteni kellett rajta.”
Idén nyáron tehát továbbgondolták a koncepciót, és más terméket adtak a lap mellé, más megközelítéssel. Most már nem a hűsítés, hanem a felfrissülés lett az akció fő motívuma. „Az újságolvasáshoz jól illik a kávé, magától értetődő ez a gondolattársítás – kommentálta Czingráber Eszter. – Az olvasás mint attitűd és az ehhez kapcsolódó kávézás beleillik a Népszabadság kommunikálni kívánt imázsába.”
A Népszabadság idei nyári promóciójának partneréül a Coca-Colát választotta. A cég most vezette be az Illy márka új termékét, a dobozos Illy cappuccinót, amelyet lapjuk mellé kaptak a Népszabadság vásárlói.
„Friss hírek frissítő cappuccinóval! Indítsa napját az újságolvasás és az olasz espresso élményével!” – foglalta össze az üzenetet az akció kreatívja, amely közel kéttucatnyi lapban (a Népszabadságon és tévémagazinján kívül többek között a Blikk, a Nemzeti Sport, a Napi Gazdaság, az Elle, a HVG, a Best és a Maxima hasábjain) jelent meg nyomtatásban. Az akciót árushelyi reklámok, valamint intenzív internetes és rádiókampány is támogatta.
A promóció a korábbi évekhez képest annyiban módosult, hogy a reggeli és a délelőtti órákra korlátozódott. Az akcióban közel hétszáz áruspont vett részt, a Relay és az Inmedio hírlapüzleteken kívül nagyobb pavilonok is. Az árushelyek listája megjelent a napilap weboldalán.
Czingráber Eszter lapunknak elmondta, a promóció az értékesítettpéldány-szám növelésén túl a szezonalitásból adódó vásárlási hangsúlyok kiegyenlítését is célozta. Nyáron sokan elutaznak, elmennek a városokból, így újságjukat is másutt veszik meg. Az akció azonban lehetővé tette, hogy a legnagyobb forgalmú standokon a vakáció idején is fenntartsák vagy növeljék az áruseladás szintjét.
A nyári kampányon túl továbbra is fontos szerepet kapnak a Népszabadság áruspromóciójában a lap mellé kínált egyéb termékek. A legutóbbi, nagyon sikeres DVD-sorozat augusztusban véget ért, de már szeptemberben elindítják az új szériát. Az első DVD-kollekció a tudomány és a technika témakörével foglalkozott, a másodikban természetfilmeket jelentettek meg a Discovery Channellel együttműködve. A legújabb DVD-sorozat kiadványairól a The History Channel gondoskodik.
„A tematika kiválasztásánál tudtunk hagyatkozni a törzsvásárlók körében végzett felmérésre – mondta a marketingigazgató. – Kérdőíves vizsgálat keretében megkérdeztük az árusvásárlókat, mi érdekli őket. Így esett a választás a legendák-mítoszok-történelmi események témakörére. Szeptember 11-én, csütörtökön indul az új sorozat, huszonkét részes lesz, az akció a jövő év februárjáig tart.”
A csütörtöki Népszabadság mellé a DVD-mellékletet körülbelül négyszáz forintért vásárolhatják meg az érdeklődők, így várható, hogy az új kollekció is jelentős számú vásárlót vonz majd. De gondoltak azokra is, akik a hagyományos, nyomtatott olvasnivalót kedvelik jobban: folytatódik a tavasszal elkezdett Verne-sorozat is. Kéthetente, szerdánként a standon vásárolt lap mellé az örökzöld francia klasszikus egy regényét kedvezményesen vehetik meg az olvasók.




Közösségi Média