Digitális lap - Digitális lap - Digitális lap - Mediapiac.com

Június közepén arról adtak hírt az újságok, hogy az Oktatási Hivatal elfogadott, hitelesített egy új érettségi tantárgyat, amely a sajtó és nyilvánosság nevet kap­ta. A középiskolások először 2010-ben maturálhatnak belőle, addigra azonban föl kell készíteni az érettségiztetőket. Az első százhúsz órás tanfolyam meg­szervezésére a Magyar Lapkiadók Egyesülete vállalkozott. Az ország különböző részeiből jött médiatanárok Csillaghegyen, egy budai panzióban találkoztak júliusban.


zöldi lászló szerk@lapkiadas.hu

A huszonöt tanár huszonnyolc szakot, tizenhat középiskolát és tizenkét települést képviselt. Állami vagy egyházi intézményt, gimnáziumot vagy szakközépiskolát.
A legtöbben nem előzmények nélkül érkeztek a sajtótáborba. Már évekkel ezelőtt bekapcsolódtak az olvasásrane­ve­lési mozgalmak valamelyikébe, leginkább az országos terjesztésű lapokkal megismertető Híd (Hírlapot a diákoknak!) és a megyei lapokkal kecsegtető Séta (Sajtó és tanulás) programba. Innen az élmény­beszámolónk címe is.
Király-Török Annamária szegedi tanárnő a sajtó és nyilvánosság elnevezésű tantárgyat azonnal le is rövidítette sanyira. Ebből lett a Sanyi, „aki” sétál ama bizonyos hídon, amelyen a legutóbbi fél évtizedben mint­egy ­nyolc­van-kilencvenezer középiskolás ment át, hogy aktív újságolvasó legyen. De vajon a rendszeres újságolvasás közben ­szer­zett közéleti aktivitás elégséges-e ahhoz, hogy valaki tudatos állampolgár legyen?

Nyilvánosság és sajtó?
A csillaghegyi sajtótábor résztvevői jól érezték magukat, de korántsem nyaraltak. Napi tíz órán át ültek az iskolapadban, hallgatták az előadókat, beszélgettek a szerkesztőségekből érkezett ven­dé­gekkel. A tizenkettedik napon jegyezte meg Somodiné Gubányi Gabriella salgótarjáni tanárnő, hogy az új érettségi tárgy megnevezése életszerűbb lett volna, ha a két fogalmat megcserélik, és a nyilvá­nos­ság kerül előbbre. A továbbgondolásra érdemes következtetést abból vonta le, hogy az új tantárgy kidolgozói szakítottak a középiskolai gyakorlattal.
Pontosabban szólva a sajtóműfajok tanítását ráhagyták a többi tantárgyat – például a magyart vagy a mozgóképkultúra és médiaismeretet – oktató pedagógusokra. A koncepció célja ugyanis nem a diák újságírók képzése. A kidolgozók (Bakura Emília, Jánossy Gábor, Mayer József) egy szinttel lejjebb próbálnak hatni: azokat a középiskolásokat igyekeznek aktivizálni, akik nem föltétlenül újságírók (vagy pláne médiasztárok) akarnak lenni, „csak” öntudatos polgárok, akik szeretnék kifejezni véleményüket a nyilvánosság előtt. Az új érettségi tárgy alapvető célja tehát az, hogy a majdani választópolgárok megtanulják indoklásra kényszeríteni a hatalom gyakorlóit. Márpedig ehhez nem elsősorban a tizenegy sajtóműfajt kell elsajátítani, elég hármat: a hírt, a tudósítást és a glosszát.
Hogyan kell hírré „öltöztetni” az információt? Hogyan kell beszámolni egy összejövetelről, miként lehet hitelesen érzékeltetni egy találkozó hangulatát? Hogyan kell interpellálni a lakókörzet megbízottját, az önkormányzati testület tagját, a polgármestert, netán a minisztert? Ezek azok a kérdések, amelyek miatt előtérbe került a nyilvánosság témaköre, és ennek alárendelten a média – mint a nyilvánosság esz­közrendszere. Az új érettségi tárgy azért nem lett média és nyilvánosság, mert az akkreditálási folyamatot a magyar lapkiadók szervezete kezdeményezte. Hasonlóképpen volna létjogosultsága a rádió és nyilvánosság, a televízió és nyilvánosság, az internet és nyilvánosság közötti összefüggések rendszerbe foglalásának. Csakhogy ezek elsajátítását egyelőre senki sem szorgalmazta. Az idő kétségkívül annak dolgozik, hogy egyszer majd ötödik érettségi ­tárgy­ként a média és nyilvánosságot lehet választani. Egyelőre azonban maradjunk a csillaghegyi kezdeteknél.
Az interpelláció azért vezethető vissza a glosszára, mert a leginkább parlamenti tévéközvetítésekből ismert egyperces felszólalásnál más műfaj szóba sem jöhet. Maximum húsz sor, az első bekezdésben az információk, a másodikban a kérdések megfogalmazása, a harmadikban a téma lezárása lehetséges – röviden, szellemesen (csattanósan), kulturáltan. A sajtótábor utolsó napján a szervezők dolgozatot írattak a továbbképzés résztvevőivel, és az immár százhúsz órával tapasztaltabb médiatanárok egyöntetűen azt válaszolták, hogy a „kihegyezett” műfajra épített nyilvános szereplés kétfajta értelemben javíthatja a középiskolások (állam)polgári tudatosságát.
Egyrészt azokét fejlesztheti, akik még a saját osztályuk ismerős közegében is keresik a szavakat. Nem is annyira kifejezési gondokkal küszködnek, mint inkább gátlásokkal. Hogyne volnának zavarban a tágabb nyilvánosság előtt, a számukra idegen környezetben. Másrészt az úgy­nevezett elit diákok (a diák-önkormányzati vezetők, az iskolaújság-iskolarádió szer­kesztői) is rászorulnak a tanórai keretek között szervezendő nyilvánosságtréning­re. Nekik ugyan nincsenek gátlásaik, de inkább a mivel, mint a hogyannal vannak tisztában. Többnyire azért nem képesek indoklásra bírni a helyi hatalom megtes­te­sí­tőit, mert nem ismerik (eléggé) a meg­szólalás taktikai repertoárját.

Melyik legyen az ötödik érettségi tárgy?
A sajtótábor résztvevői között érdekes jelenséget figyelhettünk meg. Volt két olyan középiskola – a salgótarjáni Madách Imre Gimnázium és a kistarcsai Flór Ferenc Egészségügyi Szakközépiskola és Gimná­zium –, amely küldöttséggel képviseltette magát az érettségi tárgy oktatására felkészítő tanfolyamon. Nemcsak a média­tanár jött el, hanem a kísérletet köz­vet­lenül irányító igazgatóhelyettes, sőt az igazgató is. A főnökség kíváncsi volt arra, hogy mi ez az egész jelenség, hol rejlik benne kitörési lehetőség az alma mater számára, hogyan lehetne versenyképessé tenni az új tantárgyat.
Mert a magyar középiskolában harc folyik az ötödik érettségi tantárgyért. Sok közül lehet választani, és a diákok döntésén múlik a szaktanár tantestületen belül el­fog­lalt helyzete, olykor még egzisztenciája is. Ezzel is magyarázható, hogy a részt­vevők támpontokat kerestek. Köze­lebb akar­tak kerülni a sajtóhoz, amelynek újság termékeit diákjaikkal együtt ismerhet­tek meg a Séta vagy a Híd keretében. Jó néven vették, hogy a tizenkét nap alatt eljutottak a Népszabadság, illetve a Heti Válasz szerkesztőségébe, és nyomdában is jártak. A csillaghegyi táborban pedig meg­hallgathatták a sajtóból érkezett ven­dé­geket. Bodor Pált, a magyar újság­írás nyolc­vanhoz közeledő nesztorát, Borókai Gábort, a Heti Válasz, Mezővári Gyulát, az IPM, Árpási Zoltánt, a Somogyi Hírlap főszerkesztőjét és e sorok íróját.
Mellesleg egymással is megismerkedtek. Nemcsak e-mail címet cseréltek, hanem tapasztalatokat és módszereket is. Az utóbbiakra azért volt szükségük, mert nem árt rögzíteni, hogy a huszonöt ­média­tanár szerint is sikeres sajtótábor nem nélkülözte az ellentmondásokat. Az előadáshoz szokott pedagógusok inkább hallgatásra kényszerültek, bár a szervezők úgy tervezték meg a tanfolyamot, hogy a kiegészítő foglalkozások révén akti­vi­zál­ják a résztvevőket. A pedagógiai mód­sze­rek, de különösen a tanmenet szempont­jából pedig nem nevezhető kiforrottnak a sajtó és nyilvánosság elnevezésű, még alig létező tantárgy.
Paradox módon épp ezzel magyarázható, hogy a médiatanárok nem egyszerűen részt­vevőnek, hanem közreműködőnek érez­hették magukat. A maguk alkotó mód­ján járulhattak hozzá, hogy a kö­vet­ke­ző to­vább­képzésre jelentkezők kiérleltebb, gya­kor­latiasabb tananyaggal szembesüljenek. A próbakő-érettségiig van még két eszten­dő, a most szeptemberben kezdődő tanév tehát kísérletinek ígérkezik. A projekt módszertani központja a salgótarjáni Madách Imre Gimnázium lesz, ahol Kele Szabó Ágnes szaktanár vezetésével össze­ge­reb­lyé­zik és tudatosítják az olvasásrane­ve­lési mozgalmak pedagógiai tapasztala­tait.
Jövő ilyenkor pedig következik a nehéz feladat: újragondolni a sajtó és nyilvánosság tantárgy lehetőségeit. Akár úgy is, hogy esetleg nyilvánosság és sajtó lesz a szemünk előtt körvonalazódó érettségi tárgyból.