Portré
2009. 1-2. szám
„A menedzser tükröt tart a dolgozók elé, hogy tudatosuljon bennük a munkájuk értéke”
Nagy Zoltán Péter a PLT ügyvezető igazgatója
Eredetileg Passauba vettek fel, de praktikus okokból mégis a müncheni egyetemre iratkoztam be. A nulladik évfolyamon jól megtanultam németül. Az egyetem mellett sokat dolgoztam, de négy év után így is haza kellett jönnöm, elfogyott a pénzem.
A szociológia mindig érdekelt. Pontosabban a társadalmi összefüggések és az emberek viselkedése. Számomra egyértelmű volt, hogy a média a nekem való terület.
Festőművész bátyám révén kerültem a grafikai stúdióhoz. Az account pozícióban megtanultam, hogyan lehet felülemelkedni az ügyféllel szembeni kiszolgáltatottság állapotán, hogyan lehet ebben a viszonyrendszerben is tartós, minőségi kapcsolatokat kialakítani, érdeket érvényesíteni.
A designnal, belsőépítészettel foglalkozó Tér és Rend volt az első kiadó az életemben. Máig emlékezetes számomra, a kiadvány tulajdonosai milyen következetességgel ragaszkodtak a minőséghez és az értékekhez, kompromisszumok nélkül formálták a magyar designkultúrát.
Akkoriban több cikket írtam, társzerzőként egy könyvben is közreműködtem. Célul tűztem ki, hogy megtanulok lapot készíteni, s erre az akkori JMG adott lehetőséget. A dolog szabadságfokát jellemzi, hogy külön képszerkesztő osztály gondoskodott a lapok, a Playboy, a CKM, a Madame Figaro és a többi prémiummagazin hibátlan vizuális megjelenítéséről. Remek munka volt mindaddig, amíg a képszerkesztők önállóan dolgozhattak.
Egy időre visszatértem az ügyfélkapcsolati munkához, de úgy érzem, a reklám világa nem nekem való. Az ország lemaradása a vizuális percepció, igényesség terén a kontinens nyugati feléhez képest szerintem nem csökken, inkább növekszik, úgy éreztem, ez ellen megrendelői oldalon többet tehetek.
A Sanománál akkoriban volt egy be nem töltött pozíció, amelyet megpályáztam. Évente nagyságrendileg hatvan konferenciát rendeztünk, ehhez találtam ki a tartalmakat. Sok segítséget kaptunk a Figyelőtől, de külön profitcenter voltunk: márkakiterjesztésként erősítettük a brandet, illetve pénzt is termeltünk. Az Üzlet & Siker irányítását egy kritikus pillanatban vettem át. Ez egy több elemből álló komplex projekt, a magazinhoz site, értékes adatbázis, minősítési rendszer, gála és legfőképpen a mindezek működését garantáló szponzori háló kapcsolódott. Sok-sok munkával a kollégáimmal átlendítettük a projektet a holtponton, új, minőségi támogatókat nyertünk meg, mindent újragondoltunk és újjáépítettünk az alapoktól kezdve.
Nagy kihívás volt, amikor egy vadonatúj elem jelent meg a Sanoma portfóliójában, a Story Tv. Bulvárban jók voltunk, mozgóképben járatlanok. Házon belül el kellett fogadtatnunk a kollégákkal ezt a testidegen terméket, s ki kellett alakítani a belső szinergiákat. Kemény munkával piacilag éretté tettük a televíziót. Ez izgalmas időszakot jelentett, hiszen tagja voltam a tévé programstruktúráját kialakító teamnek is, és segítettem integrálni a terméket a cég portfóliójába. Amikor elkezdtem ezt a munkát, hatszázezer háztartásban tudták fogni a tévénket, amikor távoztam, már egymillió-hétszázezerben. Érzékeltük a pillanatot, amikor átszakadt a gát, a Story Tv az AGB által mérhetővé, egyúttal nézhetővé és eladhatóvá vált.
A Sanomán belül hasonló erejű szakmai kihívásokat nem találtam, így jókor kerestek meg a PLT-től. Ügyvezetőként négy kiemelt célt látok most magam előtt. Szervezeti szempontból el kell érni, hogy a PLT valódi nagyvállalatként működjön, az összes belső folyamat hatékonyan funkcionáljon, a kollégák világos célok mentén, eredményesen tevékenykedjenek. A menedzser tükröt tart a dolgozók elé, hogy tudatosuljon bennük a munkájuk értéke.
Az online területen meglévő lemaradásunkat organikus fejlődéssel, akvizíciókkal pótolnunk kell. A PLT napilapjai megbízható értékeket teremtenek, komoly tradíciójuk van, de most szembesülünk azzal, hogy az évtizedek óta működő termékeket frissíteni, fejleszteni kell, ráadásul hatékony marketingkommunikációval mindezt tudatosítani kell az olvasói és a hirdetői piacon egyaránt. A helyi emberek számára fontos kérdéseket hitelesen kell megjelenítenünk, ízlésformálóan, szolgáltatva.
Ami pedig a hirdetési területet érinti: megyéink makromutatói kiemelkedőek, termékeink lefedettségi, olvasottsági értékei dobogósok, de mindezt nem érvényesítjük hatékonyan az értékesítésben. A regionális termékekben óriási tartalékok vannak! A kiadók között kialakulóban lévő, jól artikulált együttműködés sokat segíthet, ha jól végezzük a dolgunkat, az online mellett a következő évek nyertesei lehetünk.
Szabadidőmben leginkább utazni szeretek. De ilyenkor sem a fákat nézem az erdőben, vagy a homokot a tengerparton. A nyüzsgő nagyvárosok, az emberek érdekelnek – de mindenekelőtt az áprilisban születendő kislányom.
| Nagy Zoltán Péter 1989–1993 között a müncheni egyetemen végzett közgazdasági stúdiumokat, majd 1999-ben az ELTE-n szerzett szociológusdiplomát. Budapesti tanulmányaival párhuzamosan az Art Force grafikai stúdiónál dolgozott account manageri, majd az utolsó évben a Tér és Rend Kiadónál médiaigazgatói munkakörben. Diplomaszerzése után két évet a JMG kiadónál töltött vezető képszerkesztőként, majd 2001-ben átigazolt a MéDiadal reklámügynökséghez, ügyfélkapcsolati igazgatónak. Szakmai pályafutása 2003-tól 2008-ig a Sanoma Budapest kiadó különböző divízióinál és érdekeltségeinél folytatódott. Először a Figyelő-konferenciák contentigazgatója, majd osztályvezetője volt. Két év után bővült a feladatköre, addigi munkája megtartása mellett átvette az Üzlet & Siker projekt vezetését is. 2006 augusztusában új területen próbálhatta ki a magát, a Story Tv-t beindító Sanoma Digital Media kereskedelmi, marketing- és PR-igazgatójaként. Az újabb váltás 2008 tavaszán következett: ekkor ment át a Pannon Lapok Társaságához az akkor már megjelenő Budapesti 7 Nap lapigazgatói pozíciójába. A hetilap megszűnése után más feladatokkal bízták meg, majd 2008 novemberében kinevezték a PLT ügyvezető igazgatójának. Nagy Zoltán Péter nős, első gyermeke hamarosan megszületik. |




Közösségi Média