Marketing
2009. 1-2. szám
Jelek, képek, megoldások
A Signexpót és a Digitalexpót két év múlva ismét megrendezik
A Signexpo és a Digitalexpo kiállítás egyszerre zajlott 2008 novemberében a budapesti Syma-csarnokban – a mérleget tekintve sikeres volt mindkettő. Számos újdonsággal ismerkedhettek meg a látogatók, míg a kiállítók többsége a meglévő ügyfelei mellé újabbakat is tudott csábítani.
Raffai Ferenc | szerk@lapkiadas.hu
Két év után, 2008. november végén ismét megtartották a hazai reklámdekorációs ipar szakvásárát, a Signexpót, és ezzel együtt, vele párhuzamosan a „rokonterületnek” számító digitális nyomtatási és képalkotási ipar kiállítását, a Digitalexpót is. Az előbbi rendezvény hagyományosnak is mondható, hiszen 2004 és 2006 után harmadszor gyűltek össze a signszakma képviselői, míg utóbbit először hívták életre. A háromnapos expón a 96 kiállítói standot 3200 látogató kereste fel – mind a résztvevők, mind a vendégek számát tekintve a szervezők sikeresnek minősítették a bemutatót.
Rengeteg újdonságot, érdekességet vonultattak fel a kiállítók a budapesti Syma-csarnokban. Ilyennek volt mondható a Magyar Reklámszövetség közelmúltban alakult Digital Signage tagozatának megjelenése. A digital signage kifejezés a digitális tartalomszolgáltató rendszereket takarja, amelyek szöveges, (mozgó)képi és hanginformációkat jelenítenek meg egy képernyőn. Ilyenek azok a reklámtáblák például, amelyeken a szövegek lassan úszva haladnak, miközben színesen villognak. De léteznek a hagyományos LCD-alapú digital signage-ok mellett már érintőképernyős, kültéri, több menüvel rendelkező változatok is. A digital signage termékek közül a legnagyobb sikert az érintőképernyős tájékoztató táblák aratták. A figyelem középpontjában álltak még a kiállításon az autódekorációs anyagok és technikák, a helyszínen is ismertetett, Photoshop gyorstalpaló tanfolyamokat tartalmazó számítógépes programok, valamint a különböző nagy formátumú nyomtatógépek.
Médiapiaci szemszögből bizony éppen az utóbbiak, valamint a nyomdai gépek és a papírforgalmazók számítottak érdekesnek. A Xerox például itt is bemutatta a környezetbarát 8254E és 8264E színes, széles formátumú nyomtatóit, a színes, szilárd tintás Phaser 8560 és 8860 irodai nyomtatóit, valamint a DocuColor 700 nyomdagépét is. Ez utóbbi bármilyen típusú és súlyú másolóanyagra 70 oldal/perces sebességgel nyomtat, számos befejező opciója (hőkötés, lyukasztás, kötegelés, füzetkészítés) alkalmassá teszi katalógusok, prospektusok, könyvek, oktatási segédanyagok, hírlevelek és egyéb kiadványok előállítására. A FreeFlow digitális munkafolyamat-kezelőnek köszönhetően a berendezéssel személyre szóló, akár kis példányszámú, változó adattartalmú nyomtatványok is könnyedén készíthetők.
De említhetjük a hasonló berendezések közül a Canon C-7000-VP gépét is, amelyet a jelen lévő forgalmazók is ismertettek.
A papírforgalmazók közül a HungaroPapír és a Papyrus is képviseltette magát a szakvásáron, utóbbi a műszakiak mellett a hagyományos termékeit (mázolatlan papír és karton, mázolt papír és karton, színes papír és karton, kreatív papír és karton, dobozkartonok, valamint kötészeti lemezek, csomagolók) is bemutatta, továbbá megtartotta szokásos rendezvényét, a Papyrus Digitális Napot.
A rendezvény fontosságát többek között a Digitalexpo egyik szakmai támogatója, a Nyomda- és Papíripari Szövetség LFP-szekciójának vezetője, Gidófalvi Nándor is méltatta (aki cégével kiállítóként is jelen volt): „Mindannyian érezzük a húsbavágó problémát, hogy a költségeink növekedésével egyre nehezebb a versenyképesség fenntartása. Két út mutatkozik: a költségcsökkentés vagy a hatékonyabb technológiákra való áttérés. A kiállításon részt vevő cégek bemutatták a leghatékonyabb, legkorszerűbb technológiákat is.”




Közösségi Média