Lapkiadás
2009. 1-2. szám
Magyarországon is nyit a Costa Coffee
Piacvezető szerepre tör a kávézólánc
Új kávézólánc debütál a hazai piacon, az olasz kávé hagyományaira épülő prémiumkategóriás Costa Coffee. A márka itthoni master franchise jogát a Magyar Lapterjesztő Zrt. (Lapker Zrt.) szerezte meg. Gótzy Miklós, a cég kiskereskedelmi üzletágának igazgatója a Lapkiadás és Médiapiacnak elmondta, hogy a Costa Coffeet az ország vezető kávézóláncává akarják kiépíteni.
Bozzai Zsófia | szerk@lapkiadas.hu
Gótzy Miklós tájékoztatása szerint a Costa Coffee célkitűzését „elég gyors terjeszkedési ütemmel” kívánja elérni, öt éven belül harmincnál is több üzlet megnyitását tervezik. Szándékuk olyan kávézók létrehozása, ahova mindig szívesen ül be a vendég, hogy kellemes hangulatban fogyassza el kedvenc kávéját. A terjeszkedési ütemet szemléltetve az üzletág-igazgató elmondta, a Costa-hálózat összértékesítése 2007–2008-ban 28 százalékkal növekedett. Csak kapucsínóból több mint 25 ezer csészényit adtak el naponta. Az üzletlánc 2011-re már 31 ország piacán szeretne jelen lenni 3500 kávézóval.
Hogy miért éppen a Costa Coffeera esett a választásuk? Gótzy Miklós úgy fogalmazott, ahhoz, hogy Magyarország vezető kávézóláncát felépítsék, a Costa Coffee tulajdonosa, a Whitbread Plc kiérlelt koncepciójára, know-how-jára volt szükség. A partnernek már másfél évvel ezelőtt határozott stratégiája volt a közép-európai régióval kapcsolatban, így könnyen haladtak a tárgyalások.
A Costa Coffee akkor már több mint húsz különböző piacon volt jelen, és ez számos tapasztalattal gazdagította őket, elég tudást halmoztak fel egy minőségi kávézóhálózat Magyarországon való meghonosításához.
Üzleteiket igényes belső tér jellemzi, amelyhez az eredeti olasz kávé íze és a kiszolgálás magas színvonala párosul. A Costa Coffeeban nem automatákkal dolgoznak, mert a prémiumminőségű kávéital elkészítéséhez komoly szakmai tudás kell, fontos, hogy a szakképzett baristák minden kávét kézzel készítsenek. A kávézóban a kávészakértők munkáját a barista maestro, a legmagasabban iskolázott csapattag koordinálja (aki könnyen felismerhető kávészem formájú ezüst kitűzőjéről). Ő felel azért, hogy mindig kiváló kávét szolgáljanak fel.
| Nemzetközi kávézóláncok Magyarországon Az elmúlt években több nemzetközi kávézólánc is megvetette lábát Magyarországon (lásd táblázatunkat), és többen vannak, akik tervezik a piacra lépést. Egyre gyakrabban hallani, hogy nálunk is megjelenik a 13 ezernél több egységet üzemeltető, amerikai tulajdonú Starbucks, annak ellenére, hogy „hazai pályán” több száz üzletét zárta be a közelmúltban. A Starbucks a több kelet- és közép-európai országban egyebek mellett a Burger King-, a KFC- és a Pizza Hut-hálózat számos éttermét jegyző AmRest Holdinggal 2007-ben kötött együttműködés alapján terjeszkedik. A franchise-kávézóláncok legnagyobb képviselője a kelet-közép-európai régióban továbbra is lehetőséget lát. Hazánkban esélyes piacra lépők között tartják számon továbbá a barcelonai központú Jamaica Coffee Shopot, a Londonban kategóriavezető Coffee Republicot, amely Bulgáriában már megjelent, a máltai központú Café Jubileet, amely master franchise rendszerben terjeszkedne, és a felsőbb kategóriába sorolt belgiumi Le Pain Quotidient is. A kávézóláncok elsősorban a felső középosztálybeli menedzsereket, a fiatalokat és a turistákat célozták meg. Ennek oka e csoportok fogyasztási szokásain túl – a hálózatok magasabb árfekvése miatt – a jövedelemszintjükben kereshető. Célközönségüket leginkább az üzleti negyedek közelében, bevásárlóközpontokban, egyetemek vonzáskörében érik el. Ezenkívül a forgalmas körutak – mint például a Teréz körút – is kiemelt célpontjai lettek a kávézóláncoknak, üzleteik nagy és fényes portáljukkal hívják fel magukra az arra járók figyelmet. További tendencia, hogy a láncok a főváros mellett más nagyvárosokban is megjelennek. A vidéki helyszínek számában jelenleg a McCafé jár az élen, de a California Coffee Company és a Coffeeshop Company is nyitott már üzletet Budapest határain kívül, és ez a Gloria Jean’s Coffee tervei között is szerepel. |
A kávészakértőket saját oktatóbázisukban, a Costa Training Centrumban tanítják ki. E központ oktatásvezetője a kétszeres magyar baristabajnok, Molnár Attila, aki egy hónapos londoni továbbképzés után tartja a tréningprogramokat.
Egy kitűnő kávéitalhoz a személyi feltételeken túl elengedhetetlen a magas minőségű alapanyag. Az itt használt Mocca Italia egy speciális kávékeverék, amelynek receptjét 36 év alatt tökéletesítette ki a cég, és amelyről csak annyit árultak el, hogy hozzá hat arabica kávészem mellett egy robustát használnak.
E kávékeverékhez az olasz gyártók speciális kávégépet is kifejlesztettek.
A vendégek klasszikus kávéitalok közül választhatnak, amelyeket három különböző méretben készítenek el. Az igazán koffeinre szomjazóknak a négy adag eszpresszót tartalmazó kávébombát ajánlják, amelyet a biztonság kedvéért kétfülű csészében szolgálnak fel... A kávé mellé különleges szendvicseket, süteményeket is kínálnak. Jó tudni, hogy itthon a szendvicseket a hazai ízvilágra hangolták, ízgazdagabbak, mint az egyesült királyságbeli társaik.
A sikerhez az is kell, hogy a vásárló könnyedén rátaláljon a prémiumkávéra, ezért minden üzlet helyszínét gondos mérlegelés után jelölik ki. A kiválasztás folyamatában a Whitbread is részt vesz. Márciusban az Andrássy út 2. alatt nyit a Costa első kávézója, és terveik szerint később bevásárlóközpontokban és vidéki városokban is megjelenik a lánc.
A vendégrotáció növelése érdekében relatíve hosszú nyitva tartással, reggel héttől este tízig várják a betérőket. Mind minőségben, mind pedig árban a prémiumkategóriába sorolják magukat, egy presszókávé 400 forintba fog kerülni, míg a tejes kávéitalok 600 forinttól kezdődnek majd.
| A Costa Coffee a világban A Costa Coffee-hálózat az olasz Sergio és Bruno Costa angliai vállalkozásából nőtt ki. A legnagyobb lehetőséget a kávépiacban látó testvérpár Milánóban kitanulva a szakmát a Londonhoz tartozó Lambethben vásárolt egy háromszintes épületet, ahol kávépörköléssel és -nagykereskedéssel kezdett foglalkozni. Az épület mára a kávézólánc saját pörkölőüzemeként működik. 1978-ban az első kávézókat feleségeik számára nyitották, így indult a Costa Coffee története. Majd folytatták a terjeszkedést, eredeti olasz stílusban alakították ki mind a 41 üzletüket. A társaságot 1995-ben felvásárolta a Whitbread vállalat, az Egyesült Királyság vezető vendéglátó-ipari cége, amely nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy piacvezetővé váljon mindenütt, ahol jelen van. 1999-ben, Dubajban nyílt meg az első külföldi kávézó, s azóta a Costa Coffee egyike lett a világ öt legnagyobb kávézóláncának. Mára több mint 1100 üzlete van, és hetente átlagosan öt újjal bővül. Az Egyesült Királyságban 700-nál is több egységet tudhat magáénak, és ezzel a szigetország legnagyobb franchise-kávézóhálózatává vált. További 24 országban 15 partnere van, többek között a Közel-Keleten, Pakisztánban, Görögországban, Lengyelországban és Csehországban is kávézhatnak a Costa-kedvelők. Kínában, Indiában és Oroszországban vegyes vállalatokat hozott létre a Whitbread. A Costa Coffee nemcsak fogyasztóit kényezteti, a kávétermelőkkel is törődik. 2001-ben azért hozta létre a Costa Alapítványt, hogy támogassa a világ kávétermelő közösségeit, és ennek jegyében Nagy-Britanniában első kávézóláncként kínált Fair Trade-kávét. „A vendégek elégedettsége viszi előre üzletünket. A célunk most az, hogy egy nagyszerű világmárkát hozzunk létre, amelynek segítségével a világon bárhol ugyanazt az élvezetet tudjuk nyújtani vendégeink számára” – nyilatkozta John Derkach, a Costa Coffee vezérigazgatója. |




Közösségi Média