Marketing

2009. 10. szám

„Hallhatóvá teszik a fogyasztó hangját”

Németországban 75, itthon 20 éves a GfK

Kettős jubileumot ünnepel a GfK: a nürnbergi közpon­tú anyacég 75. és magyarországi leányvállalata 20. születésnapját. A cég szoros egyetemi kapcsolatokkal rendelkező kis vállalkozásból nőtte ki magát az egyik vezető globális piackutató szervezetté. A GfK a kezdetektől a fogyasztókat helyezte tevékenysége középpontjába. Az alapító Wilhelm Vershofen szerint a vállalat megpróbálja „hallhatóvá tenni a fogyasztó hangját”.


Munkatársunktól   |   szerk@lapkiadas.hu


Wilhelm Vershofen, a GfK egyik alapító atyja 1934. augusztus 8-án jelentetett meg egy tanulmányt Széles körű fogyasztói felmérések címmel. Ez a dolgozat lényegében a GfK születési dokumentumának tekinthető. Wilhelm Vershofen, Erich Schäfer és Ludwig Erhard ezt követően alapította meg a kis, egyetemi kapcsolatokkal rendelkező Gesellschaft für Konsumfor­schung e.V. társaságot, amely napjainkra a világ negyedik legnagyobb piackutató cégévé vált.
A sikersztori 1936-ban a Bayer logójának ismertségéről készült felméréssel indult. A folyamatos fogyasztói kutatás 1957-ben vette kezdetét, amikor a Henkel megbízta a GfK-t, hogy hozza létre az első háztartási panelt Németországban. E panel eredetileg ezer háztartásból állt, amelyek rendszeresen szolgáltattak információkat vásárlási szokásaikról. A felmérés ma már harmincezer háztartás adatait összegzi. Újabb mérföldkő volt a vállalat fejlődésében a kiskereskedelmi panel elindítása 1970-ben, majd a televíziós kutatás megkezdése 1984-ben.
Az elmúlt évtized különösen gyors növekedést hozott: 1999-ben a GfK-t bevezették a tőzsdére, és még ugyanebben az évben a cég megjelent a tengerentúlon, felvásárolt egy nagy amerikai vállalatot, amely azóta GfK Custom Research Inc. néven működik.
A GfK 2005-ben megvette a NOP World piackutató céget, amely Európában és az Egyesült Államokban működött. A világviszonylatban is kiemelkedő akvizíció a mai napig a legnagyobb felvásárlásnak számít a társaság történetében. Ennek következtében a GfK a világ piackutatás terén legfontosabb országának, az USA-nak a hetedik legnagyobb piackutató­jává vált.
A GfK vállalati stratégiáját követve globális hálózatát olyan cégekkel bővíti, amelyek komoly szakmai tapasztalatokkal rendelkeznek, ismertek és eredményesen működnek saját, hazai piacukon. A GfK Csoport számos tagvállalata több évtizedes múltra tekinthet vissza. A legrégebbi közülük a fent említett GfK Custom Research North America, amelynek gyökerei 1923-ig nyúlnak vissza, amikor Dr. Daniel Starch elvégezte az első globális reklámhatékonysági vizsgálatot.
A GfK Csoport első saját alapítású külföldi leányvállalata a GfK Austria volt, amely 1960-ban egy új korszak kezdetét jelentette a cég életében. A rákövetkező esztendőkben a GfK hálózata folyamatosan gyarapodott. Ekkor még elsődlegesen a nyugat-európai országokra összpontosítottak, 1989-től viszont már Kelet-Európára is. 1992-ben a GfK az első ausztrál leányvállalatot is integrálta a hálózatába. A következő években Ázsiában, a Közel-Keleten és Afrikában folytatták a terjeszkedést. 2002-ben a társaság megjelent Latin-Amerikában is, ahol szintén gyorsan növekedett, a GfK Brazil a hatalmas ország negyedik legnagyobb cége lett szegmensében.
A globális piackutató cég magyar leányvállalata, a GfK Hungária 1989. augusztus elsején indult el hivatalosan, bár jelenlegi ügyvezető igazgatója, Kozák Ákos ténylegesen már az év júniusa óta ott dolgozott. „A németek eredetileg céget akartak vásárolni, a Kopint és az OPI, az Országos Piackutató Intézet is érdekelte volna őket, de akkor még nagyon nehézkesen ment a privatizáció – idézi fel a kezdeteket Kozák Ákos. – Így inkább dr. Blaskovits Lászlóval, az OPI korábbi igazgatójával alapítottak egy új vállalkozást. Az ügyvezető naphosszat a várost járta egy kék Ladával, tárgyalt, ügyeket intézett, az irodában meg én vettem fel a telefont.”
A GfK Hungária egyébiránt mindmáig száz százalékban a nemzetközi cég bécsi irodájának a tulajdonában van. Az alapítás után az első két ügyfél a Nestlé és az akkoriban gyorsan terjeszkedő Kleider Bauer ruházati lánc volt. Ezzel szinte egy időben elindult az első teljes körű médiakutatás, majd 1991–92-ben elkezdték felépíteni a paneleket (kiskereskedelem és háztartás), valamint volt egy élelmiszerretail-felmérésük is.
A rendszeres kutatások mellett mindig rengeteg ad hoc vizsgálatot vállaltak, ez utóbbi kategória neve manapság inkább custom research. A kilencvenes évek elején egy ideig sajtófigyelő cégük is működött, az MMO, de nem tekintették kiemelt, stratégiai területnek, az évtized közepe előtt fel is számolták.
A GfK Hungária tevékenysége folyamatosan bővült, kisebb cégek integrálásával új divíziókat alakítottak ki, mint például a Dorel & Partners megvásárlásával továbbfejlesztett kereskedelmi kutatások területe, majd a Health Care. A kutatások támogatására létrehoztak egy CATI-stúdiót, ötven telefonos munkahellyel, és százas nagyságrendben szereztek be laptopokat.
Kozák Ákos alapító munkatársból hamar ügyvezető igazgatóvá lépett elő, előbb dr. Blaskovits Lászlóval közösen irányította, majd annak nyugdíjba vonulása óta, 1993-tól egyedül vezeti a céget. „Teljes körű szolgáltatásokat nyújtunk az ügyfeleknek – mondja napjaink GfK-járól Kozák Ákos. – 1997-ben szervezeti átalakítást hajtottunk végre, amikor mikrovállalatból kisvállalattá nőttünk. Tíz évvel később, 2007–2008-ban elindítottuk a nagy volumenű és hatású változásmenedzs­ment-programot. Jelenleg a stratégiaalkotás fázisában vagyunk, a CEU egyik neves professzorának közreműködésével. Időt, energiát nem kímélve építjük a jövőt, hogy az ügyfelek elsőként ránk gondoljanak, ha kutatási feladatok merülnek fel.”


Egyesületi tulajdonban
A GfK Csoport az iparban, a kiskereskedelemben, a szolgáltató szektorban és a média területén működő vállalatok számára nyújt információkat a piaci döntések meghozatalához. A világ negyedik legnagyobb piackutató vállalata száz országban több mint tízezer alkalmazottal áll ügyfelei rendelkezésére. A társaság 2008-as forgalma meghaladta az 1,2 milliárd eurót. A 105 főt foglalkoztató GfK Hungária tavaly 2,7 milliárd forintos árbevételt ért el, ezzel a régió legnagyobb piackutató cége. Bár a GfK Csoportot egy évtizede bevezették a tőzsdére, 57 százalékos tulajdoni hányadával máig a GfK Egyesület a többségi tulajdonosa, amelyet 1934-ben alapítottak a piackutatás elősegítésére. Tagsága mintegy hatszáz vállalatból és magánszemélyből áll. Az egyesület célja alapkutatások elvégzése, piackutatók képzésének és továbbképzésének támogatása, valamint tanulmányok készítése a tagjai számára.