Editorial
2009. 10. szám
Szappanoperák
Valószínűleg rajtam kívül senkit nem érdekel, mégis elárulom, hogy 1986 szomorú emlékű őszén behívtak sorkatonai szolgálatra. Az már csak a helyszínen derült ki, hogy a kecskeméti katonai repülőtéren épp nincs szükség friss diplomás magyar–francia szakos tanárra. Így jobb híján kineveztek kantinosnak, és a leszerelésemig hátralévő hosszú, eseménytelen hónapokban kávét, csokoládét és üdítőitalokat árusítottam a sorállomány tagjainak. A kantin egyik végében állt a pultom, a másik végében a tévékészülék. Főműsoridőben nem is gondolhattam arra, hogy bezárok. Ennek köszönhetem, hogy végigélvezhettem a Rabszolgasors című brazil sorozatot. Maradjunk annyiban, hogy Isaura és Leôncio feszültségektől terhes története mély nyomokat hagyott bennem.
Később aztán nálunk is megszülettek a kereskedelmi televíziók, és velük a sikeres, népszerű magyar szappanoperák. A műfaj hazai klasszikusa, a Barátok közt nemrég ünnepelte ötezredik adását, de a konkurens TV2 sikeres sorozata, a Jóban-rosszban (Jóban Rosszban) is túl van az ezredik epizódon. A szappanoperák népszerűsége töretlen, képesek alkalmanként akár kétmillió nézőt a képernyők elé csábítani.
A tipikus szappanopera egy közösség életét mutatja be, nagyjából állandó szereplőgárdával, akiknek az élete, története, konfliktusai alkalmasak arra, hogy a nézőt lekössék, szórakoztassák, és elhitessék vele, hogy amit lát, ha nem is valóságos, de legalább valószerű.
Sokat törtem a fejem mostanában, miként lehetne feldolgozni egy hazai önkormányzati cég kétségtelenül eseménydús történetét egy szappanoperában. Képzeljünk el egy sztorit, amelyben nem teljesítik a buszvezetők pár ezer forintos fizetésemelési követelését, de a rövid úton kirúgott igazgatóknak simán folyósítják az ezerszeresét. Amelyben a főszereplő K. István korábbi munkahelyén egymilliárd forintot utal a K. Istvánné tulajdonában lévő offshore cégnek, és senki nem kérdi meg tőle: Pistikém, hát hogy volt ez? Ahol a HR-tudományok Battonyától Nemesmedvesig világhírű nagyasszonyát horribilis végkielégítéssel küldik nyugdíjba, hogy aztán békésen dolgozgasson tovább. Nem, ezek teljesen valószerűtlen dolgok, ha valamelyik sorozat forgatókönyvírója ilyen abszurd ötletekkel állna elő, az RTL Klub vagy a TV2 illetékesei páros lábbal rúgnák ki a tehetségtelen írófélét.
Még szerencse, hogy tavasszal jön az általános erkölcsi megújulás, az új forgatókönyvíró kibogozhatja az életben bonyolódó szappanopera összekuszált szálait, rendet rakhat abban Augiász istállójában, vagy – ha neki sem sikerül – az egész kócerájt eladhatja egy véletlenül éppen arra kószáló, lopott török útlevélnek.
De a lényeg így sem veszhet el, a szappanopera megy tovább. Történhet bármi, az állandó karakterek nem változnak. Néha egy-egy szereplőt kiírnak, de a többség marad a helyén, barátok közt, jóban-rosszban.
Szakács László




Közösségi Média