Digitális lap - Digitális lap - Digitális lap - Mediapiac.com

Cikkünk szerzője a Közép-európai Egyetem Politikatudományi Tanszékén szerzett doktori fokozatot. A Zsigmond Király Főiskola kutatási igazgatója, a Médiakutató című szakfolyóirat főszerkesztője. Könyvei: Közszolgálati rádiózás Nyugat-Európában (2000), A magyarországi médiaháború (2001), Sajtó, szabadság – Médiapolitikai alternatívák (2004), Média és társadalom (2008).

Bajomi-Lázár Péter, médiakutató

A hírsajtó folyamatosan változik. E változás talán legfontosabb mozgatórugója a technológiai fejlődés: a hírközlés tartalmát, formáját és sebességét nagyban befolyásolják azok az innovációk, amelyek a nyomdaiparban és az általános médiakörnyezetben mennek végbe.
A sajtótörténet számos látványos példát kínál erre az átalakulásra. Az első lényeges változást maga a nyomtatás hozta. A kézzel írott hírlevelek még kronológiai rendben számoltak be az eseményekről. A nyomtatott lap megjelenése (1605) után az újságírók fokozatosan áttértek a fordított piramis elvén alapuló hírközlésre: az eseményekről immár nem kronológiai, hanem fontossági sorrendet követve tudósítottak. A dolog magyarázata a tördeléstechnika kezdetlegességében rejlett: a lap alján szereplő tudósítások vége néha lemaradt a papírról, így az olvasó épp azt nem tudta meg, milyen kimenetele volt egy-egy eseménynek. Az újságírók ezért beszámolóikat immár a következményekkel kezdték, és csak ezek után írták le az előzményeket. Később a papírgyártás gépesítése (1799), majd a gőznyomda feltalálása (1810) lehetővé tette a hírlapok példányszámának növelését és áruk csökkentését, ami a populáris stílusú és tartalmú tömeglapok, a „filléres sajtó” megjelenéséhez vezetett.
Az első hírügynökség megalapítása (1832) megkönnyítette a hírek begyűjtését, így az újságok bővíthették tematikájukat. A Washington és Baltimore közötti távírókábel felhúzása (1844), majd az Atlanti-óceán alatti, Londont és New Yorkot összekötő távírókábel lefektetése (1866) felgyorsította a korábban postakocsin vagy hajón szállított hírek közlését, és – mivel minden, távíróval közvetített szóért fizetni kellett – hozzájárult a puszta tényekre szorítkozó tudósítás: az úgynevezett hírparadigma kialakulásához. Valamivel később az élvezhető minőségű sajtófotó megjelenése (1873) arra ösztönözte az újságírókat, hogy előnyben részesítsék azokat a híreseményeket, amelyekhez képet is tudtak mellékelni. Miután elindultak a rendszeresen sugárzó rádiók (1919) és televíziók (1946), a napilapok elsősorban már nem a friss hírek gyors közlésére törekedtek (hiszen e téren nem versenghettek új keletű riválisaikkal), hanem az események hátterének részletes ismertetésében találták meg új szerepüket.
Hasonló változásoknak vagyunk ma is tanúi.
A legújabb médium, az internet megjelenése ismét messzemenő átalakulásokat hoz a hírközlésben. Az igazi kérdés persze az, hogy e változások merre tartanak: van-e egyáltalán jövőjük a nyomtatott napilapoknak? Sokan érvelnek úgy, hogy a web és a WAP előbb vagy utóbb biztosan kiszorítja a papíralapú hírközlést. A neves amerikai médiakutató, Philip Meyer például azt is tudni véli, hogy az utolsó lap 2040 áprilisában fog megjelenni.
Hogy a nyomtatott hírsajtó négy évszázados sikertörténete véget ér-e a 21. században, ma még aligha tudható. Az mindenesetre bizonyos, hogy a nyomtatás időtálló és jól archiválható technológia. Jellemző, hogy az egyik első nyomtatott kiadványból, Gutenberg 42 soros Bibliájából (1455 körül) még ma, közel 560 évvel később is megvan negyven-egynéhány példány. A nyomtatott termékeknek egyelőre az is behozhatatlan előnye az online tartalmakkal szemben, hogy az olcsó papíron kívül nincs szükség más hordozóeszközre, így szinte bárhol és bármikor olvashatók.
Az is biztos, hogy a nyomtatott sajtót már nem először „temetik”. A kiadók a rádió megjelenése után is hasonlóan borúlátóak voltak. Ezt illusztrálta a „sajtó-rádió háború” az Egyesült Államokban az 1920-as és az 1930-as években. A kiadók ekkor lapjaikban nem voltak hajlandóak közzétenni a rádiók műsorát, illetve igyekeztek megakadályozni, hogy a rádióállomások átvegyék a hírügynökségek híreit. Mint tudjuk, a „háborút” végül a rádió nyerte, ma már alig akad olyan állomás, amely ne közölne rendszeresen híreket. Igaz, a lapok is fennmaradtak.
Vajon a nyomtatott újságok túlélik az internetet is? Az kétségtelen, hogy a világhálónak már ma megvan az első áldozata, a lapok délutáni kiadása. Magyarországon 1998-ban szűnt meg a délutáni kiadással is jelentkező utolsó napilap, a Kurír (igaz, bezárásában szerepet játszott az országos kereskedelmi televíziócsatornák elindulása és némi politikai nyomásgyakorlás is). Azóta az újságok csak kivételes esetekben – legutoljára talán 2001. szeptember 11-én – dobtak piacra délutáni kiadást.
A legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy a médiakörnyezetben végbemenő változások hatására a nyomtatott hírsajtó megint átalakul, vagyis üzleti stratégiáját az új helyzethez igazítja. A változás négy tendenciája már ma is jól érzékelhető. Először is: az egyre intenzívebb hírversenynek köszönhetően a „szeriőz” sajtótermékek is bulvárosodnak – példa erre az olyan, nagy múltú brit minőségi napilapok átalakulása, mint a The Guardian. Az új, „kompakt” forma és a könnyedebb hangvétel egyben azt is jelzi, hogy az újságok a házon kívüli időtöltésre szakosodnak, vagyis azokat az élethelyzeteket – különösen a tömegközlekedési eszközökön töltött időt – célozzák meg, amikor közvetlenül sem a rádióval, sem a televízióval, sem az internettel nem kell megmérkőzniük a közönség figyelméért. Kérdéses persze, hogy e téren nem fenyegeti-e őket az egyre olcsóbb WiFi-s laptop, a nagy ­képernyőjű mobiltelefon és a rádiós MP3-készülékek térhódítása.
Másodszor: megjelentek a piacon az olvasó számára ingyenes, pusztán hirdetésekből fenntartott napilapok – ezt illusztrálja például a Metro(pol) nemzetközi sikere. Hosszú távon azonban a csak reklámból élő újságokat is fenyegetik az új médiumok, amelyek nemcsak az olvasókat, de a hirdetőket is elhalászhatják előlük.
Harmadszor: egyes fizetős kiadványok kisebb, mellékletként csomagolt ajándékokkal – például CD-vel, CD-ROM-mal, DVD-vel – igyekeznek megőrizni olvasóikat. Az újság lassan multimédiás termékké alakul át. Csakhogy ezzel éppen egyik vonzerejét, olcsóságát veszítheti el. Ráadásul elképzelhető, hogy a jövőben az ingyenesen letölthető tartalmaknak köszönhetően az efféle csatolt termékek egyre kevesebb felhasználót vonzanak majd.
Végül, de nem utolsósorban: a politikai lapok szinte kivétel nélkül megjelentek a világhálón is. Bár akadtak köztük olyanok, amelyek egy ideig előfizetéshez kötötték online változatuk – vagy legalábbis annak egy része – használatát (ilyen volt például a The New York Times 2005 és 2007 között), a jövő útja valószínűleg az ingyenes hozzáférésé. A napilapok túlélésének egyik eszköze hosszabb távon éppen az lehet, ha csak online jelennek meg.
A régi és az új média közötti verseny kimenetele persze még bizonytalan. Egyelőre csak az látszik, hogy úgy az online, mint a print szüntelen változásban van, azaz az új versenyhelyzetre mindkettő folyamatos alkalmazkodással válaszol. Az, hogy a nyomtatott újság fennmarad-e, attól függ, képes lesz-e továbbra is megújulni.
Felmerül az a kérdés is, hogy az új információs közegben szükség van-e állami beavatkozásra, vagyis egy olyan sajtóalap felállítására, amely segít a megrendült pozíciójú politikai sajtótermékeken. Ilyeneket számos nyugat-európai országban – főleg Skandináviában és a „latin” országokban – alapítottak az 1970-es évek végén és az 1980-as évek elején, nemegyszer úgy érvelve, hogy az akkori új médiumok, a kereskedelmi rádiók és televíziók megjelenése miatt csökkent a sajtó reklámpiaci részesedése. Vajon jogos-e úgy érvelnünk, hogy a világháló térhódítása ma különösen szükségessé teszi egy magyarországi sajtóalap megteremtését?
Bár korábban én is számos fórumon sürgettem a sajtóalap létrehozását, ma már korántsem vagyok biztos abban, hogy érdemes erre költeni az adófizetők pénzét. Hiszen a sajtóalap lényege nem a veszteséges kiadók támogatása, hanem az információs sokszínűségnek, a szólás és a tájékozódás szabadságának a megteremtése. Ennek pedig ma már van költséghatékonyabb alternatívája. A sajtóalap felállításánál célszerűbbnek látszik a támogatást az online tartalmakhoz való hozzáférés megkönnyítésére fordítani: ingyenes WiFi-rendszert kiépíteni és támogatni a laptopvásárlást – vagyis gondoskodni annak a digitális szakadéknak a betemetéséről, amely még ma is elválasztja a szegény és a gazdag felhasználókat.