Elektronikus média
2009. 3. szám
Az egyediség és a fejlődés a siker kulcsa
Az interneten is hódítanak
A hazai klasszikus politikai hetilapok mindegyike rendelkezik online változattal. Ám ezek más-más koncepció alapján jöttek létre. Van, amelyik teljesen eltér a print kiadvány politikai irányultságától, és inkább a fiatalok felé is nyitott híroldalt alakított ki, s van, amelyik csak a nyomtatott lapot reklámozza a világhálón.
Raffai Ferenc | szerk@lapkiadas.hu
Ma már egyetlen újság sem nélkülözheti az online verziót. A Lapkiadás és Médiapiac ezek közül most a klasszikus politikai hetilapok (168 Óra, Heti Válasz, Magyar Demokrata, Vasárnapi Hírek) internetes változatát vette górcső alá – némileg szubjektíven. Úgy tűnik, a fentiek közül kettő amolyan szükséges rossznak, a másik kettő pedig elengedhetetlen „tartozéknak” tekinti a világhálós megjelenést.
Szerény megoldások
A Magyar Demokrata weblapja egyrészt egy igen egyszerű híroldalnak, másrészt a nyomtatott kiadvány netes reklámjának tekinthető. Megnyitva ugyanis az egyetlen, kiemelt főhír alatt szinte csak a napi történésekről beszámoló információk peregnek le, mellette közvetlenül pedig a legfrissebb print változat címlapja tárul a böngésző elé, egyben ízelítőt adva az újság munkatársainak heti írásaiból. Az oldal tetején lévő menüsort igazából nem lehet menünek tekinteni, hiszen a pontok egyike sem szolgál érdemi olvasnivalóval; megtalálható viszont itt például a lap újságíróinak életrajza. Fontos funkció ugyanakkor e helyen a lap online megrendelési lehetősége. Bár a www.demokrata.hu-n blog és szavazóbox is fellelhető, valószínűleg inkább csak azért, mert egy átlagos site-on szokott lenni ilyesmi.
A szerény kialakítás persze szándékos. Mint Bencsik András főszerkesztő elárulta, két irányba lehetne az oldalt vinni: vagy egy közösségépítő, sok szolgáltatással, akcióval teli site, vagy egy pörgő, dinamikus hírportál felé – csak ennek költsége is lenne. „Mindkettő több embert, több pénz igényelne. Hát ezért van a takarékos üzemmód – magyarázta. – A hosszú távú tervek között azért szerepel, hogy valamelyik változat megvalósul. Az igazsághoz tartozik, hogy nem is óhajtottunk egy, a nyomtatottal parallel oldalt, hiszen a kiadó fő terméke a nyomtatott Magyar Demokrata. A nyomtatott sajtónak konkurense az internet média, és a tíz percenként frissülő híreivel sokkal hatékonyabb egy weblap a hagyományos lapnál. Nem beszélve arról, hogy a papír- és nyomdaköltséget is meg lehet spórolni, amit át lehet váltani az újságírók fizetésére. Én azonban nem szeretnék most ilyen irányba menni. Persze az is lehet, hogy az e-bizniszhez öreg vagyok, és nem értek hozzá.”
A másik szegényesebb kialakítású felület a Vasárnapi Híreké. A www.vasarnapihirek.hu szinte egy az egyben utánközlő oldal, a nyomtatott lap webes archívuma. Annak ajánlott, aki elfelejtette megvenni vasárnap reggel a kiadványt az újságosnál, de internet közelébe jutva délután vagy este azért szeretné elolvasni. Az online verzió egyetlen pozitívuma, hogy a belinkelt külföldi neves lapok logójára kattintva azonnal elérhetőek azok webes változata. Dr. Ács György, a kiadó igazgatója lapunknak elmondta, tervezik, hogy idén feltesznek néhány fizetős tartalmat a weboldalukra, de máson egyelőre nem áll szándékukban változtatni.
Stratégiai fejlesztések
A Heti Válasz honlapja „előkelően visszafogott”. Első látásra a látogató úgy érzi, ez a site is a nyomtatott lap netes reklámja, ám az aktuális címlapra kattintva gazdag tartalom tárul elé. Amellett, hogy a print kiadásban fellelhető cikkek itt is megtalálhatók, az oldal folyamatosan frissül rövidebb-hosszabb hírekkel, illetve saját készítésű anyagokkal, s van szolgáltató rovat, fórum és szavazóbox is. Bár látszik, hogy a www.hetivalasz.hu félig hagyományos weblap, félig a print utánközlője, mégis egységes egészet alkot.
„2004-ben kerültem a szerkesztőségbe; ekkor az oldal egyszerű digitális archívum volt, mindenféle koncepció nélkül: naponta egy-két, a lapban is megjelent cikk került fel rá, és működött egy előmoderált fórum néhány hozzászólóval – mesélt a kezdetekről Dévényi István, a Heti Válasz internetes kiadásának szerkesztője. – Még abban az évben elkezdtük a napi többszöri frissítést, és megjelent a weblapon a napi publicisztika, amely az első kizárólagos online tartalmat jelentette.
Az oldal két esztendeje kapta mostani arculatát, amely az akkor divatos, visszafogott külsőnek felel meg; a megújuláskor hozzáláttunk az internetes tartalom bővítéséhez is. 2009. január elsejétől pedig a Heti Válasznál is integrált szerkesztőség működik; az újságírók a printbe és a weblapra is dolgoznak párhuzamosan.”
Ám a szerkesztő szerint eljött az idő az újabb átalakításra, mivel a jelenlegi óriási hírfolyamot ezzel a megjelenéssel nehéz kezelni: „Még az idén teljesen megújulunk! Egyedi megoldásra törekszünk, mert 2007-hez hasonlóan most is szeretnénk valami nagyon újat hozni, még ha ez az online piacon szinte lehetetlen is.”
Ugyancsak a radikális átalakítás mellett döntött a 168 Óra, amelynek új weblapja, felváltva a két évig üzemelő régit, 2008 májusában indult el. Ez egy dinamikusan változó, a friss híreket azonnal tálaló, rengeteg képpel operáló, egyedi elnevezésű rovatokat (például Punch, Buxa, Arte), fórumos, videós és rádiós blokkokat is felvonultató portál. Röviden olyan, amilyenre egy véleményre, információra kíváncsi internet-felhasználónak szüksége lehet.
„A régi oldal szimplán utánközlő volt, naponta két-három anyag került fel –
utalt röviden a múltra Nagy Csaba, a www.168ora.hu főszerkesztője. – A változás elnyerte az olvasók tetszését: annak idején átlagosan kétezer látogató volt naponta, nyolc hónappal a rajt után pedig már 33 ezer. Nem akartunk kizárólag olyanokból álló olvasótábort, akik csak a politikai témájú cikkek miatt látogatnak ide, ezért léptünk tudatosan a fiatalabbak és a nők felé; a Punch és a Dolce Vita rovat szélesebb olvasóközönségnek szól. Van ugyanis egy új közönség, a jelenlegi huszonévesek. Nekik a 168 Óra, mint név, nem ugyanazt jelenti, mint az idősebb generációnak, nem ismerik a print lap elődje, a rádióműsor múltját, ellenben az internet eszközeivel meg lehet őket is hódítani.”
A látványos átalakulást mindössze négy munkatárssal érték el, a főszerkesztő saját megfogalmazása szerint a hollandok által kitalált totális futballt valósították meg: ahogy abban mindenki támad és védekezik, úgy náluk is napi váltásban mindenki mindent csinál (rádió, írás, szerkesztés).
Nagy Csaba további fejlesztéseken töri a fejét. Konkrétumokat nem árult el, megfogalmazása szerint olyan önálló rovatok kialakítása merült fel, amelyek mindegyike egy-egy új, önálló honlap csírája lehet. „Mindenképpen unikális termékre törekszünk, olyanra, ami a jelenlegi magas minőséget még jobban szolgálja, a mennyiséget, vagyis a látogatottságot pedig ezzel párhuzamosan növeli” – mondta.
Figyelembe véve, hogy a Heti Válasz is hasonlón fáradozik, a versennyel kizárólag az olvasók járnak jól.
| Csomagban hirdetni Nagy Csaba a hirdetési bevételekkel kapcsolatban annyit árult el, a weboldal megújulása után nagyságrendileg megnőttek. (De hogy konkrétan mennyivel, az titok maradt.) „A hirdetési piac arra volt kíváncsi, hogy a kiemelkedő látogatószám egyszeri kiugrás vagy tartós tendencia-e. Négy hónapon keresztül huzamosan magas maradt a szám, és ez meggyőzte őket” – mondta. Dévényi István szerint az online Heti Válasz hozza az elvárt bevételeket, de részleteket ő sem közölt. Úgy véli, ma már a reklámozók is egyre inkább rádöbbennek, hogy érdemes az internetes és a papíralapú kiadásban egyszerre, csomagban hirdetni. |




Közösségi Média