Elektronikus média

2009. 3. szám

Hármas hatás

Meghiúsult cserebere

Alaposan átszabhatta volna a hazai piacot a Magyar Rádió elnökének frekvenciacsere-ötlete. Az ORTT-ben csekély lelkesedéssel fogadott, majd gyorsan vissza is dobott felvetés elfogadása ­esetén ugyanis egy kézbe került volna a három legnagyobb le­fe­dettségű URH-adó.


Benedek B. Levente   |   szerk@lapkiadas.hu


„Frekvenciából amúgy is jól állnak, oldják meg a dolgot házon belül” – kommentálta a médiahatóság egyik tagja lapunknak Such György január 30-i keltezésű levelét. Ebben a közrádióelnök nem kevesebbet kér, mint hogy – tekintettel a frekvenciaszűkösségre, az MR1-Kossuth adó közszolgálati jelentőségére, „valamint az elhangzó műsorszámokra fordított állami támogatás és a befolyó koncessziós díj feltűnő aránytalanságára” – az országos kereskedelmi műsor-szolgáltatási jogosultság november közepi lejárta után a nemzeti főadó kapja meg a Sláger Rádió sávját, és az azért cserébe visszaadott frekvenciakészletet pályáztassa meg az ORTT.
Az ötlet kézenfekvőnek tűnik a szak­avatott menedzser érvei alapján: a Sláger a lakosság 81, míg az MR1-Kossuth csupán 74 százalékát éri el, ráadásul az utóbbi koncessziója nyolc és fél hónappal a Slágeré után, azaz jövő augusztus elsejével amúgy is le fog járni. A kérdés csak az, miért kellene a helyzet rendezéséhez más által használt frekvenciákat bevonnia a közrádiónak? Elég ugyanis egy pillantást vetni a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) honlapján szabadon elérhető frekvenciatérképekre, hogy lássuk, szolgálhat még a történet érdekességgel.
A Such György által is elismerten a statisztikai hibahatárt közelítő nagyságú hallgatótábort magáénak tudó MR3-Bartók adó ugyanis 68 százalékos – a Danubius Rádióéval egyenértékű – lefedettséggel rendelkezik, amihez így nemigen érdemes nyúlni. Ennél sokkal racionálisabb lépés volna viszont az MR2-Petőfi csatornával cserélni frekvenciát házon belül, hiszen annak műsorát százból 86 honfitársunk foghatja nap mint nap.
Ezzel a megoldással valóban a legjobb feltételekhez jutott volna a nemzeti főadó, csakhogy így az utóbbi két évben afféle közszolgálati bezzeggyerekként kezelt, a fiatalok körében a vetélytársaktól egyre több hallgatót elhalászó MR2-Petőfi járt volna rosszul. Hacsak nem ez az adó kapta volna meg végül a médiahatósághoz intézett kérés eredményessége esetén a Sláger Rádió frekvenciáit. Mert Such György ugyan a MR1-Kossuthnak kérte a sávtartományt, egy név nélkül nyilatkozó NHH-s szakember elmondása szerint semmiféle akadályba nem ütközik a házon belüli cserebere. Amely egyébként akár bőségesen kárpótolhatta volna az MR2-Petőfit az elvesztett potenciális hallgatókért. A gyakorlat ugyanis azt mutatja, hogy a beállított konyhai vagy a beprogramozott autórádión a legritkább esetben csavargatja a gombot az átlagember.
Magyarán, ha egy borongós őszi reggelen nem a Sláger, hanem az MR2-Petőfi szólna a megszokott frekvencián, feltehetőleg sokan akadnának, akik – legalább egy időre – az új adón is ott ragadnának. Az pedig már csak a csatorna munkatársainak ügyességén múlik, sikerül-e hosszabb távon is magukhoz édesgetniük ezeket az embereket. (A Pollack Mihály téren ráadásul azzal sem kell számolni, hogy forrásoktól esnének el e megoldás miatt, hiszen a két nagy kereskedelmi rádió közül a másik, azaz
a Danubius koncessziós díja csordogál a Magyar Rádió kasszájába.)
A médiahatóság mindenesetre teketória nélkül oszlatta el a közrádió reményeit: február közepén úgy határozott, felkéri az NHH-t az országos kereskedelmi műsor-szolgáltatási jogosultság pályázati kiírásához szükséges paraméteráttekintésre. Így – ha egyelőre nem is tette közzé a pályázati felhívást – egyértelműen jelezte, nincs cserebere. Egy gesztust azért tett a Magyar Rádió felé, úgy foglalt ugyanis állást, hogy átnézi, milyen helyi frekvenciák átadásával tudná javítani az MR1-Kossuth adó vételi lehetőségeit.
Más kérdés, hogy a mintegy két tucat helyi frekvenciát miért vételkörzet-bővítésre, nem pedig új médiumok indításának elősegítésére szánják. Ebben a játszmában viszont erős lapokkal indulhat a Magyar Rádió, különösen azután, hogy az ORTT tavaly év végén megüzente, segítőkészen áll majd a középhullámon sugárzó Magyar Katolikus Rádió kéréséhez, ami jelezte: az utolsó szabad fővárosi URH-frekvenciával szeretné feljavítani az adó Budapest környéki vételi lehetőségeit.