Elektronikus média

2009. 3. szám

Sarkozy és a képernyőszervezet

Közszolgálati televízió reklám nélkül

Első látásra praktikus és szükséges lépésnek tűnik a francia ­média­reform, de ha egy kicsit megkapirgáljuk a felszínt, könnyen támadhatnak aggályaink a dolog demokratikus voltával kapcsolatban. Más kérdés, hogy a lapok párizsi újraosztása ad-e ötleteket a magyar törvényhozóknak, és ha igen, milyeneket.


Benedek B. Levente   |   szerk@lapkiadas.hu


Berlusconi nem merte meglépni, Sarkozy megcsinálja – vont mérleget nyár közepén az egyik normandiai regionális lap.
A párhuzam azonban kissé sántít: míg a médiacézár olasz kormányfő közvetve saját televíziós csatornáit támogatta volna a közszolgálati adók reklámtalanításával, a hiperaktív francia elnök „legfeljebb” bizalmas barátok cégeinek működését pörgeti fel a média­reform-csomaggal. A helyi média ugyanis köztudott tényként kezeli, hogy az elnök embere a piacvezető TF1, illetve az eredetileg tinitévének indított M6 tulajdonosa – márpedig, állítják, ez a két csatorna nyerne a legtöbbet azzal, ha száműznék a hirdetéseket a közmédiából.
Pedig a reklámok kérdése még a legkevésbé vitatott pontok egyike: egy tavaly nyári közvélemény-kutatás tanúsága szerint a lakosság kétharmada támogatja, hogy csak a kereskedelmi médiában fussanak hirdetések. Hangos tiltakozást váltottak ki viszont azok az elképzelések, amelyekkel egy füst alatt törvényben is kimondanák a közmédiumok politikai kontrolljának lehetőségét. A közrádió, illetve -televízió élére ugyanis a kormány jelölne elnököt (a nyugalom megőrzése érdekében a hivatalban lévő vezetők még kitölthetnék mandátumukat), a rendszerbe épített fékek pedig inkább csak fügefalevélnek tűnnek. Merthogy első pillantásra sem látszik komoly ellensúlynak, hogy a parlament visszadobhatja a kormányjavaslatot, ahogy a médiahatóság vétójával sem igen kell majd számolnia a kabinetnek. A CSA (Conseil supérieur de ­l’audio­visuel), a médiafelügyeleti csúcsszerv kilenc tagja közül hármat-hármat ugyanis az államfő, az alsóház, illetve a szenátus elnöke jelöl – ez pedig finoman szólva sem kedvez az ellenzéki hangok megjelenésének.
A helyzet fonákságát mutatja, hogy a Le Parisien napilap által citált felmérés eredményei szerint még a kormánypártiak többsége sem ért egyet a kabinet felügyelte közmédia ötletével, amit a baloldali lapok némelyike nemes egyszerűséggel csak „Sarko-vízióként” emleget. A baloldaliaknak 18 és a konzervatív szavazóknak is csupán 48 százaléka találja „jó dolognak”, hogy az állam ennyire beleszólhasson az ügymenetbe. Összességében száz megkérdezettből 71 nyilatkozott úgy, hogy a Nicolas Sarkozy elnök által egy éve felvetett megoldás a közmédia politikai kontrolljához vezethet.
Ízlésbeli különbségek ide vagy oda, a francia elnök a jelek szerint minden teketória nélkül verte keresztül a rendszeren a javaslatot. Eközben a publicisták szapulták a helyzetet és a reformtervet, az EU illetékes biztosa kikelt magából amiatt, hogy a kieső forrásokat az internet- és mobilszolgáltatókra kivetett 0,9 százalékos különadóból pótolnák, az újságírók félgőzzel sztrájkoltak egy kicsit – a köztévé pedig idő előtt bevezette a részben reklámmentes műsorrendet.
A közszolgálati televízió, a France Télévisions igazgatótanácsa ugyanis kormánykérésre december közepén jóváhagyta, Patrick de Carolis, az intézmény elnöke pedig rögvest írásba is adta, hogy bármennyit is csúszik a törvény szentesítése, január 5-étől alkalmazni kell a nemzetgyűlésben elfogadott, de a szenátusban az ­ellenzéki obstrukció miatt némiképp megfeneklett jogszabályban foglaltakat. Már csak azért is, mert a januári műsorrendet eleve az előírások hatályba lépésével kalkulálva állították össze, az este nyolc és reggel hat óra közötti sávba így már nem is terveztek reklámokat. (Ezt követi majd 2011-ig a teljes reklámtalanítás.)
Iparági elemzők szerint akár 120-150 millió eurót is bukhatott tavaly a köztelevízió a köztársasági elnök ötlete miatt. Hiszen a hirdetők sehol a világon nem ölnek pénzt reklámba egy olyan médiumban, amelynek kapui heteken, hónapokon belül bezárulhatnak előttük. Ez volt a két magyarországi országos kereskedelmi tévé, az RTL Klub és a TV2 érve is pár éve, amikor azt sürgették – végül eredménnyel –, hogy már jóval koncessziójuk lejárta előtt döntsön az újrázásról az ORTT.
A francia és a magyar szisztéma között azért vannak alapvető különbségek. Először is a nézettségben. Míg a hirdetési szempontból kiemelten fontosnak tartott 18 és 49 év közöttiek korosztályát tekintve a francia köztévé csatornái a nézettség jó 20 százalékát tudhatják magukénak, Magyarországon az MTV-nek – a főműsoridőben e korcsoport körében elért 7 százalékos eredménye miatt – azzal kell számolnia, hogy a Viasat3 is lekörözi lassacskán. Különösen emeli a párizsi tévések eredményeinek fényét, hogy arrafelé a televíziónézésre fordított idő fele jut csak a nagy csatornáknak, a többi a kicsik prédája, amelyek közül tucatszám válogathat a közönség – nálunk a „nagyok” még 64 százalékkal részesednek.
Míg a magyar közmédia bevételeinek jó esetben a tizede folyik be reklámból, és Franciaországban a rádióknál is csak 8 százalék ez az arány, a francia közszolgálati tévéadók saját büdzséjük majdnem harmadát a piacon szerzik meg. 2007-ben 2,92 milliárd euróból gazdálkodtak, s e summából 788 milliót a reklámok, 268 milliót pedig a saját kereskedelmi tevékenységek fedeztek. Nem csoda hát, ha a tévéelnök „nagyon szép és nagyon jó évként” emlékezett meg egy interjúban a tavalyelőttiről, nem kis büszkeséggel említve meg, hogy a tervezett 5,8 helyett végül bő 22 millió eurós többletet könyvelhettek el. Csakhogy – állítják a médiában dolgozók szakszervezetei – vége en­nek az időszaknak, az idei állami ­büdzsé ugyanis csupán 450 millió euró kompenzációt rejt. Így nem volna csoda az érdek­védők szerint, ha beigazolódnának kalku­lációik, és december végére 116, a jövő év zárásakor pedig 135 millió eurós mí­nuszba kerülne a társaság. Amely most lefaragásokkal igyekszik berendezkedni a szűk esztendőkre.
November elején, ellenzéki képviselők kérdésére erősítette meg ugyanis a köztévé elnöke, hogy lassú, de biztos lépésekkel karcsúsítani kezdenek: a következő három esztendőben mintegy kilencszáz, önkéntes nyugdíjba vonulások miatt megüresedett állást nem töltenek majd be. A megoldás egyszer már bizonyított, korábban e módszerrel egy kétszáz fős leépítést már végrehajtott a most tizenegyezer alkalmazottal működő francia köztévé.


Magyar kanyar
Nagyon fontos, hogy a közszolgálati médiumok reklámtalanítását megfontoljuk, vagy egy későbbi időpontra halasszuk – lepte meg némiképpen az új médiaszabályozás tervezetéről az Országházban január elején tartott nyilvános meghallgatás több résztvevőjét is a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetségét képviselő Simon Zsolt. Az itthoni elektronikus költések közel kilenctizedét kezelő félszáz cég érdekképviselete szerint ugyanis épp az okozna gondot, hogy a hirdetésmentesség következtében – közelgő frekvenciabőség ide vagy oda – mindinkább keresletibe hajlana a hazai reklámlehetőségek piaca.
„Az aktuális gazdasági környezetben a hirdetőknek nagyon fontos az, hogy a gazdasági érdekeik érvényre juthassanak, azaz továbbra is olyan hirdetési lehetőségeket kreáljunk, amelyeken keresztül hatékonyan tudják eljuttatni az üzeneteiket a fogyasztók felé” – érvelt a szövetség elnöke a szponzorációs és termékelhelyezési lehetőségek korlátainak lazítása mellett. Eközben szelíd, de határozott hangon ecsetelte a közmédiumok hirdetésmentességének hátulütőit. Merthogy az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló törvény (épp harmadik változatát élő) tervezete, ha sávosan is, de száműzné e műfajt a köztévéből és -rádióból.
Idén ugyan még maradna hat perc az engedélyezett reklámidő, ám 2010-ben és 2011-ben egy-egy harmadnyi részt lecsippentenének belőle, hogy aztán a következő olimpiai esztendőben már ne is kapjon helyet hirdetés. Csakhogy – magyarázta Simon Zsolt – a reklámtorta méretes szeletét adó televíziós hirdetések terepét 5-6 százalékkal zsugorítaná, azaz ennyivel kevesebb volna a hirdetőknek felkínálható hely. Ez viszont túlkeresletet okozna a többi televíziós csatornán, márpedig ha helyhiány keletkezik, akkor 5-6 százalékkal fölmennek az árak. „Azt gondolom, ezt jelen pillanatban egyetlenegy gazdasági szereplő sem bírja el” – érvelt a halasztás, de legalábbis az újragondolás mellett a szakember.