Elektronikus média
2009. 4. szám
Sírnak és kaszálnak
Tervek, számok, titkok
Utcahosszal vezeti a kereskedelmi tévék bevételi ranglistáját az RTL Klub. Elég nehéz volna azonban más gazdasági mutatók alapján rangsorolni, az ágazat 2008-as beszámolói ugyanis a korábbinál is kevesebb adattal kápráztatják el a közvéleményt.
Benedek B. Levente | szerk@lapkiadas.hu
Elégedetten dőlhet hátra mindkét földfelszíni sugárzású országos kereskedelmi csatorna menedzsmentje: ha meg is legyintette ősszel a válság szele az ágazatot, soha nem könyvelhettek még el akkora bevételt, mint tavaly. Az RTL Klub által bejelentett 35,6 milliárd forintos nettó árbevétel 8, míg a 6,5 milliárdos működési eredmény 16 százalék körüli növekedést jelent. A forgalomadatból az is megtudható, hogy a nézettségi verseny éllovasának kasszájába kerek tízmilliárd forinttal nagyobb összeget fizettek be az ügyfelek, mint a második helyezett TV2-ébe. Ahol az adathoz annyit ugyan hozzáfűztek, hogy ez 1,3 százalékos növekedés, és a magyar cég tavaly is a tulajdonos ProSiebenSat.1-csoport egyik legprofitábilisabb tagja maradt, nyereségrátáját pedig még egy picit sikerült is emelnie.
„Igen, a piacok mérete csökkenni fog, de hogy mennyivel, azzal kapcsolatban nem szeretnék spekulációkba bocsátkozni” – mondta magyar újságíróknak nyilatkozva Patrick Tillieux, a médiacsoport második embere. Az ügyvezető igazgató felhívta például arra is a figyelmet, nem elhanyagolható kérdés, hogy milyen az egyes adók hirdetői összetétele. Hiszen míg az autóipart vagy a bankszektort az átlagosnál is jobban érinti a krízis, az FMCG ágazatára alapozók csupán kisebb visszaesést kénytelenek elkönyvelni.
A második helyezett szempontjából jó hír, hogy a szponzorációból és az üzletfejlesztési tevékenységből származó bevételek megugrottak, az átlagnál is szerényebben növekedtek ugyanakkor a hagyományos reklámból befolyó pénzek – márpedig manapság még ezek adják a bevételek 85 százalékát.
„Kijelentettük, hogy a TV2 egy kereskedelmi szórakoztató csatorna” – ezt említette a tavalyi év egyik fő nóvumaként egy március közepi háttérbeszélgetésen Várdy Zoltán vezérigazgató. Az első hallásra furcsának tűnő kijelentés mögött az áll, hogy a TV2 sokáig a közszolgálati és a kereskedelmi televíziózás határmezsgyéjére pozicionálta magát. Az utóbbi egy-másfél év új műsorai ezzel jelentettek gyökeres szakítást, s ezt koronázta meg a cég a tavaly augusztusban bemutatott új arculattal.
Cél, határidő nélkül
Az RTL Klubhoz képest „relatíve javult” a csatorna nézettsége Várdy Zoltán közlése szerint, a 2007-ben hivatalba lépett vezérigazgató azonban árnyalta azt a munkába állása óta hangoztatott kijelentést, hogy a TV2 2010-re visszaszerezheti a piacvezető pozíciót. „Azt nem tudom, hogy mikor leszünk piacvezetők. Őszintén szólva majdnem mindegy, hogy 2010 decemberében vagy 2011 szeptemberében, a lényeg az, hogy lebegjen előttünk ez a cél” – mondta.
Más kérdés, hogy egyes szegmensekben közelebb vannak a nagy vetélytárs RTL Klubhoz, mint összességében; a női célcsoportokban erősebb például a csatorna, mint a férfiak körében. Ráadásul a TV2 egyelőre nem élt a hazai szabályozás kiskapuival, és nem alapított csatornacsaládot. Pedig Patrick Tillieux egyenesen frusztrálónak nevezte, hogy új médiatörvény hiányában nem bővíthetik profiljukat kisebb tévéadókkal. „Lobbizhatunk, sírhatunk, imádkozhatunk, és mindezt meg is fogjuk tenni” – mondta a ProSiebenSat.1 második számú vezetője, akinek szavaiból az volt kihallható: vannak ugyan konkrét csatornaterveik, de azokat egyelőre hétpecsétes titokként őrzik.
A közlékenység-visszaesés nemcsak a nagyokat jellemzi. A Viasat például csupán százalékban közölte bevételnövekedését, noha a vezérigazgató tavaly áprilisi nyilatkozatában még feketén-fehéren kimondta, 2007-ben 4,7 milliárd forint folyt be a kasszába. A tulajdonos éves jelentésében szerepelnek ugyan a magyarországi adatok, azt azonban lehetetlen kihámozni az anyagból, hogy mi a Viasat3 és a TV6 eredménye, és mi tartozik az ugyanebben a csomagban szereplő szlovén és ghánai tévécsatornához.




Közösségi Média